A nap kora reggeli gyengéd sugara kedveskedően kúszott fel Chan fedetlen karjain amikor kiszállt a volán mögül. Legjobb barátja és párja sietve utánozták le mozdulatait, amíg ő napszemüvegének pereme felett végig mérte a területet, ahol a következő egy hónapot fogják tölteni. Elismerően biccentett egyet, ahogy végig mérte a felsorakoztatott faházakat. Nem gondolta volna először, hogy egy erdő közepén megrendezett tehetség gondozói tábor ennyire tiszta lesz.

- Nem is olyan szörnyű, mint hittem, hogy lesz – Minho hangosan is kimondta azt, amire a szőkeség gondolt. Sugárzó arccal dőlt Chan mellkasának, aki ösztönszerűen karolta át vékony derekat. Nem úgy tűnt, mintha bárki más lenne ott rajtuk és a feléjük igyekvő fiatal tanáron kívül, de ezt egyikük sem bánta; pontosan ez volt a cél.

- Sziasztok! A táborba jöttetek, igaz? – a lány alig lehetett három évvel idősebb Channál, fekete haja csak úgy lobogott körülötte és alacsony termete ellenére is határozott kisugárzást árasztott magából. Az ausztrál remélte, hogy ő is az oktatói között lesz.

- Igen, oda – válaszolt Changbin, aki kissé összehúzott szemekkel mérte végig a lányt. Belepirult az igéző pillantásba, de igyekezvén tartani magát átnyújtott mindhármuknak egy-egy szórólapot, amin a foglalkozásokkal kapcsolatos információk voltak olvashatok.

- Én Mina vagyok, a rajz és festészet oktató. Ti vagytok az elsők így nyugodtan válaszátok ki, hogy hol szeretnétek aludni. Vannak egy, két és három személyes faházak. Pakoljatok le, nyugodtan fedezzétek fel a környéket, csak a vacsorára érjetek vissza – amikor mind a három fiú bólintva jelezte, hogy megértették, Mina visszasietett a főépülethez magára hagyva őket.

- Szóval, mi legyen? Hárman egy szoba? – Minho ellökte magát párjától és a csomagtartóhoz lépve kiemelte a sport táskáját.

- A franc sem fog veletek egy szobában aludni, nem akarom hallgatni a cuppogásotokat éjszakánként. Nem, én szépen elfoglalok egy egyszemélyes házat, ti meg éljétek ki magatokat kettesben – fújtatott Changbin, aki szintén magához véve a táskáját elindult felfedezni a terepet. Chan nevetve vette át barátjától a táskáját, majd a kocsit bezárva ők is a házak irányába indultak.

- Válaszd ki nyugodtan, szívem, hogy hol szeretnél aludni, rád bízom magam teljesen – Minho bólintva fogta meg az idősebb kezét és ahhoz a házhoz vezette, ami közvetlenül legjobb barátuké mellett foglalt helyet.

- Egy ilyenben eltudnék élni veled, kettesben – fordult körbe a kisebb mosolyogva. A bejárati ajtón belépve rögtön a két szemközti falhoz egy-egy ágy foglalt helyett, hátrébb egy aprócska konyha, mellette pedig a fürdőszoba volt található – Csak egy franciaággyal, nem ezzel a két apró cuccal itt.

- Majd estére összetoljuk őket – nyomott egy apró csókot Chan kedvesének halántékára, ahogy az egyik említett tárgyra dobta táskáját. Vállát átkarolva pillantott ki az ablakon így pont láthatta, amint egy kék rövidujjú ingű, magas, világos barna hajú fiú beszélget Minával. A lány nevetett valamin, amit az ismeretlen mondott neki majd a házak irányába int. Közvetlenül mögöttük két fiatal srác beszélgetve sétáltak befelé a földúton, ahol alig pár perce ők maguk is érkeztek.

- Megbántad, hogy jelentkeztünk? – Minho is az ablakon kitekintve követte nyomon, amint Mina sorra üdvözli az összes táborba érkező tehetséges fiatalt. Az oktató lelkes volt, széles mosollyal, szinte már repült a föld fölött. Chan megtudta érteni, benne is lakozott egy erős izgalom érzet. Hatalmas kíváncsisággal várta mi fog történni a táborban, valóban közelebb léphet pár lépéssel az álmaihoz ahogyan azt édesapja jósolta meg.

- Nem, egyáltalán. Azt hiszem ez mindannyiunknak egy hatalmas lehetőség.

Első kérdés, mindenkihez szól - Hyunjin

Woojin

Határidő: 06. 19. péntek

Nem a leghosszabb, nem a legizgalmasabb, de remélem azért tetszeni fog~