Seungmin a gondolataiba merülve sétált Woojinék faháza felé, hogy az idősebbel a már rutinná vált reggeli futást megkezdhessék. Sokat elmélkedett a napokban, leginkább a kapcsolatán, hisz sosem gondolta volna, hogy képes lesz két fiút is egyszerre ennyire kedvelni, mégis ott állt egy tökéletesnek tűnő kapcsolatban. Egy átlagos kapcsolatban is nehezére esett elképzelnie magát, nemhogy egy ennyire különlegesben.

Ahogy átvágott egy fás területen egy ismerős hang csapta meg a fülét – bárhol felismerte volna a mély orgánumot. Látta, amint Felix a legjobb barátjával az oldalán ücsörög a fűben és beszélgetnek. Az ausztrál nem tűnt valami vidámnak, egészen feszültség sugárzott az arcáról, bár legjobb barátja sem a mosolyával hívta fel magára a figyelmet. Seungmin tudta, hogy nem volna szabad, de elrejtőzött az egyik közeli fa mögé, hogy hallhassa miről beszélget a két fiú – a kíváncsisága győzedelmeskedett az önbecsülése felett.

- Ez így nem mehet sokáig, ugye te is tudod? – ez Jisung volt, a hangjából kiszűrődött a tanácstalanság. Seungmin idegszálait borzolták a gondolatok, folyamatosan pörgött, hogy miről is lehet szó.

- Szerinted én nem tudom? Teljesen tisztában vagyok vele, de nem tudom mit csináljak.

- Mondjuk mond el az igazat?

- Nem, nem, nem és nem! Nem, biztos, hogy nem. Azzal mind a kettejüket elveszíteném – A kémlelő fiú itt felkapta a fejét. Tudta, hogy róla és Woojinról van szó. Képtelen lett volna megmagyarázni, de érezte azt, hogy róluk szól ez a beszélgetés; ezzel még inkább a hallgatódzásra sarkalta magát.

- Lix, az ég szerelmére, nem hülyítheted őket örökké!

- Nem hülyítem őket, csak...

- Csak mi? – Seungmin látta, amint Jisung két ujja közé szorítja orrnyergét és mélyen beszívja a reggeli harmatos levegőt – Felix, az ég áldjon meg azzal a harminckét darab fogaddal, ha nem vagy szerelmes Seungminba akkor minek mentél egyáltalán bele? – Az említett fiú alatt megnyílt a föld, úgy érezte menten elsüllyed szégyenében. Szédülés kerítette hatalmába, de akkor már csak azért is tudni akarta az igazat. Tudni akarta miért használta őt ki Felix.

- Elsősorban, én voltam az, aki előállt az ötlettel. Te is tudod, hogy régóta ki akartam már próbálni... ezt az egészet – Seungmin nem bírta tovább, könnyeivel küzdve rohant a házak irányába.

Woojin akkor lépett ki az ajtón, amikor a kisebb az ő szobájuk előtt akart elrohanni. A fiatalabb keze után kapott, magához húzta és szorosan, szeretettel megtelve ölelte át. Nem kérdezett semmit, vigasztalta és emiatt a fiú még inkább sírni kezdett. Akadozva, szipogva elmondta az idősebbnek az igazságot, azt akarta, hogy ő is tudja, tudja mennyire fáj neki. Woojin izmai megfeszültek, de nem mondott semmit; továbbra is tartotta a kisebbet, biztosítva arról, hogy ő mellette marad, ő valóban szereti.

Huszadik kérdés szabadmintanapfeny -hez szól - megmutat

elrejt

Ez nem életem része és még későn is hoztam, ezért hatalmas elnézést sksksks