Loki álmot látott. Egy rettenetes álmot, amiben Sigyn nyakát addig szorította, amíg az asszonyban volt élet, s miután végzett vele, félrelökte a testét, hogy aztán elszörnyülködve nézze "művét". A temetésen ott volt Freyja, Odin, Frigga és Thor.
Az asszony merev testét díszes kelmébe tekerték, Freyja nyakékével feldíszítette, miközben Loki saját kezével ásta meg a sírt. Thor tette sírba Sigynt, és közben zokogott.

A behantolt sírból egy bitófa nőtt ki, az ő bitója. Odin a fejére olvasta a bűneit, és rettenetesen hosszú volt bűneinek lajstroma. A hóhér ott állt a fa mellett, a kötelet csomózta, ahogy végzett ránézett, csuklyáját levette, és Loki felkiáltott. Angrboda volt a hóhér, és rámosolygott. Aztán az arca eltorzult a fájdalomtól, felsikoltott. A hangja sírontúli volt, összegörnyedve a földre rogyott: - Siess! Hamarosan megszületik! - összeszorított foggal erőlködött, és lábai közül egy borzalmasan torz szörnyszülött gurult elő. Angrboda könnyezve, de gyönyörűséggel telve nézte a borzalmat, aztán megnyílt a sír, és Sigyn rothadó kezei jelentek meg hogy magával rántsa a gyermeket.

Loki csurom vizesen, saját ordítására ébredt, valahol Asgard szabad ege alatt. Az álom felzaklatta, és megrémítette. A melléhez kapott, és...
- Megvannak. - sóhajtott megkönnyebbülten. Arra emlékezett, hogy Sigynt magához ölelve aludt el. Hol van Sigyn, és miért fekszik Asgard határában, messze a palotától, ahelyett hogy az ágyában aludna? Hajnalodott, és a fűszálakon harmatgyöngyök csillogtak, átáztatva a ruháját. Megborzongott, aztán felvillant az álma, és felkiáltott.
- Angrboda! - pár nap telt el, azóta hogy a halandók között járt, de az Midgardon több hónap is lehetett. Gondolta hogy ott legyen, látta maga előtt a falut, a mohával lepte háztetőket, és amikor szétnézett, ott volt. Dermesztő hideg volt, meglátszódott a lehelete, mégsem fázott. Sosem fázott, még Jottunheimben sem. A faluban csend volt, senki nem járt odakint, csak egy sovány kutya keresgélt a szemétben. Aztán éles kiáltás hallatszott, utána mégegy. Loki azonnal tudta honnan jön a fájdalommal teli hang, és rohant, kezében a kis dobozzal, amit Svartalfheim királynőjétől lopott el.
- Angrboda! - a kőházban asszonyok szorgoskodta. Az ágyban fekve pedig a vajúdó Angrboda. Mind meghajoltak előtte ahogy belépett, de ügyet sem vetett rájuk. - Itt vagyok!
A lány ránézett, halványan, fáradtan rámosolygott. - Tudtam hogy eljössz. - aztán felsikoltott. - Segíts! Loki, segíts kérlek!
A nők félretolták a megdermedt férfit, és felemelték a takarót. Minden csupa vér volt. A legidősebb asszony Lokira nézett. - Menjen ki! Férfinak itt semmi dolga!
De Loki nem mozdult, nem mozdult, mert nem tudott. A helyiségben érezhető volt a fájdalom, a vajúdás hosszú órák óta tartott, és Angrbodának elfogyott az ereje. Lázas szemeivel őt kereste, érte nyújtotta erőtlen, reszkető kezét.

Gyermekként látott lovat elleni, látta a küszködését, hallotta nyögéseit, és sajnálta. Emlékezett rá, amikor apja kedvenc kancája belepusztult az ellésbe. Az árva csikó erős, egészséges lóvá nőtt, egyedül gondozta, etette, és idővel a hátasa lett, Doren. A pompás szürkésfehér kanca, amit Freyjánál hagyott, és akiért vissza kell hogy menjen. Ha erre gondolt vegyes érzések rohanták meg, hiszen egyrészt nem volt közömbös a nő iránt, másfelől meg képtelen volt megbocsájtani az árulást, amit ellene és fogadott húga ellen elkövetett. Az, hogy Angrboda is meghalhat jégmarokkal fojtogatta a torkát.
Leült az ágyra és remegő kezekkel kinyitotta a dobozkát. Fogalma sem volt, hogy mi a benne rejlő por, de a fájdalmat elűzi, és most erre volt szükség.
A gyötrelmes éjszakát boldog hajnal követte. A Nap első sugarainak megjelenésekor, Angrboda utolsó erejét összeszedve életet adott Loki elsőszülött gyermekének. Rápillantott, megsimogatta, aztán ájultan rogyott a párnára. Loki nem mert a gyermekre nézni, látta maga előtt a szörnyet, az álmából felbukkanó rémet. Várta a halandók sikoltásait, de nem történt semmi. Ketten Angrbodát mosdatták, élesztgették, a többi a kicsit állta körül, és nevettek. Fáradt arcú, idős asszony egy takaróba bugyolált mocorgó csomagot nyújtott át. - Kisfiú, és egészséges, igazi kis vazsgyúró. Istenek gyermeke.

- Még sosem láttam ekkora újszülöttet. - Szólt a másik, aztán mindannyian megköpködték, rigmusokat kántáltak, és mélyen meghajolva kihátráltak.

Loki nézte a fiúcska tiszta kék szemét, ráncos, vörös bőrét, és arra gondolt, hogy soha életében nem látott ilyen gyönyörűségeset. A két halandó asszony valami húsdarabot kötött zsákba. - A méhlepény távol tartja a gonoszt. - mondta az egyik, és a zsákot az ágy alá tették, aztán ők is megköpködték az újszülöttet.
Angrboda fáradtan, hófehér arccal feküdt. Loki megszüntette a varázst, visszaváltoztatva szerelmét.
- Mi a neve a fiunknak?
- Fenrir. - Nyögte Angrboda és érezte, hogy jégóriásként visszatér belé az erő. - Fenrir a neve.

Nincs hír Lokiról? - kérdezte Sigyn sírással küszködve, aztán rájött, hogy ez stoba kérdés volt, hiszen ha lenne hír Frigga már úgyis mondta volna. Hatodik éjszaka telt el úgy, hogy egyedül feküdt a hitvesi ágyba. Emésztette a lelkiismeret furdalás, azt hitte hogy miatta, az ő árulása miatt hagyta el Loki Asgardot. Sosem fogja elfelejteni azt, ahogy ránézett, a gyűlöletet a szemében, a szorítást a torkán. Loki már másodszor tört az életére, igaz egyszer sem volt magánál, de Sigyn bármennyire vágyott vele lenni, kezdett félni tőle.
- Rendben vagy, ugye, leányom? Mutasd a nyakad. - Sigyn megemelte a fejét, és láthatóvá vált a sérülés, amit Loki szorítása hagyott a nyakán. - Van még a kenőcsből, ugye?
- Igen asszonyom.
- Néhány nap, és nyoma sem lesz.
- Csak a lelkemben. - suttogta Sigyn mire Frigga szeretetteljesen megsimogatta az arcát.
- Tudom hogy nehéz, de próbáld meg elfelejteni. A fiam nem volt magánál, sosem bántana. Szeret téged, ebben biztos vagyok.
- Hiába volt minden, a Kövek erejét nem sikerült megtörni. Elárultam őt a semmiért, pedig megesküdtem neki, hogy soha nem érek a Kövekhez, és nem hagyom hogy levegye. Ugye nem fog emlékezni semmire?
- Ő nem, de mi igen. - Frigga rettegve gondolt vissza. Az utolsó pillanatban érkezett, és akasztotta vissza az őrjöngő Loki nyakába a Köveket. Még néhány pillanat, és Sigyn nem éli túl. - Hol lehetsz fiam? Nem elég bátyád miatt aggódnom?
- Thor hogy van, királynőm?
Frigga a távolba meredt. - Szinte alig van józan pillanata. Minden nap meglátogatja Heimdalt, híreket vár tőle. Gyászolja hitvesét, és mardossa a bűntudat. Nem merem neki elmondani, hogy öccse is eltűnt. Attól tartok ez már sok lenne neki. Nem tudom hogy melyik fiamért aggódjak jobban?

Sif és Loki eltűnése mindenkit megrázott. Odin magát okolta, ostoba vádjait, bizalmatlanságát. Csapatokat küldött szerte a Birodalmakba, hogy keressék a herceget, de mindegyik csapat üres kézzel, hírek nélkül tért vissza. Odin két varja naponta szállt Midgardra, de ők sem látták. Viszont találtak egy halandók által lakott települést, ahol a főtéren Lokinak állítottak totemet, neki áldoztak, és ahol egy fiatal papnő él, aki nem öregszik. Ráadásul a papnő olyan gyermeknek adott életet, aki pár naposan már szaladt, és rettenetes ereje kisdedként is túltett a legerősebb férfianén is. De Lokinak nyoma sem volt.

Pedig ott volt, látta is atyja két hollóját körözni az égen, és késztetést érzett, hogy lenyilazza a két madarat, de mást gondolt. Egész télen együtt voltak, aztán az azt követő tavaszon is, és Loki úgy érezte, még sosem volt ilyen boldog és szabad. A kisfiú gyorsan nőtt, sokkal gyorsabban, mint a földi gyerekek. Tél végére már futott, lepkéket kergetett a mezőn, tavaszra pedig köveket, sziklákat emelt fel, mert gyíkot látott aláfutni.
A falubeliek a csodájára jártak, és koronát kovácsoltattak neki.

Sigyn meggyötört lelkét egyre jobban a féltékenység és válogatott sötét gondolatok kezdték rágni. Egy kérdés körvonalazódott meg benne - Lehetséges, hogy ők ketten együtt szöktek meg? Hiszen Loki érzéseit valkűrtársa iránt ismerte. Nornheimben lázálmában bevalotta viszonyukat. De hol lehetnek, hol bújkálhatnak? Ki tudhatja? Mit is mondott Frigga? Thor Heimdaltól vár választ. Talán már kapott is, és ezért részeg minden nap, mert nem tudja elfogadni, hogy a hitvese az öccsével szökött meg. - De ezt csak egymódon derítheti ki, meg kell próbálni Thortól kicsalni.

Észrevétlen osont az ajtajáig, halkan kopogtatott, és belépett. A szoba első látásra üresnek tűnt, aztán ahogy fülelt, horkolásra lett figyelmes. Az ágy mellett a padlón heverve talált rá sógorára. A nagy Thor, a rettenthetetlen harcos a hátán feküdt, szakállába beleszáradt saját hányása, ruhája mocskos volt, bortól barna. Sigyn alig ismert rá. Föléhajolt, és felfordult a gyomra. Thor bűzlött, talán hetek óta nem fürdött, és biztos ruhát sem cserélt. Sigyn felállt, és indult ki, de Thor felriadt, hiába lépett úgy mint a vadászó macska.
- Sif! Te vagy az? - véreres szemével ránézett. - Ah, csak te vagy az? Hol a férjed, hol van az öcsém? Meg sem látogat? Azt mondta megkeresi őt! Nem is érdeklem, kerül engem, látni sem akar, ugye. - nyögve felült, és azonnal bor után nyúlt. - Megértem. Én sem kívánom látni magam! - pityeregni kezdett - Legszívesebben szemenköpném magam. -
Az üres palackot a sarokba hajította, ami a falon apró szilánkokra robbant.
- Thor, gyere. Le kell fürdened, öltözz át.
Thor pedig, mint egy engedelmes kisgyerek szót fogadott. Sigyn ruhát készített ki, és összeszedte az ágyneműt, ablakot nyitott, és felsepert. Thor csuromvizes hajjal tért vissza, és amint Sigyn elfordult, felöltözött. Szót fogadott, leült, és hagyta hogy az asszony megfésülje. - Ugye nem akarod, hogy ilyennek lásson, ha hazajön. Mit szólna hozzád a hitvesed? Azt mondaná, ez nem az én férjem, nem az én szerelmem, hozzátok őt vissza, mert ezt a férfit én nem ismerem. - a lágy fésű simogatta Thor fejét, Sigyn szavai pedig a lelkét. - Bizony mondom az én férjem a Kilenc birodalom legbátrabb, legmerészebb férfija, bárhol megjelenik tisztelet övezi, a gonoszság pedig retteg nevének hallatára. - Thor gyengéden megragadta Sigyn csuklóját.
- Jól esnek a szavaid. De miért velem foglalkozol? Miért nem Loki haját fésülöd? Miért nem neki hízelkedel?
Sigyn nem bírta visszatartani a könnyeit. - Mert senki nem tudja hol van. - a férfi magához ölelte.
- Ezért nem jön hozzám, hogy támaszom legyen? Én balga meg szidtam érte, hűtlennek gondoltam. Bocsáss meg nekem a nevében. Bocsáss meg nekem!
- Nincs miért, mi mindketten árvák lettünk, elvesztettük a másik felünket. - Thor nézte a kisírt szemeket, és a reszkető ajkakat. Nornheim jutott eszébe, a barlang homályában váltott szenvedélyes csók, magához vonta, a szemébe nézett.
- Sigyn most megcsókollak. Nem tudom miért, de úgy érzem meg kell tennem. Akarod, ugye? Akarod te is?
Az asszony teste megremegett. - Thor kérlek... - Azt akarta mondani, hogy ne tetézzék a bajt, de a férfi félreértette.

Lokit hirtelen rossz érzés kerítette hatalmába, szívszorító sejtelem. Fenrir az anyjával közeledett, kézenfogva. A pataknál jártak, de Loki elnézett felettük. A kisfiú boldogan szaladt, vergődő lazacot hozott, amit maga fogott, a két kezével. Apjának akart vele eldicsekedni, de Loki gondolatai máshol jártak, és ezt Angrboda látta jól. A gyerek ajka legörbült, de anyja kézenfogta. - Atyádat lepjük meg, gyere kisfiam. Süssük meg neki vacsorára, meglásd majd, hogy fog örülni.
Loki gondolatai Sigyn körül jártak, egyre többet gondolt rá. Hallotta a fohászokat, amiket érte súgott a sötétbe, de most meghallott valami mást is. Más valakiért mondott röpke fohászt, egy sóhajt.

Sigyn kibontakozott Thor öleléséből, az arca égett, remegett mindene, sietősen magára kapkodta a ruháit, és kifutott a hálószobából. Thor nyugodtan horkolt, de Sigyn égő szemekkel bámult a semmibe. A férfitől semmit nem tudott meg, és nem kapott tőle semmit, csak adott. Magát. Magát adta, a testét, megszegve Lokinak tett hitvesi esküjét. Meg sem állt a Himinbjorg palotáig, ott térdre rogyott, és hangosan zokogott.
- Meg fog nekem valaha bocsájtani? Jó Heimdal, mondd, mit tegyek? Legszívesebben levetném magam a Bifrostről!
- Késő már ezen búsulni. Megtörtént, és már nem lehet visszacsinálni. Reménykedj benne, hogy Thor álomnak gondolja, és imádkozz érte, hogy ne foganjon új élet házasságtörő nászotokból.
Sigyn erre nem is gondolt, kétségbeesésében elfelejtette miért is jött. Zokogva rohant vissza a palotáig, Friggát kereste. - Királynőm! Segíts rajtam, mert csak te segíthetsz! - leborult előtte és elmesélte milyen bűnbe esett. - Elvesztettem az eszem, de megbántam, és ha megvetsz ezért, joggal teszed, ha ellöksz magadtól, ha megtagadsz, elfogadom.
Frigga megsajnálta, főzetet kevert, keserű bájitalt, amit Sigyn az utolsó cseppig kiivott. Aztán fiának is készített, és a még mindig alvó szájába csepegtette.
- Megcsaltam őt! Sosem bocsájtja meg!
- Leányom, én mindig törekedtem az őszinteségre, de ez egyszer azt kérem... , nem, könyörgöm neked! El ne mondd Lokinak! Azzal örökre meggyűlölne téged is és a fivérét is! Heimdal megőrzi a titkot, ha én kérem meg rá, mert ez mindannyiunk érdeke, Asgard érdeke.

- Őrá gondolsz, ugye? Hiányzik?
Loki eltűnődve ült az asztalnál. A hal finom volt, Fenrir büszkén várt apjától néhány jó szót. Csillogott a szeme amikor Loki tettetett ámulattal hallgatta, hogyan cserkészte be a halat, a sebes lazacot, űzte csapdába, és kapta el két kézzel. - Apám, úgy csaptam le rá mint a medve! Így... látod? - és meglendítette a kezét, de túl nagyot mozdult és fellökte a sótartót. A só szétterült az asztalon. Loki és a gyermek ezen jót nevetett, de Angrboda odaugrott, ujjai közé csippentett egy keveset, és átdobta a válla felett. Loki még azután is ezen a mozdulatán gondolkodott, miután Fenrirt lefektette, és mesélt neki, míg el nem aludt. Arra eszmélt, hogy Angrboda kérez tőle valamit.
- Bocsáss meg kedvesem. Mit kérdezték?
- Ha menni akarsz, nem tartóztatlak. Így is boldogság, hogy ennyi időt velünk töltöttél.
- Honnan veszed, hogy menni szándékszom? Vagy terhedre vagyok tán?
- Terhemre? Ne is gondolj ilyet, inkább azt kívánom, bárcsak örökre maradnál.
- Hidd el, ez minden vágyam, de mennem kell. Otthon feleség vár, Asgard hercege vagyok, ezt nem tagadhatom meg.
A válaszra elszomorodott az asszony, és lassan vetkőzni kezdett. - Ez akkor nem otthonod? Ahol a fiad, és én vagyok csak egy hely? Mi ez, ha nem otthon? - Loki nézte, ahogy meztelenül bebújik a takaró alá, és tudta, hogy marasztalni akarja majd.
- Hamarosan visszatérek, és magammal viszlek titeket. - Az alvó gyermekhez lépett, és megcsókolta. Angrboda nem gondolta, hogy ma este el kell válniuk. Kétségbeesett, és nem maga miatt, ő elfogadta azt hogy csak második lehet, de Fenrir...
- Mit mondok holnap neki? Mikor jössz vissza? - direkt nem azt mondta haza, és ezt Loki is észrevette. Csak állt alvó fia mellett, és nézte. Ha csak pár napra tér is haza, az Asgardban töltött idő itt éveket fog jelenteni. Fenrir lehet elfelejti, mire újra látják egymást. Nem mert az asszonyhoz menni, karjába zárni, búcsúcsókot adni, mert akkor itt marad, talán örökre.
- Szeretlek. Várj rám, és ne engedd hogy elfelejtsen.
- Ígérem. - Nem mondta, hogy ő is szereti. Loki várt, aztán eltűnt. - Szeretlek én is. - suttogta Angrboda.

Késő éjjel volt, de egy valaki nyugtalanul forgolódott az ágyában. Nem hagyta nyugodni egy gondolat. Vajon csak a képzelete szüleménye, hogy Sif és Loki majdnem egyszerre tűntek el, vagy ami rosszabb, hogy Sif bajban van, fogságba került, vagy akár meg is halhatott, és Loki csak Thornak tett ígéreze miatt ment utána. Lehet őt is csapdába csalták, és kétségbeesetten várja a segítséget.
Felöltözött, és kiosont a palotából.
- Láttam hogy jössz. Ne aggódj, a titkod nálam jó helyen van. Beállt a sorba a többi közé.
- Nem ezért jöttem. Csak annyit mondj meg nekem, hogy életben van-e? És ha igen, akkor boldog-e? Ha mindkét válaszod igen, az nekem elég.
Heimdal arca megenyhült. - te vagy a legtisztább lelkű asszony, akit valaha ismertem.
Sigyn felnevetett. - Azok után, ami Thor és köztem ...
- Azok után leányom! - a Végtelenbe tekintett - de a kérdéseidre sem igent, sem nemet nem tudok mondani, mert nem látom őt. - Aztán valami történt, mert Heimdal megmozult, és a palota felé fordult. Sigyn követte a tekintetét.
- Várj, mert tudok válaszolni. Igen és nem. Igen, életben van és nem, nem volt teljesen boldog. Ha az lett volna, akkor ott marad...
De nem tudta befelyezni, mert Sigyn lélekszakadva rohant a hálótermébe, ahol már várták. Sigyn nem kérdezett, nem vádaskodott, repült a kitárt karokba, és ki sem bújt belőle egész éjjel.
Heimdal pedig átkozta a pillanatot, amikor gondolkodás nélkül elfogadta Odintól az ajánlatot, hogy mindent fog látni a Kilenc birodalomban.