Regék a Bifrost őréről

- Heimdall! - a kapuőr tisztán hallotta Midgardról a segélykérést, de moccanni sem tudott a testét borító vastag jégrétegtől. Loki ügyesen csinálta, nemcsak jégtömbbe zárta őt, hanem a mágiája segítségével el is rejtette a kapuőrt, hogy Raelyn ne vehesse észre, mikor Loki visszahozza a hercegnőt Asgardba. Ő mindvégig a kapunál állt tehetetlenül, míg a herceg átcsempészte a lányt.
- Heimdall!
A férfi izmai megfeszültek és minden erejével a jég széttörésére koncentrált. Minél jobban erőlködött, annál jobban recsegett körülötte a jég egészen addig, míg meg nem repedezett és darabjaira nem hullott. Csörömpölve hullottak a szilánkok a Bifrost padlójára. Heimdall a kapuhoz ugrott s megnyitotta azt.
Vakító fény töltötte be a teret és egy erős férfialak rajzolódott ki.
- Üdvözöllek, harcos. – köszöntötte hunyorogva az őr Fandralt.

Regék Thor és a midgardiak búcsújáról

- Ideje mennünk.
A Földön eljött a búcsú ideje. Jane Foster megszeppenve állt Thor mellett, ugyanis tudta, hogy az asgardi itt fogja hagyni egyszer őket, de nem gondolta volna, hogy ilyen hamar. Nem szerette volna, hogy elmenjen, mert egészen megkedvelte. Talán még komolyabb érzelmeket is táplált Thor iránt, de nem merte volna bevallani se a férfinak, se magának.
Erik megköszörülte a torkát, mire Jane elhessegette a gondolatait. Szemébe akarata ellenére is könny szökött, amit elfordulva próbált kitörölgetni.
Az isten eleresztett egy halvány mosolyt, majd épp megszólalt volna, mikor előttük nem messze az égből megnyílt egy kapu, és mindenki legnagyobb meglepetésére Fandral lépett ki rajta. A harcosnak látszólag semmi baja nem volt, de mintha nyugtalanította volna valami. Testtartása merev volt és a mozdulataiból áradt a feszültség.
- Fandral! - kiáltott fel Thor, mikor a harcos eléjük ért. - Miért vagy ily feldúlt? - Az isten elidőzött Fandralon és annak gondterhelt arcán, majd hirtelen felkapta a fejét. - Miért nincs veled Raelyn?
Fandral szeme bosszúsan villant.
- Loki. - felelte felforrt vérrel, és mérgében dobbantott egyet, mibe beleremegett a talpa alatt a föld.
Sif gyengéden megérintette Fandral alkarját.
- Higgadj le, harcos. Mondd el, mi történt pontosabban?
- Loki elvitte a hercegnőt Asgardba. - csak ennyit mondott, de nem is volt többre szükség.
Thor mérlegelve a harcosra, aztán Jane-re nézett és végül sóhajtott.
- Vissza kell mennem Asgardba. - intézte a szavait a nőnek, mire Fandral heves tiltakozásba kezdett.
- Még nem mehetünk.
Thor kérdőn a harcosra emelte a tekintetét.
Mintegy válaszképpen, a Földet egy hatalmas földrengés rázta meg, s a városban lakó emberek mind az utcára sereglettek, hogy kiderítsék mi okozhatta ezt a robajt.
- Vártok még valakit? - kérdezte már meg sem lepődve Darcy. A harcosok rosszat sejtően egymásra néztek.
Egy különös, azonosítatlan tárgy hatolt be a Föld légkörébe és egy irdatlanul nagy krátert hagyva maga után csapódott be a sivatagba, nem messze a várostól. Amint a zavaros porfelhő leülepedett, Thor megpillantotta a Pusztítót.
- Heimdall figyelmeztetett. – válaszolta meg a fel nem tett kérdést a szőke harcos.
- Loki. – sziszegte a fogai közt Thor.
A Pusztító egy mágiával életre keltett páncél, ami a király parancsára engedelmeskedett, s feladata - a nevéből következtetve - a pusztítás volt. Thor tudta, hogy a testvére neki címezte a közel négy méter magas, szinte legyőzhetetlen robotot, és azt is tudta miért: a testvére minél több ideig távol akarta tartani őt Asgardtól.
Vékony ujjak kulcsolódtak Thor karja köré, s Jane gondterhelt arcával találta szembe magát. Egy pillanatra látta a nőben a húgát. Maga sem értette miért, hisz míg Raelynnek Thorhoz hasonlóan szőke, addig Jane-nek sötét haja volt, és a szemük színe is különbözött. Mégis, Jane úgy nézett rá, mint ahogyan Raelyn azon az estén, mikor Lokival elmentek Jötunheimbe. Akkor se volt biztos, hogy épségben visszatérnek, most se volt az, hogy ezt túlélik.
- Jane, el kell mennetek.
- És te mit fogsz csinálni? - kérdezte a nő.
- Itt maradok. - válaszolta az isten és a harcosokhoz lépett.
- De Thor! A hercegnővel mi lesz? – szólalt fel Fandral összeszorult torokkal. Hangjában az aggodalom és a megbánás ezer árnyalatát lehetett érzékelni. Ha gyorsabb lett volna, talán most Raelyn biztonságban lenne... Sif próbálta megnyugtatni Fandralt, de hiába; a harcos saját magát okolta a történtekért.
Thor is megérezte ezt, szomorúan a férfira mosolygott.
- Előbb meg kell védenünk a Földet. Loki még várhat. - Az utóbbiban nem volt annyira biztos. Thor tudta, hogy a testvére készül valamire, de csak remélhette, hogy Raelynnek nem esik bántódása. Viszont, ha a lánynak akár csak a haja szála is meggörbül, Thort nem fogja érdekelni, hogy Loki a testvére vagy sem. Sose fogja megbocsájtani neki, ha miatta baja esik a húguknak.
- Thor is velünk harcol! - kiáltotta el magát Volstagg.
- Barátaim, harcos társaim. – nézett végig a megilletődött harcosokon. - Csak ember vagyok. Útban lennék, sőt miattam halnátok meg. De őket - ekkor a város lakóira mutatott - biztonságba helyezhetem.
- Hogyha ti maradtok, akkor mi is. - lépett elő Jane, mire Darcy félrenyelt.
- Nem Jane, erről szó sem lehet. – jelentette ki ellentmondást nem tűrően az isten. Darcy helyeslően bólogatott.
- De Thor! Kérlek! – könyörgött a nő. Tekintetük egy pillanatig összefonódott, s az isten látta Jane szemében a lángoló elszántságot.
Legalább olyan makacs, mint Raelyn, gondolta Thor, s végül beleegyezve sóhajtott.

- Időt kell nyernünk.