- Meda kérlek, nyugodj meg. Hidd el, feleslegesen aggódsz.

Az asszony fel-alá járkált a sátorban és idegesen ropogtatta az ujjait. A lovag a lábait maga elé nyújtva üldögélt egy összecsukható tábori székben és próbált nem elszédülni, ahogy a társát figyelte.

- Feleslegesen? - kérdezett vissza elégedetlen ciccentéssel Meda. - Feleslegesen, azt mondod? Te is láttad, mit produkáltak az imént, vagy nem?

- Persze, hogy láttam, hiszen én is ott ültem. Egészen rendkívüli volt.

- Rendkívüli, az biztos... morogta az asszony és tovább folytatta a járkálást. - Azt is láttad, hogy néztek egymásra?

- Meda...

- Láttad, vagy sem?

- Láttam... - ismerte be kelletlenül Adem. - De egy összenézés a tűz fölött még nem jelent semmit...

- Semmit... persze... Ezek ketten újabban állandóan együtt vannak. Sülve-főve, ahogy mondani szokás. Ha az egyik eltűnik, szinte biztos, hogy pár percre rá felszívódik a másik is. Azok a délutánok a könyvtárban... Aztán az edzések... Feltűnt, hogy mindig egymást választják, ha páros gyakorlatról van szó? És most itt ez a mai kis affér...

- Még mindig azt mondom, hogy túlkomplikálod. - jegyezte meg a lovag, félbeszakítva a monológot.

- Mostanra olyan erős összhang alakult ki köztük, amit nekünk évekbe telt elérni a tanoncainknál. Pedig ők együtt nőttek fel. És mindezt pár hónap alatt... Szerinted, ez egy kicsit sem furcsa?

- Szerintem, – mondta megfontoltan a lovag – épp egy gyönyörű barátság kibontakozásának vagyunk tanúi Meda. Nem kéne elrontani.

- Barátság? - nézett rá felvont szemöldökkel az asszony. - Igen, lehet, hogy még csak az. De könnyen több is lehet belőle, és ez már veszélyes víz, Adem. Samerah egészen elváltozik, ha vele van. Ne mondd, hogy nem vetted észre...

- Rémeket látsz, Meda. És miért? Csak mert egymásra találtak a zenében? Samerah-val máskor is megesett már ilyen. A tavalyi tavaszünnepen Erannal olyan előadást hoztak össze, hogy még a nagymester is megkönnyezte. Akkor mégsem kombináltál ilyeneket...

- Az valami egészen más volt. Megtervezett és gondosan begyakorolt, nem ilyen spontán... Erannal ők... olyanok lesznek majd, mint mi. Testvérek. Társak, akik tűzbe mennének egymásért. De semmi több. Viszont a herceggel... A lány az én nevelésem, Adem. Jól ismerem. És nem tetszik, amit látok. A legjobb úton van, hogy beleszeressen abba az istenverte kis... szépfiúba...

- Na, azért ne ess túlozásokba. A herceg egyébként egész rendes kölyök...

- Annak tűnik, igen. Semmi rosszat nem mondhatok rá, mindig kifogástalanul viselkedik. De mégis... van benne valami, amitől egyszerűen... Én nem bízom benne. Képzeld csak el, ha...

- Mit képzeljek el?! - vágott közbe a lovag. - Samerah nem egy ostoba kis fruska. Pontosan tudja, hogy mi az a határ, amit nem léphet át.

- Igen, tudja. - mondta az asszony és lerogyott egy székre a sarokban. - Nagyon is jól tudja.

- Akkor pedig nincs miért aggódnod. Igaz?

Meda fáradtan beletúrt a hajába.

- Samerah a valaha volt legtehetségesebb tanítványom, Adem. - mondta halkan. - A Rendnek szüksége van rá. Páratlan erejű harcos lehet belőle. De ha már nem tudja egész szívével szolgálni az ügyünket... mert az a szív többé már nem a sárkányokért ver...

- Akkor ugyanúgy elveszítjük, mintha átlépné azt a bizonyos határt... - fejezte be a gondolatot a lovag. - Igen, értem. De mit tehetnénk? A hercegnek velünk kell maradnia, míg letelik az egy év. Samerah-t sem küldhetjük el. Hogy magyaráznánk meg a nagymesternek? Nem tudjuk szétválasztani őket. Így viszont...

- Csak remélhetjük, hogy a hátralévő időben nem történik semmi jóvátehetetlen... És persze rajtuk kell tartanunk a szemünket...

***

Loki az egész tábort bejárta, mire a lovak mellett rátalált a lányra. A hátát egy fatörzsnek vetve ült a földön, az erdő felőli részen, de még a védőgyűrűn belül. A herceg odasétált mellé és megszólította.

- Samerah... minden rendben?

A lány nem reagált. Még csak fel sem nézett.

- Ha egyedül akarsz lenni, megértem. - mondta Loki – Csak szólj, és eltűnök.

Samerah nem válaszolt.

- Leülhetek? - kérdezte a herceg némi hallgatás után.

A lány mindössze egy biccentéssel felelt. Loki melléje telepedett a földre, és ő is a fának támaszkodott.

- Tudtam, hogy láttalak már valahol. - mondta, miután elhelyezkedett. - Te voltál az a lány. Azt hittem, a falusiakhoz tartozol...

- Én is láttalak téged. - mondta Samerah halkan. - De csak most, a tűzben ismertem rád...

- Nem tudtam, hogy akkor sárkányok is harcoltak velünk.

- Nem is tudhattad. Nem veletek harcoltunk. Hanem előttetek. Minket mindig előőrsnek küldenek. Hogy biztonságba helyezzük a lakosságot. Ami akkor nem sült el túl jól... Nem is lett volna szabad meglátnod. El kellett volna tűnnöm, jóval azelőtt, hogy ti megjelentetek...

A lány elhallgatott. A fa ágai megzörrentek felettük, ahogy leszállt rá egy hatalmas, a vadászatból visszatérő bagoly.

- Ki volt az a kislány? - tette fel Loki az óvatos kérdést. - Ismerted?

- Nem... - nézett maga elé Samerah. - Akkor láttam először. Szegénykém azt hitte, én majd megvédem... Bízott bennem. Számított rám. De cserben hagytam...

- Ne vádold magad. - mondta gyengéden a herceg és megsimította Samerah haját. - Hidd el, nem tehetsz róla. Nem a te hibád volt.

- Láttam, mire készült az a mocskos féreg. Megakadályozhattam volna. De nem tettem... Nem tudtam... És ettől kiborultam és szabadjára engedtem azt a szörnyet...

- Idefigyelj! - mondta Loki és a lány arcát a két kezébe fogva maga felé fordította őt. - Jól figyelj arra, amit most mondok neked. A sárkányok nem szörnyek. Te sem vagy az. Én is ott voltam abban a csatában, Sameh. Láttam azt a falut... A meggyilkolt gyerekeket... Ez bárkit kiborított volna. Bárkit, érted?

Samerah elhúzta Loki kezét az arcáról.

- És más is kiirtott volna dühében egy egész hadsereget? - kérdezte szarkasztikusan.

- Hát... azt talán nem... - ismerte el a herceg.

- Gondolom, a többiek elmesélték neked a részleteket... - folytatta Samerah tömény önutálattal a hangjában. - Mondd csak herceg, vajon más is eszeveszett, őrjöngő fúriaként támadt volna a sajátjaira?!

- Nem, de...

- Na látod! - vágta rá mérgesen a lány és a hangsúlyából lerítt, hogy ezt megdönthetetlen érvnek tartja. Loki türelmesen sóhajtott egyet, és tovább próbálkozott, hogy jobb belátásra bírja.

- Nézd, Sameh... - kezdte, és újra a kezébe vette a lány arcát. - Te az egész életedet arra tetted fel, hogy másokat védelmezz. Mindenkinek csak segítesz. Úgy sirattál egy idegen gyereket, hogy az anyjának hittelek. Senkit nem ismerek, aki ennyire jó lenne, akinek ekkora szíve lenne... Dehogy vagy te szörnyeteg...

- Nem?! - Samerah keserű kacajt hallatott és megint elrántotta magáról a fiú kezét.. - És ezt pont te mondod?! Az után, hogy feltöröltem veled a padlót az Arénában?

- Sameh... - próbált újra a lelkére beszélni a herceg, de a lány félbeszakította.

- Láttad, mit műveltem azon a csatatéren... Hogy mennyit ér valójában az a híres önuralmam... Rátámadtam még a tulajdon társaimra is! Ennyi erővel akár téged is megölhettelek volna!

- Feltételes mód, Sameh.

- Kértelek, hogy ne szólíts így... - morogta durcásan a lány. Loki erre csak elvigyorodott.

- Feltételes mód. - ismételte meg nyomatékosan - Ezen van a hangsúly. Végül is, nem öltél meg. Majd szólj, hogy ne felejtsem el megköszönni...

Samerah a kezébe temette az arcát és kicsit még mindig keserűen ugyan, de elnevette magát.

- Na végre! - mondta a herceg elégedetten. - Látod, így már sokkal jobb. És most gyere ide! 

Átkarolta a lányt és magához ölelte. Samerah hagyta, sőt a vállára hajtotta a fejét és elfészkelte magát az ölelésében.

- Csak most ne lásson meg minket senki... - dünnyögte halkan.

- Hogy mondod? - kérdezte Loki a lány sötét hajfürtjeivel játszadozva.

- Semmi, semmi... - rázta a fejét Samerah, majd hirtelen szembefordult a herceggel. - Jut eszembe, gratulálok!

- Gratulálsz? - ráncolta a homlokát értetlenül Loki. - Mihez?

- Ahhoz, amit ma este alkottál. Gyönyörű volt.

A herceg zavartan elmosolyodott. Szemlátomást feszélyezte a dicséret.

- Komolyan gondolom. - mondta Samerah. Az állát a fiú mellének támasztotta és büszkén csillogó szemmel nézett fel rá. - Gratulálok. Sikerült megtalálnod a hangod.

Loki finoman kisimított egy hajtincset a lány arcából és így szólt:

- Azt hiszem, azt inkább te találtad meg. Én csak téged követtelek. Úgyhogy ezért megint csak köszönettel tartozom neked.

- Akkor lassan szép kis számlád lesz, hercegem... - hunyorgott rá Samerah tréfásan.

- Oh, szóval élcelődünk?

- Csak egy kicsit...

- Na megállj, te kis boszorka! - Loki felnevetett és finoman belecsípett a lány derekába. - Most megkapod a magadét!

- Jaj, ne... - kuncogott Samerah és visszacsípett.

Játékos dulakodás vette kezdetét köztük. A herceg hamar rájött, hogy Samerah-nak bizony van egy komoly gyenge pontja – mégpedig az, hogy rémesen csiklandós. Azonmód ki is használta az előnyt, amit ez a felfedezés nyújtott. Oldalra hengeredve lebirkózta a lányt, majd addig csiklandozta, míg Samerah a nevetéstől fuldokolva kegyelemért nem könyörgött. Loki elégedetten nyugtázta a győzelmét, de nem élvezhette sokáig, hogy sikerült maga alá gyűrnie a lányt. Az örömét egy a gyomrába nyomódó kemény, csontos térd rontotta el végérvényesen.

- Kényelmesen fekszel? - érdeklődött negédes mosollyal Samerah.

- Most már annyira nem... - dörmögte válaszul Loki. – Állandó szokásod lesz, hogy hasba rugdalsz?

- Csak ha neked meg az, hogy rám mászol. - mondta a lány és egy arasszal lejjebb csúsztatta a térdét. - De rúghatok ide lentebbre is. - tette hozzá. - Az jobban tetszene? Persze csak akkor, ha nem szállsz le rólam...

- Nos... bár az minden vágyam, hogy rajtad feküdhessek édes... azt hiszem jobb, ha inkább mégsem kockáztatok...

Ezzel a végszóval Loki legördült Samerah-ról, és elterült mellette a füvön.

- Tudod, mi a te bajod, Sárkánylány? - kérdezte egy lapos oldalpillantás kíséretében.

- Nem, de gondolom, mindjárt megtudom...

- Az, hogy félsz.

- Félek? - kérdezett vissza Samerah. - Na és mitől? Talán tőled?

- Tőlem is. - helyeselt egy öntelt kis mosollyal a herceg. - De most nem erre gondoltam. Te a saját erődtől félsz. Ezért nem tudod irányítani a sárkányt. Inkább átadod neki a gyeplőt, ahelyett hogy az uralmad alá hajtanád. Mert félsz tőle. Félsz attól, ami vagy és attól, amivé válhatsz.

- Igazad lehet... - mondta elgondolkodva Samerah.

- Még szép. Mindig igazam van.

- Micsoda szerénység...

- Gondolj csak bele milyen erős lehetnél, ha te irányítanál. Ha te uralnád a sárkány erejét is...

- Igen, az roppant csábító kilátás lenne. - vetette oda foghegyről a lány. - Akkor kiderülhetne, hogy valójában is egy tömeggyilkos szörnyeteg vagyok...

- Elég legyen ebből! - fortyant fel Loki és villámló szemekkel fordult a lány felé. - Megint témánál vagyunk! Ha felpofoználak, attól helyreállna a rend a fejedben?! Mert ha kell, megteszem!

- Ne húzd úgy fel magad... - próbálta csitítani Samerah.

- Te meg ne legyél ilyen csökönyös! - A herceg mély levegőt vett, hogy megnyugodjon. - Makacsul ragaszkodsz ahhoz, hogy te vagy a rossz, pedig nem így van. - mondta aztán. - Nincs okod ilyeneket gondolni magadról. Sőt, nincs jogod! Megtiltom, érted?!

- Igenis, felség! – emelte a kezét tisztelgésre Samerah és beharapta az ajkát, hogy elfojtsa a nevetését.

Loki nem adta jelét, hogy bosszantaná a gunyoros megszólítás.

- Vétek ekkora erőt parlagon hagyni. - mondta eltökélten. - Meg kell tanulnod irányítani. És meg is fogod tanulni. Majd én segítek.

- Azt hiszed, neked sikerül az, amivel Medáék évek óta hiába próbálkoznak? - kérdezte hitetlenkedve Samerah.

- Nem, én tudom, hogy nekem sikerül. - mondta a herceg egy félmosoly kíséretében. - Van egy nagy előnyöm velük szemben.

- Éspedig?

- Nem csak te félsz magadtól. Ők is félnek tőled. Én viszont nem.

- Persze. - mondta cinikusan a lány. - Te nem. Neked aztán nincs félnivalód tőlem...

- Dehogy nincs. - mosolygott most már szélesen Loki. - Ne érts félre, láttam, hogy mire vagy képes. Tudom, hogy ha akarnál, megölhetnél. De azt is tudom, hogy nem fogsz bántani.

- Nem lehetsz ilyen biztos benne...

- De, az vagyok. - mondta a herceg. - És tudod, hogy miért? Mert bízom benned. Bízz te is bennem, és engedd, hogy segítsek neked.

Nemes egyszerűséggel a lányért nyúlt és maga mellé húzta, majd adott egy puszit a homlokára. Samerah úgy bújt az oldalához, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Meg tudjuk csinálni, Sameh. - jelentette ki magabiztosan Loki. - Együtt megfékezzük a szörnyedet. Elhiszed? - kérdezte a lány szemébe nézve. - Bízol bennem?

- Megpróbálok. - mondta komolyan Samerah, mire a herceg elégedetten megpaskolta a vállát.

- Helyes. Jó kislány.

Samerah néhány percig hallgatott, majd hirtelen csibészes mosoly villant fel az arcán.

- Szóval... hogy is van ez? - kezdte évődő hangon, és a szeme kajánul csillogott a sötétben. - Most akkor mégis szörnyeteg?

- Te... - emelte meg a mutatóujját figyelmeztetően Loki. - Ne kötözködj velem, ha jót akarsz!

A lány erre megint csak halk kuncogással felelt.

- Meglátod, hogy igazam lesz. - szögezte le a herceg. - Csak várd ki a végét. Észre sem veszed, és máris szelídített sárkány lesz belőled...