Regék a szív szerinti testvérekről

Tizennegyedik életévemben jártam.

Hosszasan végignéztem a teremben felsorakozott nehézfegyverzetű katonákon. A nagyteremben Odin seregszemlét tartott, aminek magamban is és apánk előtt is többször megkérdőjeleztem az értelmét. Ő csak annyit mondott, hogy ezt még nem érthetem, mert nem vagyok elég érett hozzá.
Puffogva álltam a trónja mellett. Még jó hogy háborogtam, elvégre kötelező volt megjelennem, holott semmi dolgom nem adódott. Még bosszúsabban vettem észre, hogy a testvéreim sehol. Nekem miért kötelező itt lennem, ha nekik nem?
- Pszt! - hallottam a hátam mögül Thor elfojtott hangját. Lopva átnéztem a vállam felett, hogy kiderítsem mit akar.
Thor az egyik oszlop mögött rejtőzött és hevesen gesztikulálva jelezte, hogy menjek oda. Visszapillantottam atyámra, aki épp el volt foglalva a katonáival. 
Megrogyasztottam a térdemet és kézfejemet a homlokomhoz emeltem.
- Jajj atyám. - játszottam a haldoklót. - Hirtelen elfogott a rosszullét. Ha megbocsájtasz...
Odin rémülten kapta felém a fejét.
- Persze, persze. - hadarta. - Pihenj le kedves.
Elégedett vigyorral a képemen vonszoltam le magamat a trónus mellől. Mikor Thorhoz értem, amaz elismerően biccentett.
- Merre bujkál a bátyánk? - kérdeztem Thortól egy mosoly kíséretében, miközben lopakodva hagytuk el a palota nagytermét.
- Őt ismerve biztosan valami csínytevésen jár az esze. - felelte.
- Ebben semmi kétségem. - nevettem el magam.
Thorral a küzdőtérre mentünk, ami éppen üresen állt. Itt zajlottak a kiképzések, a gyakorlatok és a harcművészetek oktatásai, de most a katonák a király kérésére elvonultak, így nem akadályozott minket semmi abban, hogy eddzünk.
Már sokadik napja, hogy rendszeresen gyakoroltunk. Thor megtanította nekem többek között a különféle kardok, íjak és egyéb fegyverek használatát. Mindenből csak az alapokat, mondván, hogy ezekkel a kezdő technikákkal semmire se mennék a csatatéren, de egy darabig meg tudnám védeni magam. Azt mondta, felesleges lenne képzett harcost faragni belőlem, mert ő mindig mellettem lesz hogy megvédjen, bármi is történjen.
Tanított még pár fogást és mozdulatot, amit élesben kipróbálhattam rajta. Javarészt hagyta, hogy leterítsem és diadalmasan fölé kerekedjek, de akkor még nem vettem észre, hogy szándékosan hagyott nyerni.

~~~

Thor érezte, hogy azon az éjjelen mikor száműzve lett, a Bifrost még egyszer megnyílt, de túl messze tőle ahhoz, hogy kideríthesse mi történt. A másik ok, amiért nem ment az esetleges helyszínre, az pedig a pörölye hiánya volt, ami jelentős gondot okozott neki, mert nem csak a kalapácsot, hanem az erejét is elvesztette.

Így történt egyszer, hogy a fülébe jutott a hír, hogy tőlük nem messze a város lakói találtak egy "műholdat" a sivatagban, amiről sokan azt hitték hogy radioaktív és senki sem tudta megemelni. Thornak nem kellett több információ, fogta magát és elindult az említett műhold felé.
Segítségére Jane volt, de nem tarthatott vele sokáig.

Thor rálelt ugyan a pörölyére, de a legnagyobb erőfeszítések árán sem tudta megemelni azt. Ekkor bizonyosodott be, hogy ténylegesen elvesztette az erejét.

Thort elfogták a hatóságok és kivallatták. Hiába az ügynökök kitartásáért, rengeteg kérdéssel bombázták, de Thor egyikre sem felelt. Ha válaszolt is volna, nem hittek volna neki, úgyhogy inkább hallgatott.
Persze az is közrejátszója volt a szótlanságának, hogy mélységes csalódást érzett, amiért képtelen volt felemelni a hőn szeretett kalapácsát, így ez elnémította őt.

Elkeseredettségét tovább fokozta testvére, aki egy váratlan pillanatban megjelent előtte.
Loki épp a Jötunheimből érkezett, de ezt a testvére nem tudhatta. Thor még maga is alig hitt a szemének.
- Loki! Mit csinálsz itt?
- Látni akartalak. - felelte komoly hangnemben a másik. Thor megérezte, hogy valami nincs rendben.
- Mi történt? Csak nem Jötunheimmel van gond? Elmagyarázom atyánk-
- Atyánk halott. - jelentette ki rezzenéstelen arccal Loki.

Thor teljesen ledermedt. Nem akarta elhinni az imént hallottakat. Hatalmasat dobbant a szíve és megszédült. Úgy érezte, mintha nyakon öntötték volna egy jéghideg vízzel teli vödörrel.
- Hogyan?
- A száműzetésed, a háború veszélye. Ez túl sok volt a szívének. - magyarázta Loki, miközben testvére üveges tekintettel bámult maga elé. Nem tudta feldolgozni, még nem. - Ne okold magadat. Én tudom, hogy szeretted őt. Mondtam neki, de nem hallgatott meg.
Thor felnézett fivérére, de nem látott semmit. Minden üres és színtelen volt a számára. Úgy érezte, hogy ő tehet az apjuk haláláról és most bűnhődik. Abban a pillanatban úgy vélte, hogy megérdemelte a száműzetését.
Apró könnycsepp folyt le az arcán. Majd még egy.
- Kegyetlenség volt úgy a közeledbe tenni a pörölyt, hogy nem tudod megmozdítani. - rázta meg a fejét Loki, majd óvatosan folytatta. - A trón terhe immár reám hárult.
Thor szeme felcsillant. Volt még egy csepp remény a szívében, és hátha...
- Hazajöhetek? - kérdezte bizakodva.
- A béke feltétele Jötunheimmel a száműzetésed.
- Igen, de nem lehetne megoldani, hogy...
- Nem. Anyánk megtiltotta, hogy hazatérj. - jelentette ki Loki, mire Thor teljesen megsemmisülve érezte magát. Az utolsó reménysugár is elhalványult előtte és körbevette őt a sötétség. Látta maga előtt az anyját, aki keservesen sír az apjukra borulva, és látta a királyt is az utolsó pillanataiban a halálos ágyán. A fájdalom nyílként fúródott a szívébe, nem tudott semmit se tenni. Magát okolta mindenért.
- Elbúcsúzunk testvér. - Loki hűvös és kifejezéstelen szavai rántották vissza Thort a jelenbe. - Úgy sajnálom.
- Nem. Én sajnálom. - motyogta remegő hangon Thor, már amennyire képes volt beszélni. Próbálta elfojtani a sírását, ami többnyire sikerült is neki. - Köszönöm, hogy jöttél.
Végtelen fájdalom csillogott a szemében amint Lokira mosolygott. Szomorú, de mégis őszinte mosoly volt.
- Ég veled. - búcsúzott el Loki, és minden további nélkül elhagyta a szobát.
- Viszlát.
- Viszlát? Most jöttem vissza. - lépett be a helyiségbe az egyik ügynök, de Thor nem törődött vele a továbbiakban.

Visszatérve a másik testvérre, Loki sem azért jött el Midgardra Thorhoz, hogy közölje az apjuk halálhírét, ami mellékesen még közel sem volt igaz. Odin még élt, de haldokolt. Elsődleges célja a pöröly megszerzése volt.

Aznap, mikor Odin száműzte Thort, a király megátkozta a kalapácsot, miszerint ki megszerzi a pörölyt, ha méltó rá, megkapja Thor erejét is. Loki pont erre az erőre vágyott, a hatalomra.

Mikor senki sem figyelt, Loki odasomfordált a pörölyhöz - amit gondosan elkerítettek és őrök vigyáztak rá - majd megmarkolta a kalapács nyelét és minden erejét beleadva próbálta felemelni, de hiába. A pöröly nem mozdult.

Keserűen elmosolyodott és visszament Asgardba, ahol anyja már várt rá. Frigga nem tudott Loki Midgardi látogatásáról, azt hitte, hogy a fia a haditanáccsal egyezteti a királyság további ügyeit.

- Anyám. - lépett be Loki a király szobájába. Frigga épp a férje ágya mellett gubbasztott és magában motyogott valamit, de amint meglátta fiát, rögtön felpattant és sírva ráborult. - Van változás?
Frigga szipogva rázta a fejét.
- A gyógyítók szótlanok maradtak. Nem látnak esélyt a felépülésére. - magyarázta elhaló hangon a királynő.
Loki közelebb lépett az apja ágyához. Odin lehunyt szemmel szunnyadt, mellkasa lassan, de egyenletesen emelkedett és süllyedt. Frigga eközben az ágy másik oldalára ment és leült a két üres szék közül az egyikre, majd férje kezéért nyúlt és megszorította azt.
Loki tekintete elidőzött az üresen maradt széken, majd felkapta a fejét.
- Húgom?
- Raelynt biztonságban tudhatjuk. Leküldtem Midgardra Thorhoz, ha netán kitörne a háború, vagy ha megtámadnák Asgardot. - magyarázta Frigga, és mintha megkönnyebbült volna.

- Thorhoz?