Az emberek nagy ívben elkerülték. Ez nem lepte meg, talán észre sem vették, mi történik vele. Körülötte. Újfent eltelt több mint egy hét anélkül, hogy elment volna a karanténba, mert olyan nagyon erősnek képzelte magát, és azt gondolta, neki nincs ilyenekre szüksége. És lám, egy ilyen kis érzelmi behatás elég volt arra, hogy elindítson egy láncreakciót. Pedig ésszel felérte, hogy James csak provokálni akarta, és kevés dologban volt olyan biztos, mint abban, hogy Remus nem röhögné ki. Legalábbis nem rosszból. Nem azért, mert Elizabeth szerint Remus ennyire kedvelte volna őt, hanem mert Remus egyszerűen csak túl jó ehhez, bárkiről is legyen szó.

De már nem volt megállás. A hangosan beszélgető emberek zaja spirálban folyt össze a fülében, a kép eltorzult és kiélesedett egyszerre, a mágiája a szabadba kívánkozott.

- Gyere, Elza - fogta meg a karját egy erős kéz, és ő nem tudott rákiáltani, hogy azonnal engedje el, de az ismeretlen szerencsére enélkül is engedelmeskedett. - Basszus, ez kurva hideg - morogta, és a hangja egy pillanatra mintha úgy tűnt volna, hogy Siriusé.

Elizabeth összehúzta magát, és a falnak tántorodott. Belül ordított, hogy valaki szóljon egy tanárnak, valaki vigye innen, mielőtt a végén tényleg emberek halálát okozza.

- Menj, és hívd ide Dumbledore-t, ha már megcsináltad a bajt - hallotta már kissé távolabbról a hangját, és valaki futólépésben távozott. - Hülye vagy, ne menj oda! - kiáltotta most. Elizabeth próbálta összesepregetni az apró szilánkokat, amikké a tudata robbant, és már biztos volt benne, hogy Siriust hallja.

Kiabálni akart, de csak egy hangos nyögésre futotta. A saját hangja idegennek hatott.

- Hé, hallasz? - Remus? - Gyere, kelj fel, segítek. - Érezte, ahogy meleg, már-már forrónak ható ujjak kulcsolódnak a kezére, és lassan lefejtik a tenyerét a... padlóról? - Egy kicsit kell csak kibírnod, elkísérlek - megszorította, és húzni kezdte fölfelé.

Kiélesedtek az érzékei, de a keze volt az egyetlen testrésze, amit érzékelni tudott. Kiabálni akart, de a tüdeje, a hangszálai nem engedelmeskedtek. Zihálva kúszott hátrébb.

- Ne félj, csak én vagyok az, Remus.

Már nem tudott hátrébb menni, de az értelme utolsó szikráival is azon erőlködött, hogy valahogy távol tudhassa magától a fiút. Fizikai fájdalmat okozott, hogy még mindig nem engedhette ki a felgyülemlett feszültséget.

Velőtrázó sikítást hallott, és nem tudta, hogy belőle jön, vagy körülötte minden ordít.

Remus már nem fogta a kezét.

~~~

Amikor felébredt, minden fehér volt körülötte. Nagyon furcsa álma volt. Dumbledore egy lebegő pajzsgömbbe zárta, amiben úgy tombolt, mint egy túl kicsi és szoros ketrecbe zárt vadállat.

Aztán rájött, hogy ez nem is annyira biztos, hogy csak álom. Tágra nyíltak a szemei, és zihálva ült fel, lecsúszott róla a takaró. Valaki pizsamába öltöztette, és a gyengélkedőn volt. Olyan gyorsan ugrott talpra, hogy hangos csörömpöléssel lökte a földre a vizes kancsót. Azonnal a pálcája után nyúlt, de az nem volt nála.

- Elizabeth, feküdj vissza - lépett be az ajtón Madam Pomfrey, és egy pálcaintéssel rendbe hozta az általa okozott károkat. - Pihenésre van szükséged - nézett rá szigorúan, amikor továbbra sem mozdult.

- Remus? - kérdezte rekedten. Olyan volt a hangja, mintha napok óta meg sem szólalt volna. - Hol van Remus? És mi történt a többiekkel?

- Órán. Ne aggodalmaskodjon, senkinek nem esett baja. Nem véletlenül Dumbledoret tartják korunk legnagyobb mágusának és a Roxfortot a legbiztonságosabb helynek.

A javasasszony elvett egy poharat az Elizabeth ágya végén lévő szekrényről, és a lány kezébe nyomta.

- Idd meg, és fekvés - parancsolt rá. - Ma még biztos, hogy nem mehetsz ki.

Elizabeth meglögybölte a szürkésfehér folyadékot a poharában, aztán elhúzta a száját.

- Altató némi nyugtatóval - tette le az éjjeliszekrányre. - Erre semmi szükségem - jelentette ki, de az ágyba azért visszamászott. Hihetetlenül fáradtnak érezte magát.

- Idd meg, nem viccből kevertem! - szólt rá, és a kezébe nyomta a poharat.

De Elizabethnek megakadt a szeme az ágya melletti székre felhalmozott tankönyveken és jegyzethalmon, és majdnem magára öntötte a lötyit.

- Mégis hány napja vagyok itt?! - kérdezte rémülten.

- Kettő. Miss Evans nagyon a szívén viseli a tanulmányi eredményeit. Mr Lupin egy adag csokit akart beküldeni, de túl egészségtelennek találtam.

Erről eszébe jutott valami. Méghozzá az, hogy meg van sértődve. Újra letette a poharat, hogy karba tudja tenni a kezét.

- Mikor szándékozott közölni velem, hogy semmi esélyem arra, hogy gyógyítónak tanuljak?

- Én nagyon is sok esélyt látok arra, hogy gyógyítónak fog tanulni, de Merlinre mondom, ha továbbra sem issza meg a bájitalt, varázslattal jutattom magába.

Elizabeth szó nélkül, lassan kortyolni kezdett. Már csukódott a szeme, és arra sem volt ereje, hogy visszategye a poharát a helyére, a javasasszony vette ki a kezéből, mielőtt még magára öntötte volna a maradék italt.

- Egyébként a csoki nagyon is egészséges - motyogta, mielőtt elaludt.

Kiderült, hogy jó ötlet volt meginni azt az izét, mert még így is rémálmok gyötörték, amiknek a központjában az volt, hogy emberek halálát okozza a rohamaival. Arra riadt fel, hogy Regulust elnyelte a futótűz.

Furcsán besüppedt mellette a matrac, és a fejébe rögtön fájdalom hasított, ahogy megmozdult.

- Remus? - kérdezte bizonytalanul, miközben felült.

- Sajnálom, de nem - vigyorgott rá Regulus, miközben Elizabeth a szemét próbálta úgy kinyitni, hogy ne csak egy vékony résen lásson ki. – Óvatosan az ilyen kérdésekkel, Arthur is lehettem volna – mutatt rá a fiú.

Szerencsére nem volt túl erős a fény, a nap már lemenőben volt. Aztán feltűnt neki a másik széken álló, már kétszer akkora tankönyv- és jegyzethalom. Hörögve szívta be a levegőt.

- Az ott mégis mi a faszom? - zihálta, és rájött, hogyha kapkodja a fejét, akkor éles fájdalom hasít a homlokába.

- Lily hozta a könyveket, és másolatot csinált a jegyzeteiről - válaszolt a fiú készségesen. - Bár, mondtam neki, hogy hiába.

- Mi lesz, ha valahogy tönkreteszem a féltve őrzött cuccait? - rémüldözött Elizabeth. - Akkor kiakadna, pedig tudhatná, hogy tőlem előfordul az ilyesmi.

- Mittomén, mit miért csinál. De ezt neked küldte, hogy olvasd el - nyújtott át neki egy tekercset, kárörvendően csillogó szemekkel. – Amúgy ezek nem is az ő könyvei, hanem Dorcaséi. Úgy hivatkozott a csajra, hogy az egy két lábon járó könyvtár, és neki már nincs rájuk szüksége.

- A mázlista - morogta. - Még meg sem kérdeztem, milyen volt az éjszakája Siriusszal.

- Lehet, hogy csak két perc volt.

- Az nagyon korai magömlés - vágta rá Elizabeth.

Összenéztek, és mindketten elröhögték magukat. - Amúgy, te szűz vagy? - kérdezte a fiútól pár másodperc elmélkedés után.

- Ja - vágta rá, és Elizabeth nem tudta megakadályozni, hogy kiüljön az arcára a meglepetés. - Milyen romantikus, hogy egymással veszíthetjük el, nem?

- Na, én biztos nem veled fogom! - vágta rá azonnal.

- Na, mert akkora ki mással? Mire Lupinnal addig eljutottok, te már rég túl leszel a klimaxon, ő meg csak varázslattal tudja majd felállítani a... pálcáját.

Elizabeth olyan erővel lendítette a kezét, hogy kicsit sem látszott rajta, hogy most ébredt fel a rémálmaiból, és csak úgy mellékesen, néhány napja merítette nullára az energiatartalékait, minden lehetséges szempontból. Regulus - szerencsére, vagy sem, de - időben kitért előle.

- Azt te csak hiszed! - mondta kihívóan.

Erre a végszóra dugta be a fejét az ajtón Remus. Elizabeth félrenyelte a levegőt, és fulladozni kezdett, Regulus a térdét csapkodva röhögött, miközben a fiú halkan becsukta maga mögött az ajtót, de egy milliméternyit sem jött előrébb.

Sem Elizabeth, sem Regulus nem volt olyan állapotban, hogy meg tudjanak szólalni, így hát Remusnak kellett, ha nem akart a végtelenségig kukán ácsorogni.

- Rólam beszéltetek? - tippelt.

- Á, dehooogy - rázta a fejét Elizabeth, de nem sikerült túl meggyőzően megszólalnia. Ráadásul az arca is rángott a visszafojtott röhögéstől, mellette Regulus még mindig eszementem csapkodott. Megcsóválta a fejét, aminek következtében már a fájdalomtól szisszent fel. - Gyere be nyugodtan.

- De ha zavarok, akkor elmegyek - toporgott.

- Nehogy! - kiáltott fel Elizabeth rémülten. - Na, Remus, gyere már! Őt nyugodtan hagyd figyelmen kívül, szokás szerint nem normális - bökött Regulusra, aki az ágyra dőlve a takaróba temette az arcát.

- Levelet kaptál? - kérdezte a fiú, miután eleget tett a kérésnek, és észrevette Elizabeth ölében a tekercset.

- Arról volt szó - kezdte Regulus, eddig valószínűleg nem tudott megszólalni, de még mindig nem emelte fel a fejét -, hogy...

Elizabeth rögtön elvette a Remus zsebéből kikandikáló varázspálcát, és egy erőteljes silentioval belé fojtotta a folytatást.

- Aha, Lily küldte, legalábbis Reg azt mondta, de ki tudja... - mondta, mintha mi sem történt volna, és visszaadta a fiúnak a pálcát. - Elolvashatod - nyomta a kezébe a tekercset is.

Látszott, hogy Remus először mondani akart valamit, de aztán inkább megtartott magának a dolgot. Érdekes arckifejezéssel dugta vissza a zsebébe a pálcáját, és kibontotta a levelet. Elég volt egy pillantást vetnie rá.

- Nem hiszem, hogy ezt most kellene megtudnod - mondta kifejezéstelen hangon.

- Jajj, akkor mégsem Lily küldte?

- De, csak... Nem tudom, mit fogsz hozzá szólni. Mentségére szóljon, hogy az én ötletem volt - tette le a papiruszt az éjjeliszekrényre, és rá nem jellemző határozottsággal fordult vissza, és nézett Elizabeth szemébe. - Most úgyis másról kellene beszélnünk. Mondjuk Jamesről.

Elizabeth rögtön elkomorodott. Regulusnak, amióta csak ismerte, mindig megvolt az a képessége, hogy rögtön észrevette a hangulatváltozásait, és egészen pontosan meg tudta mondani, mikor mit érez. Ennek a lány nem mindig örült, de most kifejezetten hasznos képességnek bizonyult.

- Asszem hagylak titeket trécselni, meg egyebek - kapta fel a fejét a fiú, majd rögtön talpra állt. - Csövi - intett.

Elizabeth enyhe sokkhatás alatt állva nézett utána.

- Na végre, nem akartam bunkó lenni, de ideje volt elhúznia - pillantott Remusra, miután becsukódott az ajtó. - Várj. Miért tud beszélni?!

- Biztos még nem volt elég varázserőd hozzá - vetette fel a fiú.

- Napok óta itt fetrengek, hagyjuk már - vetette el a lehetőséget.

- Akkor az a probléma, hogy nem a saját pálcáddal csináltad.

- Vagy az a barom feloldotta - bosszankodott. Nem is tudta, hogy gondolja, hogy Regulus most addig nem fog tudni beszélni, amíg nem könyörög térden csúszva előtte, hogy hatástalanítsa. Mások nem olyan rosszak koncentrációt igénylő dolgokban, például a nonverbális varázslásban, mint ő.

Hátracsúszott, hogy normálisan fel tudjon ülni, és a hátát a feltornyozott párnáknak támasztotta. Amikor újra Remusra nézett, a fiú már komoly tekintettel bámult rá. A szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek, és idegesen tördelte a kezét.

- Felejtsük el - ajánlotta Elizabeth, mielőtt még megszólalhatott volna, de még számára is túl kimértnek tűnt a hangja.

- Meg tudom ma... - Elhallgatott. Talán ő is érezte azt, amit Elizabeth, hogy ami így kezdődik, annak nem feltétlenül lesz jó vége.

- Megesik - vont vállat. - Nem kell semmit magyarázni. Az én hibám az egész, mert mostanában megint nem használom a karantént... Várj! - emelte fel a mutatóujját, és előredőlt. - Van néhány feltételem, ha azt akarod, hogy megbocsássak - jelentette ki, már teljesen más hangnemben.

- Mik azok? - kérdezte Remus, és próbált nagyon komolynak tűnni, nem pedig vigyorogni.

- Egy: maradj itt.

Karba tette a kezét, és várt a válaszra.

- És a többi?

- Nem jut eszembe más, de fenntartom magamnak a jogot, hogy bármikor változtathassak - röhögte. – Tudod, hol vannak a pizsamák, hajra, öltözz át. Innen már nem szabadulsz.

Nagyon büszke volt magára, hogy ezt így kitalálta, még úgy is, hogy közben hasogat a feje.

- Akkor megkérdezed Madam Pomfreyt? - fordult hátra, könyékig elveszve az egyik fal mellette szekrény alsó polcán kutatva. Annyit volt már itt, hogy külön stócban tárolta azokat a ruhákat, amik jók rá, hogy ne kelljen annyit keresgélni, de gyakran önmaga elől is sikerült elrejtenie őket.

- Dehogy kérdezem, egyébként is meg vagyok rá sértődve - tette karba a kezét. Micsoda naiv gondolat. - Amúgy sem hinném, hogy a közeljövőben bejön ide, nincs itt senki, csak én... Meg már te - tette hozzá.

- Miért vagy megsértődve?

- Mindegy - mondta, félszemmel a tanulnivaló-halomra pillantva, de Remusnak ennyi is elég volt ahhoz, hogy követni tudja a tekintetét.

- Amíg zuhanyzok, olvasd el a levelet - javasolta. - Ha van kedved.

- Nincs - vágta rá rögtön. Ilyen fejfájással nem az olvasás az első dolog, ami eszébe jut az embernek, mint kellemes, pihentető elfoglaltság.

- Akkor pár perc, és itt vagyok - ígérte, és eltűnt egy, a fal színével azonos ajtó mögött.

Elizabeth kicsit félve mászott ki az ágyból, mert általában ezek azok a pillanatok, amikor megjelenik Madam Pomfrey, és visszatessékeli a beteget a takaró alá, és a lány egyáltalán nem szerette volna, hogy felbukkanjon a javasasszony. Halk léptekkel odasétált a polchoz, ami a szoba végében volt. Szerencsére nem kellett sokat mennie, mert az ágya az egyik legutolsó ágy a kórteremben. Kiválasztott néhány kotyvalékot, összeöntötte őket a poharába a megfelelő arányban, aztán felhajtotta. Valószínűleg csak beképzelte, de már másodpercekkel később érezte, ahogy kellemes bizsergéssel múlni kezd a fejfájása.

Visszamászott az ágyába, de félt fekvő helyzetbe kerülni, mert nem akart bealudni. Szerencsére nem kellett sokat várnia.

– Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdezte immár kék kockás pizsamában. – Mi lenne, ha én szólnék Madam Pomfreynek?

– Jó ötlet, ne aggodalmaskodj mindig mindenért – szólt rá, és a karjánál fogva lerántotta maga mellé. – És akkor most aludjunk – mondta, és engedelmeskedve a saját parancsának, befeküdt a takaró alá. – Várj, Jamesék nem fognak keresni?

A fiú halkan felnevetett.

– Van egy szupertitkos projektünk. Már majdnem készen vagyunk vele, de legalább kipróbálhatják, hogy működik-e.

Elizabeth nem igazán értette mire céloz, de a lényeg, hogy ezek szerint legalább ebből nem lesz probléma.

– Eloltanád azokat a hülye világító izéket? – kérte, és a gyertyákra bökött. – Tőlem valamiért elkobozták a pálcám.

Miután mindketten kényelmesen elhelyezkedtek, szinte azonnal elnyomta őket az álom, ami nem tarthatott túl sokáig.