Megmenekült! A halálfélelem azonban nem akart megszűnni még akkor sem, amikor már tudta, hogy biztonságban van. Erős kezek ragadták meg és vonszolták át a Bifrösztön, és az erős kezek Thor kezei voltak. Loki úgy kapaszkodott beléjük, mintha soha többé nem akarná elengedni. Már Asgardban voltak, de füstölgő ruhájuk és vörös bőrük elárulta honnan jöttek. Végre tiszta levegőt szívhattak a tüdejükbe, de sokáig köhögtek a Muspellheimen belélegzett koromtól és füsttől. Loki még akkor is Thorba kapaszkodott, amikor a szekéren palotájuk felé vitték őket. Frigga aggódva nézte kisebbik fiát. Thor hamar rendbe jött, izzadságtól csöpögő ingét ledobta, Volstagg vastag vörös szakálla, amit mindig büszkén fésülgetett és rendezgetett, kissé megperzselődött odaát, a harcos legnagyobb bánatára. - A legnagyobb ékességem. Kedvesem - gügyögött a szakállához, minta a szerelméhez beszélt volna. - ne aggódj, hamarosan szebb leszel, mint valaha.

Thor erősen hátba verte barátját. - Ne panaszkodj már, inkább azt mondd meg, mikor megyünk Muspellheimbe legközelebb? - Volstagg szánakozva nézett rá.

- Drága barátom, úgy látom neked az eszedet is megégette a levegő, nem csak a bőrödet. - ezen aztán mindketten jót nevettek. Frigga is elmosolygott, egyedül Loki feküdt némán.

Száraz, égő szemei az eget kémlelték, fejében ezer gondolat cikázott. - A kilenc világból hármat elfelejthetek. Asgard, Jottunheim és Muspellheim. Van még hat hely, ahol a Kövek rejtőzhetnek. De mi van ezeken túl? Mi van, ha a kilenc birodalmon túl is vannak még világok, és a számuk végtelen? Talán nem is lesz olyan könnyű rálelni az Ékkövekre, mint gondoltam? - aztán más aggodalom vagy inkább félelem lett úrrá rajta - Thor vissza akar menni Muspellheimbe? Soha többé nem akarok arról a világról még hallani sem. Igazuk volt a hellyel kapcsolatban, de igazam van nekem is. Valamit titkolnak velem kapcsolatban. Heimdal tudja, anyám is tudja. - Friggára nézett, aki őt figyelte. - Bár tudnék olvasni a gondolatodban, anyám! De talán nem is kell. - közben begördült a szekér az Örömhon udvarár. Thor és Volstagg könnyedén leugrottak és már arról beszélgettek, hogy mikor mennek vissza Muspellheimbe, mert kíváncsivá tette őket az örök tűz birodalma, és látni akarnak mindent. Frigga még nem mozdult, és Lokinak sem volt kedve lemászni a szekérről. Mindene fájt, és égetett. Rettenetesen szomjas volt pedig a palotáig vezető úton annyit ivott, amennyit máskor egy nap alatt sem. Mégis száraznak és betegnek érezte magát. A tenyere felhólyagosodott és a rohamokban rátörő köhögés sem akart szűnni.

Kerülte anyja tekintetét. - Tudtad, és figyelmeztettél is, én mégsem hallgattam rád? Mondtad, hogy én rosszabbul fogom viselni, hogy bele is halhatok. - nem csak a teste fájt, hanem a lelke is - Igen, hallottam, amit atyámmal beszéltetek. Halottam mindent! Mindent! - felnyögött, mert még a beszéd is fájdalmat okozott. - Úgy érzem, hogy titkolsz előlem valamit, és nem csak te. Érzem és nem értem. A fiad vagyok! - végre anyjára nézett.

Most Frigga nézett félre. - Gyere, menjünk be, ne maradj a napon, mert az nem segít. Készítek egy kenőcsöt, ami jó égésre. - szinte lerepült a szekérről. Ruhája szárnyként lebegett alakja körül. Loki figyelte, ahogy karcsú alakja eltűnik a kapu mögött. - Egyedül maradtam. - sóhajtott, és fájdalmas arccal lemászott. A palota hűs levegője enyhítette bőre fájdalmát, és alig várta, hogy ledobhassa magáról ruháit. Thor már nem volt a hálótermükben, biztos már a barátainak hencegett és mézsörrel hűtötte magát belülről, de ezt most egyáltalán nem bánta. Megperzselődött ruháit levetette, csak alsóneműjét hagyta magán. Tükörhöz léptett, hogy megnézze mennyire hagyott nyomot rajta Muspellheim, és Heimdalnak igaza volt. Bőre vörös volt, ráncos és ahol nem fedte ruha, ott fehér hólyagokkal volt tele. Ha hozzáért éles fájdalom cikázott át a testén. Nem volt kedve felöltözni, inkább teljesen mezítelenre vetkőzött. Jobb, ha semmi nem ér sérült bőréhez. Egyre jobban vágyott Jottunheim fagyos levegője után, ahol maga sem tudta miért, de biztonságban érezte magát. És egyre jobban vágyott rá, hogy újra lássa Angrbodát, égett ajkain érezze a lány hűsítő csókját. Mielőtt túlságosan belemerülhetett volna gondolataiba, kivágódott az ajtó. A Thorból áradó mézsör illata és haragja tapintható volt. Csizmáit dühösen lerúgta, és azok messzire repültek a szoba két sarkába. Loki mozdulni sem mert, csak a szemével követte bátyja mozdulatait a tükörben. Thor szitkozódva az ágyára dobta magát, és kezét a feje alá téve a plafont kezdte bámulni. Rajta már semmi nem látszódott. Loki olyan lassan, ahogy csak tudott, az inge után nyúlt. Nem akart mezítelenül mutatkozni bátyja előtt, de bármilyen lassan is mozdult, Thor észrevette. Felült és elhúzta a száját.

- Esküszöm nem értem! Fel nem foghatom! - kiszállt az ágyából és Loki mellé állt, és a másik tükörképét vizslatta. Loki már nem csak Muspellheim tüze miatt vöröslött. A szégyen, hogy fivére így látja, lángba borította az arcát. Thor hirtelen megragadta öccse karját, és a sajátját mellé téve befeszítette izmait. - Most komolyan! Ez neki jobban tetszik? - aztán fintorogva visszafeküdt.

Loki az egészből nem értett semmit. - Fel kellene öltöznöm - gondolta - Még az hiányzik, hogy más is meglásson! - bár már a gondolattól is irtózott, hogy újra ruha érjen a bőréhez, lassan magára húzta alsónadrágját. Többre képtelen volt. Már annak is örült, hogy legalább ez a része nem sérült. - Mégsem járkálhatok egy szál alsónadrágban, amíg rendbe nem jövök, hiszen hamarosan jön a beiktatásom. Sok feladatom van még addig. - bosszankodott - Talán később is ráért volna Muspellheimbe menni. -

Ekkor reccsenés hallatszott Thor ágya felől. - Te miért pucérkodsz itt előttem? Kérni fogom atyámat, hogy kapjunk külön hálótermet. Azonnal öltözz fel, már nem vagyunk gyerekek! - Thor miután összeszedte csizmáit, úgy viharzott ki, ahogy bejött. Közben sértődötten eltakarta a szemét, aminek az lett az eredménye, hogy nagy csattanással nekiment a csukott ajtónak. Loki szeretett volna felnevetni, de attól félt, hogy a nevetés is fájni fog.

Lassan megnyúltak az árnyékok, a fények halványodtak, de ő még mindig a tükör előtt állt. Gondolatai újra a Végtelen kövek körül jártak. - Tudnom kell, hogy van-e az általam ismert világokon túl is valami. Mert ha végtelen számú világ van, az végtelen számú lehetőséget rejt. Lehetnek olyan helyek, melyekről nem is hallottam, és ahová elrejthették a Köveket. - halk kopogás zavarta meg, és mielőtt szólhatott volna, az ajtó kinyílt.

Sif dugta be a fejét, majd belépett, és bár hirtelen zavarba ejtette Loki alul öltözöttsége, becsukta maga mögött az ajtót. Feldúltnak látszott, akár csak az imént Thor. - Thort keresem. Nem ide jött? - A lány le sem vette szemét Lokiról, aki ettől kezdte igen rosszul érezni magát. - Kicsit összekaptunk. - folytatta Sif, és egyre közeledett Loki felé, aki viszont hátrálni kezdett.

Figyelmeztetés! Felhívom rá a figyelmet, hogy a következőkben felnőtt tartalom olvasható!

- Nincs itt, mint látod, és neked sem kellene itt lenned. - bármennyire is tiltakozott ellene minden porcikája, az inge után nyúlt, hogy magára kapja, de Sif határozottan, mégis gyengéden lefogta a kezét, és mélyen a szemébe nézett. Loki szíve a torkában dobogott. Azt hitte, sikerült tisztáznia az érzéseit a lánnyal szemben, de most úgy tűnt, mégsem.

- Miattad veszekedtünk. - súgta Sif, és az illat, ami körüllengte a lányt, elvette Loki eszét. Orrát újra megcsapta a virágok illata, ami keveredett a mézsör virágos rétre emlékeztető aromájával, és a Világ, a Végtelen kövekkel együtt megszűnt létezni. Ahogy a lány a meztelen bőréhez ért, és a mellkasán végig húzta a tenyerét, Loki megborzongott és elakadt a lélegzete. - Mit csinálsz? - nyögte alig hallhatóan.

Sif felkacagott. - Szerinted mit csinálok? Nem tudod? Tényleg fogalmad sincs? - lágyan megcsókolta a fiú nyakát - Azt mondtad, hogy el fogom felejteni azt, ami kettőn között történt. Hogyan is felejthetném el? Minden éjjel azzal a csókkal álmodom. Te nem? - kérdezte incselkedőn.

Loki érezte arcán a lány perzselő leheletét, érezte, ahogy egész testével a forró bőréhez simul. Tudta, hogy most kellene elküldenie, de a lágy érintés elkábította, és ahogy újra meztelen bőréhez ért, felpezsdült a vére. Lefogta a kezeit, bár azt akarta, hogy ennek soha ne legyen vége. - Tudod, hogy ezt nem szabadna folytatnunk! - nyögte rekedt hangon, miközben ereiben vadul száguldott a vér.
- Mondj egy okot, hogy miért ne folytassuk. Tudom, hogy te is akarod. Érzem. - Sif lágyan megcsókolta. - Csak egy okot mondj!

Mielőtt a józanság utolsó szikrája is kialudt volna benne, Loki elfordította a fejét. - Mondanék én többet is. De elég lesz egy. Thor! - Sif megvonaglott - Én Thort mindennél jobban szeretem, és megfogadtam, hogy senki nem állhat közénk.

- Én nem akarok közétek állni. Én csak egyet akarok, azt akarom, velem legyél. - Sif karját Loki nyaka köré fonta, és szinte összeolvadt vele. Lokiban kihunyt a szikra, és mohón megcsókolta. Mennyire más volt ez a csók, mint az az első. Innen már nem volt visszaút, nem volt kifogás, csak ők ketten voltak. A szoba teljes sötétbe burkolózott, szinte semmit sem láttak a másikból, de nem is volt szükség a szemükre. Sif ruhái suhogva hullottak a kőre és Loki reszkető keze bejárta a lány testét.

- Mit mondunk Thornak? - tett még egy utolsó reménytelennek tűnő kísérletet. De gondolatai már régen nem fivére körül jártak. - Hát megtörténik! - gondolta - Thor sokat mesélt az érzésről, milyen lánnyal lenni, de nem gondoltam volna, hogy ennyire borzongatóan gyönyörű. És nem gondoltam volna, hogy pont vele, hogy pont Sif lesz az, aki.... -

Sif beleharapott Loki ajkába. - Hallgass! - megfogta a kezét, és Lokit az ágya felé húzta.- Neki erről nem kell tudnia. Vedd úgy, hogy ez az én ajándékom neked. - Lokiban felsejlett valami, ami az ajándékkal kapcsolatos, és valamelyik másik világgal, ahová visszahúz a szíve, de hamar elillant a gondolat. Lepillantott a lányra, megcsodálta aranyló haját, ahogy szétterül a párnán. Sif vágyakozóan nézett vissza, és lágyan, mégis sürgetőn megcsókolta. Loki tudta mit kell tennie, bár erről Thor sosem beszélt, ezt szemérmesen magába tartotta. Fandral szinte mindig a hódításaival hencegett, hogy mennyi lány ölelte, de egyikük sem mondta el pontosan ez mit is jelent.

Soha előtte nem érzett ilyet, csakis az ösztöneire hallgatott, azok súgták meg mit kell tennie, és Sif apró nyögéseiből úgy ítélte, hogy bizony az ösztönei nem vezették félre. A lány a körmeit a hátába mélyesztette, és ettől már nem tudott csak rá figyelni. Nem tudta kizárni tudatából sajgó bőrét, ahogy a lány érintése újra és újra fájdalmat okozott. Felnyögött.

- Csak nem, ilyen hamar? - Sif hangja csalódottságot tükrözött, amitől Loki zavarba jött és nem is nagyon értette mire gondolt a lány.

- Megégtem Muspellheimbe, - magyarázkodott - majdnem meghaltam, de Thor... - Sif izmai befeszültek - megmentette az életemet. - És én így hálálom meg. - felsóhajtott, és készült kikelni az ágyból, de Sif nem hagyta és újra magára húzta.

- Bocsáss meg, figyelmetlen voltam. - és ujjai már sokkal finomabban siklottak végig Loki gerince mentén. - Nem akartam, hogy fájjon. De ha még egyszer kiejted a szádon a fivéred nevét... Loki csókkal tapasztotta be a száját, és szemeit nem hunyta le, hogy lássa Sif arca hogyan lágyul el. Minden egyes pillanatra emlékezni akart, a lelke mélyén érezte, hogy ennek itt nincs jövője. Amikor Sif elhagyja a szobát, legközelebb, mint harcostársát fogja köszönteni, és ami most köztük történik, talán soha többé nem fog megtörténni.

Sif, a kemény amazon, a rettenthetetlen harcos, gyengéd volt, és adakozó, átengedte az irányítást Lokinak, aki a kezdeti bizonytalanságot hamar leküzdötte. Mozdulatai mind keményebbé és vadabbá váltak, ahogy egyre erősödött benne az eddig ismeretlen feszültség. Nem érzett fájdalmat, nem érezte égett bőrének lüktetését, csak egyfajta lüktetésre figyelt, míg végül átbukott a szakadék szélén, és belezuhant a mélységbe, hogy földet érve megsemmisüljön. Megszámlálhatatlan számú felrobbanó csillag fénye vakította el, és a robbanás olyan elemi erejű érzést zúdított rá, minek létezését korábban el sem tudta volna képzelni. Aztán a szétszóródott csillagpor összeállt, színesen fénylő, ragyogó gyémántokká. Látomásából, amelyben számtalan világ jelent meg, Sif elfúló sikolya hozta vissza a valóságba. Teljesen tanácstalan volt. Nem mert mozdulni, inkább figyelte a lány arcát, aki miután légzése lelassult, lassan kinyitotta a szemét, és rámosolygott.

- Ez ugye jobb volt, mint atyád ajándéka? - Loki megvonaglott, arca elkomorult, és Sif sem mosolygott már.

- Öltözz, és menj! - kiáltott rá Loki. Aztán még mondani akart valamit, de ekkor nyílt az ajtó, és a folyosóról beáramló fény megvilágította döbbent arcukat.