Egész nap folytak a tárgyalások, követek érkeztek a többi birodalomból, és Loki állta a sarat. A Tanács egyöntetűen elfogadta a döntéseit, és az utolsó ügy előtt a vezető megkérdezte, nem fáradt-e. Loki nemet mondott, és bevallotta, hogy különösen élvezi az egészet, és várja a holnapot.
Frigga kért kihallgatást a megbeszélés végén. - Anyám, neked nem kell engedélyt kérned. Akkor jössz, amikor akarsz, főleg, ha a fiamról és a feleségemről hozol hírt. Hogy vannak?
Frigga fáradtan ült le a trónszékre, ahová Loki szó szerint lenyomta. - Én nem ülhetek ide!
- Ugyan már, ez is csak egy szék! Nincs benne semmi különös. Mesélj, hogy van Sigyn? No és a fiam?
- A fiad egy csoda. Eszik, alszik, semmi gond nincs vele...
Loki felsóhajtott. - Akkor Sigyn...
- Igen. Nagyon megviselte a szülés, de nem mutatja, mert nem akarja, hogy gyengének mondják a háta mögött. Azt hajtogatja, hogy Asgard hercegének, sőt királyának hitveséhez méltatlan a panaszkodás. És a kisbaba, eltelt egy nap, és már nagyobb, mint...
Loki megfogta anyja meleg kezét: Anya, tudnom kell!
- Sigyn nem szülhet többé. Azt mondták a gyógyítók, csoda, hogy ezt is túlélte. Ha újra teherbe esne, az azt jelentené hogy... . - Loki lehunyta a szemét. - Fiam, annyira sajnálom.
- Ő tudja? - az asszony a fejét rázta - Ne mondja el neki senki, ha eljár valakinek a szája, azt száműzöm Jottunheimbe! Megyek lepihenni, és gondolkodni.
A hálótermet ellepte valami furcsa, édeskés, kellemesen nyugtató illat. Loki levetkőzött, nézte a bölcsőben alvó kis vasgyúrót, aztán Sigynt. Hogy fogja kibírni, hogy nem érhet hozzá, hogy nem szeretheti csak a lelkét? Nem kockáztathatja meg hogy Sigyn újra várandós legyen, hogy őt is elveszítse, és ha ez azzal jár, hogy többé nem lehet az övé, akkor nem lesz. Pedig már most belesajdult az ágyéka, ahogy itt feküdt vékony hálóruhájában. Betakarta az asszonyát, aztán maga is lefeküdt. Gondolatait igyekezett elterelni Sigynről. - Holnap beszélek a parancsnokkal, és kiderül, hová rejtették el a Kockát. - Sigyn sóhajtott, álmában hozzábújt, és az oldalához simult. Loki gondolatai azonnal körülötte kezdtek forogni, beleszagolt a hajába, végigsimította karjának puha bőrét. Átölelte, és álomba zuhant.

A felkelő nap sugaraival együtt ébredt, bekapott néhány falatot, aztán indult is a trónterembe. A testőrök köszöntötték, Loki pedig utasította egyiküket, hogy a parancsnokukat küldje hozzá. Merev arcú férfi érkezett meg. - Itt vagyok fenség. Rendelkezzen velem. - A páncéltól nem tudott letérdelni, nagyon meghajolni sem, de a fejét leszegte.

- Atyám téged bízott meg abban, hogy a fegyverteremből elvidd a Kozmikus Kockát egy védett helyre. Jól tudom parancsnok?

- Igen uram!

Loki előrehajolt, izgatottságában úgy remegett a gyomra, hogy attól félt rosszul lesz. Itt áll a kapuban, csak egy lépés, és már semmi nem tarthatja vissza. - Parancsolom, hogy mondd meg nekem a helyét! - a hangja nyugodt volt, de még soha nem volt ennyire izgatott.

A férfi ránézett, és az arcára kiült a félelem. - Odin parancsa az volt, hogy senkinek nem mondhatom el. A király...

- Én vagyok most Asgard királya, vagy te máshogy gondolod? - Gungirt a parancsnok mellének szegezte. A keze nem remegett, de egyre szaporábban vette a levegőt. - Ugye hogy nem?! Nekem tartozol engedelmeskedni!

- Igen fenség. A Kozmikus Kockát én helyeztem biztonságba Midgardon.

- Most oda viszel engem, és én megjutalmazlak. Te és az utódaid fogják védeni az ereklyét, amíg úgy akarom. - Loki felállt, és a férfi ijedtében hátralépett. - Akik hűek hozzám, azoknak nincs mitől tartaniuk. Nagy hatalmat kapsz tőlem, a halandók szolgálni fognak neked, és semmi más dolgod nem lesz, csak őrizni a Kockát. Van családod?

- Nincs uram. - a férfin látszott az izgalom. - Senkim sincs, aki hiányozna.

- Jól van. Most mondd el pontosan, hová rejtetted el, vagyis inkább gondolj rá erősen. - Megragadta a férfi  sisakját és lekapta a fejéről.

Sötét barlangban vágtak át, ami hasonlított ama jottunheimi barlanghoz ahol rátalált Angrbodára. Loki próbált minél kevesebbet gondolni rá, de tudta, hogy végleg úgysem tudja kitörölni az emlékezetéből. A barlangban hideg és nyirkos volt a levegő, és a teljes sötétséget csak a tenyerében villódzó kis lángocska vágta át. A barlang egy szűk aknában végződött, és már messziről látszódott a halvány kék fény, ami egyértelműen jelezte, hogy mit rejt a hegy gyomra. Loki gyomra újra remegni kezdett. Ez a Kocka azóta vonzotta, mióta először meglátta, és most is megigézve igyekezett a fényt követve megtalálni. Még néhány lépés, és ott volt. Egy lyukban ami a sötét kőzetbe lett vésve. Halvány, nyugodt örvénylése felerősödött, ahogy a közelébe ért.

- Szeretném figyelmeztetni uram, csak az apja érhetett hozzá. Mind aki előtte megérintette felszívódott, eltűnt, többek között ez elődöm is. - Loki állt előtte, szemeiben visszatükröződött a ragyogás.

- Ne félts engem, ő az enyém, mindig is az enyém volt. - remegő kezekkel érintette meg, és óvatosan kiemelte az üregből. Sima volt, és jéghideg, és belesimult a tenyerébe. A bőre bizseregni kezdett, és a Kocka fénye felerősödött. Loki megijedt, talán csalárd módon őt is tőrbe csalta a Tesseract? Talán ő is el fog tűnni a többi méltatlannal együtt? De nem. A fényesség már csukott szemhéján át is bántó volt, de erős bizsergés és az erő, ami átáramlott rajta megnyugtatta. - Maradj itt! - kiáltott a parancsnokra, és érezte, hogy valami magával rántja. A világ szétterült a lába előtt, látta a Kilenc birodalmat, és annál sokkal többet is. A csillagtérkép ami feltűnt előtte hatalmas volt, fel sem tudta fogni, megrettent attól amit látott, de aztán öt apró színes pont kezdett egyre erősebben világítani. A pontos helyüket is tudta, anélkül, hogy gondolkodnia kellett volna. Midgardon volt a legközelebbi, és a legtávolabbi alig látszódott, sárgán. És volt egy, egy vérvörösen ragyogó, ami két világ között örvénylett.

- A Végtelen Kövek, hát tényleg az enyém lesz minden. - gondolt, és ott is volt. - Ezzel eljuthatok bárhová, ahogyan Odin is tette. - hideg és ritka levegőt lélegzett be. Még sosem érzett ilyet. Mély lélegzetet vett, mégis úgy érezte, mintha fuldokolna. A halandók világa a lába előtt terült el, és a magasan szikrázó Nap hiába tűzött a meleg mintha nem jutott volna el hozzá. A hegy, aminek a derekán állt, még magasan nyúlt az ég felé, havas csúcsai körül fehér felhők kavarogtak. Hideg volt, dermesztő hideg, de ez Lokinak meg sem kottyant. Már azt is tudta miért. Jottuheimben ennél sokkal hidegebb volt és ott sosem fázott. Elindult felfelé, mert a Tesseract azt sugallta. Nehezen haladt, egyre fáradtabbnak érezte magát, és hiába kapkodta a levegőt, nem segített. Leült egy lapos kőre, és gondolkodni próbált. A Tesseract fénye egy cseppet sem változott, de az örvénylése felgyorsult. - Közel vagyok, egyre közelebb.

Feltápászkodott, és elcsigázottan de annál nagyobb elszántsággal folytatta az útját. Hamarosan elért egy falat, és a falon egy széles ajtót. Ha igaz, hogy a Követ Odin rejtette itt el, márpedig amit a parancsnok mondott, hogy más nem érinthette meg, csakis ő lehetett, akkor csakis Odin jöhet ide azzal, hogy vissza akarja kapni. Még egy alakváltásra telt az erejéből, aztán Gungirral megverte a kaput, aminek a döngése messze szállt a szélben. Kicsi ablak nyílt, és egy kopasz fej nézett ki rajta, hogy aztán elkerekedett szemmel csapja be ismét. Loki várt, és már felkészült rá, hogy ha kell, akkor erőszakkal töri be a kaput, de erre nem volt szükség.

- Mennyire vártuk ezt a napot Mindenek Atyja! - a kopasz férfi földig meghajolt, és sarkig kinyitotta a bejáratot. Bent apró udvar fogadta, és az udvaron férfiak és nők. Mind kopaszok voltak, és ők is meghajoltak. - Tanítóink azonnal jönnek, várj kicsit türelemmel.

Itt bent jobb volt a levegő, könnyebben lélegzett, és a fekete foltok is eltűntek a szeme elől. Görcsösen kapaszkodott a Gungirba, de remélte, hogy ez nem tűnik fel senkinek. A halandók csoportja szétnyílt, és egy törékeny, szintén kopasz öregember lépett elő. Megbiccentette a fejét, és nem hajolt meg. - Majdnem egyenrangú Odinnal. - gondolta Loki, és ő is hasonlóan tett. - Mindenek Atyja. Már vártuk a jöttöd, ahogy üzentél. A sötét dimenzió erői felerősödtek, és már csak hárman maradtunk, hogy megfékezzük őket. - fürkésző pillantásától Lokit kiverte a víz. - Sikerült kiderítened, hogy mit akarnak? - a csoportból egy fiatal fiú lépett elő, és egy furcsa formájú fejfedőt nyújtott át.

- Ősmágus, a kalapod. - a férfi a fejébe tette, és félmosollyal megköszönte a fiúnak.

- Sikerült. - Loki köpenye ujjából elővarázsolta a Tesseractot, de úgy, hogy csak ők ketten lássák. Az idős intett a fejével, hogy kövesse. Alacsony mennyezetű szobába invitálta ahol a leengedett árnyékolóktól alig érkezett be fény. Az idős férfi felhúzta köpenye ujját, és köröző mozdulatot tett a levegőben, minek hatására a fény megtört, és minden körülöttük olyanná vált, mint a törött üveg.

- Itt nyugodtan beszélhetünk. Tehát mit tudtál meg testvérem? -

Lokit elbűvölte a látvány, a hang máshogy szólt, mint odakint, és körülöttük minden széttöredezett. - Ezt meg kell tanulnom! - Nagymester, a sötét erőknek a Végtelen Kövekre fáj a foguk. - Rögtönzésben mindig jó volt, és a hazugság sem állt távol tőle, de úgy érezte az aprócska halandó átlát rajta. Apró szemeit le sem vette róla. - Azért jöttem, hogy mind összeszedjem, és Asgardba vigyem. Vagyis mind nem tudom begyűjteni, hiszen a következő együttállásig még várnom kell, és a Lélekkő is jó helyen van ott ahol van, de nem kockáztathatunk. - Talán ezzel olyan információt árult el, ami megnyugtatta az Ősmágust, mert a vonásai megenyhültek, és megérintette a karját.

- Maradj velünk egy kis ideig Odin. Beszéljük ezt át, mert én nem szívesen adom ki a birtokomból az Időkövet, de segítek neked megtalálni a többit.

Loki dühös lett. - Nincs szükségem a segítségedre, a Tesseract már megmutatta hol van a többi Gyémánt. Sajnálnám, ha üres kézzel kellene visszatérnem Asgardra.

- Márpedig úgy fogsz, mert az Időkő itt marad. - Loki megragadta a vékony kart, és maguk elé emelte a Tesseractot. Tudta mit kell tennie, megmutatni azt a rettenetes helyet, ahol azt látják majd, aki az ő veszte. Mindkettejük lába alól eltűnt a talaj, és egy szempillantás alatt abban a hatalmas csarnokban voltak, de most nem csak látomás volt, mint akkor régen. A trón, amin akkor azt a félelemkeltő lényt látta, most üres volt. De az gyűlölettől hajtott lények ott hemzsegtek. Az Ősmágus azonnal megidézte a védőmezőt, amiben Midgardon is voltak. Loki pedig maga elé tartotta a Gungirt, ami a látszat ellenére iszonytató erejű fegyver volt.

- Hol vagyunk? - Kérdezte az öreg. - Mi ez a hely? Érzem a sötét dimenzió jelenlétét. - Aztán elhallgatott. Közeledtek valakik. Erős, magas férfi, furcsa lilás bőrrel, és mögötte magas és nagyon vékony teremtmény közeledett. Átmentek a védőmezőn, de mintha nem is érezték volna, egyedül a hátul vonuló állt meg egy pillanatra, és körbenézett. Az Ősmágus visszafojtotta a lélegzetét, és kezeit megemelve fénylő köröket idézett meg. Loki is hasonlóan tett, csak az ő tenyeréből zöldes gömbök jelentek meg. - Mint a régi szép időkben, ugye Odin?

- Thanos, sorra térnek vissza a csapataink, még eddig csak ez az egy Végtelen Kő van a birtokunkban, pedig bejártuk az egész Univerzumot.

- Küldj ki még többet! Ha kell, minden harcosunk azokat keresse, én nem mozdulhatok innen, nagyon jól tudod. Azok hárman rögtön végeznének velem. Mindenki kudarcot vallott eddig, de várok amíg ő el nem jön hozzám. Odin fia lesz a legjobb kémem, az igazi parancsnokom, őt küldöm majd a Föld ellen. Ha kell minden támogatást megadok neki, nem számít mennyi harcosomra lesz szükség, a kaptár úgyis termel újakat. - a lények mintha csak erre vártak volna, nyüzsögni kezdtek, és szürke testük hemzsegésétől Lokit elöntötte a halálfélelem. Egyre közeledtek, és hangjuk a csontig hatolt.

Loki megragadta az Ősmágust, és minden erejét összeszedve teleportáltak. Mindketten a látottak hatása alatt álltak, de Loki érezte, hogy reszket. A látomásában a lény megfenyegette, emlékezett minden szavára: Én vagyok a végzeted Loki! Engem fogsz szolgálni, de vigyázz! Ha elárulsz, az életeddel fizetsz érte!

És már a nevét is tudja a rémnek. Thanos. - Ki az a Thanos? Te hallottál már róla testvérem?

Az Ősmágus sápadt volt, a szeme idegesen járt körbe, aztán intett Lokinak, hogy kövesse.

- Segíts megidéznem a tükördimenziót Odin.

- Már nem tudom hogy kell... - próbálkozott Loki, mert fogalma sem volt, miről beszél az Ősmágus, aki kérdőn nézett rá.

- Mert soha nem is mutattam neked, de itt az ideje, hogy megtanítsam neked. - a helység, ahová mentek könyvtárnak nézett ki, és Loki itt végre biztonságban érezte magát. A könyvek, mint otthon Asgardban is, a barátai voltak. Az Ősmágus egy öreg, repedezett szélű pergamentekercset húzott elő, és szétterítette. Ahogy előrehajolt, a ruhája redője között megvillant egy medál, és Loki azonnal tudta, ez az, amiért jött. Aggamoto szeme, ami az Időkövet rejti. Szeme végigfutott a tekercsen, és mint minden más varázsigét, ezt is azonnal elsajátította. - Fogjunk hozzá, addig gyakorlunk, amíg szükséges. - De a csínytevés istenének nem volt szüksége gyakorlásra. Egyetlen mozdulatot tett, és tükröt varázsolt, amiben mindketten látszódtak. Aztán még egyet, és ezt addig ismételte, amíg a megidézett tükrök falként nem vették őket körbe. - Mindig elfelejtem hogy kivel állok szemben Mindenek Atyja. - De Lokinak ez nem volt elég. Kilépett a testéből, és megduplázta, majd megtriplázta magát.

Ha kell, most veszi el erővel az Időkövet, itt senki nem tud az Ősmágus segítségére lenni, és érezte, hogy le tudná győzni. - Melyik fiadról beszélt az a lény? - Loki megtorpant, és nyugalomra intette magát. - Melyik fiad lenne képes összeállni ezzel a szörnyeteggel?

- Amelyiket megkérem, de Loki lesz rá a legalkalmasabb. Láttad Thanos kezében azt a fegyvert, azt a Jogart? Abban is Végtelen Kő van, és azt csak úgy tudjuk megszerezni, ha a fiam elhiteti vele, hogy mellette áll. Képes lesz meggyőzni, hogy adja át neki.

- Hogyan? Nekem nem tűntek ostobáknak, sem befolyásolhatóknak.

- Csak annyira, hogy mindenáron meg akarják szerezni a Köveket. Ha ezt úgy tudja a fiam megtenni, hogy azt mondja, szüksége van a Jogarra, akkor oda fogják adni.

Az Ősmágus a kezeit tördelte. - És ha elbukik? Képes lennél feláldozni a fiadat, Odin? - Loki bólintott - Láttam azt a sereget, Thanos seregét, éreztem a gyűlöletet, ami élteti és hajtja őket, és azt hiszem semmi esélyünk nincs velük szemben. Kevés a tanítványom Odin, nagyon kevés, ezek ellen nem tudjuk megvédeni a halandókat, de nem kell a Földre jönniük, ha egy sincs itt a Kövek közül. Ha átadom neked, akkor nagyobb az esélye, hogy békén hagynak minket. Legyen úgy, ahogy kérted. Átadom Agamotto szemét, vidd Asgardba, vagy ahová gondolod, hogy biztonságban van, bár ezektől semmi nincs biztonságban. - levette a láncra fűzött ékszert, és átnyújtotta.

- Köszönöm barátom. De amíg hárman élünk, addig Thanos nem mer lépni. Vigyáznunk kell magunkra. - Loki a nyakába akasztotta a Szemet, és hátrébb lépett. Belül ujjongott, de az arca rezzenéstelen maradt. Két Végtelen Követ tartott a kezében. Nyakában felizzottak a Norna kövek, zúgásuk egyre erősödött. A Tesseract kék fénye beterítette a tükörszobát. Loki még egy pillantást vetett az Ősmágusra, mielőtt eltűnt volna.