Sigyn mozdulatlanul feküdt, arca merev volt, csak belül zokogott, és hiába simogatta Loki, hiába suttogta a fülébe mennyire szereti, csak azt az egy nevet hallotta, az visszhangzott szüntelenül.
- Merre jártál az éjjel? - kérdezte, miközben Loki tovább cirógatta. - Nála jártam, őt öleltem, őt szerettem, újra és újra, sokkal jobban, mint téged. - Sigyn ezt hallotta, de helyette Loki Midgardról mesélt, háborúról, véráztatta mezőről, arról a kis faluról, ahol jártak. - Alig várom, hogy visszajöhess velem oda. El sem hinnéd mennyire megváltozott. - hangja nyugodt volt, mint mindig. Sigyn szeretett volna kiabálni, az arcába vágni, hogy nem hiszi el egy szavát sem.
- Hazug vagy, nem voltál te Midgardon! Vele voltál, Gulveiggel, legyen is ő bárki! Gyűlölöm ezt a nevet! Gyűlölöm azt is, aki viseli, habár nem is ismerem. -
Sigyn feszült volt, de nem bújt ki az ölelésből, hanem a férfi karját simogatta. - Loki, kérdeznem kell valamit. - hirtelen felült, hátát az ágytámlának támasztotta - Meg kell tudnom, mert érzem szétfeszít a kérdés. - Loki fejét az ölébe hajtotta, és megcsókolta a gömbölyded hasát. Azon tűnődött, hogyan lehet az, hogy már látszik? Hiszen csupán néhány hete foganhatott a gyermek. - Nézz rám! - de Lokit lefoglalták a terhesség jelei, újra megérintette ajkával a hasát, kerek köldökét, duzzadt melleit, ami Sigynben jól eső érzést keltett ugyan, de a feszültség elnyomta a feltörő vágyat. Ezt Loki nem vette észre, folytatta a becézést, tekintete elhomályosult, légzése szapora lett. - Boldog vagy, Sigyn?
A nő hirtelen nem válaszolt. Sosem gondolt erre, hogy boldog- e, eddig nem volt fontos. Lehunyta a szemét, hagyta hagy halkuljon el a feltörő kérdés, egészen addig, amíg csak a saját szívverésének hangját nem hallja. - Most nem érdekel semmi, csak ő. Addig szeretem, amíg még lehet. Ki tudja mit hoz a holnap. - Remény és bizonytalanság között ingadozott. Loki megcsókolta, és Sigyn orrát megcsapta az illata. Az orra sokkal erőteljesebben érezte a szagokat, mint előtte bármikor, és amit érzett nem virág illat, vagy egy másik nő illata volt, hanem a jól ismert vér és izzadtság semmivel nem összetéveszthető elegyét érezte. - Igazat mondtál. - suttogta, és izmai végre ellazultak. - Lehet csak elszólta magát, talán nem is jól értette, nem azt mondta Gulveig. Talán mást mondott. - de rájött, nincs olyan szó, ami hasonló volna.

Frigga turkálta az ételt, nem volt éhes. Odin sem nyúlt hozzá semmihez, pedig az asztal roskadozott a finomabbnál finomabb ételektől. Lopva asszonyára nézett. - Ugye tudod, hogy mától minden más lesz?
Frigga kezében megremegett a villa, arca elsápadt, felugrott az aszaltól, kezét a szájára tapasztotta és kiszaladt. Thor annyira belefeledkezett az evésbe, hogy csak az ajtó csapódására nézett fel.
- Anyám mintha szeszélyes lenne egy ideje, ugye jól látom? -
- Hol késlekedik már az öcséd? Indulnunk kell.
Thor felkapta a fejét. - És mégis hová?
- Jottunheimbe viszem, Fárbautit látogatjuk meg, megújítom vele a békeszerződést. - Thor hangos robajjal vágta az asztalhoz a kupáját. A bor messze fröccsent.
- Mit jelentsen ez? Én vagyok az elsőszülött, mégis Lokit viszed tárgyalni?!
Odin próbált nyugodt maradni. - Most mondtad a lényeget fiam, tárgyalni. Ha harcolni mennék téged vinnélek magammal.
- Igen, mert én csak ahhoz értek ugye? Loki tud szépen beszélni, tud érvelni, bármit is jelentsen a szó, mindig nyugodt. Akkor azt mond meg atyám, ha egy királynak ezekre is szüksége van, akkor engem miért csak harcolni tanítottál? Loki sokkal többet kapott. Anyámtól a trükkjeit, a bizalmát, tőled ezeket a számomra haszontalan dolgokat. És én? Kaptam én valamit is ami jó királlyá tesz?! Ugye nem! Talán inkább neki szánod Asgard trónját? Szerinted jobban ért az uralkodáshoz mint én? - Odin megszólalni sem tudott, csak miután Thor felborította az asztalt, és mint aki jól végezte a dolgát, kiviharzott. - Egyre jobban úgy látszik, hogy igen, fiam.

Frigga lerogyott az ágyára. Rosszul érezte magát, a keze remegett, ahogy a gyomra is. Nagyon régen érezte már így magát, nagyon régen. Mielőtt Thor megszületett. Elhessegette az ostoba gondolatot, és végigfeküdt az ágyon. Mi lesz holnap? Ha Fárbauti tartja magát az egyezséghez, semmi. Minden marad a régiben, az élet megy tovább a maga kitaposott ösvényén. De ha nem, akkor... Megfordult vele a világ, elöntötte a forróság, hogy aztán pár pillanattal később dideregve nyúljon takaróért.

- Loki, én boldog vagyok veled. - a férfi gyengéden ölelte, szinte alig ért hozzá. Megcsókolták egymást, a hátára fordult, és hagyta hogy Sigyn ránehezedjen. Felnyögött, és végigmérte az asszonyt.
- Gyönyörű vagy.
- Ne mondj ilyet, láttam magam a tükörben, óráról órára telek, mint a Hold, és már akkora vagyok mint egy vemhes áporünő.
- Nem érdekel. Ha akkora leszel, hogy nem férsz be az ajtón, akkor is szeretni foglak. - Loki átölelte és Sigyn puha ajkak táncát érezte a nyakán.
- És Gulveig?

Odin óvatosan nyitott be. Tartott Friggától, mert Thor jól világított rá a lényegre, anyja egy ideje más volt. Türelmetlen, sértődékeny, hirtelen haragú. - Hogy vagy drágám?
Az asszony mosolygott. - De jó hogy utánam jöttél. Mégiscsak szeretsz.
- Frigga, mi van veled? Azelőtt sosem kételkedtél benne, most mégis miért?
Odin leült felesége mellé, és megfogták egymás kezét. - Ha fiatalabb lennék azt mondanám gyermeket várok.
- Hogy micsoda? De ez lehetetlen, mi nem voltunk... - aztán bevillant egy kép, Amora szépsége, az illata, a csókja, amit Frigga csókjával igyekezett kitörölni az emlékezetéből, sikertelenül. - á, az csak egy kis izé volt.
- Ilyen kis izékből fogannak az új életek. - és Frigga sírva fakadt. - Látod ez is! Mindig elsírom magam mostanában. - beletörölte a könnyét a ruhája ujjába. - Odin! Örülnél neki?
A férfi felesége szemébe nézett. Imádta az asszonyt, de már meglátszott rajta az idő múlása. Szemei és ajka körül már mély ráncokat szántott a bőrébe a kor, szőke hajkoronájában ezüstösen csillogó tincsek villantak meg. Keze kezdet foltossá válni, de a szeme kékje olyan volt, mint amikor először meglátta. Azonnal beleszeretett, feledte Freyját, a lányait, akikről azóta se hallott semmit. Ezt a nőt akarta tudni maga mellett, ahogy most is. - Boldoggá tennél vele szerelmem. - Frigga megkönnyebülten omlott a karjaiba.

- Mit mondtál? - Loki mozdulatlanná dermedt. Ölelt, de szemei a távolba meredtek.
Sigyn érezte, hogy ez hiba volt.
- Ostoba vagy! - ütötte képzeletben a homlokát. Pedig azt hitte, sikerült eltemetni, oda a másik mellé, és a még súlyosabb titok mellé. De már nem nics visszaút, ez csak úgy kicsúszott belőle. De mi lesz, ha az a másik is csak úgy kicsúszik.
- Loki, már tudtam Angrbodáról, de tudok Sifről és Freyjáról. Nornheimben láztól félholtan meggyóntál nekem, feloldozást vártál tőlem. Ki az a Gulveig? Róla nem beszéltél. Egy újabb szerelem, egy földi asszony talán? - Loki megmozdult, megragadta Sigyn csípőjét, hogy leemelje magáról, de az asszony ellenkezett. - Ne lökj el magadtól. - kapaszkodott a férjébe. - A többieket mindvégig tudtam, és nem hoztam fel soha. Végig magamban őriztem a titkot, bármennyire is fájt.
- Ezért akartál elhagyni? Végig tudtad, hogy amikor téged ölellek, másra gondolok? Hogy képzeletben más ajkát csókolom? - Sigyn bólintott - Te egy szent vagy! - Sigyn úgy érezte mintha arconcsapták volna. Méghogy szent. És Thor? A vele töktött lopott óra? Nagyobb vétek azt bűnre csábítani, akiben megbíznak. Azon az éjszakán ketten csalták meg Lokit, Thorral együtt abban az elkárhozott ölelésben, ott Nornheim fülledt barlangjának homályában. Érintetlensége megmaradt, de Thor érintésének láthatatlan bélyegét magán hordta.
- Higgy nekem, kérlek. Mindnek vége. Csak te vagy, már csak te. - belefúrta arcát a nő mellkasába, mélyen beszívta az illatát. Arra gondolt, vajon meddig tudja még titkolni gyászát? Fenrir és Angrboda halála, a szívében az üresség, amit mindvégig igyekezett leplezni, és ami lassan felemészti, és a bűntudat hogy nem tett semmit a megmentésükért, mert nem tudott, az önvád, egyre mélyebb sötétséggel borította be a lelkét.
Sif öle kis ideig enyhítette a fájdalmát, Sigyn odaadó szerelme, és a tudat hogy közös gyermekük benne növekszik, ideig óráig tartja benne a lelket, de mi lesz aztán? Nem töltheti a hátralevő életét a hitvesi ágyba, nem szeretkezhet éjt nappallá téve. Nem ölhet meg minden halandót, hogy bosszút álljon. Megmozdult, és újra, és megint. Ne gondolj rájuk! Itt ez a nő, csak rá figyelj, ahogy körülölel a teste, a szemét nézd! Érezd a vágyat benne, hogy a tiéd akar lenni. Felejts! Hiszen mást úgy sem tudsz tenni. Nem támaszthatod fel őket.

Thor feldúltan rontott ki a palotából. Meglóbálta a Mjolnirt, mintha az tehetett volna bármiről is, és elhajította. Lokitól kapta, és Loki most akarata és tudta ellenére elárulta őt. Figyelte ahogy a pöröly messzire repül, lassul, megáll és elindul visszafelé, egyenesen a kezébe. Hatalmas mennydörgéssel csapódott a tenyerébe és majdnem hanyatt döntötte. Thor felnevetett, hangosan, önfeledten, feledve a csalódottságot. - Mi ketten nagy dolgokat fogunk még véghezvinni! - magasba emelte, és megigézve nézte a cikázó kékes villámokat, ahogy a pöröly összegyűjti mindet, egy nagy energiagömbbe hogy az feltöltse feszültséggel, és amit végül egy mozdulattal visszaküldött a felhők közé. Nem érdekelte kit zavar vele, újra és újra megdörrentve az eget, mint egy durcás gyerek, aki csak azért is ellene mond a felnőtteknek. Aztán lenyugodott, és elszégyellte magát. - Loki. Bocsáss meg! Téged okollak apám döntése és az én ostobaságom miatt. Téged, pedig ezt a nagyszerű fegyvert neked köszönhetem, ahogy ezt a képességet is. - megindult a palota felé, léptei döngtek a házak között. A keze a kilincsért nyúlt, hogy mint régen feltépje az ajtót, meglepve, vagy megijesztve öcsét, de feleszmélt. Már nem gyerekek többé, nem törhet rá úgy mint régen. Bekopogott, és várt.
- Tessék! - hallotta Sigyn hangját. Belépett. Sigyn az ablak előtt ült, arcát a Napba tartotta. Kilátott a kertre, egészen el a messzi hegyekig, és talán még azon is túl. A haját kibontotta, ami lágyan omlott le a vállára, mellkasára, elfedve egyre teltebb melleit.
- Loki? - kérdezte Thor. Sigyn boldogsága átragyogott az arcán, a terhesség megszépítette, és a férfi csodaszépnek látta. - Itt van az öcsém?

- Útban van atyáddal Jottunheim felé. - Sigyn lágyan fésülte a haját, és Thor megbabonázva ült le mellé. Figyelte a mozdulatait, hallgatta dúdolását, és ásítozni kezdett aztán elaludt.

Loki figyelte Odint, hogyan húzza össze magán vastag prémgalléros palástját. Nem királyként érkezett Jottunheimbe, és Loki sem vette magára hercegi ruháját. Fegyvert sem hoztak magukkal. - Figyelnek minket, de ne aggódj. Soha nem támadnak lesből. A jottunok nem valami okos nép, de becsületes. Látod ott azt a magasba szökő sziklafalat? Az Fárbauti palotája, ne tévesszen meg a külső, ez szent helye a népnek, ide fegyverrel senki nem léphet be, különben a halál fia. - Loki palástja lobogott mögötte, és míg Odin foga néha összekoccant, ő meg sem borzongott.

- Atyám, miért van az, hogy itt nekem minden olyan ismerős? - Odin morgott valamit a bajusza alatt, és megállt. A levegőbe szimatolt, egyetlen szemével próbált átlátni az egyre sűrűbben eső hófelhőn. Válasz nélkül indult tovább, de Loki nem hagyta magát. - Hogyan lehet ez a hely ismerős nekem, mondd meg.

- Jártál már itt? - Loki bólintott. - Akkor azért fiam.

- De már első látogatásomkor is ismerős volt. - atyja leintette. Megragadta a karját, és erősen fogta. Körülöttük egyre gyűltek a jégóriások. Magas, erős férfiak és nők, kékes színükkel szinte beleolvadtak a fagyott hóból épült falakba. Loki sokszor látta őket álmában, és mint akkor, most is rettegett tőlük, de nem mutatta. Száját összeszorította, és próbált rezzenéstelen arccal elmenni közöttük.

Áthaladtak a kőhídon, át a hatalmas kapun, és mindkettejükön egyre jobban érződött az izgalom. Odin nem félt, nem úgy Loki. Ujjai a tőreit keresték, hogy biztonságot nyújtsanak, de most azok nélkül kellett boldogulnia.

- Minek köszönhetem a látogatásod Mindenek Atyja? Régen nem láttuk egymást, nagyon régen. - a trónterem vagy szentély végében ott ült Fárbauti. A hangja nyugodt volt, és kimért, de fáradtnak tűnt, lassan vette a levegőt, mintha egész álló nap menetelt volna. A jotuniak lassan elözönlötték a termet, és Loki úgy érezte, nem bírja tovább, ordítva akart kimenekülni közülük. És nem csak tőlük félt, valami megmagyarázhatatlantól is. A király felállt, és Loki több száz óriás vizslató tekintetét érezte magán. - Elhoztad hát? Elhoztad végre? - Odin nem válaszolt, mázsás súly nehezedett a szívére. Megfogta Loki kezét, mint amikor gyermekként vezette maga mellett. - Eddig vigyáztál rá, óvtad, és most újra méltó helyére kerül. -
Kezét nyújtotta, és Loki látta fekete körmeit, csontos kezét, és újra gyereknek érezte magát. Ajka megremegett, a sírás határán állt, de apja erősen megszorította.
- Valamit félreértettél Fárbauti. A békeszerződés még nem járt le. Loki, ugye emlékszel mit tartalmaz a Tél Szelencére vonatkozó rész?
Persze hogy emlékezett, betéve tudta az egészet. Felmondta, hogy a szerződés értelmében, még legalább ötszáz évig nem kerülhet vissza a Szelence Jottunheimbe. - Ne siettesd az idő múlását Fárbauti! - oktatta ki Loki, miután visszatért az önbizalma. Lelke mélyén attól félt, hogy most derül ki múltja, hogy apja nem véletlenül hozta magával, hogy talán...
- Bátor fiad van Odin! Az éles eszét tőled örökölte, és helyén van a szíve is. Mondd csak Loki, tudod- e mit jelent a neved? - az asgardi a fejét rázta - Jottuni név az, amit édesanyád adott neked, azt jelenti befejező. Vajon a neved magában hordozza - e a sorsod? Az élet tele van befejezetlen dolgokkal, meg nem élt vágyakkal, meg nem valósult tervekkel. Ahogy a szemebe nézek elszántságot látok benne, és kitartást. Mindig véghezviszed amibe belekezdesz. Találó a neved, mégha szokatlan is Asgardban. - Odinhoz fordult - Ha nem az erőnket jelenő szelencét hoztad, mi célból kerestél fel minket?
- Loki miatt jöttem. És az igazság miatt.
A jottunök királya lehajolt, mellette mindketten eltörpültek. Lehajolt, és a herceg szemébe nézett. - Ez lenne hát az én fiam? Szép szál férfi lett belőle, az kétségtelen, a szeme ravasz, tele van nagyravágyással és kérdéssel. És retteg. Egy kis részét sejti az igazságnak, és vágyik megtudni az egészet. - Loki állta a tekintetét, sokáig nézték egymást szótlanul. - Friggának igaza van. Nem jó, ha még megtudja.
- megfordult, visszamászott a trónjára, és intett a többi jégóriásnak. - Hagyjatok magunkra! Beszédem van a fiúval - Odinra nézett, akin látszott a félelem. Egész hosszú élete alatt kétszer érezte ezt. Először Thor születésekor, Friggát féltette, a hosszú vajúdás alatt őrültként bolyongott. Amikor megszületett a gyerek, és Frigga boldogan adta át neki, akkor úgy érezte, újjászületett. És most is félt, de most magát féltette. Mi lesz ha Loki megveti, megtagadja, meggyűlöli a hazugság miatt. Mert ez hazugság, akár hogy szépíti is. - és az apjával. - fejezze be Fárbauti.
- Loki, mesélek neked valamit. De előbb kérdezek. Nézz körül, mit látsz?
- Sziklákat, és jeget.
- Te ezt látod, most milyen, én látom milyen volt. Díszes palotát látok, családokat, jómódot. Egy egyszerű népet, akik szaporodnak, és akik egy idő után szűkösnek érezték e világot. Eleim az éhhalál elől, más kiutat nem találván, más világok felé vetté az útjukat, de csak egy hely volt nekik való. Ez a világ, amit te Midgardként ismersz, amely a sarkaihoz közel megfelelő lett volna. Fagyos mint Jottunheim.
- De ti az egész világot jégbe akartátok fagyasztani! - kiáltott Odin. Fárbauti előrehajolt, a szemei vörösen izzottak.
- Mindketten tudjuk hogy ez hazugság, és azt is tudjuk hogy mi az igaz. Ugye Odin? A fiad ismeri a világok közti átjárókat? Majd meséld el neki. És mondd el azt is, hogy miért fosztottál meg minket az ereklyénktől, és az erőnktől, és még valamitől - Lokira nézett - amit most még nem róvok fel neked Mindenek atyja, mert megesküdtem rá. De amint esküm alól felmentenek világgá fogom kürtölni!
Elvettél tőlem valamit, és ezért még megfizetsz Asgard királya!
- Gyere Loki, menjünk! Heimdal nyisd meg a kaput!
Besszippantotta őket az örvény és Loki hallani vélte a déróriások királyának kiáltását: Elvetted őt tőlem!