Szegény szerencsétlen elhagyatott történetem :(  Miközben azon gondolkodom, hová menjek doktorizni, eszembe jutott a létezése. Régi szép idők, amikor érettségire tanulás helyett írtam :'(

 – TE KOMOLYAN KÉPES VOLTÁL ELHÍVNI SIRIUST? – ordította Elizabeth, miután Dorcas hozta az örömhírt, hogy nem Adammal jön a partira.

– Nem értem. Úgy gondoltam, ha nem Remust hívom, hanem az egyik barátját, abból nem lehet baj – válaszolt megszeppenve, és kicsit ijedten nézett az előtte őrjöngő Elizabethre.

– Siriust! – ismételte, mint aki nem tudja feldolgozni. – Ezt egyszerűen nem hiszem el! – puffogta, de Dorcas szemmel láthatólag még mindig nem értette, hol itt a baj, ezért Elizabeth úgy döntött, hogy egy mindenki számára közérthető indokot választ a kiakadását magyarázva. – Az mindenkit csak megdug, aztán meg eldob, hogy vagy képes egy ilyennel mutatkozni?!

– Nem összeházasodni akarok vele, ez csak egy parti – vonta meg a vállát Dorcas, és még értetlenebbül bámulta a barátnőjét. Mikor lett Elizabeth ilyen erkölcsös?

– Ó, Merlin – fogta a fejét. – Arra nem gondoltál, hogy Regulusszal sem kedvelik egymást, meg Perselusszal sem, ja, és Lilyvel sem nagyon, aztán velem, na, arról ne is beszéljünk... – rázta meg a fejét. – Ezzel minddel arra akarok kilyukadni, hogy előre is bocsánat, ha senki értelmes nem fog szót váltani veled, vagy harctérré alakul a terem. Esetleg felrobban. És oké, hogy csak egy parti, de azzal, hogy meghívtad, tudod egyáltalán, mire hívtad? Nem mondott volna igent, ha nem az lenne a célja, hogy rád má...

– Figyelj, szerinted én nem ugyan azt akarom? – szakította félbe Dorcas olyan természetességgel, mintha csak azt közölné, hogy kedve támadt ebédelni menni. Mert Elizabeth már nagyon éhes volt.

– Heh? – hökkent meg. – Lefeküdni Siriusszal?

– Miért is ne? – Elizabeth szóhoz sem jutott, csak bámulta a lányt. – Figyelj, te szűz vagy? – váltott témát Dorcas, amikor rájött, hogy a beszédpartnere nem fog válaszolni.

– Aha – hazudta, és kezdte azt érezni, hogy ez egy nagyon, de nagyon morbid társalgás.

– Szóval ti régen jóban voltatok, mégsem akart tőled semmit, nem? – vonta le Dorcas a szerinte egyértelmű következtetést. – Mi a garancia rá, hogy tőlem akarni fog?

– Az, hogy elmegy veled. Én meg több okból is tabu vagyok, gondolom, a másik meg, hogy előbb robbantom darabokra, minthogy... fújjmár, váltsunk témát – forgatta a szemét.

Dorcas elgondolkodva bólintott, és Elizabeth remélte, hogy amikor legközelebb megszólal, azt fogja felvetni, hogy induljanak el a nagyterembe, de a lánynak teljesen más kérdés járt a fejében.

– Várj... Akkor te még Regulusszal sem...

– Fúj, de rohadt undorító vagy! – kiáltott fel. – Dorcas! – Néha teljesen ledöbbent, hogy a lány milyen természetesen hoz szóba olyan témákat, amit egy normális embernek eszébe sem jutna megkérdezni, vagy ha mégis, akkor az a minimum, hogy rákvörös fejjel tenné. – Tudod mit? Tök összeilletek Siriusszal – hagyta faképnél.

~~~

– Hová megyünk Narcissáék nélkül? – kérdezte Regulus, miközben Elizabeth maga után húzta, és egyértelműen Lumpsluck partijának helyszíne felé tartottak.

– Remushoz – felelte egyszerűen.

– És nem tudnál nélkülem randizni? – méltatlankodott a fiú, és láthatóan feszengett az öltözékében, ráadásul minden egyes lézengő diák megbámulta őket. – Baromi jól jönne egy olyan nylonköpeny ilyenkor.

– Te vagy a lényeg, ne viccelj – röhögött Elizabeth, és gyorsabb tempóra kapcsolt. Olyan nagyon sietni nem tudott, mert a futást nem kockáztatta volna meg a ruhájában, a végén az lesz, hogy rálép, és végig szakad. Úgy tűnik, a csaknem nyolcvan éves varrónőjük még nem hallott rövidebb szoknyás ruhákról, de ami azt illeti, a rövidnadrág szó sem szerepel a szótárában. És az otthoni, kényelmes, pihe-puha anyagú melegítőket sem ismeri, mint amilyeneket régen Lilyéktől kapott, hogy ne poshadjon bele a susogós, fekete vászonnadrágba nyár közepén.

Befordultak az utolsó előtti sarkon, és Elizabeth egy tehenes kép közelében lévő, eldugott folyosóra vezette Regulust. Remus már várt rájuk, a szűk folyosón, hátát a falnak vetve állt. Amikor feléjük fordult, még köszönni is elfelejtett a megrökönyödéstől, csupán ennyi sikerült kinyögnie:

– Merlin szakállára, mi a...?

– Ugye-ugye, mondtam én, hogy látni akarod – vigyorgott Elizabeth.

Regulus tüntetőleg hátat fordított nekik, és karba tett kézzel duzzogott. A lány Remus mellé lépett, és mutogatni kezdte a háztársa hátán végigfutó, aranyozott, kacskaringós mintákat, amik elképesztően lányos összképet adtak ennek az eleve nem túl férfias, rózsaszín csodának. Az alsó szegélye Elizabeth ruhájához hasonlóan a földet súrolta, és arany szálak álltak ki belőle, pont, mint a szőnyegen a rojt.

– Figyeled az alján azokat az izéket? – röhögcsélt.

– Ez tényleg borzalmas – jelentette ki Remus őszintén. – A tied sem sokkal jobb – tette hozzá nevetve Elizabeth önelégült vigyorgását látva, aki erre kinyújtotta rá a nyelvét.

Regulus olyan hangot adott ki, mint aki éppen megfullad, de sajnos csak a röhögését próbálta leplezni. Remus intett Elizabethnek, és hátrébb mentek.

– Sirius is megy – mondta halkan.

– Tudom – morogta Elizabeth. – Az az idióta Dorcas elhívta, és előre tájékoztatott, hogy márpedig ők dugni is fognak – emelte égnek a tekintetét.

– Ugye nem csináltok csatateret a teremből? – aggodalmaskodott Remus.

– Nem rajtam múlik. De Regulus számára fel sem merül a lehetőség, hogy lógjunk el – csóválta a fejét. – Komolyan, mintha élvezné ezt az egészet.

– Elza, menjünk mááár – toporgott Regulus.

– Ne siess már ennyire megmutatni magad – szólt vissza Elizabeth.

– De Narcissáék nem fogják érteni, hol voltunk, ráadásul nagyon kínos lenne késve beesni – fordult feléjük, továbbra is karba tett kézzel, és olyan fejet vágott, mint egy dacos kisgyerek. Úgy tűnt, tényleg visszament gyogyósba.

– Lehet, hogy igaza van – tette hozzá Remus. – James most valami búfeledő programot tervez, és nekem kötelező a részvétel – sóhajtott.

– És mégis mi baja?

– Lily nem őt hívta a bálba.

– Pfff – röhögött. – Inkább örülne.

– Ráadásul Sirius meg van hívva. Gondolom, nincs az ilyenhez szokva.

– Elizabeth, meheegmondalak Luuuciusnak – dobbantott nyűgösen.

A lány néhány másodpercig ledöbbenve bámulta, aztán Remushoz fordult:

– És nekem ezzel kéne összeházasodnom.

A fiú halkan elnevette magát, mire Regulus közel állt ahhoz, hogy a falba verje a fejét. Ezt Remus nem láthatta, mert háttal állt neki, de Elizabeth gúnyosan rávigyorgott. Aztán Remushoz lépett, és szorosan magához ölelte. A fiú tétován köré fonta a karját, mire Elizabth csak még jobban magához szorította, és a vállgödréhez szorította a homlokát. Örökre így akart maradni, csakhogy amikor egy pillanatra a válla fölött felpillantott, Regulust látta, amint hányást mímel.

– Add át Jamesnek az üdvözletem – mondta, miközben kibontakozott az ölelésből, és Regulusszal kifordulva a folyosóról, intett neki.

– Szerintem most pár órára lefagyasztottad a gyereket – szólalt meg Regulus, amikor Lumpsluck tanári szobájához értek. Elizabeth nem válaszolt, csak vigyorgott.

Meglepetésükre egy kislány állt az ajtó mellett, egyik lábáról a másikra lépkedett és a földet bámulta. Szoknyás ruhácskában volt, de szemmel láthatólag kényelmetlenül érezte magát benne.

– Kit keresel? – kérdezte tőle Elizabeth, mire a lány felpillantott, de az rögtön feltűnt neki, hogy kerüli a szemkontaktust. Valahová lejjebb pillantott, és úgy válaszolt.

– A bálra jöttem – mutatta meg a kezében tartott meghívót.

Regulusszal meglepetten pillantottak össze. Lumpsluck professzor nem szokott ilyen fiatalokat meghívni, talán egy harmadéves a legkisebb közöttük.

A kislány félve pillantgatott a terem felé, ahonnan halk zene szűrődött ki.

– És nem jössz be? – kérdezte Elizabeth.

– Én... Én nem szeretem a hangos zenét, és rosszul érzem magam tömegben – hadarta. – Anthony nem jött velem, azt mondta, nem kötelező eljönnöm, de félek, hogy a professzor haragudna – mondta, miközben mogyoróbarna haját csavargatta, és látszott, hogy bárhol máshol szívesen lenne.

Elizabethnek megakadt a figyelme az Anthony néven. Talán a hugrabugos fiúról beszél?

– Hogy hívnak? – kérdezte.

– Anne Falcon – válaszolt. – Te pedig Elizabeth vagy – tette hozzá meglepően magabiztosan.

A lány egy pillanatra összerezzent, aztán bólintott. Regulus meglepetten fordult felé, de nem állt módjában magyarázattal szolgálni.

– Azt mondod, nem szeretnél oda bemenni? – kérdezett vissza.

– Igen.

– Ez esetben annyi a dolgod, hogy elmész a gyengélkedőre, és azt mondod, hogy én küldtelek – mosolygott rá.

Anne kétkedve pillantott fel, de továbbra sem nézett a szemébe. Elizabeth nem értette a dolgot, de jobbnak látta nem rákérdezni. Bent valami dübögősebb zene kezdett szólni, mire Anne egyre idegesebbnek tűnt, és a fal mentén oldalazva próbált távolabb kerülni a hangforrástól.

– Gondolkodtam rajta, hogy betegnek tettetem magam, de Madam Pomfrey átlátna rajtam – rázta meg a fejét. – Nem tudok jól hazudni.

– Ezért küldelek én oda. Így nem téged fog hibáztatni – magyarázta. – Néha, ha sok beteg van, akkor besegítek neki a gyógyításban, így nem fura, ha leküldök valakit – tette hozzá. – Lumplucknak pedig megmondom, hogy nagyon rosszul néztél ki, ezért... – vonta meg a vállát.

– Biztos?

– Biztos, menj csak – bíztatta.

A lány még egyszer visszanézett a terem irányába, mintha újra végiggondolná a lehetőségeit, aztán döntött.

– Oké. Köszönöm – mondta, és elindult.

– Ez felettébb furcsa volt – nézett rá Regulus.

– Igen. És azt sem értem, miért hívta volna őt Lumpsluck. Készülj fel Siriusra, ne kelljen megint összeverekednem vele!

Beléptek a terembe, ahol egy hosszú asztal mentén üldögéltek a többiek. Persze, először a szokásos vacsora meg beszélgetés... És csak utána lehet észrevétlenül felszívódni a táncparkettről. Lupsluck szívélyesen üdvözölte őket, aztán leültek a nekik kihagyott helyre Luciusék és Siriusék közé. Szerencsére Elizabeth oldalán nem Sirius, hanem Dorcas foglalt helyet.

Próbálta kizárni a fejéből a körülötte zajló dolgokat, mert a lehetőségei közül ez tűnt a lehető legjobb ötletnek. A listán szerepelt még az is, hogy újfent hangos veszekedésbe kezd Dorcasszal, aki képtelen volt visszafojtani a röhögését, amikor rájuk pillantott, meg az is, hogy kiátkozza a teremből Luciust, aki felállt, és ünnepélyesen bejelentette Elizabethték eljegyzését.

– Sosem hagyjátok, hogy elfelejtsem, igaz? – morogta az orra alá.

Olyan sokáig nem tettethette a süketnémát, mert a professzor felé fordult, és az üzletről kérdezte. Legendás lények tenyésztése, na persze... És igen, csakis megfigyelés céljából, meg eladásra, és egyáltalán nem olyanokat, amik tiltottak. Igaz, ezt is csinálták, mert kellett az álca, de koránt sem ez volt a fő attrakció.

– Sajnos nem sok mindent tudok mondani – rázta a fejét tettetett szomorúsággal. – Én kicsit sem konyítok az állatokhoz, és nem értek az üzlethez – mondta el immár sokadjára.

– Milyen kár – mondta Lumpsluck elszontyolodva. – A bátyád olyan tehetségesnek ígérkezett, és mindig tudott érdekes hírekkel és információkkal szolgálni. Csak az a kis incidens... De biztos te is tehetséges vagy, csak még nem forrt ki.

Az a kis incidens, amikor az Elizabethnek is hamarosan esedékes pályaválasztási tanácsadáson kijelentette, hogy halálfaló lesz.

– Elza olyan szinten tehetségtelen, hogy gyógynövénytanon hangosabban visított a sikító sásnál, mert azt hitte, hogy egy lény... – szúrta közbe Sirius.

Elizabeth lejjebb csúszott a székén, és disaudiót szórt magára, hogy biztos ne halljon semmit. Csak akkor vette le magáról a bűbájt, amikor Regulus a karját bökdöste.

– Most mondta, hogy Anne feltalált valami új bájitalt, és hogy nem érti, hol lehet, mert meghívta – tájékoztatta suttogva, mire Elizabeth nyögve szólásra emelkedett, és tájékoztatta a professzort a kislány hirtelen jött rosszullétéről.

Az este további részében szólt a zene, akadtak, akik a táncparketten ropták, ilyenek voltak például Luciusék, akik valami keringőt adtak elő a legújabb popslágerre, és Dorcasék is feltűnően jól érezték magukat, bár a lány néha próbált Lilyékkel vagy Elizabethtel is beszélgetni, de egyikük sem örült neki túlságosan a partnere miatt. Látszott, hogy Perselus gondolatban gyilkolja Siriust, Elizabeth pedig személy szerint nem volt kíváncsi a saját arckifejezésére, mert Dorcas két szó után inkább sarkon fordult.

Amikor Regulus a többi mardekárossal és Lumpsluckkal kezdett bájologni, Elizabeth úgy döntött, elérkezett a „jajjmindjártbepisilek" ideje, és kimenekült a teremből.

Nem tervezett visszamenni. 

.

.
.
És WTF megjelent benne az alteregóm fúderégi