Regék a Kilenc Birodalomról

"Az ember nincsen egyedül az Univerzumban. Van egy világ, amely az istenek otthona, és vannak világok amiktől az emberek úgy érezték, félniük kell. A hideg és a sötétség birodalmából jöttek a Jégóriások, hogy a halandó világot, Midgardot jégkorszakba taszítsák. De az emberiség nem egyedül nézett szembe ezzel a vésszel. Seregeink sikeresen visszaverték a Jégóriások támadásait. Sok volt az áldozat, de végül a Jégóriások királya elesett, ezzel békét hozva a Kilenc Birodalomra. Az emberek számára mítoszokká és legendákká lettünk, mégis Asgard és harcosai hoztak békét az Univerzumnak."

"A Kilenc Birodalom nem örökéletű. Volt hajnala, és lesz alkonya is. Ám a hajnal előtt, a Sötétség erői, a Sötét Tündérek uralkodtak mindenek felett. Az örök éj szülöttei jöttek, hogy elragadják a fényt és egy fegyverrel - amit Aethernek hívtak- mindent sötétségbe akartak borítani. Ám az asgardi seregek - úgy, mint a Jégóriások támadásait- a sötétség harcosait is visszaverték."

Odin mindig ezeket a történeteket mesélte Nekünk lefekvéskor. De vajon tényleg itt kezdődik minden?

Regék a hajnalok hajnaláról

Még a kezdetek előtt pontosabban a Jégóriások és a Sötét Tündérek előtt, mielőtt Odin magáévá tette volna a Kilenc Birodalmat, létezett egy női harcosokból álló asgardi csapat, valkűröknek hívták őket. Odin kezdetben ezzel a sereggel hódított, leigázva mindent és mindenkit.
Viszont azt senki sem tudta, hogy Odin feleségének, a királynőnek volt egy nővére, ki a valkűrök közé tartozott. A fiatal és bátor harcost Freyának hívták.
A kezdetek hajnalán Freya elment Friggához, rábízva egy szem lányát a húgára és megígértette vele, hogy megóvja őt minden áron. Frigga akkor még nem tudta, hogy akkor látja utoljára a nővérét.
A harcosok felesküdtek, hogy védelmezik a trónt, és így is történt. Freya hősiesen harcolt a hódító csatákban, viszont a Halál Istennőjével folytatott háborúban elbukott, és még hősiesebb halált halva hagyta magára Raelynt, a lányát.

A hódítások után beköszöntött a béke, és azóta is tart.
Raelyn a királyi családhoz került és együtt nevelkedett a két trónörökössel. 

Regék a trónörökösökről

- Eljő a nap, mikor egyikőtöknek meg kell védenie a békét. - jelentette ki Odin. Az ifjú Loki és Thor akkoriban még csillogó szemekkel néztek fel apjukra.

- Élnek még a Jégóriások? - kérdezte Loki. Egykoron még olyan ártatlannak tűnt, mint egy aznap született bárány. Kár, hogy ez romlatlan állapot nem tartott ki a végletekig.
- Ha király leszek, levadászom és megölöm a szörnyeket, ahogyan Te tetted, Apám! - szólt közbe Thor. Hangjában nyomatékosan érződött az elszántság, ugyanakkor a meggondolatlanság és a makacsság is.
Odin mérlegelve nézett végig fiain, majd pillantása végül megállapodott Thoron.
- A bölcs király sosem akar háborút, de mindig készen áll rá.
- Készen állok atyám!
- Én szintén!
- Csak egyikőtök követhet engem a trónon, de mindketten királynak születtetek. Egy nap egyikőtök lesz a következő király, a másikatok pedig az az ember, aki az élete végéig védelmezi Raelynt. - dörzsölte meg orrnyergét Odin és gondterhelten a felesége ölében alvó kislányra nézett.

- Miért nem lehetek a király és Raelyn védelmezője is egyszerre?

~~~

Azt hiszem, már eleget tudtok a múltamról.

Történetem nem pont a Midgardi utazásom előtt kezdődött, de kiindulópontnak talán jó lesz.

Most elmesélem nektek az előzményeket.

Regék az asgardi fordulatról – saját kézből. A Midgardi utazásom előzményei.

Thor se volt mindig felelősségtudatos, ahogyan Loki se volt mindig gonosz.

Thor koronázásának a napja. Nem emlékszem túl sokra belőle, de talán azon a napon ment tönkre minden. A nép tapsvihara, Odin Thort dicsőítő szavai... Nem hallottam tisztán. Mintha ott se lettem volna, ami lényegében igaz is.

Thor méltóságteljesen vonult végig a termen, hol pörölyét az égnek emelte, hol meg-megvillantotta elégedett vigyorát.

A trón mellett Frigga állt, oldalán Lokival és velem. Addig a pillanatig észre se vettem a másik testvéremet, talán azért, mert Thor erős kisugárzása annyira domináns volt, hogy nem engedett másnak a figyelmemből. Láttam Loki arcán a fintort, amit egy kényszerű mosollyal próbált rejteni.

Anyánk mögött átnyúltam hozzá és meghúztam a palástját. Lassan a mocorgás felé fordult majd rám nézett.
Kifejezéstelen arcát látva megfájdult a szívem.

- Én, Odin, a mindenek atyja kikiáltalak - kezdte Odin, de a falak hirtelen megremegtek. Kis habozás után a király szeme elkerekedett. - Jégóriások!

Thor, Lokival a nyomában felsietett apánkhoz a trónusra, míg anyám karon ragadva elrángatott a csarnokból. Még mielőtt ténylegesen elhagytuk volna a termet, a vállam fölött visszapillantottam testvéreimre, akik némán figyelték a távozásunkat, mindaddig míg Odin ki nem adta nekik a parancsot, hogy kövessék őt a fegyverterembe.