- Gyere már fel! -kérleltem- Tök jó idefenn.

- Nem, Thor! Veszélyes fára mászni. Anya is megmondta.

Erre én leugrottam. Csizmám nyomot hagyott a fűben.

- Veszélyes? Ne viccelj már öcsém! -tört ki belőlem a nevetés.

- Ez nem vicces. Anyánk megtiltotta.

- Na, gyere már! Nem lesz baj. -mondtam és felraktam a fa legalsó, vastag ágára.

Kis kezeiből kiesett a könyve és szétterült a fűben.

- Ha elszakadt, elvarázsollak! -fenyegett meg.

- Nem is tudsz még! -értem fel én is.

- De tudok!

Veszekedni kezdtünk miközben egyre feljebb másztunk a fán. Már majdnem a tetején voltunk amikor Loki lába megcsúszott és zuhanni kezdett lefelé. Elkaptam a csuklóját és tartottam ahogy csak bírtam még nem jött két őr.

- El ne engedd! Tarts ki. -suttogtam neki.

Így visszaemlékezve erre csak egyre jobban emészt a gyász. Miattam halt meg. Ha én nem lettem volna oly' önfejű még most is élne!
Nem mondom, hogy nem volt déjá vu érzésem.
Nem mondom, hogy nem furdal a lelkiismeret.
Láttam lezuhanni és már bánom miért mondtam tegnap hangosabban azt hogy,
El ne engedd! Tarts ki.