A hajnal talpon érte a hercegeket. Kapkodva öltözködtek és bekaptak néhány falatot, amit friss és habos tejjel öblítettek le. Hirtelen fanfárok hangja töltötte meg a levegőt. Thornak kiesett a szájából az a fél kenyér, amit sietősen tömködött magába.

- Atyánk végre felébredt! - örvendezett, de aztán minden figyelmét újra az evés és ivás kötötte le. Loki hirtelen visszatért étvágya ellenére megkeseredett a falat a szájában. Thor észrevette a változást, és bár nem volt túl eszes, tudta mitől változott meg Loki. - A tegnap éjszakáról hallgatok, mint a sír. Meg sem történt, - nagyot nyelt - és ami azt illeti még jól is jöhet ez a te varázstudományod, amiről elég ha mi ketten tudunk. Nem veszélytelen a hely, ahová most indulunk, ugye tudod?

Loki megnyugodott, bár nem bízott abban amit Thor ígért, hogy ez a titok örökre rejtve fog maradni. Thorból ugyanis nagyon könnyű volt bármit kiszedni, csak tudni kellett a módját. Loki szerette a bátyját, de az erején és és a jó szívén kívül nem volt olyan tulajdonsága, amit értékelt volna benne. Vakmerő volt és meggondolatlan, bárdolatlan és lassú észjárású. Pontosan az ellentéte, és nem csak külsőleg. Ezért is gondolkodott rajta egyre többször azon, hogy hogyan lehetnek ők ketten testvérek.

Meleg öltözetet a lovak nyeregtáskájába rejtették, Thor és a többi harcos jól felfegyverezték magukat. - Loki, remélem fegyvert is hozol magaddal. - nevetett Fandral. - A fogpiszkálóidat hagyd itthon, azokkal semmire sem mész a jégóriásokkal szemben. - Sif és Thor nem nevetett a szájhős megjegyzésén, ők már megismerkedtek Loki tőrével. Thor az oldalához kapott, Sif pedig elfordította az arcát. Sosem bocsájt meg Lokinak, függetlenül attól, hogy az arcán nem fog látszódni semmi a vágásokból.

Megnyergelték a lovakat, és meg sem álltak a Bifröszt végéig, Heimdal palotájáig, ami most a nevének megfelelően a Nyugalom-hona volt. A híd őrzője mint mindig palotája előtt állt, kezében kürtjével, és a világokat kémlelte. - Heimdall, nyisd meg nekünk a Bifrösztöt. - parancsolta Thor. Heimdall végignézett rajtuk, pontosan tudta hová mennek.

- Ha bármi ellenséges szándékkal visszafelé jön a Bifrösztön, - összeszűkült szemekkel Lokira nézett - akkor lezárom a hidat, és ti ott maradtok Jottunheim fagyott világában. Megértettétek? - Loki állta a tekintetét. - Odin értesülni fog távozástokról. Amint lezártam a kaput, magam adom hírül. - Thor felnevetett. - Beárulnád a saját húgodat? Heimdal. Ugyan már, vedd úgy hogy látogatóba megyünk a királyukhoz. Egyúttal megmutatom az öcsémnek a jégóriások világát. Még sosem járt ott. - Thort kezdte untatni a felesleges beszéd. Lova ficánkolt lábai között.

- Valóban? - Heimdal Sifre nézett. - Ha békés szándékkal mentek, akkor minek ennyi fegyver? -

- Nem mehetünk oda fegyvertelenül, bátyám. - Sif hangjától Lokit kirázta a hideg. - Milyen alakoskodó, a szava milyen hamisan cseng. - gondolta - Veszélyes lány, veszélyes és gyönyörű. - Loki elbűvölten nézte, hogyan próbálja Sif megfékezni egyre nyugtalanabb lovát, milyen keményen szorítja térdeivel a ló oldalát, és húzza vissza a kantárt. Mindannyian izgatottak voltak, és Heimdall mintha direkt húzta volna az időt. Végül szabad utat engedett nekik.

Loki izgult a legjobban. Még soha nem utazott a Bifröszttel, még Asgardot sem hagyta el eddigi életében. Ez volt az első, és remélte hogy nem az utolsó. Mindent tudott Jottunheimről, de látni óhajtotta a saját szemével.

Hirtelen megnyílt egy alagút, ragyogó fényesség vette körül, és beszippantotta valami hatalmas erő. Alig tudott a nyeregben maradni, rábukott lova nyakára, és olyan erővel kapaszkodott, ahogy csak tudott. Szemét lehunyta, és várta mikor ér véget ez az egész. Nem volt rossz az utazás, de erről senki nem beszélt neki. Fél szemét kinyitotta, és kíváncsian pislantott előre. Az alagút jobbra balra kanyargott, és csillaghalmazok süvítettek el a szeme előtt. Néma volt a csend szinte bántóan néma. Még a szél süvítését sem lehetett hallani, pedig olyan sebesen repültek, amilyet Loki eddig elképzelni sem tudott.

Thor intett a kezével, ami azt jelentette, hogy hamarosan megérkeznek. Loki nem bánta, elsőre elég is volt ennyi. Aztán egyik pillanatról a másikra jéghideg szél mart az arcába, és innen tudta, hogy megérkeztek. Lepattantak a lovaikról, és hamarosan bundáikba burkolózva gyalogoltak a jéggé fagyott talajon. - Tartsátok nyitva a szemeiteket. - Thor a süvítő szelet próbálta túlordítani. - Keresnünk kell fedezéket, ebben a viharban nem bírják a lovak sokáig. -

- És mi sem! - kiáltotta Volstagg aggódva, pedig mindannyiuk közül neki volt a legkevésbé oka félni attól, hogy megfagynak. Az ő termete védelmet nyújtott a fagy ellen, nem úgy mint Lokié, aki bár sokat erősödött és jócskán szedett fel izmot magára, még így is vékonyabb volt akármelyiküknél. Még Sifnél is. Hamarosan találtak egy hasadékot, ami beljebb haladva kisebb barlangba öblösödött. A levegő itt is jéghideg volt, de legalább nem fújt a szél. A Lovakat a barlang falához állították egymás mellé, a málhákból előkerült néhány fahasáb, és még több prém. Várniuk kellett amíg elül a vihar. De ahogy telt az idő, úgy érezték, ez a vihar sosem múlik el. Thor felállt. - El fog fogyni a tűzifa. Hoznunk kell még. Volstagg, te velem jössz. Hozd a baltádat. - Ezzel eltűntek a barlang bejáratánál.

- Kinek volt az a nagy ötlete, hogy ide jöjjünk? - mérgelődött Fandral. - Mennyivel kellemesebb lenne Midgardon vagy Alfheimben. - még szorosabbra húzta magán bundáját, úgy, hogy az orra is alig látszott ki belőle. Ha lehelete nem árulta volna el, senki nem vette volna észre, hogy valaki van a nagy bunda alatt. Loki figyelte a társait, és észrevette hogy mindnek látszódik a lehelete, egyedül neki nem. Talán én ülök a legközelebb a tűzhöz. - gondolta, és valóban úgy is volt, ő húzódott legközelebb.

A tűz már csak pislákolt mire Thor és Volstagg megérkezett,é és hasábokat dobtak a parázsra. A lángok éhesen falták a rönköket, és a tűz kellemes meleget árasztott. Volstagg málhájából hamarosan kolbászok és kissé fagyott cipók kerültek elő. Thor pedig sörrel járult hozzá a falatozáshoz. A tűzön megsütötték a kolbászt és jóízűen falatozni kezdtek, mintha nem is egy fagyott világban egy jégvihar kellős közepén lennének. Mindenki jól érezte magát, egyedül Loki volt nyugtalan. Úgy érezte, mintha figyelnék őket.

Egy falatot sem evett, ételét elrejtette maga mellett, és a barlang belseje felé tekingetett. Hogun éles szemével kiszúrta. - Ha ki kell menned, hogy könnyíts magadon, akkor csak nyugodtan. - Loki meglepődött hogy Hogun nem hangosan szégyenítette meg a többiek előtt, bár ez nem is volt rá jellemző. Ő volt a legkomolyabb közülük, és nem is volt a szavak embere. Loki hálásan nézett rá, felállt, és ételét a kabátja alá rejtve elindult a barlang belseje felé.

Ahogy ment egyre beljebb a sötétségbe, érezte ahogy hűl a levegő. - Nem ártott volna felvennem a bundát. - gondolta, bár nem fázott, sőt egyáltalán nem érezte a hideget kellemetlennek - Ujjaival csiszolt egy kis lángot, hogy legalább lássa merre megy. A járat egyre keskenyebbé vált, és már azon gondolkodott, hogy visszafordul, amikor hirtelen egy csarnokban találta magát. Meglepődve vette észre, hogy itt nincs annyira hideg, és halvány fény tölti be a csarnokot, amely valószínűleg kintről jön, mert idebenn nyoma sem volt sem fáklyáknak sem gyertyáknak. Elcsodálkozott a csarnok szépségén. A mennyezet a zöld minden árnyalatában pompázott, míg lába alatt tiszta vizű patak szaladt a simára csiszolt kövek között. A patak vize kellemesen meleg volt, ez melegítette a barlang levegőjét. Ivott a vízből, ami felfrissítette. A sörhöz nem volt gusztusa és különben is, kell egy, aki józan marad közülük.

Hirtelen mozgásra lett figyelmes. Tőre azonnal a kezében termett, az ennivalót pedig lassan letette maga mellé. Éberen figyelt, de ahol a mozgást látni vélte, ott nem volt semmi. - Talán csak a képzeletem játszik velem. - gondolta - és újra lehajolt, hogy igyon a patakból. És ekkor ismét látott valamit, sőt azt is hallotta, hogy kövek csikordulnak meg. - Valaki van itt rajtam kívül. - Loki óvatosan hátrálni kezdett arra, amerről jött. Semmi kedve nem volt egyedül szembetalálkozni egy jégóriással. Előre és oldalra figyelt, azonban a háta mögé nem tudott, így nem is láthatta azt a hegyes szikladarabot, ami az útjában állt, és amiben végül megbotlott. Felnyögött és hanyatt esett. Ekkor meghallotta, hogy valaki felkuncog, majd gyöngyözve nevetni kezd. A hang nem volt messze tőle, sőt úgy tűnt, mintha egyre közeledne.

- Nagyon megütötted magad? - ez a hang kellemesebb volt amint Sif hangja, pedig Loki azt hitte, annál nincs lágyabb és édesebb az egész világon. És ha a hang tetszetős volt, akkor annak tulajdonosától Lokinak tátva maradt a szája. Egy nagy darab kő mögül két, az ő szeméhez hasonló zöld szempár nézett ki. Dús hajkorona, amelynek színét Loki még megfogalmazni sem tudta. A lány mellé lépett, leguggolt és mélyen a szemébe nézett. Egy óriás volt, de mérete szerint hasonló korú, mint Loki. - Megütötted magad? - kérdezte ismét - Ugye nem ijesztettelek meg? Angrboda vagyok, és ez az én csarnokom. - mutatott körbe.