Másnap a sikeresnek mondható szeánsz után – hiszen végig dühösen bámult maga elé, és még beszélnie sem kellett – egy sikertelen reggeli következett. Ugyanis kapott egy levelet a tányérja közepébe, melyet már a drámaian méregzöld papiruszról felismert, hogy csakis Bellatrixtól érkezhetett. Erre nem csak ő, hanem mindenki más is a közelében rájött, és néhányan irigykedve pillantottak rá. Próbálta visszafogni az undort az arcán, mikor két ujja közé csippentette a levelet, és a talárja zsebébe ejtette, majd elviharzott az asztaltól, csapot-papot otthagyva.

A Szent Mungóbeli látogatás csak tetézte az émelygését. Az oda-vissza utazás a zsupszkulccsal és némely kórterem és gyógyital undorító szaga megtette a hatását, és már szó szerint is felkavarodott a gyomra. És mindezen még a hosszú séta sem segített Madam Pomfrey-vel, amire azért volt szükség, hogy kikerüljenek a Roxfort védővarázslatai alól, majd vissza. Sőt, a végére a javasasszony már azt is felvetette, hogy Elizabeth maradjon a gyengélkedőn, amíg megvizsgálja, mert „nagyon rosszul fest". Erre a lány nagy meggondolatlanságában valami olyasmit válaszolt, hogy akkor igyekszik megtartani ezt a tulajdonságát még pár napig, hogy értelme is legyen bent maradnia. Igazából elég volt a levélre gondolnia, és máris olyan színűvé vált az arca, mint a pergamen.

Lesietett a klubhelyiségbe, hogy átöltözzön az alkalomhoz illő szakadt talárjába, és amikor kifelé szaladt volna kifejezetten feldobódva, Regulus az útját állta, kinyújtotta a kezét, és csak ennyit mondott:

- Levél?

- El az útból, büntetőmunkára megyek – mondta kissé kihúzva magát.

- Ezt is csak te tudod olyan hangnemben mondani, mintha minimum megnyerted volna nekünk a házkupát – méltatlankodott a fiú. De továbbra sem mozdult, és nyújtotta a kezét.

- Reg, igazán ráér, ne csináld má...

Torkán akadt a mondat, hiszen ekkor teljes erőből nekiütközött valaki – na vajon ki? – és mire visszaszerezte az egyensúlyát és felpillantott, meg kellett dörzsölnie a szemét, jól lát-e. Ugyanis Laura két kézzel megszorította Regulus kinyújtott kezét, nagyon közel lépett a fiúhoz, és a pilláit rebegtetve pislogott fel rá. Ezt csak arra a tizedmásodpercre szakította meg, amíg félrepillantott, hogy Elizabeth biztosan látja-e, és vajon milyen fejet vág hozzá. De a lány inkább Regulus arcát figyelte, aki először teljesen meglepődve, már-már megilletődve nézett Laurára, aztán amikor a lány szó szerint hozzásimult Regulushoz, és valamit, amit Elizabeth nem hallott, és talán jobb is volt így, a fülébe suttogott, a fiú elkerekedett szemekkel, vörös fejjel, és teljesen zavarodottan pislogott Elizabethre. Akinek nagyon nehezére esett visszafojtania a feltörő röhögését, és szívesen magára is hagyta volna a turbékoló párt, ha nem a kijáratnál csinálták volna.

Határozottan megindult, és amikor nekik ütközött azzal a szándékkal, hogy félrelöki őket az útból, Regulus szó szerint belecsimpaszkodott, és Laura hoppon maradt. A lány szikrázó gyűlölettel a szemében megindult kifelé. Miután eltűnt, Elizabeth lerázta magáról a fiút.

- De jó, most még jobban fog utálni... Ha nem is öl meg a bűntetőmunkán, ha elég bátor, megfojthat álmomban – morogta ingerülten.

Regulus továbbra is teljes sokkban, a haját idegesen birizgálva tátogott.

- Elza, azt hiszem, ez a lány le akar feküdni velem – mondta ki olyan hangsúllyal, mintha Laura valami természetfeletti csodálatos lény lenne, és minimum térden csúszva nyújtotta volna át neki a kviddicskupát.

- Na nem mondod, én meg már biztosra vettem, hogy csak megszagolt, tényleg büdös vagy-e.

- Miért, büdös vagyok? – rémült meg a fiú, aztán mire felocsúdott, siethetett Elizabeth után a folyosón. – Levél – jutott eszébe újra az eredeti szándéka, és a lány elé vágott, de mielőtt kinyújtotta volna a kezét, a biztonság kedvéért körbepillantott.

- Majd Remus elolvassa – zárta rövidre a lány. De Regulus nem arról volt híres, hogy ért a szép szóból, és egy néma invitoval kihalászta a zsebéből a papiruszt.

Mire Elizabeth felocsúdott, Regulus már nagyban olvasta a levelét. Mikor felnézett belőle, egy pálcaintéssel visszaküldte a zsebébe.

- Hm, hm... - húzta az időt a fiú mesterkélten komoly arccal, míg a lánynak bukfenceket vetett a gyomra. – Az egyik dugni akar, a másik titokban minél előbb házasodni – kacsintott rá. – Mily' szép ez a nap. Tudtam én, hogy féltékeny vagy, hát mi másért robbantottad volna fel az üvegházat, aztán sürgetted volna a házasságot, jaj, ez a csúnya Lauraaaa – vinnyogott a fiú elnyújtott hangon, Elizabeth pedig mereven maga elé nézve sietett dolgára. Természetesen Regulus ezt nem hagyhatta, hát miért is tette volna? – Szeretnéd, hogy az esküvő napján írjak Remusnak egy kinevezést az új státuszáról?

Elizabeth megtorpant, és felé fordult, mire a fiú a kezét maga elé tartva lépett párat hátra.

- Már tud mindent – közölte, és ekkor még nem sejthette, hogy Roxfort után mennyire fogja bánni, hogy nem kapott az alkalmon. De hát mégis hol érdekelték még ekkor a varázsházasságjogok?

Elizabeth válasza hatására Regulus először nevetni kezdett, aztán igazán megsértődött, hiszen mi az, hogy ez a Remus előbb tudja meg az ő házasságának az évekkel előbbre hozását, aztán a sértődöttség átváltott rémületbe.

- De Elza, Bella azt írta, titokban kell tartanunk még a belső kör előtt is, hiszen mi nyártól a belső belső körben leszünk, és sosem járt még senki a Roxfortba, akinek tényleg van Sötét Jegye – és még folytatta volna, ha a rémülete nem váltott volna át meglepetéssel vegyes ámulatba, és örömében majdnem a lány nyakába ugrott. Szerencsére csak majdnem, ugyanis elég volt egy pillantást vetnie Elizabeth arckifejezésére, rögtön visszafogta magát.

- Elhiheted, hogy amúgy sem terveztem híresztelni – mondta kimért, színtelen hangon. Ez az egész hirtelen még az eddiginél és rosszabb ötletnek tűnt. Bármi is történik mostanában Regulusszal, amitől sokszor annyira távolinak érzi magától a fiút, mintha soha nem is ismerte volna, biztos volt benne, hogy ezzel csak katalizálta a dolgot. És hirtelen émelyegni kezdett, ám már azért, mert amikor ebbe az egész tervbe beleegyezett, nem gondolt arra, hogy ezzel nyilvánvalóan őt is magával rántja. Regulust, akit mindig igyekezett távol tartani a sötétségtől, most ő maga löki bele, és az egészben a legrosszabb, hogy a fiú ezt még valamiféle kellemes meglepetésnek is tartja.

- Akkor miért tudja még Remus is? – hallotta a fiú értetlenkedését.

Elizabeth nem tudott a szemébe nézni. Nem tudta elmondani, hogy azért, mert Remus kifejezetten támogatta ezt az ötletet. Sőt, gyakorlatilag megparancsolta neki.

~~~

Mint kiderült, ez a büntetőmunka koránt sem volt olyan vészes, és kicsit sem fejlesztette hármójuk összemelegedését, ellenben Elizabeth szitokszókincsét annál inkább. Valószínűleg Bimba professzor berezelt, amikor Siriusszal már jó messziről átkokat lődöztek egymás felé, Laura pedig értetlenül állt az események kereszttüzében, de sajnálatos módon csak átvitt értelemben. Ha lehetett csapatépítésnek nevezni, hogy Elizabeth mögött bujkált, akkor Bimba professzor talán ennyivel meg is elégedett, és belátta, hogy ennél többet nem várhat, így három különböző üvegházban osztotta szét őket gyomlálni. Elizabeth azonnal berohant az egyikbe, és ezt nem azért tette, mert égett volna a láztól, hogy mielőbb nekilásson a munkának, hanem, mert abban voltak a legkevésbé mozgékony növények. A sátor, amelyben elsőévben tanultak.

A halk szitkozódása egyetlen esetben szakadt félbe, amikor véletlenül kihúzott egy gyökeret, ami nem volt gaz. Ugyanis undorító arccal rendelkezett, és visítani kezdett. Elizabeth pedig végre talált valamit, amivel tökéletesen rezonál a hangszíne, így kánont visított vele. Sirius szinte azonnal megjelent az üvegház ajtajában, miközben hatalmas póknak tűnő gyökérfoszlányokkal küzdött, melyek másztak fel az egyik karján. Elizabeth a kezében lévő ordító-vinnyogó gumóval már azért sikított, nehogy Sirius közelebb jöjjön, ám a fiú a szabad karjával egy határozott mozdulattal kitépte a kezéből az undormányt, és visszanyomta a föld alá.

- Kiszakad tőled a dobhártyám – sziszegte a fiú, amikor Elizabeth végre elhallgatott. Ám a lány ezt nem azért tette, mert elmúlt a veszély, hanem épp ellenkezőleg: a pókdarabok éppen Sirius nyaka felé nyújtóztak, mintha meg akarnák fojtani, az ujjai hegyénél pedig a levegőben keresgélték a következő áldozatukat. Elizabeth kerek szemekkel meredve tátogott, és mutogatott az irányába. Sirius, mikor rájött, mit akar, egy hanyag mozdulattal letépte a karjáról a növényzetet, és lehajította a földre. Ezután a rémült Bimba professzor futva érkezett, abban a hiszemben, hogy a felügyelete alatt álló diákok épp ölik egymást, de talán a hirtelen támadt csend alapján már végeztek is egymás kivégzésével, mire Sirius engedelmesen visszasietett a saját üvegházába.

Otthagyva a vonagló, nyúlódzó darabokat. Elizabeth tovább szitkozódott, miközben az üvegház lehető legmesszebbi pontján folytatta a munkát.

Amikor Bimba professzor a már beállt éjszakai sötétben útjukra eresztette őket, vártak egy kicsit, míg biztosan kiérnek a látóteréből, ösztönösen úgy helyezkedtek, hogy Laura valahol közöttük helyezkedjen el, miközben a letört körmeit siratja. Elizabeth lőtte az első átkot, mely megperzselte a lány talárjának szegélyét, aztán elhaladt Sirius arca mellett.

Laura rémülten kapkodta közöttük a tekintetét, mikor rájött, hová került. Tőle tíz-tíz méterre, a sötétből Sirius és Elizabeth méregették egymást pálcával a kezükben.

- Idióták – dühöngött. Az arckifejezéséből ítélve nem sok hiányzott ahhoz, hogy elsírja magát, mikor az eleve nem túl tiszta talárján lévő foltra nézett.

Sirius átka már tényleg eltalálta. Métereket repült, egyenesen Elizabeth karjaiba, aki úgy tett, mintha mennyire sajnálná a dolgot, és felsegítette a lányt, szorosan maga előtt tartva. Siriusnak sajnos nem volt ideje folytatni. Laura kitépte magát Elizabeth karjából, és rémülten elrohant, miközben valami olyasmit suttogott maga elé dühében, hogy reméli, kölcsönösen megölik egymást, mire visszaérnek.

Elizabeth és Sirius elégedetten néztek Laura egyre távolodó alakja után. Pár percig csendben sétáltak egymás mellett.

- Remus azt mondta, jóban vagyunk – törte meg a csendet Sirius, mintha egy rég megkezdett beszélgetést folytatna. – Nem tudom, mit gondolsz, de igazából én nem merek ellentmondani neki.

Sirius félig nevetve fejezte be, ám Elizabeth teljesen át tudta érezni. Valahogy azonban nem akarta rögtön azzal folytatni, hogy „Aha, én sem, ezért nyáron belépek Voldemort seregébe". Mindent a maga idejében.

- Ühmm – reagált helyette inkább ilyen szofisztikált módon.

- Apropó Remus... Dorcastól hallottam egy s mást – könyökölt Elizabeth vállára, aki próbálta megszaporázni a lépteit és lerázni magáról a fiút. Ám Sirius jóval erősebb volt. Elizabeth szikrázó szemmel fordult felé, mire a fiú felvonta a szemöldökét. – Mióta? – kérdezte idegesítően sejtelmes hangon.

A lány végre kiszabadult, ám nem jutott előrébb, mert zavarában az első fűcsomóban megbotlott.

- Közöd? – kérdezte, miközben legalább a hangszínében próbálta megőrizni a maradék méltóságát. Leporolta a tenyerét, majd a kárörvendően felette álló Sirius felé fordult, aki jelen pillanatban nagyon emlékeztette az öccsére. Nem tápászkodott fel, nem akart még egyszer hasra esni. – Apropó Dorcas. Mégis miért?

- Dorcas igazán multifunkcionális – guggolt le vele szemben a fiú. – És éppenséggel több mindent árul el az egyik legjobb barátom magánéletéről, mint ő maga – forgatta a szemét.

- Arról aztán igazán nem én tehetek, hogy Dorcas nem bírja befogni, és, ha nem tűnt volna fel, azt kérdeztem „Miért?", nem pedig, hogy „Mi történik?", arról többet tudok, mint szeretnék, szegény Dumbledore... - mire eddig eljutott, fáradt agytekervényeiben összeállt Sirius mondatának értelme, és köhögni kezdett a mondat végén, mert a gyorsan beszívott levegőt sikeresen félrenyelte. Gyorsan feltápászkodott, és hátat fordított a fiúnak. – Dorcas tényleg nem bírja befogni – dühöngött, miközben a kastély felé menetelt. – Nem telt el huszonnégy óra, és már...

- Mennyi?! – kiáltott fel Sirius teátrálisan a homlokára csapva. Elizabeth már majdnem megsértődött, hogy az ő viselkedését figurázza ki ezzel, amikor rájött, hogy nem, Sirius is épp ilyen, együtt szocializálódtak ilyenné, mindenkori környezetük nagy örömére. A fiú már megint vele szemben állt. – A gyengélkedős dolgokról elsőév óta tudok, igazából nem volt új, de mégis mi történt nem egészen huszonnégy órája?

Elizabeth majdnem rávágta, hogy elég sok minden. Sirius tekintetének kereszttüzében, égő fejjel válaszolt.

- Megkértem Dorcast, hogy fogja be a pofáját, de úgy látszik, már késő volt. Úgyhogy most téged is szeretnélek szépen megkérni, hogy fogd be a pofádat. – Sirius hanyagul egy fa törzsének dőlve, karba tett kézzel figyelte a lányt, aki így nem tudott tovább haladni, pedig már annyira nem is voltak messze. – Mégis miről tudsz te elsőév óta?! – kérdezte rémülten egy rövid szünet után.

- Szeretném azt hinni, hogy mindenről – rántotta meg a vállát. – Tudom, hogy éjszaka mindig leszöksz Remushoz, azt is, hogy nyilvánvalóan miatta kezdtél el Madam Pomfreynél tanulni, azt is, hogy azért maradtak kiválóak az osztályzataid, mert továbbra is van miért a könyvtárban szenvedned. Azt is, hogy harmadévben történt valami, amikor már nem beszéltünk. Akkor azt hittem a korábbi események fényében Jamesszel egyetemben, hogy Remus végre észhez tért. James egészen pár héttel ezelőttig ezt hitte... Pedig igazából, ha tudod mit kell figyelni, elég könnyű levezetni Remus viselkedéséből, épp mi a helyzet.

- Remus tudta, hogy tudod? – kérdezte Elizabeth, és egyre inkább nem értette, hogy mégis mi történik.

- Nem, nem az én dolgom – rántotta meg a fiú a vállát újra.

- James miért nem tudta, hogy tudod?

- Mert nem az én dolgom – válaszolta szemforgatva.

Aztán önkéntelenül kibukott belőle a legfontosabb kérdés.

- Végig bíztál bennem?

- Most sem bízok – felelte Sirius nemtörődöm hangon, aztán még mielőtt Elizabeth elszontyolodhatott volna, témát váltott. – Most, hogy mindezt megtárgyaltuk, mondd már el, mi történt harmadévben!

- Egy kép Roxmortsban – bukott ki Elizabethből önkéntelenül is az igazság. – Azóta fényképező-fóbiám is van. Ezek a kis köcsög képek mozognak, és nem pont úgy, ahogy én akarom – morogta. Emlékezett, milyen döbbenten figyelte a képet, ami nagyon ijesztő tükröt tartott elé, olyannyira, hogy még Remusnak sem merte megmutatni: teljesen nyilvánvaló volt minden érzelme. És ilyet a valóságban soha, de soha nem engedhetne meg magának, tehát igyekezett távolságot tartani. Egy darabig ment is, természetesen a gyengélkedős éjszakákon kívül, amik nem számítottak. Az utóbbi időben a jelek szerint már nagyon elengedte magát.

Sirius végre ellökte magát a faltól, és folytathatták útjukat a kastély irányába.

- Micsoda ötletet adtál! – kiáltott fel egyszer csak. – Dorcasnak van egy fényképezője – vigyorgott. – Laza kapcsolatunk erősítése érdekében felvetem neki a közös küldetés lehetőségé...

Nem készülhetett fel rá, hogy Elizabeth fejbecsapja a majdnem üres táskájával. A Hold és a kastély ablakain kiszűrődő kevés fényt leszámítva sötét volt, és amúgy is, a fiú túlságosan bele volt merülve a saját mondandójába.

- Nem. Csinálhattok. Semmit – csapott egyet minden szó után. Sirius úgy nézett rá, ahogy csak egy sértett arisztokrata tud – és ahogy valamiért az öccse sosem tudott. A lány egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy valójában teljesen érthető Regulus féltékenysége. – Előbb ismételgetted, hogy nem a te dolgod, tartsd meg ezt a hozzáállást egyetlen jó szokásodként.

De Sirius önelégült ábrázatáról úgy festett, már semmi sem állíthatja meg. Elizabethnek a hideg futkosott a hátán.

- Nyugi má', pont olyan saját célra készült titkos felvételek lesznek, mint amit magunkról csináltunk.

Elizabeth minden volt, csak nyugodt nem.

- Fúj, de undorító vagy, Sirius, ilyen a világon nincs! – kelt ki magából, és nem vette észre, hogy belépve a kastélyba a mondandója második fele a falak között pattogva visszhangzott tovább, azért még hangosabban folytatta, hogy a saját magát is túlkiabálja. – NEM HISZEM EL, HOGY PONT NEKED KELL MAGYARÁZNOM, HOGY SEMMI OLYA...

Ekkor Sirius tenyere eltakarta a száját, de még az orrát is, és csak akkor engedte el, amikor már levegőért kapálózott.

- Megbolondultál, végén a Roxfort összes lakójának kezdheted magyarázni a megmagyarázhatatlant – szólt rá, és őszinte rémület csengett a hangjában, a laza testtartásának pedig nyoma sem volt, ami Elizabethet furcsamód megnyugtatta. Fogja is fel szépen, hogy volt mitől félni.

- Számomra nincs olyan, hogy megmagyarázhatatlan – vágta még oda, csak hogy nehogy úgy tűnjön, Siriusnak maximálisan igaza van, miközben Siriusnak tényleg maximálisan igaza volt.

- Jut eszembe, mostantól James bármikor észrevehet a gyengélkedőn, a könyvtárban, a saját külön emeleteteken – Aucs, Dorcas tényleg nem bírta befogni! –, vagy a bánom is én hol, éjjel-nappal igazán nem várható el, hogy máshová tereljem a figyelmét – közölte Sirius, és Elizabethet már a hajlandóság is meglepte.

- Majd figyelünk, eddig is ment – rántotta meg a vállát a lány. Mostanság pont nem James volt rémálmai középpontja. Régi szép idők.

- Erre nem tudtok figyelni – szúrta közbe Sirius büszkén kihúzva magát. – Már nem csak Dumbledore előtt nincs rejtve semmi a Roxfortban – röhögött.

Elizabeth csak ingerülten legyintett.

- Ha már a gyengélkedőnél tartunk, igazán boldoggá tennél, ha nem pont akkorra időzítenétek a következő tömeges párbajt, amikor Remus beteg – morogta fojtott hangon, amíg a lépcső felé sétáltak.

- Gondolhatod, hogy nem direkt hagytuk, hogy eltaláljanak minket – közölte Sirius lekicsinylően. De közben valamiért nagyon felderült az arca. Olyan ijesztő, kissé őrült és meggondolatlan módon. – De ha minden jól megy, kaptok majd egy Pipogyuszt. Ha minden nagyon jól megy, akkor nem, mert vissza se mer jönni a Roxfortba – röhögte el magát.

- Hogyne, pont arról híres, majd meglát téged, vagy tudok jobbat, Jamest, és visítva fog menekülni, Lilyt meg James karjaiba hajítja védekezésül... És inverz hálám örökké üldözni fog, amiért már most előre úgy tervezed a Piton-írtást, hogy nekem tuti szar legyen, tök kifizetődő újra szóba állni veled...

- Ne vedd magadra – kacsintott Sirius mindentudóan. – És szeretném, ha nekem lennél hálás, erről még James sem tud.

Elizabeth csak a fejét csóválta. Annyira nem bánná Perselus eltűnését, hiszen akkor nem kellene Jamesszel semmit sem csinálnia, hogy okklumenciát tanulhasson – igaz, nem is lenne, aki tanítja. Sirius elindult felfelé a lépcsőn, és Elizabeth gondolkodás nélkül utánaszaladt.

- Átveheted Lily feladatát, és...

Sirius hirtelen megfordult, és közbevágott:

- Basszus, Lily – kapott a zsebeihez, és keresgélni kezdett. Aztán a rengeteg random, nagyrészt szemétnek tűnő dolog közül, melyeket részben szét is szórt maga körül a földön, kihalászott egy szépen összehajtogatott papírfecnit. – Ma már Remus is összetévesztett vele – nyújtotta át a lánynak. Elizabeth fintorogva vette át, mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatna. – Most meg mi van? Nem anyád küldött rivallót – röhögött rajta Sirius, mire Elizabeth ennek már csak a gondolatától is megremegett.

- Azért sem vagyok oda, amikor Remus üzenget – csapta a zsebébe a papírt, a legutóbbi alkalomra gondolva, amikor ez megtörtént. Aztán továbbhaladt a lépcsőn, Sirius pedig méltatlankodva követte.

- Tudod, mennyi energiámba telt nem elolvasni? Persze addig, amíg ki nem ment a fejemből... Cserébe most igazán megnézhetnéd előttem, hát menten rosszul leszek, ha még egy percet várnom kell.

- Bele ne halj – vetette oda, miközben egyre gyorsabban kellett szednie a lábát, mert Sirius szorosan a nyomában volt. – Szóval azt kezdtem el mondani... - zihálta, mert már konkrétan futottak felfelé egy ideje. – Hogy vedd már át Lily feladatát... - dőlt a falnak, amint felértek az ominózus toronyba, de annyi lélekjelenléte még volt, hogy ezen a veszélyes helyen egy páncél mögött pihenjen meg. Vett néhány mély lélegzetet, és önelégülten szemlélte Siriust, aki mellette a falnak támaszkodva, az oldalát szorítva zihált. Hát na, nem voltak sportemberek. Legalábbis nem annyira, hogy több száz lépcsőfok futva megtétele meg se kottyanjon. – És hívd már ki Remust, mert én egy darab újabb betűt sem vagyok hajlandó papírra vetni ennyi házidolgozat mellett.

A házidolgozat szó említésére Siriusnak elkámpicsorodott a képe. Elizabeth nagy bánatára sajnos azonnal felvidult.

- Rendben, cserébe lemásolhatom a tieid, úgy hallottam már minden megvan, de Remus még csak belenézni sem enged.

- Tőlem aztán úgy buksz meg az igazi vizsgán, ahogy akarsz, holnap elküldöm Re..., mármint, Dorcasszal a másolatokat – javította ki magát gyorsan, de Siriusnak ez az ötlet sem tetszett annyira.

- Öhm, Dorcas azt hiszi, nagyon okos vagyok, mármint nyilván ez igaz rám, csakhogy szerinte én is a kisujjamból kirázom ezt a rengeteg hülye szart, mert fejből tudom az összes könyv szövegét, amit valaha olvastam... - Oké, ilyen nincs. Sirius éppen feszeng. Pedig Elizabeth szerint az állítása nem is lehetett akkora hazugság, hiszen Sirius élete során nem sok könyvet olvasott végig. Talán egyet sem. – Szóval ő úgy tudja, hogy már órán megírok mindent, mint ő, és...

- Bánom is én, majd összehajtogatom a másolatokat, mintha levelek lennének – vágott közbe Elizabeth már a bejárat közelében, türelmetlenül. Siriusnak ez ellen is volt valami kifogása, ahelyett, hogy megindult volna Remusért.

- Nem hinném, hogy tiszteletben tartaná a magánlevelezésemet – vakarta meg a fejét.

- Ezek az én magánlevelezéseim is – vágta rá Elizabeth sértődötten.

- És szerinted azokat Dorcas nem nézné meg? – kérdezett vissza Sirius azonnal. Úgy látszik, ahhoz képest, milyen „laza" kapcsolatban vannak, elég jól kiismerte már a lányt. És indokolatlanul érdekelte a véleménye.

- Igazad van – sóhajtott Elizabeth. Úgy sejtette, Dorcast jelen esetben talán még jobban érdekelné az ő magánlevelezése, mint Siriusé. Azért megnézte volna a fejét, amikor a szerelmesleveleknek hitt házidolgozatokat kibontja. – Akkor majd eljössz érte a csodálatos köpenyetek alatt, csak indíts már, lassan már a nap is felkel – fakadt ki. Nyomatékosításul a türelmetlenkedő és alvásában megzavart Kövér Dáma képébe vágta az időközben James közbenjárása végett korán megújított jelszót. Sirius már éppen mászott volna be az ilyen kései órán szerencsére üres klubhelyiségbe, mire Elizabeth elkapta a karját.

- Most meg mi van már? – fordult vissza ingerülten.

- Fel ne keltsd, ha már alszik – szólt rá gyorsan.

- Alszik egy fenét, valószínűleg tűkön ülve várja, felrobbantjuk-e egymást vagy a kastélyt – forgatta a szemét Sirius, aztán a Kövér Dáma lendületesen bevágódott mögötte, hogy Elizabeth-tel nézzen farkasszemet.