A hajnal még ébren találta őket, ujjaikat egymásba fonva feküdtek. - Annyira gyönyörű vagy. És sajnálom hogy nem mondtam hamarabb.
- Mint ahogy mást sem. Tanulj már meg bízni bennem. Tudod mennyire szeretlek, ugye tudod? - kintről furcsa, idegen hang szűrődött be. Szekér kerekei nyikorogtak, lópatkó dübörgött, de nagyon hangosan. - Mi ez a zaj? - riadt meg Sigyn. Loki kelletlenül kikászálódott az ágyból, és kinézett. Az éjjel még ott feketéllett az ég alján, de az építő, ígéretéhez híven, már munkára készen állt. Szekere kövekkel megrakva gördült a kapu elé, oda, ahol a fal kezdődni fog. A szekér elé erős, hatalmas mént kötött igába Bergrese. Loki rosszat sejtve nézte a törpét, aki úgy dobálta le a köveket a szekérről, mintha pehelytollas párnák lettek volna. Összeráncolta a szemöldökét, de aztán legyintett. Sigyn közben elaludt, ő pedig hasrafeküdte és nézte.

Őrült egy éjszaka volt. Sigyn persze megszidta hogy megint nem volt őszinte, ezen kicsit össze is kaptak, de annál édesebb volt a kibékülés. Volt mit bepótolniuk. Elmélázott, majdnem el is szundított, amikor ismét megzavarta a hang.
- Ezt nem hiszem el! - az ablakhoz lépett. A csillagok, amik még látszódtak persze, alig mozdultak, de az építő újabb adag kővel érkezett meg. - Ha így folytatja... - közben Sigyn is felriadt.
- Gyere bújj vissza. Korán van még, aludjunk egy kicsit. - suttogta, de Lokinak esze ágában sem volt aludni. - Mindjárt reggel van.
-De egész éjjel nem aludtam. - nyújtózkodott, amitől a férfiban fellüktetett a vágy.
- Tudom, én is itt voltam, nem emlékszel? - mohón tapadt az asszony ajkaira, és azonnal birtokba vette a testét. A szekér nyikorgása elnyomta Sigyn boldog sikolyait.

- Jól halad a fal. - Odin elégedett volt, de Loki már kevésbé. Thor meg szinte semmiről nem tudott. Haragudott Lokira, amiért nem ment vele inni. Ezért, állítása szerint, az ő részét is neki kellett meginnia. Úgy is nézett ki.

Sigyn és Sif sugdolóztak valamit, Modi szokás szerint a farkasokat nyúzta, Frigga pedig boldogságot sugározva nézte az idillt. Csak ez az éktelen nyikorgás ne lett volna. Loki az asztalra vágta a poharát, és újra kinézett. Ha így halad, még hamarabb is végez, mint három nap.
- Ugye megegyeztél vele fiam?
- Meg! - mordult fel Loki - Sajnos!

Már csak a hátát látták, és az ajtó csapódását hallották. Sigyn felugrott és futott utána. Olyan jól indult a nap, de a helyett, hogy örülne, milyen gyorsan épül a fal, Loki inkább bosszankodik miatta. A hálótermükben érte utól. - Mi baj? Nem örülsz, hogy felépül a fal? Nem értelek. A te ötleted volt, és remek ötlet. Baj hogy hamarosan kész van?
- Freyja az övé lesz! -csapott Loki az asztalra.
- Hogy érted ezt? - riadt meg Sigyn, amikor megtudta, mi lesz a fizetség, elmosolyodott. - Ki fogsz találni valamit, én tudom. - hozzábújt, úgy nézték hogy pakolja egymásra a hatalmas köveket, és rögzíti habarcs nélkül. Loki belecsókolt a nő karcsú nyakába, amire egy kéjes nyögés volt a válasz. Sigyn fenekét férje ágyékához dörgölte, és Lokinak már nem volt fontos sem a fal, sem annak mestere, megragadta Sigynt, és az ablakhoz nyomta.
- Mit csinálsz? - nyögte meglepetten, de nem ellenkezett, felkínálta magát. Bár kényelmetlen volt így szeretkezni, és tartott is tőle, hogy valaki meglátja őket, de amint magában érezte a férfit, már ő sem gondolt semmi másra.

- Te csődör! - zihálta kimerülten. A kielégüléstől könnyűnek érezte magát. Lokinak reszketett mindene, de boldog volt. Aztán ahogy a gyönyör birodalmából visszetért a valóságba, figyelme Sigynről ismét Bergresere terelődött.
- Mit mondtál? - suttogta a nő fülébe.
Sigyn elhúzódott tőle, ruháját megigazította, kócos haját ujjaival igyekezett megigazítani. - Mit mondtál az előbb? - kérdezte újra Loki és elégedetten felnevetett. - Már tudom mit kell csinálnom! Köszönöm szerelmem! Ezért megjutalmazlak! - Sigyn felnyögött. - Megint? Kicsit pihennünk is kellene.

Két nap telt el, és harmadik hajnalon ismét kopogott a kalapács, nyikorgott a szekér.

- Ébredj Sig! Dolgunk van. Úgy látom még egy adag kő, és elkészül. Mondom a tervem. - Sigyn nagyon izgult, és nagyon figyelt, végre Loki beavatta egy furfangos tervébe.
- Elmegyek Dorenért, te pedig szólj mindenkinek, hogy jöjjön ki a kapuhoz. Remélem a lovam kedvére lesz Bergrese csődörének. - gyengéden megpuszilta az asszony orrát - Te adtad az ötletet, kedves. Okosabb és ravaszabb vagy, mint én. Elcsaljuk Svadilfarit, a segítsége nélkül nem lesz kész időben Bergrese, és Freyja megmenekül. Az erdőben várok amíg Doren után jön a csődör és ott elkapom, aztán holnap hajnalban elengedjük. - Sigyn összedörzsölte a tenyerét.
- Ez olyan gonosz, mégis izgalmas. Indulok, hívom a többieket. - Loki felnevetett, Sigyn annyira bájos volt, annyira jól állt neki a huncutság, hogy szerette volna össze vissza csókolni. De tudta, hogy nem elégedne meg csak a csókkal, és erre most nem volt idő. Végigsiklott a folyosókon, le a lépcsőn, az istállóig. Ott visszaváltozott, és csendben kivezette Dorent az erdő széléig. A ló Sigynhez hasonlóan izgatott volt. Dobálta a fejét, többször felágaskodott a hátsó lábára, aztán hirtelen megdermedt, és nagyokat szippantott a levegőbe. Ajkait felhúzta, fejét magasra emelte, és felhorkantott amikor meglátta Bergreset és Svadilfarit.
- Tetszik ugye? Gyönyörű csődör, pont hozzád való. Nézd, hogy csillog a szőre, milyen erősek a lábai. - suttogta Loki a fülébe, és mintha értette volna gazdája minden szavát, lassan megindult. Loki a szőrét még csillogóbbá, sörényét és farkát ezüstössé változtatta, hogy még tetszetősebb legyen.
Még sosem látta ilyennek, a mozgása is megváltozott, és folyamatosan morgott.
- Nőből vagy te is! - nevetett utána - Mind tudjátok hogy kell magatokba bolondítani egy férfit. - Sigynre gondolt, és felsóhajtott. Hogy beleszeretett ebbe a nőbe, nem is gondolta volna. Messze, a fal előtt ott állt Thor, Odin, látta a fiait, Sif karjában Narit, Modi pedig Frigga kezét fogta.
- Remélem sikerül. - Loki a szívéhez kapott.
- Sig! Odin szakállára! Megijesztettél asszony! - Sigyn hozzábújva kuncogott. - Szerintem nem lesz baj. Nézd hogy kelleti magát. Ha ideérnek, te kapdd el Dorent. - hatalmas volt a felfordulás, Loki lova elsétált Svadilfari előtt, az megállt, aztán megrántotta a szekeret. Gazdája ostort csattogtatva próbálta visszafogni, de mundhiába. A szekér rúdja nagyot reccsenve tört ketté. Doren felágaskodott, sörénye szállt a szélben. Svadilfarit sem kellett félteni, őrült táncot jártak, egymásba haraptak. Ekkor füttyszó hallatszott az erdő felől, Doren felkapta a fejét, és nekiiramodott az erdő irányában, nyomában a csődörrel.
Sigyn elkapta a kantárt. - Ügyes kislány. Loki!
Ijedten látták, hogy Bergrese ostorát csattogtatva rohan a lovak nyomában. - Pattanj fel Sigyn, gyorsan! - Loki megragadta Svadilfarit, a sörényébe kapaszkodott. Bevették magukat az erdőbe, jó mélyre, aztán az erdő másik végén kibukkanva Fólkvangba lovagoltak. Lokit legyűgözte Svadilfari ereje, beleszeretett a lóba. - Kellesz nekem. - a csődör áttáncolt a kapu alatt, büszkén felszegve a fejét.
- Illik hozzád. Talán meg kellene tartanod.
- Nem vagyok tolvaj! - háborodott fel Loki, de legszívesebben tényleg megtartotta volna. - Holnap reggel elengedem. Addig meg hagy szórakozzanak a szerelmesek. - kacsintott, és mindketten leugrottak a nyeregből.
Svadilfari megemelt farokkal közeledett Doren felé és megszaglászta.
Sigyn intett Lokinak. - Hagyjuk magukra őket. - de Lokinak nehezére esett elválni a lovától. Talán attól félt, hogy Svadilfari elcsalja Dorent, vagy inkább attól, hogy kárt tesz benne. Nézte hogy a hatalmas csődör megharapdálja Doren lágyékát és a farát. A kanca kitört a csődör felé, és tessék lássék belerúgott.
- Jól van szépségem, ne add oda magad olyan könnyen. - nevetett fel Loki.
Doren szeme villant, Svadilfari pedig nagyon óvatosan, oldalról közelítette meg.
- Loki! - Sigyn belekarolt, és a palota felé húzta. - Gyere menjünk. Nem lesz baja.
- De annyira apró, Svadilfari meg hatalmas. Féltem őt.
A két ló nekiiramodott, ki a mezőre.
Loki követte őket a tekintetével, aztán Sigyn után ment.

- Hela! - sápadt arcú kislány jött eléjük. - Sigyn, ő a lányom.
Sigyn leguggolt hozzá, és a kezét nyújtotta. - Örülök, hogy megismerhetlek, Hela. Megmutatod nekem a szobádat? - a búskomor lányka jéghideg kezecskéje belesimult Sigyn kezébe. Loki szeretettel nézett utánuk. A gyerekek körülrajongták Sigynt, és ő nem győzött betelni velük. Angrboda szomorúan figyelte őket, Loki szeretett volna belelátni a fejébe, de nem tudott. Már azon gondolkodott, hogy a Jogarral kideríti mi az asszony fájdalma, de Angrboda felállt, mintha csak megérezte volna.
- Sigyn, beszélhetek veled? - kérdezte komoran. Kimentek a szobából és sokáig nem is jöttek vissza. Amikor pedig visszajöttek, már Sigyn szeméből is eltűnt a boldogság. Loki látta rajtuk, hogy mindketten sírtak, és ez nyugtalansággal töltötte el.
Este együtt fektették le a gyerekeket, Loki mesélt nekik, mint neki kiskorában Odin. Hela aludt el legkésőbb.
- Apa... - kis karjaival átölelte Loki nyakát. - Apa, olyan rossz érzésem van. Az éjjel álmodtam.
- Mit álmodtál kislányom? - belenézet Hela szemébe. Miért ilyen komor ez a gyermek, miért lengi körül titokzatosság?
- Egy hegy tetején álltam, ahonnét messzire el lehetett látni. Mögöttem két magasba nyúló fekete monolit meredt az ég felé, előttem mélységes szakadék. Állok a szikla peremén, és nézek le. De nem egyedül vagyok ám, nem. Ketten állunk a szakadék szélén. Vonzz a mély, és ekkor meglátom, hogy valaki fekszik lent. Halott! Feketére alvadt vértócsa terül szét alatta. - Loki érezte hogy kis teste megremeg ahogy felidézi az álmot. - És tudod ki volt a halott? - Loki Hela szemébe nézett, és azt érezte, hogy nem akarja tudni. De a kislány tovább mesélt. - Anyát láttam ott. Anya meghalt, mert lelökték. És az lökte le, aki mellettem áll. - Hela két kis kezével megfogta apja arcát. - Anya meghal, érted? Megölték... És tudod ki ölte meg? - Loki nézte a gyerek arcát, ami a Hold fényében még soványabbnak és sápadtabbnak tűnt.
- Te voltál az. - suttogta szenvtelenül - Miattad hal meg az anyám! - Loki légzése kihagy, arca eltorzul. - Azért veszítem el őt, mert szeret téged. - keze lehanyatlik, szemei lecsukódnak, és elalszik. Loki a fejéhez kap. Sokáig ül mozdulatlanul, bámul a sötétbe.
-Nem, nem.... - minden szívverése ezt dobogja - Nem, soha. Már megváltoztattam a jövőt, semmi szükségem a Kövekre. Amint visszatérünk Asgardba, kérem atyámat, semmisítse meg mind!
Feltápászkodik, és kitámolyog a szobából.

A három asszony elfojtott hangon beszélget, és jöttére elhallgatnak. Loki Angrbodát nézi, lát valamit a pillantásából, lemondást és szeretetet.
- Doren megjött?
- Mindkettőt beköttettem az istállóba.
Loki még mindig Angrbodát nézi, aki lesüti a pillantását. - Reggel visszamentek Asgardba? - Loki bólint. Nagyon rossz érzés keríti hatalmába, lánya álma, Angrboda felől érkező sötét gondolatok. Ahogy az asszony elköszönt, jó éjszakát kívánva, és tekintetük összeakadt, Lokiba mintha újra Thor villámai csaptak volna. Megértette. Angrboda gyászol. De kit?
Sigyn is fáradságra panaszkodott, megcsókolta Loki arcát.
- Majd jössz édes. Nem várlak meg.
Ketten maradtak. Freyja öntött bort mindkettejüknek, aztán leült a férfi mellé.
- Ugye nem hagysz fel az álmoddal? Ugye nem dobod el a tervet? Ott állsz a kapuban, egy lépés és beértél. Te leszel a legerősebb és a leghatalmasabb. Erre vágytál, ezért volt minden! Nézz magadra, mindenben a legjobb vagy!
Loki felállt, és ivott. - Ez nem igaz.
Freyja felnevetett, fáradtan, idegesen.
- Atyám miatt tettem mindent. Hogy elfogadjon, hogy szeressen, hogy büszkévé tegyem! De eddig is megvolt mindez, csak nem éreztem, nem láttam.
- Kellenek neked a Végtelen kövek! - Freyja fogai között préselte ki a szavakat. Egészen közel hajolt hozzá. - Hát nem érted? Meg fogja szerezni! Ha te nem, akkor majd ő. A Lélekkő a legerősebb, ha az nála van, mindent elvesztettél. Ehhez mit szól majd Odin? Akkor is büszke lesz rád? Akkor is szeretni fog, ha miattad sokan meghalnak?
Loki lerogyott. - Miről beszélsz?
- A jövőről. A gyerekeid jövőjéről. Sigyn és Angrboda jövőjéről. Hogy élsz nélkülük azzal a tudattal, hogy miattad haltak meg? - majdnem sírva fakadt, a hangja remegett - Szereted őket, ugye? - nyelt egy nagyot, könny csordult le az arcán - Engem, szeretsz?
Megfogta a férfi arcát, és gyengéden megsimogatta. Reszkető ajkával Loki száját kereste, de ő elhúzódott. Freyja sírva nevetett, megtörölte a szemét, és mélyet sóhajtott. - Én is megtettem volna érted.

Loki egész éjjel gondolkodott. Nem bírt aludni, csak forgott az ágyában. Sigyn álma is nyugtalan volt. Álmában nagyoknak sóhajtozott, egyszer felsírt, de a csókoktól, amiket férje adott, hogy elkergesse a rossz álmot, hamarosan elaludt. Inkább felkelt, és lement a konyhába, hogy ott gondolkodjon tovább. Gyertyát lobbantott, és fejét az asztalra téve a villódzó fényét nézte. Léptek közeledtek, és gyorsan elfújta a gyertyát. Angrboda jött a konyhába, de ahogy Lokit meglátta, vissza akart futni.
A férfi felugrott, és elálta az útját.
- Miért menekülsz előlem? Egész nap kerültél engem. Valami rosszat tettem? - a nő keze megremegett, elejtette a gyertyatartót, és Loki nyakába borult. A sötétben megtalálták egymás ajkát, először alig érintve, majd egyre nagyobb szenvedéllyel. Lokit felkavarta a csók, az asszony illata, bőrének érintése. Angrboda csókja sós volt. - Azt hittem nem szeretsz többé. - zokogta a férfi ziháló mellkasára borulva.
Nem látták egymást, de nem is kellett.
- Sosem mondtam hogy már nem szeretlek. De...
- Már nem vagy az enyém.
Loki megsimogatta a haját. - És már te sem az enyém. Sigyn az életem, csak ő létezik a számomra, és reggel az lesz az első dolgom, hogy megvallom neki, hogy megcsókoltalak. Annyiszor megbántottam már, annyit hazudtam, és csaltam, ezt még remélem megbocsájtja. Mindennél jobban szeretem őt, és ez ellen nem tehetek semmit, és nem is akarok. Nem lehetünk együtt soha többé, nem lehet és nem is akarom!
- Én mindig a tiéd leszek Loki. Mert mi ketten már egyek vagyunk, egyek a gyermekeinkben. A mi vérünk dobog az ereikben... - Zokogása elfúlt, arcukat összeérintették. - Ugye sosem felejtesz el engem?
Loki nem bírta tovább, tudnia kellett mi ez az egész, ez a gyászos hangulat, hiszen nem halt meg senki. Az összes gyertyát egy mozdulattal fellobbantotta. És megállt a szíve.

Nem voltak egyedül. Freyja és Sigyn ott álltak, nem messze tőlük. Ha nem is láttak, mindent hallottak.