Chan párjával karöltve ült kint az éjszaki hűvös levegőn. Kezében ott égett a megszokott cigarettája, figyelte a csillagokat miközben már tudatlanul is lassú köröket rajzolt a kisebb térdére. Látta rajta, hogy egy teljesen más világban jár, gondolatai magukkal ragadták ezét nem is akarta zavarni őt; élvezte ő az együtt létet beszéd nélkül is. Tekintete a csillagokat fürkészte, figyelte fénylő szépségüket, majd megállapította, hogy barátja még az éjszakai égboltnál is szebb látványt nyújt. Tagadhatatlan, szerelmes volt és ezen semmi és senki nem tudott volna változtatni.

- Chanie, mi lenne az az ok, amiért szakítanál velem? – Minho kérdése hirtelen érte a fiút. Nem válaszolt azonnal, lustán beleszívott cigarettájába, úgy tett mintha megfontolná a kérdést pedig azonnal tudta rá a választ.

- Nem tudnál semmi olyat tenni, ami miatt szakítani akarnék veled – beszéd közben ajkai közül füstfelhő szállt fel. Kíváncsian fordult barátja felé, tudni szerette volna, hogy mégis mit forgat a fejében – Miért, szakítani akarsz velem?

- Jézusom, dehogyis! Nálad tökéletesebbet kívánva sem kaphattam volna – rázta meg hevesen a fejét, bár még mindig kerülte a szemkontaktust. Szégyellte magát, bár azt Chan nem értette, hogy mégis miért érezne így.

- Tudom, hogy bánt valami. Miért nem mondod el? Talán tudok segíteni.

- Nem akarom, hogy csalódj bennem – az éjszaka folyamán ez volt az a pont, amikor Minho először nézett barátjára. Szemeiben érzelmi kavalkád forgott, látszott rajta mennyire őrlődik. Az idősebben aggódalom hulláma csapott le. Mindig mindent megtudtak beszélni, függetlenül attól, hogy mennyire volt nehéz is a téma. Megijedt, hogy mi lehet az, amit már nem mer megosztani vele a kisebb.

- Kicsim, tudod jól, hogy bármiről és bármikor beszélhetsz velem. Soha, de soha nem tudnál csalódást okozni nekem.

- Kedvelem Jisungot – vallotta be a fiú. Vállai előre estek, nem mert Chanra nézni így nem láthatta a lágy tekintetet, amivel vizsgálta őt – Nagyon is kedvelem őt, de ez nem jelenti azt, hogy téged kevésbé szeretnélek. Nem tudom, Chanie... Össze vagyok zavarodva.

- És ugyan ezért miért kellene rád haragudnom? – az idősebb közelebb vonta magához Minhot, aki azonnal kihasználva ezt a vállára feküdt. Lehunyt pillái alól egy könnycsepp bújt elő, amit az idősebb azonnal el is morzsolt – Egy cseppnyi harag sincs bennem emiatt.

- Nem érted, Chanie! Én...

- Nagyon is jól értem mit érzel és továbbra sem haragszom miatta. Bírom Jisungot, talán még meg is tudnám kedvelni, ha arról lenne szó. Tudom, hogy szeretsz engem, többször is bebizonyítottad már ezt és egy percig sem kételkedem ebben.

- Nem hiszem el, hogy még ilyenkor is utalgatsz – nevetett fel a kisebb jó kedvűen. A feszültség feloldódott benne és már messze nem érezte olyan pocsékul magát, mint az este elején.

- Megnevettettelek, szerintem teljesen megérte.

- Szóval akkor tényleg nem haragszol?

- Nem, egy cseppet sem – nyomott egy finom csókot a barna tincsek közé Chan. Komolyan gondolta minden szavát, nem tudott volna soha dühös lenni párjára.

Tizenhatodik kérdés mindenkihez szól - smut Jeongchangjin

soft Woolix

Ez a rész höppetpöppet gyengusz lett, de azért remélem egy kicsit élvezhetőre sikeredett