Regék a midgardi Raelynről - Midgardon, saját kézből

Mérlegelve rám nézett, majd vissza a képregényre és újra rám. Sóhajtott, végül vonásai megenyhültek.

- Egy éjszakára. De csak egyre.

~~~

Mindketten tudtuk, hogy abból nem csak egy éjszaka lesz.
Aznap este Stephen megmutatta a "vendégszobát", adott ágyneműt, de többet nem igazán tett értem.
Mondta, hogy ha elkezdene fájni a csuklóm, akkor szóljak neki. Nem mintha most nem fájt volna, de ezt nem említettem.
Megköszöntem a nagylelkűségét, mire pár másodperc kínos csend után megfordult és távozott.
- Semmi jó éjszakát? - kérdeztem suttogva magamtól, bár beláttam, hogy ezt mégsem várhattam el tőle.
Hálával tartoztam neki, amiért elszállásol, még ha kényszerből is teszi azt, amit tesz.

Egyedül maradtam a sajgó csuklómmal és a gondolataimmal egy hűvös, ablakok nélküli sötét szobában.

A fáradtság hamar felülkerekedett rajtam, én pedig hagytam, hogy az álom ismeretlen, de kristálytiszta vizekre vigyen el. Olyan messze a problémáimtól, amennyire csak lehet.
Asgard hegyeinek erdei, patakjainak csörgedező vize, a benne úszó halak, a réteken a nyíladozó illatos vadvirágok, a fűben lapuló puha állatok, a város házainak falain visszhangzó nevetések, az otthonok melege, az éjszakai fények, a palota... a családom, mind visszaköszöntek rám álmaimban, én pedig boldogan üdvözöltem az emlékeket, ahogyan egy rég nem látott barátot szokás.
Gyakran voltak rémálmaim, de úgy tűnt, hogy azon az éjszakán elkerültek.
Mi van akkor, ha maga az élet egy rossz rémálmom?

Regék egy midgardi gyógyítóról

"Viseld gondját a lányomnak. - Stanley"
Aznap este Stephen alaposan áttanulmányozta Raelyn képregényét. Nem volt számára újdonáság a kötet, már a gyerekkorából ismert néhány történetet, melyeket még a nagyapjától hallott. Mégis, egy-két hasonlóságon kívűl semmi hasznosat nem talált a képregényben. Viszont a nevek ismerősek voltak neki valahonnan.
Nem kellett sokáig törnie a fejét, mire eszébe jutott; van neki valahol egy skandináv mitológiás könyve.
Némi keresgélés után rá is lelt, s hamarjában fel is lapozta azt. A személyek és a helyszínek nevei egy-egy betű eltéréssel, de megegyeztek, ugyanakkor a képregény utalásokat is tett a mitológiára: Stephen úgy gondolta, összeállt a kép.
Egy valamit viszont nem értett: míg a képregény mesél egy Raelyn nevű fiatal hercegnőről, aki kísértetiesen hasonlított Ravenre, addig a mitológia még említést sem tesz róla.
Mindenesetre, a képregénynek és a mitológiának köze volt egymáshoz, gondolta Stephen.
Már csak el kellett volna neki hinnie, ami felért volna egy kisebb csodával. Az orvos a tudományoknak szentelte az életét, így nem igazán hitt a mítoszokban és a legendákban.

~~~

Ébredésem után erősen el kellett gondolkoznom, hogy hol is vagyok. A tegnapi események annyira összefolytak az álmaimmal, hogy már nem tudtam különbséget tenni a valóság és a kitaláció közt. Amint megláttam a bekötözött csuklómat, egyből minden a helyére állt. Az éjszaka folyamán a kezem minden bizonnyal meggyógyulhatott, ugyanis reggel már nem éreztem fájdalmat. Le is vettem róla a kötést, mert zavart volna a továbbiakban.

Összeszedtem magam és a szobámat elhagyva Stephen konyháját vettem célba, ahol már a férfi javában tevékenykedett.
- Szép reggelt. - próbálkoztam udvariasan, ám ő mit sem törődve velem folyatatta a dolgát. Hitetlenül néztem rá, de végül úgy döntöttem, nem fogok rá energiát pazarolni, átmentem az étkezőbe.
Nem tudtam eldönteni, hogy mit gondolok Stephenről. A tegnapi nap folyamán nem egyszer akart kirakni a lakásból, öntelten és arrogánsan viselkedett, ám szembesültem a másik "énjével" is, ami kellemes meglepetés volt számomra. Stephen tud rendes is lenni, ha akar, de eddig nem igazán akart. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikor gondolja meg magát, és dob ki az utcára.
A háborúk miatt nem térhetek vissza egyhamar Asgarba, de azért reménykedek.

Az étkezőbe lépve az asztalon megláttam a képregényemet, és mellette még néhány vastagabb könyvet.
Leültem eléjük és a szemem megakadt egy nagy, barna, bőr borítású könyvön. Szemezgettem vele egy kicsit, és mintha hívogatott volna, hogy nyissam ki, lassan felé nyúltam. Már majdnem megérintettem, mikor Stephen lépett be az étkezőbe és egy mozdulattal felkapta a könyvet a képregénnyel együtt és az asztal másik végébe vitte.
Visszament a konyhába, ahonnan már egy tálcával tért vissza, melyen élelmiszerek sorakoztak. Lerakta elém, majd a tálcáról elvett egy csészét -benne valamiféle fekete löttyel- és a helyére, az asztal túlsó végébe vitte. Ott leült és az italát iszogatva elővett egy újságot és elkezdett olvasni.
Értetlenül néztem végig az elém rakott élelmiszereken.
- Tea és pirítós. - Stephen észrevette, hogy nem láttam neki az étkezésnek.
- Tudom mik ezek, annyira nem vagyunk elszigetelődve a többi világtól. - feleltem a kelleténél kicsit szúrósabban. A késért nyúltam, hogy megkenhessem feltételezhetőleg vajjal a pirítósomat, de ekkor megakadt a szemem egy üvegen. - Ez mi?
Stephen felnézett az újságából, majd gúnyosan elmosolyodott.
- Lekvár.
- Oh, lekvár. Persze. - motyogtam megilletődve.
A reggeli további része csendben zajlott. Amint befejeztem, Stephen elvitte a tálcát, majd egy pohár vízzel és néhány különböző színű és alakú pirulával tért vissza.
Kérdőn néztem rá.
- Gyógyszer. - mondta flegmán, és ezzel meg is válaszolta a fel nem tett kérdésemet.
Kezembe vettem a tablettákat, és úgy csináltam, mintha a számba vettem volna őket. Azért, ennyire még én sem bízok benne. Észrevétlenül a zsebembe csúsztattam a gyógyszereket, majd kiittam a poharat.
Stephen eközben visszament a helyére, és felnyitotta a képregényt.
- Szóval... Raven? - kérdezte, bár inkább hangzott kivallatásnak. Távolságtartóan, tárgyilagosan beszélt. Megráztam a fejem.
- Raelyn.
- Értem. - bólintott. - És tudsz bármit is erről? - a férfi a képregény felé bökött, mire újból megráztam a fejem.
- A képregényrajzoló öregember adta nekem, amikor Midgardra kerültem.
- Midgard.. Álljon meg a menet. A képregényrajzoló öregember?
Kurtán bólintottam.
- Honnan jöttél?
- Asgardból. - feleltem, mire egy kételkedő pillantást kaptam válaszul. - Odin szakállára esküszöm, hogy igazat beszélek!
Stephen prüszkölve megrázta a fejét, majd semleges hangnemmel témát váltott.
- Említetted a képregényrajzoló öregembert. Tudsz róla valamit? A nevét?
- Nem. - válaszoltam. - Viszont felismerném, ha látnám. Még most is tisztán emlékszem az őszülő hajára és a hatalmas szemüvegkeretére.
Erre Stephen szemöldöke felszökött.
- Ősz haj és szemüveg?
- Igen. A szemét nem láttam, viszont az arca ráncos volt, de ennek ellenére fiatal derű sugárzott róla. Pajkosan mosolygott, mint egy gyerek.
- Na ja, Stanley. Az az ember örökre gyerek marad. - horkantott fel Stephen.
- Akkor ismeri? 
- Igen. Mentorom volt a főiskolán. - vakarta meg a tarkóját a férfi. - Egy igazi vén bolond.
Akaratom ellenére is felkacagtam.
- Mindenesetre... - állt fel az asztaltól. - Azt még ki kell derítenem, hogy ténlyeg ő írta-e az üzenetet... és hogy mennyi igaz az általad elhangzottakból. De ha megtudom, hogy ez az egész kamu... - nem fejezte be a mondatot, helyette csúnyán összevonta a szemöldökét. Már ment volna a dolgára a konyhába, de még a válla felett visszaszólt. - Ja, és a gyógyszert vedd be. - Úgy tettem, mintha nem tudnám miről lenne szó. - Láttam.
És ezzel el is tűnt az ajtóban. 

~~~

Ahogyan teltek a napok, az ideiglenes kapcsolatunk Stephennel lassacskán ugyan, de alakult. Az egója és az arrogáns éne az idő múlásával egyre jobban a hátérbe szorult. Továbbra se hitt nekem, de itt már nem is a hit volt a kérdés, hanem már sokkal inkább a bizalom. Ami nem változott, az továbbra is az ő távolságtartó jelleme.
Felkereste a mentorát, hogy megbizonyosodjon az üzenet hitelességéről és hogy a kilétemről kérdezősködjön, de Stanley - elméletileg így hívják a képregényrajzolót- nem válaszolt az üzenetekre.
Az idő múlásával Christine is egyre gyakrabban bukkant fel Stephen lakásán. Őszintén örültem neki, mert alapjáraton rokonszenvesnek találtam, de ő még törődött is velem. Stephen is foglalkozott velem - adott élelmet és szállást - de Christine más volt.
Kérdezősködött a családomról, a nagybátyámmal való kapcsolatomról, és bár ki kellett találnom egy csomó hazugságot, de ennek ellenére örömmel beszélgettem vele. Ilyenkor Stephen háttérbe szorult, ami egy kissé zavarta a férfi egóját. Látva a mogorva arcát, jobb kedvre derített.

A hetek során sok dolgot tanultam Midgardról és az emberekről, cserébe pedig meséltem Stephennek a Kilenc Birodalomról, különféle lényekről, Asgardról, és szemében lassacskán csillogást véltem felfedezni. 

Talán mégis szorult belé egy kis hit?