A harc zaja lassan visszatért a tudatába, de bent a barlangban csend volt. Halálos csend. A királynő élettelen szemeivel a semmibe bámult, utolsó lélegzetének buborékai lassan kipukkadtak a sima víz felszínén. Thor állt, erőtlen kezéből kihullott a Mjolnir és tompa puffanással földet ért. Nem mert Lokihoz menni, csak messziről figyelte hogy éjfekete haja szétterült, sötét glóriát vonva feje köré. Onnan ahol állt nem láthatta az arcát, bőrének színét, de nem is akarta. Csak reménykedett benne, hogy az egész, a rémséges kép nem volt más, csak varázslat, egy gonosz átok, amit azért bocsájtott rá a varázslónő, hogy összezavarja. Könnybe lábadt a szeme, és hirtelen olyan ürességet érzett, amit még sohasem.

- Loki meghalt. - suttogta maga elé a felfoghatatlant. - Az öcsém nincs többé. - hang nélkül sírt. Csak a válla rázkódott, lehajtotta a fejét, és térdre rogyott. - Pedig a Nornák jóslata szerint ő hozza el a Ragnarokot. Akkor hazudtak a Nornák? - hirtelen felkapta a fejét. El is felejtette, hogy őket ki kell szabadítania. Felkapta a Pörölyt, még egy utolsó pillantást vetett Lokira. - Ha ennek vége, visszatérek, és méltó módon búcsúztatlak el.

Thor hasztalan szólogatta a Nornákat, akikre végül hosszú keresés után talált rá egy sötét, levegőtlen zugban. A három nő megszeppenve ült, egymáshoz bilincselt kézzel. Thor minden erejét, minden dühét és friss gyászát a karjaiba összpontosította, és elroppantotta a láncot.

- A királynő? - kérdezte a legidősebb Norna.

- Meghalt - válaszolt a legfiatalabb. - Mondtam ugye? - Thorhoz fordult - Láttam a jövőjét. De hiába figyelmeztettem, nem hitt nekem. Skuld vagyok, a jövő nornája, bár ezt sokat kétlik.

Thor elfordult, és összeszorított ajkai között préselte ki a szavakat. - Úgy látszik nem minden jóslatod válik valóra.

Skuld Thor elé állt. - Ezt hogy érted Odin fia? Nem halt meg a királynő? Elengedted talán? Mert ha igen, akkor nagyon rosszul tetted. A sorsát nem kerülheti el senki. Láttam a jövőjét, és a végzetét. A halálát, ami a te kezed által éri.

- Más jóslatodra értettem, ami szerint az öcsém, Loki fogja elhozni a Ragnaroköt. - száraz szemmel nézett az elképedt lányra. - Tévedtél, mert Loki már soha nem hoz el semmit. - kimondania is fájt - Loki meghalt.

A három nő összebújt. Thor nem látta és nem hallotta mit csinálnak, de azt érezte, hogy valamire készülnek. Elindult vissza, hogy dolga végeztével elmondjon egy fohász az öccséért, de megállították.

- Odin fia, ha a húgom azt mondja, hogy látta jövőt, és Loki nem itt és nem most hal meg, akkor hinned kell neki.

Thor megtorpant. - Azt akarod mondani, nem halt meg?

- De igen. Sajnálom. De a halál csak egy állapot. Mi pedig nem hagyhatjuk azt, hogy a jóslatunk ne váljék valóra. Még soha nem hibáztunk, és most sem fogunk. Maradj itt, és csak ha hívunk akkor gyere elő. - a Nornák hangtalanul suhantak el Thor mellett, aki mozdulni sem mert. Figyelte a beszűrődő hangokat, az összecsapó kardok és szabják fémes pengését, a sebesültek nyögését, a harcolók elkeseredett üvöltését, aztán egy lágy dallamra lett figyelmes. Teljesen idegen volt a csatazajban. Három nő énekelt, más hangon, de ugyanazt a dallamot. Thor úgy érezte, hogy menten elalszik. Tagjai elnehezültek, lerogyott, hátát a sziklának támasztotta, és lehunyta a szemét. Arra ébredt, hogy valaki a nevén szólítja. Felnézett, de először csak homályosan látott mindent, egy alak állt előtte, magas, vékony. Megdörzsölte a szemét, hogy tisztán lásson. Nézett, de nem akarta elhinni azt, amit látott.

- Thor, te itt szunyókálsz miközben kint folyik a harc? Nem hiszem el! Azonnal állj fel, mennünk kell. - Loki a kezét nyújtotta, de Thor nem merte megfogni. - Mi a bajod? Nem mutatod meg nekem, hogyan aprított az ellenséget a Mjolnirrel? Még a végén megharagítasz és visszaveszem.

Ez kellett Thornak, hogy felfogja, tényleg Loki szól hozzá, felugrott, és megölelte. Olyan szorosan, hogy az utolsó szuszig kinyomta Lokiból a levegőt.
- Megőrültél? Mit csinálsz? Megfojtasz Thor! - nyögte elsápadva. - Egy

- Figyelj testvérem, és tanulj. - Elindultak ki, a barlang nyugalmából a borzalomba, a kínba és a fájdalomba. Már majdnem kiléptek a fényre, amikor egy hang visszatartotta őket. - Várjatok! - kiáltott utánuk a középső Norna, és lihegve érte őket utol.

-  Figyelmeztetlek titeket Odin fiai. Nem csak itt folyik harc. Amit itt láttok csak elterelés. A királynő megidézett egy gonosz lényt, mindkettőtök legádázabb ellenségét, aki most szabad utat kapott Asgardba. Csak kihasználta Karnillát, hogy őrá figyeljetek, addig néhány katonája így gond nélkül eljuthasson Odinhoz hogy megöljék. Még van időtök, még megakadályozhatjátok.

- Ez lenne atyám jövője? Most kell meghalnia?

A nő a fejét rázta. - Én nem tudhatom, de ez a démon olyan erővel rendelkezik, a fekete mágiát oly mértékben uralja, hogy segítségével befolyásolhatja a jövőt. Siessetek, nincs vesztegetni való időtök.

- Thor menj, majd én maradok. - Loki rákiáltott - Még mindig itt vagy? Mentsd meg atyánkat!

- A fekete mágia ellen védtelen vagyok. Rád van szükség öcsém. Én maradok, és te mész. Helyetted is harcolni fogok, és győzök a csatában. - Thor a kijárat felé lökdöste Lokit - Indulj már!

A fényre kilépve egy pillanatra megvakultak, kezükkel a szemüket védve a fa törzse mellé húzódtak. Thor körbepillantott, és elképedt. Holtestek amerre a szem ellátott, sebesültek vergődése és nyögése hallatszott mindenhonnan. Az einheirjarok hősiesen küzdöttek, de a túlerővel szemben semmi esélyük nem volt. Thor életében először megérezte milyen a kétségbeesés, a halálfélelem. Az idegesség kiült az arcára, kezében táncolt a Mjolnir, indulni készült, hogy belevesse magát a csatába, de Loki megfogta a karját, és mélyen a szemébe nézett. - Várj még bátyám, bízz bennem. - nyugodt léptekkel a holtesteken átgázolva haladt előre. Thornak az volt az érzése, hogy Lokit rajta kívül senki nem látja. Az ellenség úgy rohant el mellette, hogy pillantásra sem méltatta, miközben a kilőtt nyílvesszők, amik az útját keresztezték, célttévesztettek. Loki a harcmező közepén megállt, rezzenéstelen arccal kitárta a karjait és a köd, ami eddig messze a gyökerek alatt meghúzódott, lassan a harcolók felé kezdett hömpölyögni, beterítve és jótékonyan elfedve az asgardiak maroknyi seregét. Mielőtt teljesen eltűnt volna a ködben, Loki Thorra nézett, és intett.

- Köszönöm öcsém. - suttogta Thor maga elé, és a Pörölyt meglendítve belevetette magát az átláthatatlan ködfelhőbe. A megzavarodott ellenség hullott csapásai nyomán vagy fejvesztve menekült.

Loki figyelte, hogyan fordul meg a csata kimenetele, hogyan kerülnek katonáik egyre nagyobb fölénybe. Elégedett volt, és büszke. De valami nem hagyta nyugodni. A démon, akiről a Norna beszélt, akinek a jelenlétét sokáig maga körül érzezte, most hirtelen eltűnt, és nagyon jól tudta, hogy hamarosan meg kell vele küzdenie. Ismeri őt, egy ideje már kínozza, kísérti, és most, hogy a varázslónő megidézte attól tartott, nem fog tudni szembeszállni vele. Talán testet öltött, talán még mindig csak árny, de soha nem volt annyire erős és veszedelmes, mint amilyennek érezte, ott fent a Kőrisfa ágai között. Végig a fülébe suttogott, megmondta hogyan győzhetik le a királynőt, élet ben tartotta, most mégis attól félt, hogy hazatérve a halálát fogja okozni.

Loki kinyitotta a szemét, és a tüdeje megtelt Asgard tiszta levegőjével. Nyoma sem volt Nornheim nyomasztó párájának. Körötte csend volt, gyanúsan nagy csend. Ha a Norna nem hazudott, és ugyan miért tette volna, egy csapat orgyilkos tart Odin hálóterme felé, ahol az anyja, és a két Valkűr fog szemben állni velük. Védeni akarták Sifet és Sigynt a haláltól, de a jött el hozzájuk.

- Érzem, hogy itt vagy! Mit akarsz? Eddig azt tettem, amit akartál, együttműködtem veled mindenben, de nem hagyhatom, hogy atyámat megöld. - semmi jel nem utalt rá, hogy az ellenség itt járt. Az utcákon nyugalom honolt, gyerekek játszottak, és asszonyok beszélgettek, mint bármikor máskor. De Loki érezte a veszélyt. - Gyere elő! Hallod? Tudom, hogy itt vagy!

Éles fájdalom hasított a fejébe, és meghallotta a gyűlölt hangot. Halkan, aztán egyre erőteljesebben. - Mindent érted teszek Loki, még mindig nem fogtad fel? -Loki a fejéhez kapott, a görcsbe beleremegett az egész teste. - Megegyeztünk, megesküdtél nekem, hogy azt teszed, amit mondok. Ugye nem kell minden egyes alkalommal emlékeztetnem erre téged?

- Nem. - nyögte - Mit akarsz tenni Odinnal? Ugye nem...?

Az álnok démon felkacagott. - Ugyan miért ölném meg őt? Majd te megteszed helyettem, igen. Majd meg fogod tenni... - Loki harcolni próbált ellene, minden tudását bevetette, de tehetetlen volt. - Még gyenge vagy, sokat kell tanulnod, nagyon sokat. Azt hiszed kiűzhetsz a fejedből? Azt hiszed Freyja és anyád gyenge varázsigéi megvédenek tőlem? Mi már örökre egyek vagyunk. - a fájdalom már nem csak a fejében lüktetett, végigfutott a gerincén, hogy lezsibbassza a végtagjait. - Ne küzdj ellenem Loki, ne küzdj, hanem figyelj rám. Válts alakot azonnal, vedd fel Thor alakját. - De Loki nem hallgatott rá. Tőre már a kezében volt, a tőr, amivel Karnillát megölték.

- Ha nem takarodsz ki a fejemből, megölöm magam. Van még elég nedv ezen a tőrön, éppen elég hogy végezzen velem, és így veled is. Azt hiszed nem teszem meg? Most ugye hallgatsz?

Zihálásán kívül semmi mást nem hallott. A levegő megfagyott, a madarak éneke és a szél lágy zúgása elhalt. A világ megállt és úgy érezte a szíve sem dobban. - Tudom, hogy képes lennél rá. De Karnilla hatalma immáron az enyém, és rád már nincs szükségem. Azt hiszed a Nornák hoztak vissza a halálból? Azt hiszed halott voltál? Tévedsz Loki. Én voltam az, aki életben tartott téged mindvégig. Nézz körbe, nézz csak szét! Az élet megállt, mert én azt akartam. Nézz fel az égre, a felhőket odaszögeztem, a madarak megálltak a levegőben, és ezt tettem akkor is, amikor alámerültél Urd forrásába. Neked egy szempillantás volt mindaz, ami másnak perceknek, óráknak tűnt. Nem voltál halott, csak megállt számodra az idő. Megállt, mert úgy akartam. - a hangja egyre erősödött, és Loki szívét rettegés fogta el. Amitől félt, beigazolódott. A démon ereje megöli, kettéroppantja a testét, mint egy száraz faágat a szél. - Azt hiszed megzsarolhatsz? Öld csak meg magad!

Loki erősen megmarkolta a tőre markolatát. Megcsillant a fényben a jéghideg penge, és tisztán látszódott hegyén Karnilla sötét vére. - Tedd meg, mire vársz? - a szavak kegyetlen nevetésbe fúltak, és Loki nagy levegőt vett. Gondolatban elbúcsúzott mindenkitől, akit szeretett, Thortól, anyjától és apjától, Sigyntől, Siftől és persze Angrbodától. Mennyire vágyott őt újra látni, és most örökre el kell engednie. Minden erejét összeszedte, és fogait csikorgatva meglendítette a fegyvert.

- Tedd csak, de ne feledd, ezzel nem csak magadat ölöd meg, hanem azt is, akire ebben a pillanatban gondolsz. - A tőr megállt, a levegőben. - Ahogy kiszáll belőled az élet, abban a pillanatban lehull az álca a jégóriásról, akit Freyjánál rejtegetsz, és ez ugye tudod mit jelent?

Megsemmisülten állt ott, kezéből kiejtette a tőrt. - Nyertél. - Thorra gondolt, és érezte az erejét az izmaiban. Lassan átalakult, aztán fegyverét felemelve annak pengéje helyett egy pillanat alatt a Pöröly fején csillant meg a fény. - Mondd mit tegyek.

- Az ellenség retteg Thortól, menj hát, és tedd, amit fivéred tenne, és légy a nap hőse. Az időt addig fékezem meg, amíg Odinhoz nem érsz. De ne feledd egy pillanatra sem. Te most nem Loki vagy! Viselkedj, szólj, és harcolj úgy, ahogy ő teszi. Megértettél engem?

Loki beletúrt a szakállába. - Értem. Megtudhatom, hogy miért nem menthetem meg én a saját alakomban atyámat? Miért nem lehetek én a hős?

A hang már sokkal lágyabban szólt. - Nem kell még mindent tudnod. De idővel rájössz a tervem nagyságára. Emlékszel mely Végtelen kövek pontos helyét keressük még?

Loki a mozdulatlanná dermedt Asgard utcáit rótta. A megfagyott pillanatban nyugodt tempóban haladt a palota felé. - Természetesen. Nem tudjuk atyám hová küldte el a Kozmikus Kockát.

- Pontosan. Csak ketten tudják. Aki küldte és akit küldött. Aki küldte, vagyis Odin sosem fogja elárulni. Ne is próbálkozz, csak felkelted a gyanúját. Akire rábízta, nos ő az, akit meg kell céloznunk.

Loki kikerült egy csapat labdát kergető mozdulatlan gyermeket. Elnézte kipirult arcukat, és eszébe jutott saját gyerekkora. Évezredekkel ezelőttinek tűnt. - De hogyan vegyük rá, hogy elmondja? Csak atyámnak engedelmeskednek az Einherjarok.

- Nem jól tudod Loki. Nem a király személye a fontos, hanem maga a király. Akinél a Gungir van, annak tartoznak számadással, annak a parancsára engedelmeskednek. Asgard királya korlátlan hatalommal rendelkezik. Ha te leszel Asgard királya, akkor, és csakis akkor, megdhatod a Kocka pontos helyét.

Megállt. - Vagyis meg kell ölnöm Odint és Thort is. Csak akkor lehet enyém Asgard trónja és a Gungir. Ezt akarod nekem sugallni? Soha! Akkor örökre elfelejtheted a Végtelen Köveket. Sosem leszek a gyilkosuk! - A hang benne felkacagott. Loki közben elérte a palotát. Elsétált két őr mellett, akik szilárdan tartották markukban lándzsáikat. Arany pajzsukon a megcsillanó napfény is megfagyott. - Hiába hergelsz, erre nem tudsz rávenni semmivel. Sem erőszakkal, sem zsarolással.

- Nem is kell. Bízz bennem. És akkor a kezedbe fog hullani a lehetőség. De most az a legfontosabb, hogy azt tedd, amit mondtam. Te vagy Thor. A gondolataid és az érzéseid is az övé kell hogy legyenek. - közeledett Odin hálóterme felé. Léptei nem visszhangoztak, olyan volt, mint egy árnyék. Mindenki számára láthatatlan. - Az érzései, Loki, az érzései.

Az ajtó csukva volt. Megfogta a kilincset és lenyomta. Mit akart azzal mondani a másik, hogy az érzései? Mit tudhat ő Thor érzéseiről? Egyáltalán vannak neki olyanok? Tiszteli anyjukat, az biztos. Tart apjuktól, ugyan nem annyira mint ő, de biztosan tart tőle. És szerelmes Sifbe. Legfeljebb ennyi érzelem szorulhatott a bátyjába, se több, se kevesebb. És persze bízott benne, hogy őt, mint a testvérét is szereti.

- Hamarosan megérted. És most készülj! - ebben a pillanatban minden életre kelt. Loki jókor érkezett. A trónteremben több tucat lázadót próbált három nő visszatartani. Nem volt idő gondolkodni, azonnal cselekedni kellett. Loki megláthatta jegyese igazi arcát, azt a Valkűrt, akiről Sif mesélt neki, aki kegyetlenül mártotta sárkányfogból készült pengéjét a támadói testébe, és akinek egyetlen suhintására hullottak fejek a padlóra. Arca már nem csupán a rákent festéktől volt véres. Őt nem kellett félteni, ahogy Sifet sem. A két Valkűr körül egyre gyűltek a rángatózó, agonizáló testek. Anyja rövidpengéjű kardjával Odint védte, és egyikük sem láthatta azt a bérgyilkost, aki a sarokban felhúzta íjját, és egyenesen az alvó királyt vette célba. Loki meglengette a Mjolnirt, és megcélozta a sarkot. A Pöröly a mellkasán érte a harcost, és áthatolt rajta. Loki puszta kézzel vetette bele magát a küzdelembe, Thor erejével felvértezve.
- Thor! - hallotta Sif kiáltását. A lány a hátán feküdt, és a lábaival igyekezett magától távol tartani egyet az utolsó néhány támadó közül. A férfi tőre csak hajszálra volt a lány nyakától, amikor teste felemelkedett a levegőben.
Rúkapált, szabadulni próbált a nyaka köré fonódó marok szorításából, de Loki csak akkor engedte el, amikor kitörte a nyakát. Csigolyája hangos reccsenéssel adta meg magát, és Loki úgy dobta félre akár egy rongyot.
- Azt hittétek, ti ostobák, hogy legyőzhetitek a nagy Thort? - az a kettő, aki életben maradt, felkészült a halálra, de Loki mást gondolt. - Takarodjatok, és vigyétek hírét annak, hogy jár az, aki ellenem szegül, halállal lakol mind, ki megtámadja Asgardot! - a két férfi meghajolt, aztán egymást lökdösve ruhantak ki az ajtón.
Loki Sigynre nézett, aki lihegve őt nézte, aztán anyját kereste, de Frigga már Odin mellett volt. Mindenek Atyja békés arccal aludt. Loki Sifnek nyújtotta a karját, és felhúzta. A lány a nyakába borult és szenvedélyesesen megcsókolta. - Mit csinálsz? - sugta Loki és eltolta magától - Sigyn meglátja...
Sif összeráncolta a szemöldökét, és Loki most értette meg, hogy mit kért tőle sötét kísérője. Most ő Thor, és azt kell éreznie, amit Thor érezne. - Úgy értem, hogy ne anyám és ő előtte. Gyere. - suttogta, és kézenfogta a zavart Valkűrt. De pár lépés után Sigyn megállította.
- Fenség, Loki nem jött veled? - Sigyn a harc végeztével ledobta az álarcot, és újra az a félénk, alázatos lány állt előtte, amilyennek akkor este a mulatságon megismerte.
- Ne aggódj érte. Hamarosan itt lesz ő is, csak előtte felszámolja az ellenállást Nornheimben. Most pedig megbocsáss, de beszélnem kell a jegyesemmel.
Siggy aggódó arcca megnyugtatta, karjába akarta zárni, szerelmét viszonozni, de el kellett nyomnia magában az iránta érzett vágyat. Ő volt Thor, a vakmerő harcos, Sif leendő férje. Újra fellobbant benne a tűz a lány után, amit úgy hitt régen sikerült elfojtania. Sif csókja nem neki szólt, de az ő teste reagált rá. A lány puha ajkának érintésétől elvesztette a fejét. Kézenfogta és húzta maga után. Ahogy becsukódott mögöttük az ajtó nem tudta tovább türtőztetni magát. Freyja és Siggy, de még Angrboda is a múlt homályába vesztek, eltűntek mint az einherjarok Nornheim ködében.
- Thor! Várj! - bontakozott ki Sif az öleléséből. - Mit csinálsz? - a szeme tűzben égett, a vágy ott lobogott benne. Loki úgy érezte, hogy mindent képes lenne feladni csak azért, hogy Sif újra az övé legyen. És a lány is akarta, remegett a teste ahogy hozzá simult. Most mégis ellenkezni próbált, izmai megfeszültek.
- Nem tudok tovább várni, kérlek Sif, mond hogy te is akarod.
A lány nem ellenkezett, csókjuk soha nem perzselte még ennyire. Ez a Thor más volt, talán a nornheimi csata változtatta meg, vagy az, hogy most ő Asgard ura, nem tudta, de jobban tetszett neki ez a Thor, mint aki hajnalban elment. Szenvedélyes volt, mégis gyengéd, és a vágy, amit a férfiben érzett, meglepte de fel is izgatta egyszerre. Loki felkapta, és a puha párnákra fektette.
- Ne, Thor, ne itt! - Loki alig hallotta a hangját, azon volt, hogy minél hamarabb megszabadítsa a vértől mocskos ruháktól. Újra birtokba akarta venni a testét, de Sif lefogta a kezét combjait összeszorította.
- Nem akarod?
- Akarlak, de ne itt? Miért ide jöttünk? Ez az öcséd hálóterme!