- Heimdall, vigyél el a hercegnőhöz! - kiáltotta, majd egy villanás kíséretében a kapu megnyílt, és Fandralnak már csak hűlt helye maradt.
- Remélem sikerrel jár. - fohászkodott Sif az égiekhez, mire Thor félmosolyra húzta a száját.
- Biztos vagyok benne.

~~~

Regék az árulóról

Nem sokkal ezután Asgardban a király tudomást szerzett a kapuőr árulásáról. Loki sürgősen a Bifrosthoz sietett, ahol Heimdall már várt rá.

- Mondd csak Loki, hogy hoztad be a jötunöket Asgardba?
- Azt hiszed, csak a Bifroston át lehet bejutni a világunkba? - köpködte bosszúsan a szavakat a király. - Vannak olyan titkos utak a világok között, amiket még te sem láthatsz. De már nincsen rájuk szükségem. - arckifjezése megváltozott, és fennhéjázva folytatta: - Most hogy király vagyok, azt mondom, hogy árulásod miatt felmentelek kapuőri tisztségedről s többé nem vagy Asgard polgára sem.
- Akkor nem kell engedelmeskednem neked. - Heimdall hirtelen felkapta és meglendítette a szablyáját , ami majdnem meg is sebezte Lokit, de abban a pillanatban a király a Jégóriások szelencéjének segítségével jéggel borította be a kapuőrt, aki attól kezdve nem mozdult többé.

Loki a Bifrost segítségével nem csak Laufeyt csempészte át Asgardba, hanem még egy meglepetést is küldött Midgardra.

~~~

Regék a búcsúról - Raelyn elhagyja Midgardot - Saját kézből

A nap már lemenőben volt, ennek ellenére még mindig rengetegen tartózkodtak az utcákon. Innen fentről, Stephen lakásából az emberek úgy néztek ki, mint a szorgalmas hangyák, kik most is serényen a dolgukra sietnek.
Lassan két hete, hogy Midgardra jöttem, ezalatt az idő alatt szokásommá vált az emberek megfigyelése.
Kora reggel felkelnek, megreggeliznek és elindulnak a munkába, ahol délután vagy este fele végeznek és az idejük maradék részét otthon töltik a családtagjaikkal. Megkérdeztem Stephent, hogy neki van-e családja, de csak egy barátságtalan morgást kaptam válaszul. Ebből következtettem, hogy nincs, de ha lenne neki, talán nem lenne a nap huszonnégy órájában ilyen mogorva.
Jó, csak huszonhárom órában, mert be kell valljam, Stephennek van barátságos oldala is.
- Még mindig őket figyeled? - jegyezte meg lágyan a férfi, amint belépett a nappaliba, kezében két bögre teával.
- Érdekesek a midgardiak. - léptem el az ablaktól. Stephen letette a bögréket a dohányzóasztalra és ledobta magát a kanapéra. Elemelt az asztalról egy újságot és kinyitotta.
- Azért lettem orvos, mert egy ideig én is érdekesnek véltem őket. - szólalt meg majd átpörgette a magazin lapjait.
- Mi változott? - ültem le mellé a heverőre és a kezembe vettem az egyik bögrét. Stephen fel sem nézve az újságából válaszolt:
- Minden.
Bővebb választ várva néztem rá, bár ezt ő nem láthatta.

Sok minden változott a két hét alatt, és nem csak itt a Földön, de minden bizonnyal Asgarban is. Továbbra sincs semmi hír a testvéreimről, atyánk állapotáról, és még Frigga sem küldött semmiféle jelet, illúziót vagy bármi mást, ami a tudtomra adta volna a fejleményeket.
- Honvágy? - kérdezte Stephen hirtelen.
Akármennyire is arrogáns és egoista, elég jó emberismerő.
Bólintottam, és ekkor kopogás hallatszódott a bejárati ajtó felől.
- Biztos Christine az. - álltam fel lelkesen és az ajtóhoz érve kinyitottam azt.

A látvány, ami a szemem elé tárult, teljesen lebénított. A szívem mélyéről a hirtelen feltörő megkönyebbülés és öröm a pillanat hevében könnyeket idézett elő a szememben. Köpni-nyelni sem tudtam, mikor megpillantottam Fandralt az ajtóban. Egy halk sikolyfélét hallattam, majd zokogva a nyakába borultam.
- Raelyn! - Fandral meglepődött, mintha ő is alig hitt volna a szemének. Először félve, de végül szorosan ölelt magához.
Elléptem tőle, hogy lássam az arcát: ez tényleg ő!
- Odin szakállára, ne tudd meg, hogy mennyire örülök Neked! - szipogtam boldogan. - De mit keresel itt?
- Téged. - mondta Fandral, majd gyorsan hozzátette: - Jöttem, hogy hazavigyelek.
Haza. Asgardba. A családomhoz. A testvéreimhez.
Fandral hangjában volt némi feszültség, és a szeme se csillogott úgy, ahogy szokott, de ez most nem volt számottevő.
- Haza? Tehát hazamehetek? - csillant fel a szemem. A vállam felett hátranéztem Stephenre, aki továbbra is a kanapén ült az újsággal a kezében, de már nem olvasott. Csak némán meredt maga elé, mire a szívem összeszorult. A tekintetemet visszafordítottam Fandralra, aki türelmetlenül toporgott a küszöb mögött. Egy kicsit szokatlan ez a viselkedés tőle, de biztos jó oka van rá. Talán valami történt otthon, ami nem várhat tétlenül és haza kell mennem. - És Thor? Vele mi van?
Fandral szemében mintha fájdalom csillant volna. Nem válaszolt rögtön.
- Thor... - kezdte összeszorított fogakkal. - Thor is Asgardban van. Éppen ezért sietnünk kell. - már nyúlt volna a karomért, de megráztam a fejem.
- Nem, még nem mehetünk. - mondtam és visszarohantam a lakásba, pontosabban a nappaliba, Stephenhez. A férfi már nem olvasott, hanem az asztal mellett állt a képregénnyel a kezében és éppen a borítóját vizslatta.
- Doktor... Strange... - kezdtem bizonytalanul. Hát tényleg ez lenne a búcsú?
A neve hallatára felpillantott.
- Hagyd a formalitásokat. - legyintett és felém nyújtotta a képregényt.
- Nem. - mosolyodtam el. - Tartsa meg. Legyen valami, ami emlékezteti majd rám.
Halvány mosolyra húzta a száját, majd Fandral felé pillantott. - Ne várasd meg.
- Nagyon szépen köszönök mindent!
A férfi mosolyogva fújtatott egyet.
- Raven. - szóltalt meg, mire felkaptam a fejem. - Te se felejts el engem.
- Regéket fogok zengeni magáról! - nevettem el magam, majd megfordultam és elindultam Fandral felé. A küszöböt átlépve visszanéztem Stephenre, aki egy bágyadt mosollyal az arcán nézte a távozásomat.
Nem ilyennek kéne lennie a búcsúnak.

A lábaim akaratom ellenére mozdultak, és habár az izmaim minden egyes lépésnél tiltakoztak, akkor is még el akartam köszönni Stephentől, úgy ahogyan az meg van írva.
Nem számított rá, hogy megölelem. Tulajdonképpen én sem számítottam rá, csak megtörtént. Elsőre nem tudta, hogyan reagáljon, de végül a karjait körém fonta.
- Vigyázzon magára! - búcsúztam el tőle. - És vigyázzon Christine-re is!
- Úgy lesz.

A búcsút követően Fandralhoz léptem és hagytam, hogy a harcos fél kézzel magához szorítva öleljen és a Bifrost által nyitott kapu elnyeljen minket.

Végre hazatérhetek.

~~~

Regék az igazi harcosról

Nem sokkal Raelyn távozása után újból kopogtattak Stephen ajtaján. A férfi fejében megfordult, hogy netán Raven tért vissza, de hamar elvetette ezt a gondolatát.
Száját egy nagy sóhaj hagyta el, amint kinyitotta az ajtót.
- Kitalálom, egy újabb asgardi? - kérdezte fáradtan Stephen az előtte álló alaktól.
- Hol van a hercegnő? - szólalt meg a harcos és a kardját egy mozdulattal kivonta a hüvelyéből.
- Épp az előbb ment el... Magával. - válaszolta félvállról a doktor, majd rájött, hogy valami nem stimmel.
A szőke harcos a kardját a férfi nyakának szegezte.
- Hol van a hercegnő? - ismételte meg a szavakat kihangsúlyozva Fandral és egy morgást hallatott.
Remek, egy morcos harcos, gondolta Stephen.

- Megkínálhatom egy csésze teával?