Hát, ebben a fejezetben erősen látszik, hogy 5-6 évvel ezelőtt (amikor ezt írtam, lol) még egyházi iskolában tengettem mindennapjaim. Máig mély nyomot hagyott a dolog xd 

A posztolgatás meghozta a hatását, már írom a folytatást :D

Elizabeth fülsiketítő visítozásra ébredt.

– HEEEH? És még higgyem el, hogy szűz vagy, meg ilyenek?!

Azonnal kipattant a szeme, de eltartott egy darabig, mire fókuszálni tudott. Nem aludhatott valami sokat. Félig öntudatlanul bújt ki Remus karja alól, és az egyik kezén megtámasztotta magát. Dorcas állt előtte teljes valójában, esetében hasznos megemlíteni, hogy felöltözve, és valami furcsa tárgyat rázogatott, gesztikulálásképp.

– Mit keresel itt? – morogta. – Késő este van.

– Az lehet, de attól még jöhetek, nem? Én ilyenkor élem az életem – vont vállat.

– Akarod mondani, most mész dugni Siriushoz.

– Pontosan. – Rövid időre gondolkodóba esett. – Mármint... Khmm – köszörülte meg a torkát, és jelentőségteljesen Remusra pillantott. Időközben Madam Pomfrey is bedugta a fejét, de Elizabeth teljes mértékben figyelmen kívül hagyta. – Ezt nem hiszem el, hogy neked lehet a gyengélkedőn, csak, mert protekciós vagy – bosszankodott.

Remus mocorogni kezdett, és Elizabeth fülig vörösödött, amikor rájött, hogy mire célzott a lány.

– Mi...? Ja, nem! Dorcas! – kiáltott rá.

– Hogy vagy? – kérdezte továbbra is csevegő hangnemben, és biccentett Remusnak, aki szintén vörös fejjel bámult rá. – Cukik vagyok, amúgy.

– Kösz – morogta Elizabeth. – Ha már így kérdezted, mindjárt szétrobban a fejem.

– Akkor azt tanácsolom, hogy aludj tovább – röhögött, és letette a kezében lévő tárgyat a mellettük lévő ágyra. – Gyógynövénytanra fog kelleni, Perselus küldi, nem szeretné, hogy beégesd az egész Mardekárt, vagy valami ilyesmi – forgatta a szemét. – Ne haragudj, de mennem kell, tényleg dolgom van. – mondta, majd énekelni kezdett. – Vár az ágy, az atyám ágya, kész az ajtó tárva, minden áldás asztalán... – Elizabeth szörnyülködve nézett hol Dorcasra, hol Remusra, hol pedig Madam Pomfreyre, akinek a szemöldöke egyre feljebb szaladt a homlokán. – Mármint Sirius ágya – javította ki magát gyorsan Dorcas, és újra nekilátott az éneklésnek. – Vár az ágy, Sirius ágya, kész, az ajtó tárva...*

Madam Pomfrey nem bírta tovább, és halkan köhintett. Dorcas újfent felvisított, amikor hátrafordult, és meglátta a javasasszonyt az ajtó melletti szekrényre támaszkodva.

– Hát, igen, gondolom tudja, a mai fiatalok elég korán érnek – mondta lazán, miközben széles karmozdulattal Remusék felé intett, és lassan a kijárat felé sétált, miközben újra énekelni kezdett, és Elizabeth feje vörösödött helyette. – Sirius úúúr, mindenek feleeett, ő az én hűű...* na jó, ezt a részt inkább hagyjuk – vágta be az ajtót maga mögött dudorászva.

– Ezt mégis mire véljem?! – állt meg felettük csípőre tett kézzel a javasasszony, a vörös hajú lány igencsak stílusos távozása után.

– Áh, csak Dorcas – vont vállat Elizabeth. Dorcas és a családja keresztények voltak, elég sok hasonló dalt ismert, bár ő a jelek szerint nem követte a tanításokat, főleg nem azt, hogy csak házasság után lehet nemi életet élni. Ennek ellenére mindig ott fityegett a nyakában a vékony aranylánc, amin egy apró kereszt lógott. Elizabeth újra megforgatta a szemét, aztán visszafeküdt az ágyba – és közben arra gondolt, hogy Dorcas dalocskájában ugyanakkora kamu az „ágyban", mint a „hűség". Könnyebben el tudta képzelni a dolgot mondjuk a prefektusi fürdőben. Egy pillanatra még erősebb hányinger fogta el, és inkább nem képzelt el sehol semmit.

Mellette Remus elkerekedett szemekkel bámult Madam Pomfreyre, és a lány a vállánál fogva visszanyomta az ágyba. Fél kézzel átkarolta, és félig nevetve megszólalt. – Egyre hülyébb álmaim vannak, de ez legalább nem rémálom. Dorcastól ez még nem is olyan durva... Kivéve, ha tényleg a prefektusi fürdőben fognak dugni, mert akkor soha többé nem fürdök.

Remus lopva összenézett Madam Pomfreyvel, és még mielőtt a lány ténylegesen elaludt volna, felkönyökölt, és gyengéden eltolta magától.

– Elza, nem álmodsz – mondta kissé aggódva.

– Dehogynem, és most aludjunk – vihogta. – Bár... most egyébként mondhatnék egy csomó mindent, amit igazából nem mondanék, és te nem emlékszel majd rá, pedig mondtam.

– Komolyan mondom, hogy nem álmodsz – kötötte az ebet a karóhoz.

– Ó, ilyenkor mindenki ezt mondja – vigyorgott tovább, és amikor Madam Pomfreyt látta maga fölé hajolni, elnevette magát.

– Igya ezt meg.

– Álmodom, mégis mi bajom lehetne belőle? – kérdezte könnyelműen, és egy húzásra felhajtotta az italt.

~~~

Sajnálatos módon átaludta a Hugrabug elleni kviddicsmeccset is, bár ezt főképp Regulus nehezményezte, de neki éppenséggel voltak nagyobb problémái is. Például, hogy ez csak azt jelentheti, hogy beköszöntött a május, egyre közelednek a vizsgák, ráadásul Lily és Remus elintézték, hogy egy rakat különórára kelljen járnia délutánonként. Ma lesz az első Lumpsluck professzorral, és előre félt...

De addig is túl kellett élnie a mai napot. Először is az Átváltoztatástant. A hideg futkosott a hátán arra gondolva, hogy majd McGalagony professzorral is lesznek magánórái, ahol kettesben vele kell elviselnie azt a sok szúrós pillantást, amit egyébként is folyamatosan küldözget. Már inkább felé sem nézett egész órán, akkor sem, amikor már az ötödik teáskannát robbantotta fel, amit kismacskává kellett volna változtatnia, miközben széles karmozdulatokkal hadonászott a pálcájával.

Az óra végeztével azonnal az ajtó felé indult, még a cuccát sem kellett összeszednie, tekintve, hogy egy ideje a táskája nélkül tengette a mindennapjait, de ekkor olyan dolog történt, amire egy kicsit sem számított. Oké, azért a közelmúlt eseményeit figyelembe véve nem volt túlzottan furcsa.

– Miss Avery, maradjon a teremben, beszédem van magával – szólt utána a professzor, mire megtorpant félúton a kijárat felé félúton.

A kiáramló diákok közül rengetegen nekimentek, vélhetőleg Laura volt az, aki merő véletlenségből belekönyökölt a hátába, és a hollóhátasok direkt úgy pusmogtak, hogy jól hallja őket.

– A közveszélyes halálfalótanonccal végre rendesen elbeszélget valaki.

– Remélem, a tanárnő eléri, hogy kicsapják.

Elizabeth hátrafordult, lökdösődve utat vágott magának az szembeforgalommal, és dacosan meredt a tanerőre, amíg az utolsó diák után is becsukódott a kétszárnyú faajtó.

– Lumpsluck professzor mesélt nekem a terveiről – kezdte, és lelépett a dobogóról. Lassan közeledett felé.

– Szuper – morogta az orra alá halkan, de nem ringatta magát illúziókba a professzor hallásával kapcsolatban.

– Azt kell, mondjam, meglepett – mondta, immár előtte állva.

– Kit nem? – már csak tátogta, a földet fixírozva, aztán felpillantott. – Ezen nem csodálkozom – vigyorgott kínosan.

– Ezért meg kell kérdeznem, igaz ez? Igaz, hogy gyógyító akar lenni? – kérdezte, szigorú arccal tanulmányozva minden mozdulatát, és Elizabeth frászt kapott ettől a tekintettől.

– Nem, nem pont ez az igazság. Én mugli orvos leszek, csak előtte hasznos lenne elvégezni a gyógyítóképzőt – mondta, egyik lábáról a másikra állva.

– Tudja... Magán elég nehéz kiigazodni, sosem tudtam, mit gondoljak – vallotta be, amíg Elizabeth folytatta a kínos vigyorgást, és bólogatott is mellé. – Kicsivel az után, hogy Lumpsluck professzorral beszéltem, felkeresett két diáktársad azzal az ötletével, hogy tarthatnék magának különórákat, és én beleegyeztem. Gondolom, hallott már erről.

– Aham... – mondta, és elhúzta a száját. – Persze egyáltalán nem muszáj, megértem, ha a professzornak más dolga van – mentegetőzött. – Komolyan.

– Akár ma délután is nekiállhatunk a gyakorlásnak. Azzal mindketten tisztában vagyunk, hogy az elméleti részekből csak K-s dolgozatokat írt, azzal nem lesz problémája. Azt javaslom, fordítson nagyobb energiát inkább az alkalmazásra.

– Ööö, hát, ma bájitaltanom lesz, és még van öt másik tárgy, amiből kellene az RBF.

– Ebben az esetben remélem nem haragszik meg, ha a kollegáimmal betáblázom az elkövetkezendő heteit.

Elizabeth ezen mélyen elgondolkodott, eredetileg nem akart válaszolni, de a professzor kérdőn nézett rá. Végül is, ez egész hasznos, csak így mikor fog a könyvtárban tespedni, például? Mondjuk azt nem bánta volna, ha szombaton is lennének órák, mert akkor lemaradna a gyűlésekről, csak...

– Csak a vasárnapot ne, a többit nyugodtan – bökte ki végül bizonytalanul.

– Ne aggódjon, az utolsó óra és a különóra között lesz egy kis szabadideje, és takarodó előtt mindenképp végezni fogunk.

– Huhh – fújta ki a levegőt. – Még így is elég reménytelennek érzem ezt az egészet. Egyik tantárgyhoz sincs semmi tehetségem. – Nem tudta, ezeket miért mondta, de legszívesebben visszaszívta volna. Nem akart panaszkodni, amikor ez azon ritka alkalmak egyike volt, amikor egy tanár nem rögtön lesajnálóan nyilatkozik a bénázásairól.

– Személy szerint az óráimon kizárólag a kontrollálhatatlan mágiája okoz problémát. Eddig minden vizsgájára Várakozáson Felülit kapott, mert ellenben a pálcamozdulata és a kiejtése tökéletes volt. Az igazgató úr szavaiból azt vettem ki, hogy jövőre keres valakit, akivel újra tud gyakorolni.

Azaz lecserélik az idióta SVK tanárukat, állapította meg magában Elizabeth megkönnyebbülten. Minden évben más tanárhoz járt órákra, és minden tanár más módszerekkel próbálta megtanítani az uralma alá vonnia az erejét, de ez a nő egyenesen megrémült tőle, és az óráin is csak a könyvekből hajlandó tanítani, nehogy valaki átkokat szórjon az ő jelenlétében.

– Az... tényleg jó lenne – mondta, az ajtó felé pillantgatva. Nem akarta az egész ebédet lekésni. – Köszönöm, hogy hajlandó foglalkozni velem.

A professzor ábrázatán tisztán látszott a meglepetés. Sajnos ő is egy volt azok közül, akik rögtön a bátyjához kezdték el hasonlítgatni, és egyáltalán nem ok nélkül, elvégre egy kívülálló számára elég sok hasonlóság lehet közöttük. Még egyszer a McGalagony arcára pillantott, aztán sietős léptekkel indult a kijárat irányába.

– Elizabeth – szólt utána, és a lány lassan fordult hátra, a kilincset markolva. Még sosem hallotta a keresztnevét egy tanár szájából sem Dumbledore professzoron kívül, állandóan mindenki csak Averyzte. – Bevallom, voltak előítéleteim magával szemben, de ha bármiben segítségre van szüksége, csak szóljon.

A lány megilletődötten bólintott, aztán a folyosókra kiérve már futva rohant ebédelni, hogy utána legyen valami a gyomrában, amit szükség esetén kirókázhat gyógynövénytanon az idegeskedéstől.

De előtte még vissza akarta szolgáltatni Dorcasnak a tulajdonát.

---

*Vár a ház c. egyházi ének dallamára