Fel-alá járkálva rótta a köröket a torony erkélyén már órák óta és hiába várt a lányra, az csak nem jött. Időközben jóval elmúlt éjfél és Loki már kezdte elkönyvelni, hogy ezúttal mégis magára marad a szolgálattal - és azzal a rémes, agysorvasztó unalommal - amikor Samerah végre megjelent.

- Hol maradtál? - szegezte a lánynak kissé szemrehányóan a kérdést, mikor az kilépett az erkélyre. - Azt hittem, már egyáltalán nem is jössz...

- Nem értem, miért gondoltad ezt. - mondta Samerah, ahogy közelebb lépett a herceghez. - Hiszen megígértem, hogy itt leszek. Vagyis... ő ígérte meg, ha ragaszkodni akarunk a primitív elképzeléseitekhez...

Loki lélegzetvisszafojtva elhátrált a lánytól, amint az még közelebb ért volna hozzá. Legalább annyi meglepettség, mint amennyi rémület volt ebben a mozdulatában és Samerah, ezt látva előbb megállt, majd finom gúnnyal az arcán elmosolyodott.

- Nem rám számítottál, hercegecske? - kérdezte - Pedig azt hittem, örülni fogsz, hogy én jöttem. Vagy már nem akarsz beszélni velem? Mert akkor akár el is mehetek... - azzal a lány egyszerűen megfordult és a toronyból levezető lépcső felé indult.

- Ne! - kiáltott utána Loki, egy kicsit hevesebben is, mint akarta. - Maradj! Kérlek... Sajnálom, én csak... meglepődtem, ez minden. De tényleg szeretném, ha maradnál!

Samerah visszafordult, és ahogy a hercegre nézett, a szemében felvillant a sárkány tekintete. De Loki most már nem ijedt meg tőle. A kezét nyújtotta a lánynak, aki egy pillanatig furcsállóan meredt rá, de azután elfogadta és hagyta, hogy az ifjú az erkély falához kísérje. Ugyanott ültek le megint, ahol a múlt éjjel is beszélgettek.

- Ezúttal mire vagy kíváncsi? - kérdezte a sárkány, miután elhelyezkedtek.

- Sok mindenre. - felelte a herceg a lány arcát tanulmányozva.

- És ha azt mondanám, hogy megint csak egy kérdésed van?

Loki megeresztett egy kis félmosolyt.

- Akkor megelégszem azzal az eggyel. - mondta, mire a lány is elmosolyodott, ezúttal már őszintén és gúny nélkül. - De kérnék is tőled valamit... - tette hozzá kis habozás után - Nem lehetne, hogy... szóval, hogy a saját hangodat használd?

- Nem. - felelte a sárkány egyszerűen, továbbra is Samerah hangján beszélve. - Azzal csak tovább erősíteném benned azt az ostoba tévképzetet a kettős személyiségünkről.

- Így viszont sosem tudom biztosan, hogy éppen melyikük vagy. - vetette ellene Loki, de a lány egy legyintéssel elintézte az aggályait.

- Vedd úgy, hogy mindig, mindkettőnkkel beszélsz. - mondta. - Úgy neked is sokkal egyszerűbb lesz. Egy idő után legalábbis... Most pedig halljam, miről akartál kérdezni?

- Leginkább az emlékezet-kihagyásokról.

- Mi van velük? - húzta össze a szemét értetlenül a lány.

- Bizonyos dolgokra emlékszik abból, amikor te vagy... előtérben, másokra pedig egyáltalán nem. Miért? Amikor annál a felégetett falunál lemészároltattad vele a megszálló sereget - arra nagyon is jól emlékezett. Ahogy arra is, mikor az Arénában nekem rontott. De a mágus várában történtek már teljesen kitörlődtek a fejéből és arról sem tudott semmit, ami itt tegnap éjjel...

- Várj csak! - szakította félbe egy kis nevetéssel a sárkány. - Várj egy percet... azt mondod, én mészároltattam le vele azt a sereget? - megint nevetett és egy kicsit megcsóválta a fejét. - Ezt meg honnan vetted, hercegecske?

- Honnan? - nézett rá Loki meglepetten. - Hát... tőle magától, természetesen! Ő mondta, hogy akkor te irányítottad...

- Ha emlékezetem nem csal, ő csak annyit mondott, hogy szabadjára engedett. - kuncogott ismét a sárkány.

- Az ugyanaz.

- Korántsem ugyanaz, hercegecske... - mondta a lány, megint csak a fejét ingatva. - Nem én ölettem meg vele azokat az embereket. Megtette ő azt magától is. Méghozzá készségesen.

- Nem, ez nem igaz... - rázta a fejét tagadólag a herceg. - Ő nem lenne képes... Nem tenne ilyet...

- De én igen?! - kérdezte a sárkány élesen, mire Loki ijedten összerezzent. - Én viszont képes lennék? Erre célzol?!

A herceg nem felelt, csak megszeppenten pislogott rá, a lány pedig sóhajtva behunyta a szemét egy pillanatra és megdörzsölte a homlokát.

- Ne dühíts fel, kérlek... - mondta halkan. - Nagyon kérlek... Én... nem akarlak megint bántani téged.

Loki, legyűrve a sárkány esetleges támadásától való félelmét, odahajolt hozzá és óvatosan megfogta a kezét.

- Nem is fogsz bántani. - szorította meg finoman a lány ujjait. - Főleg, ha vigyázok a számra és odafigyelek arra, amit mondok...

Halovány kis mosoly és egy viszonzott kézszorítás volt a válasz.

- Meséld el, hogy mi történt akkor. - kérte a herceg néhány percnyi csönd után. - Hogy igazából mi történt.

- Megöltük őket. Ez történt. - mondta a sárkány, igyekezve elkerülni a fiú tekintetét. - És kényelmesebb volt azt mondani, hogy én tehettem róla, hogy én irányítottam, semmint elismerni, hogy még bennünk, a nagyszerű Sárkány-rend tagjaiban is - ahogy mindenki másban is - ott lapul a sötétség... Az igazság pedig nem érdekelt senkit.

- De engem érdekel. - simogatta meg a karját Loki szelíden, mire a lány megint azzal a furcsálló tekintettel nézett rá. - Ha akarod, nekem elmondhatod, hogyan történt valójában.

A sárkány újabb, ezúttal inkább kutató és kíváncsi pillantást vetett a hercegre Samerah szemén keresztül, Loki pedig erre egy biztató mosollyal gyengéden ismét megszorította az ujjait.

- Mindenkinek megvan a maga... gyenge pontja. - kezdte végül el egy kissé akadozva a lány. - Egy olyan dolog, amivel már nem bír el. Ami már túl sok... amitől elszakad az a cérna, betelik az a pohár... Nekünk ilyen az, ha ártatlanok szenvedését kell látnunk. Ha olyanokat bántanak, akik nem képesek védekezni, mi pedig nem tudunk segíteni...

Egy percre elhallgatott és úgy nézte a saját kezét a hercegében, mintha valami nagyon érdekeset - vagy nagyon meglepőt vélne látni rajta. Majd vett egy nehézkes, mély lélegzetet és így folytatta:

- Tényleg nem ő volt. És nem is én. Mi voltunk... együtt. Az ő haragja - és az enyém. Az ő ereje - és az enyém. Együtt és egyesítve. Tökéletes párosítás. Tökéletes... és halálos.

- Megállíthattad volna? - kérdezett közbe halkan a herceg. - Megakadályozhattad volna azt a mészárlást?

- Miért tettem volna? - kérdezett vissza kissé értetlenül a sárkány. - Aljas söpredék volt az egész bagázs. Rászolgáltak mind, egytől-egyig! Az a harag... az a fájdalom, amit a kislány és a falusiak miatt érzett... amit éreztünk... Igazságot akartunk. Mindketten. Hagytam hát, hogy engedje tombolni a dühét - és vele együtt engem is. Még most sem tudnám megmondani, melyikünk is volt, aki valójában irányított. Talán egyikünk sem. Talán akkor voltunk a legközelebb ahhoz az egységhez, amiről beszéltem neked. És azóta igyekszik olyan kétségbeesetten elzárkózni előlem. Azóta próbál elnyomni magában engem. Mert megijedt attól, amit tettünk... amire képesek vagyunk... Annyira megriasztotta az, ami történt, annyira iszonyodott az egésztől... tőlem... az erőnktől... a sárkányléttől... hogy megpróbált végezni magával. Pont itt, a toronyban. Egyedül volt... egyedül voltunk és ő... Nagyon félt. Tanácstalan volt, elkeseredett, és... egyszerűen nem látott más kiutat. Úgy érezte, hogy veszélyt jelent maga körül mindenkire és hogy ez az egyetlen megoldás, ha meg akarja védeni őket. Csak egy hajszálon múlott, hogy vissza tudtam tartani. Mennyit mondott el neked ebből?

- Semmit... - felelte Loki, egy kicsit megdöbbenve attól, hogy a sárkány így megnyílt előtte. - Egyáltalán nem beszélt róla. Neked sem kell, ha nem akarsz...

- De valamit azért csak hallottál, nem igaz? Hiszen a társaink sem úszták meg nyom nélkül... Ők biztosan mondtak valamit.

- Csak annyit, hogy őket is megtámadta... és azután összeroppant, mikor rájött erre.

- Igen, ez így volt. - bólintott lassan a lány. - De hogy valójában mennyire összeomlott akkor... azt csak én tudom. És most már te.

Loki hallgatva ült Samerah-val szemben. Először úgy érezte, ezt egyáltalán nem is lett volna szabad megtudnia. Hogy olyanba ártotta magát, amihez semmi köze, hogy ez kizárólag a lány magánügye. Aztán hirtelen azt kívánta, bár itt lett volna, bár vele lehetett volna már akkor, hogy átsegíthesse ezen az egész őrületen...

- Azt viszont még mindig nem tudom, miért nem emlékszik más dolgokra... - vetette fel aztán óvatosan, megpróbálva visszatérni az eredeti témájukra.

- Szükség volt erre, ha nem akartam, hogy megint valami butaságon törje a fejét. - mondta a sárkány. -Valahogy meg kellett védenem.

- Úgy, hogy törlöd az emlékeit?

- Én csupán elfedem őket. És csak azokat, amikről úgy vélem, hogy túl fájdalmasak... és amiket tudok, mert nem mindig sikerül... Azért, hogy védjem.

- Magadat, vagy őt? - kérdezte egy kissé cinikusan Loki. Nem akart ilyen hangnemben beszélni a lánnyal... sem a sárkánnyal, de mielőtt ezt végiggondolhatta volna, már ki is mondta.

- Mindkettőnket. - hangzott a halk felelet. - Mindkettőnket védem.

- És az Aréna? - kérdezett tovább a herceg. - Ott mi történt? Arra miért emlékszik?

- Mert túl gyors volt a váltás. Olyan hamar eszmélt újra magára, hogy már nem volt időm...

- Te vetted át felette az irányítást vagy önként adta át? - vágott közbe Loki, nem bírva a kíváncsiságával.

- Számít az?

- Igen. Nekem nagyon is számít.

- Hát rendben... - sóhajtott a lány. - Ha ennyire tudni akarod, legyen. Én vettem el tőle az irányítást, önhatalmúlag, mert úgy láttam, hogy valami megzavarta. Valami visszafogta és emiatt úgy gondoltam, egyedül nem fog elbírni veled. De a lehetőséget... azt bizony te adtad a kezembe, hercegecske. Nem kellett volna tüzet használnod ellene...

- Igen, az tényleg nem volt a legjobb ötlet... - ismerte el a herceg és közben az járt a fejében, hogy vajon a sárkány tudta-e, milyen alkut kötött vele Samerah a harc előtt. Valahogy nem tűnt bölcs döntésnek megkérdezni tőle...

- Elég lesz mára, hercegecske. - kelt fel a lány a fal mellől. - Jócskán adtam neked gondolkodnivalót az éjszaka hátralévő részére. És fáradt vagyok.

Elindult vissza a torony lépcsőjéhez, de még csak néhány lépést tett, mikor Loki is utána eredt.

- Várj, kérlek. - mondta, finoman megfogva a karját. - Csak még egy percet. Beszélhetnék máskor is veled? Mondjuk holnap este...

- Miért? - nézett vissza rá Samerah és a szeme most, a sárkányé volt. - Még mindig vannak kérdéseid?

- Sosem fogyok ki belőlük. - vigyorodott el Loki. - Kérlek, megtennéd, hogy holnap is eljössz?

A sárkány nem felelt, csak merőn nézett rá azokkal az izzó, hidegkék szemeivel. Aztán a lány lassan bólintott egyet és a következő pillanatban - akárcsak akkor, az Arénában - egyszerűen eltűnt, köddé vált. A herceg már csak a levegőt markolta a karja helyett és elképedtségében hosszú percekig még megmozdulni is elfelejtett...

***

A sárkány tartotta magát a szavak nélküli ígérethez. Samerah minden este felment a toronyba, bár hogy ezt önként tette-e vagy az ő utasítására, az Loki számára végig titok maradt. Mindenesetre ilyenkor a sárkány is rendre megjelent. Volt, hogy csak később, volt úgy is, hogy rögtön ő jött. De akár így-akár úgy, mindig előkerült, hogy válaszoljon a herceg kérdéseire.

- Lassan már többet beszélsz vele, mint velem. - jegyezte meg Samerah egyszer tréfásan és Lokinak rögtön az futott át a fején, vajon a lány tudja-e, mennyire igaz is az, amit állít. Furcsa dolgok történtek velük az elmúlt pár napban ugyanis...

A második éjjeli beszélgetésüket követően a sárkány már nem korlátozta a megjelenéseit csak az estékre és a toronyra. Napközben is kezdett fel-feltűnni, méghozzá a legváratlanabb helyzetekben és időpontokban, ami néha különösen fanyar humorra engedett következtetni a részéről. Edzés közben például, pont annyi időre vonva el a herceg figyelmét, hogy Samerah legyőzhesse... Aztán egy beszélgetés kellős közepén, elérve hogy azonnal elfelejtse, mit is akart éppen mondani... Mindig olyankor, amikor kínos, vagy vicces helyzetbe hozhatta őt. Mindig csak egy-egy pillanatra jelentkezett és mindig más jelét adta annak, hogy ott van. Másodpercnyi villanások Samerah szemében... Egy szokatlan mozdulat, vagy fejtartás... Kijelentések, amik nem jellemzőek rá. Szavak, amiket nem szokott használni, vagy amiket máshogy, más hangsúllyal szokott mondani. Olyan gyorsak voltak ezek az átváltások, hogy sem a társainak, sem a nevelőinek nem tűnt fel belőlük semmi. Mire egyáltalán felfoghatták volna, hogy a lány furcsán viselkedik, már újra minden a régi, minden normális volt. Ő azonban mindig észrevette, ha a sárkány megjelent és nem tudott rájönni, miért csinálja ezt. Néha úgy tűnt mintha a határait próbálgatná... máskor meg, mintha csak játszana. Lokinak sokszor egészen olyan érzése támadt, hogy a sárkány csak őt akarja cukkolni ezekkel a húzásokkal és nagyon furcsának találta, hogy egy ilyen bölcs, komoly, ősi teremtmény így incselkedjen vele. Márpedig azt csinálta... Komolyan gondolkodott rajta, hogy Samerah érzékeli-e ezeket az apró kontroll-vesztéseket magán. Vajon észreveszi egyáltalán? Ha igen, küzd ellene? Vagy önként engedi olyankor a sárkányt a felszínre?

Az utolsó szolgálatát töltötte éppen, az utolsó éjjelt a büntetéséből. Ez az egy hétnyi, előre elpocsékoltnak kikiáltott éjszaka végül hasznosabbnak bizonyult, mintha ugyanennyi időre beásta volna magát a Rend könyvtárába. A sárkány, miután levedlette a kezdeti tartózkodását és hideg lenézését, meglepően közlékennyé és bizalmassá kezdett válni vele. Minden kérdésére hajlandó volt válaszolni és igyekezett mindent úgy magyarázni, hogy Loki megérthesse, milyen összetett is a kapcsolat a hordozója és közte. A herceg pedig cserébe azzal töltötte a nappalból lopott közös óráit Samerah-val, hogy megpróbálta kibeszélni a lányból a sárkányától - és a saját magától való félelmet. Ő ugyan nem volt kifejezetten elégedett a teljesítményével, a sárkány azonban úgy tűnt, igen. Többször is biztosította róla, hogy Samerah fejlődik, hogy sokat haladtak, és hogy hálás azért, amit Loki érte tesz.

Először észre sem vette, hogy a lány ott áll mellette, olyan váratlanul jelent meg. Elvileg hallania kellett volna, mikor feljött a toronyba... de mégis sikerült meglepnie. Igaz, egyszer ő is eljátszotta Samerah-val ugyanezt... és kölcsön kenyér ugye, mint tudjuk, visszajár...

- Most éppen melyikük vagy? - fordult oda a lányhoz egy széles, üdvözlő mosollyal. Az erre hangosan felnevetett és a fejét ingatva így válaszolt:

- Még mindig két külön személyként gondolsz ránk. Hát hiába magyaráztam neked egész héten?

'Remek, tehát megint a sárkány.' - állapította meg magában Loki, majd hangosan azt mondta:

- Elismerem, ez az egység-dolog valóban nagyon furcsa nekem. Valahogy nem igazán tudom elképzelni... Milyen lesz, ha megtörténik? Egyáltalán... hogyan? Valamelyikőtök végül végleges irányítást nyer a másik fölött, vagy...?

- Már megint egy újabb ostobaság! - sóhajtott fel égre emelt tekintettel a lány. - Miért ragaszkodsz kényszeresen ahhoz, hogy valakinek irányítania kell? Biztos valami férfidolog lehet, hogy ez a mániád... Bár, nem csak a tiéd... a Renddé is, hozzáteszem. Az egész bonyodalmat annak a buta, tökéletlen nevelési módszernek köszönhetjük, amit ők alkalmaznak...

- Kifejtenéd ezt bővebben, kérlek? - nézett rá Loki elvigyorodva. Napról-napra egyre könnyebben tudta szóra bírni és úgy tűnt, ezt a sárkány egyáltalán nem is bánja.

- Ezer örömmel, hercegecske! - mondta épp egy kissé ingerülten fújva, és szokás szerint Samerah hangját használva. - A mi hőn szeretett Rendünk kezdettől fogva azt sulykolja az ifjaink fejébe, hogy a sárkányaikat uralniuk és irányítaniuk kell. Következetesen erre trenírozzák őket, megspékelve azzal a bugyuta kettős-én elmélettel, amivel te is úton-útfélen jössz itt nekem.

- Másoknál úgy tűnik, beválik ez az elv. - jegyezte meg nyugodtan a herceg. - Nem bosszantani akarlak! - tette hozzá, mikor a sárkány mérgesen felmorrant. - Csak figyeltem és ezt vettem észre. Érdekelne, miért is van így... Hat sárkánynövendéket ismertem meg itt. Plusz a nagymestert, a tanítóimat és azokat a rendtagokat, akik épp itt tartózkodnak, vagy itt szolgálnak. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy mindegyikük tökéletes kontrollal bír az ereje és a sárkánya felett. Mintha ti lennétek az egyetlen olyan páros, akiknél ez a probléma egyáltalán megjelent...

- Érdekes megfigyeléseid vannak, hercegecske! - kuncogott erre a lány. - Milyen kár, hogy téged is elvakított ugyanaz az örökös téveszme...

- Ezt meg hogy értsem? - kérdezte Loki felhúzott szemöldökkel. - Miféle téveszméről beszélsz?

- Hát az irányításéról! - a sárkány most már konkrétan nevetett. - Hiszen ekörül forog itt minden, erről szól az egész! A világ legnagyobb tévedése... Mindenki azt hiszi, hogy ez a lényeg. Hogy az a fontos, ki irányít. Pedig nem így van, de szegények sehogyan sem értik... Miért is ilyen nehézfejű mindenki? Még te is... Igen, te is, ne nézz így rám! - nevetett fel újra, Loki bosszankodó arckifejezését látva. - Ahhoz képest, amilyen okos vagy hercegecske, néha mégis épp olyan ostoba tudsz lenni, mint a többiek...

- Ugye nem csak a szót akarod másfelé terelni azzal, hogy engem sértegetsz?

A sárkány erre ismét csak nevetett, majd megrázta a fejét és így folytatta:

- A Rend minden tagja abban a tévhitben él, hogy ő uralja a benne élő teremtményt. Ez talán a legnagyobb melléfogásuk, egyébként... Mert valójában a sárkány az, aki vezet, szinte mindegyiküknél. A sárkányok plántálják beléjük azt a hitet, hogy náluk a gyeplő, miközben szépen, csendben a háttérből irányítják őket. A legtöbbjük még csak észre sem veszi. Amelyik mégis, az pedig már van annyira bölcs, hogy hagyja a sárkánya akaratát érvényesülni.

- Ezzel most megint tovább bonyolítottad az egészet... - morogta az orra elé a herceg. - És eszerint, valahol mégis csak úgy van, ahogy én mondtam. Valaki végül átveszi a teljes kontrollt, még ha ez a valaki legtöbbször nem is a hordozó, hanem a sárkány.

- Ha nagyon szigorúan nézzük, akkor igen, így van. - hagyta rá a lány. - De ezt nem is nevezném „egységnek". Te pedig arról kérdeztél.

- Megvalósult ez már egyáltalán valaha is?

- Tényleg soha nem fogysz ki a kérdésekből... - sóhajtott fel a sárkány. - Ugye?

- Nem bizony! - vigyorgott rá kedélyesen Loki. - És azt el kell ismerned, hogy ez bizony elég fogós egy kérdés. Szóval, hogy is van? Lehetséges egyáltalán az az „egység", amit annyit emlegetsz?

- Persze, hogy lehetséges! - méltatlankodott a sárkány bosszúsan - Azt hiszed, csak a levegőbe beszélek? Természetesen lehetséges, és ahogy fejlődünk, erősödünk és idősödünk, egyre közelebb is kerülünk hozzá. De hogy elérte-e már teljesen valaki... ezt nem tudom. A mostaniak közül szerintem, még senki sem. Talán a nagymester járhat hozzá a legközelebb...

- Térjünk vissza az eredeti kérdésemre. - szúrta közbe a herceg, kihasználva a pillanatnyi szünetet. - Milyen lesz, ha eléritek ezt az egységet? Mennyiben változtok meg? Mi marad meg belőle és mi belőled?

- Ezt meg mégis honnan kellene tudnom? - pislogott rá meglepetten a lány. - Nem tudhatjuk, míg meg nem történik velünk. Ha összeolvad a személyiségünk...

- Akkor nagyon remélem, hogy az új Samerah mindkettőtök legjobb tulajdonságait ötvözi majd.

- Muszáj mindig közbevágnod? - bosszankodott a sárkány. - Komolyan mondom, nem szívesen lennék a tanárod...

- Pedig az vagy! - mondta vidoran Loki. - Az vagy, bizony. És a lehető leghatározottabban kijelenthetem, hogy még senkitől sem tanultam annyit, mint tőled, ebben a röpke egy hétben. Épp ezért szégyenletes mulasztásnak tartom magamtól, hogy még csak azt sem tudom, mi a neved. Nem is értem, eddig miért nem kérdeztem meg... Elárulnád most nekem, ha szépen megkérlek?

- A nevemet? - nézett rá értetlenül és megdöbbenten a lány, majd hirtelen csengő kacagásban tört ki.

- Igen, azt. - mondta a herceg, nem kevésbé meglepetten ettől a furcsa reakciótól. - Most meg min nevetsz? Mi olyan mulatságos azon, hogy szeretném tudni a neved?

- De hát már tudod a nevem! - felelt a sárkány továbbra is nevetve. Majd lassan, nagy nehezen visszafogta magát, és miután lecsillapodott, belefogott a magyarázatba: - A Rend a sárkányaik után nevezi el a tagjait. Így tehát, pont az én nevem az, amit ismersz és tőle kellene megkérdezned a sajátját. De nem hinném, hogy emlékszik rá... Nagyon kicsi gyermekként kerülnek ide és azzal a névvel alakul ki az identitásuk, amit itt kapnak. Sokuknak soha nem is volt más neve, mert nem volt, aki adhatott volna nekik... Most meg min vigyorogsz?

Loki ugyanis egy ideje már zavarba ejtően szélesen mosolyogva nézett rá. És ez most sem változott. Nem válaszolt, csak továbbra is vigyorgott.

- Ennyire viccesnek találod, amit meséltem? - kérdezte a sárkány egy kissé élesen.

- Nem, dehogy. - rázta a fejét a herceg, de közben még mindig ugyanaz a kaján kis mosoly ült az arcán. - Viszont tudod, mi a vicces? - kérdezte aztán, elnevetve magát. - Az, hogy engem minden alkalommal leszidsz, amikor két külön személynek veszlek benneteket, de közben te is szinte végig így beszéltél magatokról...

- Csakis miattad! - vágta rá a sárkány és ő is nevetni kezdett. - Mert te nem bírsz elvonatkoztatni ettől a...

- Primitív ostobaságtól, tudom. - vágott a szavába Loki, megint csak elvigyorodva. - Tényleg próbálom megérteni a dolgot, és úgy látni, ahogy te mondod, de nem egyszerű...

- Lehet, hogy mindig többes szám harmadik személyben kellene beszélnem? - vetette fel a sárkány - Úgy talán könnyebb lenne.

- Vagy inkább még furább lenne... Ha lehet, maradjunk a mostani verziónál, jó?

- Ahogy akarod, hercegecske! - kuncogott a sárkány. - Nekem aztán teljesen mindegy. Maradjunk akkor a „megszokott" variánsnál, ha neked így jobb. De azért nem adom fel a reményt, hogy egyszer majd képes leszel megérteni a valódi helyzetet... Van még valami egyéb kérdésed?

- Csak egy, azt hiszem... - mondta Loki eltöprengve. - Amikor azt mondtad, hogy valójában a sárkányok uralják a hordozóikat... akkor felmerült bennem egy pillanatra, hogy ha ez ilyen könnyedén megy nektek... akkor te miért nem veszed át csak így egyszerűen az irányítást felette? Nem ideig-óráig, hanem véglegesen. Úgy egyből megoldódna az egész probléma...

- Igen, talán meg. - helyeselt a sárkány elmerengve. - De tudod hercegecske, én egy az átlagosnál jóval erősebb akaratú asgardi gyermekben születtem erre a mostani életemre. És tisztelem őt annyira, hogy ne törjem meg és ne akarjam egy hazugsággal áltatni az egész közös utunk során. Társnak választottam őt magam mellé. Nem csak hordozónak... és főleg nem szolgának. Talán furcsa kívánság tőlem, de azt szeretném, ha ő is a társaként tudna tekinteni rám. Ezért kértem a segítségedet.

- És én azóta is azon igyekszem, hogy ezt valahogy elérjem végre neked... De sajnos hiába, mert ő még mindig fél tőled.

- Nem, már nem fél. - mondta a lány a fejét ingatva. - Nem bízik még bennem teljesen, de már nem fél. És ez hatalmas haladás, amiért csak hálás lehetek neked. Köszönöm, hercegem...

Loki meglepett pislogással nézett a lányra. Ez az utolsó szó nem igazán vallott a sárkányra... Ez inkább olyan volt, mintha Samerah mondta volna...

- Na jó, most melyik vagy? - kérdezte bizonytalanul, mire a lány csak halkan kuncogott egyet.

- Te mit gondolsz, ki vagyok épp? - billentette oldalra egy kicsit a fejét. Ez a mozdulat viszont mindegyikükre elég jellemző volt, így egyáltalán nem segítette a döntést...

- Azt gondolom, hogy éppen el-vissza ugrálsz kettőtök között. És ha az volt a célod vele, hogy összezavarj, akkor közlöm, hogy tökéletesen sikerült...

- Összezavarni? - kuncogott megint a sárkány. - Miért akarnálak én összezavarni? Pusztán emlékeztetni szerettelek volna egy apróságra, amit folyton elfelejtesz.

- Mégis mire? - nézett rá bizalmatlanul Loki, mire a lány egy bájos kis mosollyal közelebb hajolt hozzá és azt mondta:

- Csak arra, hogy még ha te nem is látod... vagy ha ő sokszor nem is tud arról, hogy én mit teszek- és mondok, mikor átveszem a testét... de akkor is... mindig és mindketten itt vagyunk...

Huncut kis csillogással villant a hercegre ismét a sárkány szeme ezeknél a szavaknál. Majd ahogy szokott, rögtön el is tűnt, ő pedig újfent csak mozdulatlanul meredt maga elé, ledermedve a meglepetéstől. Mondhat a lány... illetve a sárkány bármit, ez akkor sem normális... Hiába bizonygatta, hogy idővel majd könnyebb lesz, érthetőbb lesz az egész... Ő sosem fogja megszokni ezeket a furcsa, különös átváltásokat közöttük...

- Loki?

- Igen? - zökkent ki a herceg a gondolataiból a váratlan hangra. - Mi az?

Samerah érintette meg óvatosan a karját, ő nézett rá olyan féltő aggodalommal. A sárkánynak pedig immár nyoma sem volt. Megint. De hogy meddig lesz ez így...

- Jól vagy? - kérdezte a lány.

- Persze! - vágta rá Loki gyorsan. Kicsit talán túl gyorsan is... - Miért ne lennék jól?

- Mert megint úgy nézel rám, mint aki szellemet lát...