Korosensei melletem ül a padon. Most is vigyorog, mint mindig. De ez a mosoly más, elégedettséget és büszkeséget tükrözz. Tudom jól miért hisz hamarosan az E osztály kivégzi a sulit, és Korosenseit... vagy éppen Korosensei végez a földel.
Átnyújt egy dobozt amiben borítékok vannak, személyre szóló levelek.
-Akkor add ezt nekik oda amikor megismernek téged. Kérlek vigyázz rájuk, és segítsd őket.- mondja szokásos élet vidám hangján.
-Értettem.- válaszolok mélabúsan.
-Sayonara Korosensei.
-Sayonara.-(viszlát)köszön el tőlem utoljára, majd számomra örökre eltűnik az éjszakában.

Nevem nincs, hazám nincs, szüleim, barátaim nincsenek.
Árvaházban nevelkedtem. Késöbb egy doktor vett magához hogy kisérletezzen rajtam. Nem mutatak a kisérletei eredményt rajtam, ezért az utcára dobott. Egy fura dagadt tanár járt arra, és felém nyújtott egy kis csokit. Az a gondolat hogy ő legalább észrevesz boldogított.
A barna hajam kiszőkült és csápok lettek helyette. Biztos a kísérlet, gondoltam. Lehajtottam a fejem mert tudtam az a tanár elfut. Hisz egy szörny vagyok...
Nem futott el, hejette megmutatta saját csápjait. Megtanította hogyan használjam az erőm. És sokat mesélt az E osztályról. Mindent tudtam róluk.
És most a búcsúnál Korosensei megkért hogy vigyázzak rájuk.
Teljesítem a kérését!