Changbin maga után gondosan bezárva az ajtót pillantott körbe a táboron. Már nem igazán lézengett kint senki, egy-két lélek rohant át egyik szobából a másikba. A fiú pulóvere mögé bújva sietett át az egyik oktató, Mina lakrészére, hogy szóljon neki miszerint elmegy egy kis időre, de legkésőbb negyven percen belül visszatér. Az oktató bólintva engedte az útjára, de a lelkére kötötte, hogy vigyázni fog magára – az ifjú bólintott és kifordulva a házból még egyszer ellenőrizte, hogy megvan-e. Elindult kifelé a földúthoz, amikor észrevette, hogy egy vékony alak ácsorog az ajtaja előtt. Changbin értetlenül közelítette meg az alakot, de amikor észrevette, hogy a reggeli beszélgető partnere hintázik sarkain ideiglenes lakhelye előtt, elmosolyodott.

- Tudok valamiben segíteni? – kérdezte meg két lépés távolságból, mire a kisebb ijedten fordult hátra. Elkerekedett szemei csillogtak, két tenyere pedig mellkasának bal oldalára tapadtak, mintha ezzel enyhíthetne heves szív verésén. Changbin megmosolyogta ezt, bár a másik nem láthatta világítás híján.

- Édes istenem...

- A Changbin is megteszi. Szóval, szeretnél is valamit tőlem, vagy csak jól esik az ajtómat bámulni? – intett az említett tárgy felé. Jeongin meglepetten pillantott a nyílászáróra majd vissza az indulófélben lévő fiúra.

- Én nem... Mész valahova?

- Aha, elfogyott a cigim szóval kimegyek a városba venni – mutatott a földút irányába, ahol ki lehetett jutni a táborhelyről – Akarsz jönni? Vehetek neked is valamit.

- Ez nem szabály ellenes? – vonta össze finoman ívelt szemöldökeit a fiatalabb.

- Nem, beszéltem Minával szóval tudja, hogy megyek ki. Na, jössz vagy sem?

- M-megyek, ha neked nem probléma.

- Ha az lenne, minek kérdeztem volna? – kérdezte meg nevetve majd a feje intésével jelezte neki, hogy kövesse.

Lassan sétáltak kifelé, egyikük sem szólalt meg, de ezt Changbin egyáltalán nem bánta; élvezte a csendet és mérhetetlenül aranyosnak találta ahogy a kisebb a világra is rácsodálkozva forgolódott a magasba emelkedő fák között. Egyszer még meg is torpant, hogy a kezébe vehessen egy zölden világító gyíkot. Vigyorogva, lelkesen mutatta meg kiránduló társának, aki lágy mosollyal ajkain, aprót bólintva jelezte, hogy ő is látja az állatot. Nem tudta volna megmondani pontosan mit talált annyira édesnek a fiatalban, de mire kiértek a földút végére azt vette észre magán, hogy jóval visszafogottabb, nyugodtabb, mint általánoságban - pedig még csak nem is igazán ismeri a fiút.

- Egyébként, hogy lehet, hogy máris elfogyott a cigid, amikor ez még csak az első nap? – Jeongin érdeklődve kérdezte meg az éppen dohány boltból kilépő idősebbet. Changbin nem válaszolt azonnal, a kisebb kezébe nyomta a két vásárolt dobozt, hogy kényelmesen rendbe tehesse pénztárcáját és csak akkor nyitotta szólásra ajkait amikor már a szerzeményeket is a zsebébe süllyesztve indultak el a közeli kisbolt felé.

- Csak egy fél doboz volt nálam, a többit otthon felejtettem – vont vállat unottan, ahogy megtartotta az üzlet ajtaját a kisebb előtt.

- Mikor kezdtél el dohányozni? – kérdezte Jeongin fel sem pillantva az édességes pultról. Magához vett két csomag gumicukrot, majd egy kisebb gondolkodás után egy tábla meggyel ízesített étcsokoládét is a kosarába dobott. Changbin meglepődött a sok édes ételt látva; ő maga sosem volt az az édesszájú fajta.

- Nem is tudom, talán négy, vagy öt éve.

- Elég fiatalon belekezdtél – pillantott rá féloldalasan a kisebb. Hangjában nem csengett szemrehányás, vagy ítélkezés; csak egy egyszerű tényt állapított meg. Changbin aznap már sokadjára vonta meg a vállát.

- Mindenkinek kell valami, apróbb-nagyobb hiba.

- Van benne valami – bólint elgondolkodva majd teljes testével az idősebb felé fordul – Te biztos nem kérsz semmit?

- Majd a kasszához menet egy energiaitalt, de más nem kell.

- Éljen az egészségeséletmód - mosolyodik el Jeongin ahogy a kasszák felé veszi az irányt. Kipakolta az édességeit, és az idősebb mögé helyezi a kívánt italát. Az eladó lány unottan húzgáltale a termékeket, majd egy fikarcnyival sem lelkesebben közölte a végösszeget. Mire a kisebb előkaparta pénztárcáját a zsebének mélyéről, Changbin már ki is fizette. A szatyrot elvéve búcsúzott el az üzletben dolgozótól és maga után húzva a fiút kilépett a sötét utcára. Aznap már másodjára lepődött meg Jeongin a táborozótársán; mellette nem úgy viselkedett, mint előző este Hyunjinnal az ebédlőben.

Az ötödik kérdés Fofcsigusz-hoz szól - Visszahúzodó

Nyitott

Határidő: 06. 27. szombat

Egyre jobban szeretem ezt az egészet, te jó anya