Regék a hercegnő meneküléséről - saját kézből

Végtelen hosszúságúnak tűntek azok a percek, amiket a titkos folyosón töltöttem. Még mielőtt elindultam volna, a testvérem szobájából elhoztam egy fáklyát, hogy azért lássak is valamit. Igyekeztem minél hamarabb elérni a kijáratot, de a kövek penészesek, csúszósak voltak, és az sem segített, hogy a folyosó a kelleténél keskenyebb és alacsonyabb volt, így lassabban haladtam. Lehet a folyosó fülledt levegőjétől és a nedves falaktól, vagy csak a futástól, de levert a víz és éreztem, ahogy a hajam tincsekben a homlokomra tapad.
Egy nagy dörrenést hallottam, mibe nem csak a falak, de még a gyomrom is beleremegett.  Gyorsítottam a lépteimen és kis idő múlva el is értem a folyosó végére, ahol egy vasrács állta utamat. A rács túloldalán egy a sziklába faragott, felfelé vezető lépcső fogadott. Fent, a lépcső tetején halovány fény pislákolt, ebből tudtam, hogy arra lesz a kijárat.
Letettem a fáklyámat, majd a vállamat, oldalamat a rácsnak vetettem, és teljes erőmből nekifeszültem, de az meg se moccant. Újból próbálkoztam, de ezzel csak azt értem el, hogy felszakadt a ruhám anyaga és lehorzsoltam a vállamról a bőrt. 
- Francba!
Hátrébb léptem, és csak ekkor vettem észre a rácsot helyén tartó zsanérokat. Zár után kutattam, de nem találtam. Sehol egy kulcslyuk, vagy kilincs, csak négy zsanér. Morgolódtam egy sort, mire egy újabb robaj ütötte meg a fülemet; sokkal közelebbről jött, és sokkal hangosabb volt, mint a korábbi.
A vészharang megszólalt a fejemben. Azonnal cselekedned kell, parancsolt rám egy hang, ami kísértetiesen hasonlított a lelkiismeretem hangjára. A hang hozzám tartozott, az enyém volt. Kétségbe voltam esve, és addig észre se vettem, hogy remegek, míg a tekintetem le nem tévedt a kezeimre. A levegő egyre fojtogatóbb és fülledtebb volt, folyt a hátamról a víz, de én ennek ellenére reszkettem. Nem csak a kezem, az egész lényem remegett, és a testem némán segítségért kiáltott. Feladni készültem.
Lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Nem maradhatok itt, muszáj tennem valamit. Ki kell jutnom innen. Miatta meg kell próbálnom... Olyannyira szüksége van rám, mint amennyire nekem van szükségem rá, még ha ő ezzel nincs tisztában. És ha most nem megyek, azzal csak cserbenhagynám. Muszáj mennem, segítenem kell neki.
A tenyerem elkezdett bizseregni, és éreztem, hogy az ereimben csordogáló vér felforrt, a remegésem alábbhagyott. A bőröm felforrósodott és megszédültem. Mágia szaga csapta meg az orromat, és mintha fejbe kólintottak volna.

Regék a mágiáról

Tán hét éves lehettem...

- Azta! - kiáltottam fel. 
Anyámmal és a fiatalabbik testvéremmel a palota kertjében ücsörögtünk. Tavaszodott, így a kert valamennyi fája már elkezdett rügyezni, itt-ott még apró levélkék is megjelentek az ágakon. Elkezdtek szirmot bontani az első virágok, a rózsák, liliomok, tulipánok és más különleges, egzotikus növények, ebből fakadóan a kertet csodálatos illat járta át, elnyomva ezzel a mágia fémes szagát.
Frigga az udvarban varázsolni tanított minket. A királynő a kezei közt egy aranyszínű lángot tartott, ami hol táncot járt az ujjai körül, hol a tenyerébe simult. Alakját és halmazállapotát a nő kedve szerint váltogatta.
- Elképeztő!
Lokival ámulva néztük anyánkat, ahogyan gyengéden játszott a mágiájával. Frigga szelíden rámosolygott a testvéremre és felé nyújtotta a lángot. Loki először vonakodva, bizonytalanul emelte fel a kezét, de amint a nő a kezébe adta a lángot, minden félelme elillant és csodálattal nézett a tenyerében lüktető erőre.
- A varázslat csodálatos, de egyben hatalmas kiváltság is. A mágia hatalom, ami ha egy felelőtlen ember kezébe kerül, rettenetes következményekkel járhat, épp ezért óvakodjatok tőle, nehogy átjárjon benneteket és felemésszen titeket. A mágia megrészegít, lebénít és mindent elenyész, ha kicsúszik a kezetekből az irányítás.

~~~

Minden akaraterőmre szükségem volt ahhoz, hogy kinyissam a szemem, s amint a pillantásom a kezemre tévedt, felsikítottam. Nem tudom hogy örömömben vagy félelmemben, de könnyen lehet, hogy mindkettő. 
Kék láng borította mindkét kezemet, az ujjaim hegyétől egészen a könyökömig. Először azt hittem, hogy fájni fog és meg fogom égetni magam, de boldogan tapasztaltam, hogy a lángok kellemesen cirógatják a bőrömet és szívemet egyaránt, ahonnan a varázserőm fakadt. Ahhoz képest, hogy nem is emlékszem, mikor használtam utoljára mágiát, meglepően könnyedén kordában tudom tartani. 
Felemeltem a kezeimet és néhányszor behajlítottam, majd kinyújtottam az ujjaimat. A lángnyelvek hol felvillantak, hol elhalványultak a tenyeremben. 
A rácshoz léptem, és két ujjamat az egyik zsanérra helyeztem, majd minden erőmmel a varázslatra koncentráltam, amit igyekeztem egy helyre összpontosítani.
A fém először felforrósodott és megpuhult, majd megolvadt, s végül nehéz, csillogó cseppekben hullott a földre. 
Ugyanígy téve megolvasztottam a maradék három zsanért is, majd a lábammal berúgtam a rácsot, ami hangosan csörömpölve csapódott a kőnek. Szabad az út.

Kettesével szeltem a lépcső fokait, mikor egyszer csak elfogytak, és egy széles folyosóval találtam szemben magam. Legnagyobb csodálkozásomra a palota alatt húzódó börtönrendszer folyosóján álltam. Ami még ennél is meglepőbb volt, hogy a folyosóról nyíló cellák nem voltak lezárva azzal a különleges, sárga erővel, amit egészen kiskorom óta próbálok megfejteni, hogy milyen anyag lehet, amin egyszerűen lehetetlen áthatolni. Ha voltak is rabok a zárkákban, mostanra már kijuthattak a palotából. Körbenéztem, hátha maradt még itt valaki, de egy lélek sem járt erre. A földön pajzsok és fegyverek hevertek elszórtan, így hát felkaptam a földről egy kardot és a kijárat felé kezdtem el rohanni.
Számtalan folyosón és megannyi termen haladtam végig. Már fájt az oldalam a folytonos futástól, de nem álltam meg, egészen Odin hálóterméig.
Az ajtó résnyire nyitva volt, mikor odaértem.
Habozás nélkül rúgtam be a bejáratot, és a kardomat a teremben állókra szegeztem. A három jégóriás, akik eddig az ajtónak háttal álltak, megfordultak. Jeges, visszataszító külsejük láttán kirázott a hideg. Vörös szemeikből semmilyen érzelmet nem tudtam kiolvasni.
A teremben lévők egy pillanatig döbbenten álltak, ugyanis senki se számított az érkezésemre, még a király ágyánál álló testvérem se, aki a döbbenettől tágra nyílt szemekkel meredt rám. Frigga hasonló arckifejezéssel az arcán, dermedten figyelt engem és a lángokban úszó karjaimat.
Az ujjaimról a lángok a kardomra kúsztak, és beborították. A penge megcsillant és felizzott. Kék lángnyelvek csaptak fel, és a körülöttem csillogó jégréteg, ami a falakat borította, egy pillanat alatt elolvadt.
A hozzám legközelebb álló jégóriás a kezeit maga elé emelve próbálta védeni magát, mikor meglendítettem a kardomat, de a tüzes penge úgy hatolt át rajta, mint akár a kés a vajon. A második jégóriással is hasonlóképp végeztem. A testük darabjai csörömpölve hullottak a padlóra.
- Lynn! - kiáltott Loki, mire a fejemet felé fordítottam. Rémült arcát látva egyből tudtam, hogy nagy hibát követtem el, és nem a jégóriások levágását illetően.

Hosszú, hideg ujjakat éreztem hátulról a nyakam köré fonódni, s a lábaim hirtelen felemelkedtek a földről.