Már hajnal volt mikor Xingchen visszaért Yi városába. Szerencséjére a memóriája mindig is jó volt, így ennek köszönhetően hamar el is talált a koporsószobához. Mosolyogva haladt el A-Qing mellett aki békésen szuszogott a koporsóban. Bár ő nem láthatta, még is el tudta képzelni őt maga előtt. Kislányos arc, gyönyörű barna haj, és fehér szemek. Az is lehet, hogy az egyik kisebb szalma darabot tart keze között, mint mások a plüss állatukat.

   Át ment a másik szobába ahol az idegen feküdt.  Le ült a földre az ágy mellé, s mivel nem hallott mozgolódást arra a döntésre jutott, hogy bizonyára még alszik. Így hát óvatosan a sebesült lábához ért. Csak megakarta nézni, hogy mi a helyzet vele, de nem számolt vele, hogy a másik férfi igen is nagyon éber. Amint lábához ért azonnal fel ült, jobb kezével pedig megragadta vékony, fehér csuklóját. Xingchen fél oldalas mosollyal arcán fordult felé.

-Sajnálom. Csak a sérülést szerettem volna megnézni.-hangja lágyan csengett, egy csepp rosszindulat sem volt benne. Olyan volt akár egy földre szállt angyal. Szinte látni lehetett feje felett a glóriát. Xue Yang ahogy rá pillantott jött rá, hogy a vele szemben álló férfi valahogy mindig ragyog. Pontosabban valahogy a fény mindig olyan szögben van, hogy úgy tűnik mintha ragyogna. Ez csak egy dühös pillantást váltott ki belőle. Utálta a hozzá hasonló embereket, s éppen ezért fog mellette maradni, hogy olyan rontást tegyen angyali báján, hogy abból sosem találjon vissza a fénybe.

-Áh, én sajnálom Daozhang. Igazán megleptél. A végén még ki ugrik a szívem.-jegyezte meg játékos hangon Xue Yang. A vak férfi ajkai akaratlanul is felfelé íveltek, nem bírta ki, hogy Xue Yang kisfiús csibészes hangján ne mosolyodjon el.

-Ne aggódj az lehetetlen lenne.-áll fel mellőle majd a belső zsebéből elővette kis erszényét amelyből egy kis pirulát vett elő. Xue Yang ajkai lefelé konyultak.

-Daozhang... Muszáj?-Xingchen megint csak mosolygott. Egy kicsit lejjebb hajolt ahogy hallotta, hogy a másik feljebb ült az ágyon.

-Ugyan. Ez csak egy pirula. Segít a gyógyulásban.-mondta, majd a kezében tartott pirulát már adta is volna be neki, ám a másik megállította.

-Daozhang, ennek a pirulának olyan szörnyű íze van! Keserű. Jobban szeretem az édes dolgokat.-motyogta, Xingchen ajkai pedig ha lehet még szélesebbre húzódtak. Sosem gondolta volna, hogy fog még valaha ennyit mosolyogni, erre meg itt van a csibészes hangú fiú. Kevés, majdhogynem egyetlen egy ilyen emberrel sem találkozott. De nem bánta.

-Nem kell sokáig elviselned, ígérem.-Xue Yang arcára düh ült ki. Utálta az ígéreteket. Vagy is, nem igazán utálta, inkább csak feleslegesnek tartotta őket, olyan szavaknak amiket úgy sem teljesülnek. Érdekes módon még is hitt neki. Talán még is maradt egy kevés énje a gyermekkorából.

   Xingchen ismét felé nyúlt, próbálta kipuhatolni ajkát a gyógyszerrel a kezében. Végül Xue Yang odatette kezét a szájához. Amint bevette, Xingchen ujjai a másik férfi puha ajkával és nyelvével találkozott. Egy pillanat volt az egész, a vak ijedten húzta el tőle a kezét. Mindkettejük testébe furcsa bizsergés futott végig. Míg Xiao zavart érzett, addig Xue Yang értetlenséget. Nem tudta miért tette, még sem érzett megbánást.

-Sajnálom. Nem akartam.-motyogta miközben erszényét csukta össze. Zavarban volt, eddig még nem érzett ilyen dolgokat. Persze vannak emberek akikkel mélyebben kötődik össze, de egyszer sem volt, hogy hozzá értek volna egy olyan testrésszel amivel csak a sajét hitvest szabad. Nem gondolta volna, hogy első intim érintését egy férfitól kapja akit ráadásul nem is ismert. És férfi!! Ez erkölcstelen, pláne, hogy az ajkakkal való érintés csak a házasság után lenne szabad. Nagyot nyelt, arcára ismét egy mosolyt kanyarított. 

-Én sajnálom Daozhang.-Xue Yang könnyed stílussal válaszolt, valójában egyáltalán nem bánta ezt a fajta kontaktust, sőt valahol talán izgatta is a dolog... Nem sok emberrel volt együtt eddig, de nem veti meg a férfiakkal való dolgot.  Bár Xingchen vak, még így is igen szemre való férfi, főleg édes mosolyával amivel hegyeket tudna megmozgatni. 

-N-nos, egyelőre pihentesd még a lábad. Most megyek, veszek pár dolgot a piacon. Van valami különösebb kérésed?-vált témát kissé idegesen amit valahol meg is értett Xue Yang. Egy olyan érintetlen férfi, mint Xiao bizonyára most össze van zavarodva. Ezúttal ő vigyorodott el. Hát akkor tesz róla, hogy még jobban össze legyen zavarodva.

-Nincsen. Legfeljebb az, hogy legközelebb hadd menjek veled. Nem szeretnék Daozhang terhére lenni.-Xingchen lehajtotta fejét, arcára ismét visszatért az általa kiváltott mosolya. Nem tudja hova tenni viselkedését. Ő egy (vándorló) kultivátor! Nem kéne így viselkednie!

-Rendben. Hamarosan visszatérek.-mondta, majd elhagyta a szobát. Ismét elhaladt a koporsó mellett melyben A-Qing aludt olyan mélyen, hogy még talán egy démoni támadás sem tudná felkelteni.

   Xingchen egy kis tűzifával, szalmával és cseréppel tért vissza amelyeket nehezen tudott szerezni. A pénz ami nála volt a néhány vadászatért kapott jutalma volt, s több, mint a felét elköltötte. De legalább megtudta venni a szükségesebb dolgokat, ez pedig örömmel töltötte el. Ám hamar tova száll mikor megpillantotta A-Qinget és Xue Yangot. A levegőben tisztán érezte, hogy volt köztük bizonyára egy kis nézeteltérés. Amint meglátták őket, A-Qing azonnal a Daozhang karjába karolt és panaszosan kezdett beszélni hozzá. Xue Yang a távolból figyelte őket, úgy téve mintha nem is őket figyelné. Pontosan tudja, hogy a kis vakocska éppen a daozhangnak panaszolja szörnyű viselkedését. Ez pedig egy halk kuncogást váltott ki belőle. Végül úgy látta jónak, hogy oda megy hozzájuk, arcára egy önelégül vigyort felöltve.

-Nahát nahát, miről beszéltek? Csak nem rólam van szó?--A-Qing mérgesen csettint egyet nyelvével.

-Milyen önelégült vagy!-kiáltja mérgesen, mire Xingchen mosolyogva a vállára teszi a kezét. Ám a lány mérgesen felveszi bambusz botját, s mérgesen be ballag a koporsó szobába. Xue Yang mosolyogva a másik férfi felé fordul.

-A sebeid még nem gyógyultak be, de te mégis itt sétálgatsz. Nem lesz ebből baj?-kérdezi aggódva Xiao. Ám a férfi csak legyintett egyet.

-Ennél már sokkal rosszabb helyzetben is voltam.  Már hozzá szoktam a sérülésekhez. Úgy nőttem fel, hogy mindig vert valaki.-Xingchen ránézett, s nem tudta eldönteni, hogy ezt most viccnek szánta, vagy csak úgy mondta. Minden esetre nem firtatta tovább a dolgot nehogy egy kényelmetlen témába bonyolódjanak.

-Mond csak Daozhang, csak nem a tetőt fogod megjavítani azzal amit idehoztál?-Xue Yang gyorsan témát váltott, az előbbi véletlen mondata után kicsit kényelmetlenül érezte magát. Akaratlanul is megosztott vele egy olyan információt amit nem akart.

-Igen. Egy darabig szerintem most itt fogunk maradni. A beszakadt tető sok kellemetlenséget okozhat amely nem tesz jót A-Qingnek és a te sérüléseidnek.

-Segítsek?

-Nem kell. Nem tesz jót a sérüléseidnek.-Xue Yang kérdőn felvonja jobb szemöldökét.

-És a daozhang ért a tető javításhoz?-Xingchen szégyenlősen nézett másfele.

-Sajnálom de még sohasem csináltam ilyet ezelőtt.-felelte szégyenlősen. Xue Yang erre a kezét a szájára tette nehogy hangosan elnevesse magát, gondolataiba akaratlanul is csak az járt, hogy mennyire aranyos az előtte álló vak férfi aki igazából az ellensége.

-Akkor hadd segítsen. Te csinálod én pedig mondom, hogy mit hogyan kell tenni.-erre az ötletre már Xingchen s rá bólintott. Csak kiharcolta magának, hogy segítsen. Gondolta magában, ám ennek ellenére mégsem bánta meg, hogy elfogadta a segítségét. Xue Yang meglehetősen vicces ember. A vicceivel, szójátékaival folyton megnevettette a másikat. Oly' annyira, hogy majdnem elis rontotta, de szerencséjére Xue Yang megoldotta a problémát.

-Ne nevettess, még a végén leesek.-mondja visszatartva feltörekvő nevetését. Xue Yang azonban kicsit sem tartja vissza, harsányan felnevet, miközben az újonnan szerzet létrát fogja nehogy leesen róla Xingchen. Végül amint alább hagyott, megszólalt.

-Ha le is esnél elkapnálak.-mondta komolyan, még magát sem értette meg. Hogy mondhatott ilyet az ellenségének? Xiao Xingchen az az ember akit a legjobban gyűlöl ebben a világban. Ez csupán csak egy bosszú aminek ki kell várnia a végét, s akkor lesz a legédesebb.

-Köszönöm.-válaszolja, s tovább munkálkodik a tetőn. Xue Yang pedig lesem tudja venni róla a tekintetét.

   Este lett mire végeztek. Xingchen fáradtan ül le Xue Yang ágya mellett a földre. A még mindig  sebesült férfi az ágyra ült, ajkait egy finom mosolyra húzva megragadta a földön ülőt, s maga mellé ültette. A váratlanság miatt a vak férfinak még csak reagálni sem volt ideje, már az ágyon ülve találta magát magát, a számára ismeretlen bizsergő érzéssel a testén ahol Xue Yang megérintette.

-Ha a földön ülsz megfázol.-mondta a nyilvánvalót, Xingchen pedig hálásan fordult a férfi hangjának irányába.

-Köszönöm...-még mondani akart volna valamit, Xue Yang pedig biztos volt benne, hogy a neve érdekelte...

-Hívj A-Yuenak.-Xingchen felvonja a szemöldökét, mintha csak arra akart volna rákérdezni, hogy biztos-e ebben. Xue Yang elnevette magát.

-Köszönöm, hogy elárultad.

-Mit? Az is lehet, hogy hazudtam.

-Lehetséges. De nem érdekel. Nem számít.-Xingchen sóhajtva terül el mellette az ágyon. Ajkai felfelé kunkorodnak. Bárcsak újra láthatnám a szemeit... Xue Yang ijedten rázza meg a fejét, hogy kiverje előbbi gondolatát, de egyszerűen nem akarja nyugodni hagyni. Kezével lassan a szemkötő felé nyúl, pedig tudja, hogy még ha le is veszi, akkor sem láthatná szemeit.-Valami baj van?-kérdezi a daozhang, ám kérdésére válasz nem érkezik. Helyette érzi amint arcára hideg ujjak kerülnek, s a szemét takaró anyag szépen lassan elemelkedik tőle.

Sziasztok. Remélem mindenkinek elnyerte tetszését az új rész. Ha igen akkor azt egy vote-al és kommentel jelezd nekem. Köszönöm, hogy elolvastad, találkozunk a következő alkalommal <3