Minho elmerengve sétált fel-alá a tábor területén, miközben fejben az alig egy hét múlva esedékes előadását rakta össze. Mozdulatok szoros kapcsolata állt össze benne és apró mozdulatokkal elő is adta azokat magának. Néhányan lézengtek kint rajta kívül, de egyáltalán nem zavartatta magát emiatt – mint sokan mások abban a táborban, ő maga sem szégyellte szenvedélyét. Párjának még sok dolga akadt, az egész napot legjobb barátjának szállásán töltötte így a kisebbnek kellett valami elfoglaltság. Bár nem esett nehezére kitalálni, hogy mi lesz az.

Nem tudta volna pontosan megmondani mióta is szórakoztatta magát ezzel, amikor megpillantott egy vékony alakot az egyik nagyobb fa árnyékában. Azonnal Jisung felé vette az irányt, amint tudatosult benne, hogy ki is van ott. Szőke tincsei finoman arcába omlottak, amint az ölében pihenő füzete fölé hajolt és teljesen belemerült az írásba. Minho nem akarta megzavarni a fiút, így a lehető leghangtalanabbul letelepedett mellé. Egy ideig csak figyelte őt, végig mérte, megjegyezte minden egyes gyengéd vonását, viszont egy idő után megunta ezt. Óvatosan a fiú vállának dőlt, tekintete a leírt sorokra szöktek, elolvasni, viszont már nem volt ideje, hisz cselekedetével felhívta Jisung figyelmét is.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni – Minho szabadkozva húzódott el, de a kisebb azonnal heves fejrázással ellenkezett. Becsukta a füzetét, félretette és ezzel jelezte, hogy minden figyelme a barátjáé.

- Nem, dehogy. Csak meglepődtem.

- Mit írsz?

- Az előadásra próbálok valamit összehozni – arcán finom pír borult szét és Minho nagyon szeretett volna végig simítani rajta, de végül sikerült gátat szabnia akaratának. Kíváncsi lett volna rá, hogy mi okozta a kisebb zavarát, viszont nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni őt, így inkább hanyagolta ennek a témának a felvetését.

- És hogy megy?

- Egész jól, azt hiszem. Van miből ihletet merítenem – Jisung szemei csillogtak. Az idősebb szíve körül ezernyi pillangó kezdett őrületes táncba, mindennél jobban szerette volna magához vonni a kisebbet, megízlelni ajkait, megtapasztalni milyen érzés a szőke tincsek közé túrni. Vigyázni akart rá, védelmébe fogadni és el sem engedni soha többé. Látta, hogy a kisebbnek sem ismeretlenek ezek az érzések, talán emiatt is gyűlt elég bátorsága ahhoz, hogy szavakká formálja mindazt, ami már napok óta gondolataiként forognak.

- Jisung, azt hiszem el kell mondanom neked valamit?

- Mi lenne az? – a zenész kíváncsian oldalra billentette a fejét és emiatt Minho nem tudta azonnal megfogalmazni vágyait, a betűk összefolytak és csak egy nagy masszaként voltak jelen benne.

- É-én... Hűha, ez nehezebb, mint gondoltam – nevetett fel kissé kínosan – Szóval, az a helyzet, hogy nagyon kedvellek, Jisung. Jobban kedvellek, mint egy barátot, sokkal, de sokkal jobban és valószínűleg...

- Ne folytasd ezt, Minho – a kisebb szemei könnybe lábadtak, ami miatt Minhoban kisebb pánik lépett fel. Gyengéden, gondolkodás nélkül fektette tenyerét Jisung arcára, aki megmerevedett, de nem húzódott el az érintésétől.

- De hát...

- Nem, ez így nem megy nekem. Te Channal boldog vagy és én ezt nem ronthatom el. Nem szakíthatsz vele miattam.

- Nem ez az egyetlen lehetőség, Sungie... - az idősebb kétségbeesett, amikor Jisung arcán végig gördült egy könnycsepp. Gyűlölte így látni őt, főleg a tudattal, hogy ő okozta ezt.

- Én képtelen vagyok ilyesmire. Sajnálom – a fiatal fiú szipogva rázta meg a fejét. Felmarkolta a földön heverő füzetét és minden további szó nélkül otthagyta barátját.

Minho úgy érezte, hogy darabokra hullott legbelül. Ledermedve, nem is érezve könnyeit ült ott a fa árnyékában. Nem érzékelt semmit a külvilágból. Nem látta amint Chan leguggol elé, nem érezte, amint két tenyere közé szorította könnyektől nedves arcát, ahogy azt sem vette észre, amikor az ausztrál karjaiba emelve vitte vissza a szállásukra. Teljesen elveszettnek érezte magát, úgy érezte azzal, hogy többet nem beszélhet Jisunggal, egy darabot kiszakítottak belőle.

Tizenkilencedik kérdés halvajaro -hoz szól - kihallgat

elmegy

Nagyon borzasztóan (tudok fokozni, igen, esküszöm) sajnálom, hogy ennyit csúsztam ezzel a résszel, őszintén megmondva nem is tudom mi lelt. Viszont úgy döntöttem, hogy instagramon índitok egy oldalt ennek a profilomnak, ahol könnyebben ki tudom kérni a véleményeteket, tudok értesíteni a készülő projektekről, könnyebb lesz kapcsolatot teremteni, ésatöbbi, ésatöbbi. Ha esetleg kíváncsi vagy rá, esetleg szívesen segítenél némelyik projektben _hopelessdestiny_ néven megtaláljátok♥ Önpromó vége, puszi a nózitokra~