Narcissa komolyan gondolta a segítségét, és a vasárnapot az újdonsült Regulus-Elizabeth páros szerelmi tréningezésével szerette volna eltölteni. A lány majdnem meghatódott a gesztustól, hogy Narcissa ennyire szívén viseli a sorsukat. De csak majdnem.

És majdnem letargiába esett, amikor Regulus bejelentette, hogy a két hét múlva esedékes, májusi Mardekár-Hugrabug összecsapás közeledtével megszaporodtak az edzései, és az egész napot a kviddicspályán kell töltenie, ahelyett, hogy vele csókolózna. Majdnem.

Így viszonylag hamar elszabadulhatott, és végre a titkos terme irányába vehette az utat. Egy harmadik emeleti, félreeső folyosó legutolsó terme volt, és lehet, hogy felelőtlenség, de semmilyen védővarázst nem használt. Ha a muglik sem szórják körbe a tanulószobájukat varázslatokkal, akkor ő sem fogja.

Letelepedett az egyik padhoz, és késő délutánig olvasott, még így is csak a könyvek felét végezte ki. Itt-ott piros könyvjelzőket használt, és volt egy könyv, amibe annyit kellett volna tennie, hogy inkább az elejére tett egy pergamendarabot az „Odaadni Madam Pomfrey-nek!" felirattal. Valójában olyan ijesztő muglibetegségekről volt szó benne, hogy a negyedéig sem ért el, amikor úgy döntött, hogy inkább lemegy a könyvtárba, és nekilát tanulni az RBF-ekre.

Csak egy apró dolog ment ki a fejéből. Az, hogy a mai napot a bagolyház szaros padlóján fetrengve akarta tölteni, és a stressztől vakon, émelyítő hányingerrel küszködve várni, hogy visszajön-e az a bagoly, vagy sem. De ami késik, nem múlik. Amint meglátta Remust a szokásos helyükön, ahogy pálcamozdulatokat gyakorol, rögtön eszébe jutott az elmulasztott tevékenysége.

– Ajjaj – ült le a halom könyvvel szemben, amik mögül alig látszott ki a fiú.

– Azt hittem, már nem is jössz tanulni – mondta Remus, és odébb tolta maga elől a kupacot.

– Ughh – nyelt egy hatalmasat. – Hát tudod, ma a levelet akartam várni, de elfelejtettem. És most nem merek felmenni.

– Nem jött – szúrta közbe Remus. – Az előbb néztem.

Elizabeth halálra vált arccal bámult, és forogni kezdett körülötte a világ.

– Meg fogunk halni – tájékoztatta egy igazi próféta rekedt és hatásvadász hangján, csak kivételesen nem direkt intézte úgy, hogy ilyen színpadias legyen.

– Még nem biztos – sietett megnyugtatni a fiú. – Emlékszel, mi volt a címzés?

– Persze. Carlisle-i bolondokháza legagyamentebb lakóinak – fogta a fejét, és elvette Remus bűbájtan könyvét, hogy azzal verje magát agyon. – Ajjaj, meg fogunk halni – nyöszörögte.

– Carlisle-ben van bolondokháza? – tette fel az Elizabeth számára kicsit sem odaillő kérdést Remus.

– Persze, de ez...

– És a szüleidet sem neveztem nevükön. Itt ez a könyv a baglyokról – tolt elé egy vaskos kötetet, miután kinyitotta valahol, és Elizabeth szörnyülködve csúszott hátrébb a székén. Azt még rendkívül sokkos állapotban is érzékelte, ha valaki különféle állatokkal kapcsolatos információkkal akarta traktálni, és egy nagyon hasznos tanult reflexként beépült a viselkedésformájába a védekezés. Na, ilyenkor tényleg csodálta az emberi testet és elmét. Végre valami értelmes dolog, amit öntudatlanul tesz. – Azt írja, egyértelmű utalás kell, mint például név vagy cím, de amit én írtam, azon csak cím van. És az sem a tiétek.

– Várj – kezdte kapizsgálni. – Akkor azt mondod, hogy egy egyszerű mugli bolondokházába lett kézbesítve?

Remus bólintott, és Elizabeth majdnem örömujjongásban tört ki a megkönnyebbüléstől, de eszébe jutott, hogy nem szórták be a helyet disaudióval, ezért inkább visszafogta magát. Csak szörnyülködve eltolta maga elől a madárszagú könyvet.

A következő napokban minden délutánt a könyvtárban töltöttek, és úgy tűnt, minden visszaállt a régi kerékvágásba. Elizabethnek már csak az olyan piti és jelentéktelen dolgokkal kellett foglalkoznia, mint például Lumpsluck agyzsibbasztóan unalmas partija. És Dorcas párválasztása.

Szerda éjjel a csillagvizsgáló toronyban feküdtek a hátukon, sok más diáktársukkal együtt. Elizabeth direkt zuhanyozott indulás előtt, mint mindig a hollóhátasokkal közös asztronómia óra előtt, hogy ne kelljen Dorcasszal közös prefektusi fürdőzést tartaniuk. Lehetetlen vállalkozásnak tűnt bikinit erőszakolni a lányra, és Elizabeth nem akart megvakulni, főleg nem Lily nélkül, ráadásul a múlt pénteki eset még mindig kísértette legrémesebb álmaiban. Oké, ez túlzás. Volt rosszabb álomképe is, mint az anyaszült meztelenül felé zuhanó Dorcas, bár azt el kellett ismernie, hogy ezt nehéz überelni.

– Pedig segítened kéne – suttogta a lány halkan, miután Elizabeth elutasította az ajánlatát. Éppen az egyik hollóhátas fiú felelt a csillagképekből. Minden hónapban volt ilyen felelés, hogy kövessék a csillagok mozgását az égen.

– A fürdésben? – lepődött meg Elizabeth.

– Nem, dehogy – sóhajtott. – Még mindig nincs párom a bulira – tette hozzá gondterhelten.

– Akarod mondani, Lumpsluck elképesztően fos partijára – javította ki a lány.

– Igen, arra – helyeselt Dorcas türelmetlenül. – Irtó gáz lenne pár nélkül menni. Te biztos, hogy Regulusszal mész?

– Ki mással? – forgatta a szemét Elizabeth, bár tudta, hogy egyrészt a testhelyzetükből adódóan, másrészt a sötét miatt, de nem látták egymás arcát.

– Oké, akkor mondjuk, mi van azzal a barátoddal, akivel mindig járőrözöl? Miért nem vele mész?

– Hááát... – gondolkodott el Elizabeth, de főleg inkább azért, mert furcsállta Dorcas sürgető hangját és kíváncsiságát. – Csak azért nem őt hívom, mert nem akarom egy ilyen partival kínozni.

– Ahhha. Szerinted eljönne velem? – szegezte neki a kérdést, és Elizabethet talán még sosem érdekelte ennyire a Nagygöncöl száránál szabad szemmel csak a nagyon éles látásúknak megfigyelhető hármas csillag. – Heh, hallasz? – bökte meg a hollóhátas lány, így nem menekült a válasz elől.

– Persze, biztos nem mond nemet. Remus mindig nagyon kedves – felelte szórakozottan.

– Szuper, akkor beajánlasz?

– Menj, és hívd el őt magad – meresztette a szemét sértődötten az égre, és direkt úgy szólalt meg, hogy a hangjából is kihallatszódjon a lelkiállapota.

– Oké – vágta rá Dorcas. – Bár még sosem beszéltem vele két mondatnál többet. Nem akarod mégis megkérni helyettem? Tudod, mint közvetett szívesség tőle neked, rajtam keresztül.

Elizabeth úgy döntött, eleget tesz az életbölcsességének, és nem válaszolt semmit. Érzékelte, hogy Dorcas néhány másodpercig oldalra fordított fejjel feküdt, valószínűleg az ő arcáról próbált leolvasni valamit, de nem sokra mehetett vele, mert amikor a lány visszafordult az ég felé, valamilyen könyvről kezdett halkan csacsogni.

– Várj – szakította félbe a saját monológját. – Most jutott eszembe. Akkor eredetileg te akarod elhívni azt a prefi-gyereket, de mégsem teszed? – könyökölt fel Dorcas, ezzel kockáztatva, hogy rájuk szólnak.

– Olyasmi.

– Ó, basszus – nyúlt el a pokrócán. – Akkor kénytelen leszek Adamet hívni.

Elizabeth nem tudta türtőztetni magát, és hangosan felröhögött. Ennek következményeképpen levontak tíz pontot a Mardekártól, mégis, még percek múlva is némán rázkódott.

– Nagyon kétségbe lehetsz esve – nyögte ki, amikor meg tudott szólalni.

– Egyáltalán nem vicces.

– Persze, nem az – vágta rá nagy komolyan, és elképzelte, ahogy Dorcas megjelenik a bálban Adam oldalán. Nyílt titok, hogy a srácnak tetszik, és hogy rég arra vár, hogy őt is elhívja, hiába menekül Dorcas közeléből az összes valamirevaló hímegyed, akit valaha is meghívott. A bökkenő csak annyi volt, hogy Adam kedvenc beszédtémája az emberi széklet sokszínűsége, és ezt a fiú nem győzte eleget hangoztatni.