- Ostoba kölykök! - dühöngött Meda, miközben a lovag életre rázta a tábortűz maradványai körül ájult álomba merült tanítványaikat. - Mégis, hogy képzelték ezt?!

Azóta forrongott, hogy hirtelen felriadva magához tért az erdőben és észrevette, hogy Eran és a hercegek szőrén-szálán eltűntek. A fogollyal együtt. Nem kellett sok ész hozzá, hogy rájöjjön, mi történt...

- Úgy, hogy fiatalok és felelőtlenek. - vonta meg a vállát Adem, ahogy a maradék társaság kíséretében az asszonyhoz lépett. - Három forrófejű ifjú, ráadásként még a saját ügyességük is alaposan a fejükbe szállt.

- Az biztos... - morogta még mindig mérgesen Meda. - Máskülönben nem vetemedtek volna ilyen őrültségre...

- Mi sem voltunk jobbak az ő korukban. - mondta egy fejcsóválás és egy mosoly kíséretében a férfi. - Ha emlékezetem nem csal, még nagyobb őrültségeket is elkövettünk annak idején...

Meda asszony erre csak bosszúsan sóhajtott.

- Számítanunk kellett volna erre. - mondta halkan. - Eran nagyon rosszul viselte a tétlenséget. Az aggodalom Samerah miatt valósággal eszét vette. Tudhattam volna, hogy készül valamire.

- Ne hibáztasd magad. - paskolta meg a vállát kedvesen Adem. - Én sem vettem észre semmit. Eran pedig különösen találékony, ha a szabályok megkerüléséről van szó...

- Igen, tényleg az. - helyeselt az asszony, töprengő arccal. - De nem mernék mérget venni rá, hogy ebben a szökésben nem a hercegek keze van inkább... Pontosabban, csak az egyiküké...

- Akárhogy is volt, már mindegy, megtörtént. - mondta egy újabb vállrándítás kíséretében a lovag. - Mi most két dolgot tehetünk. Várhatunk, vagy pedig utánuk mehetünk. Nos, mi legyen? - pillantott kérdően a társára, majd a tanítványaikra. A tanoncok jelentőségteljesen összenéztek, majd Ashera csak annyit mondott.

- Szerintem ez nem lehet kérdéses. Megyünk.

- Így van. - vágta rá rögtön Meda asszony eltökélten. - Indulás. Hozzuk vissza a leánykánkat. És egy füst alatt azt a három ütődöttet is...

***

A mágus erős volt... Tényleg nagyon erős... Sokkal erősebb, mint ő, ezt kénytelen volt fogcsikorgatva beismerni magának, miután sokadszorra is eredménytelenül támadott. A varázslómester rendre átlátott minden trükkjén, mintha előre tudta volna mikor, mivel fog kirukkolni és minden egyes kísérletét sikeresen meghiúsította. A varázserő az évek és az ismeretek birtokában nőtt, így az ifjúsága előny helyett ezúttal csak a hátrányára vált. Hiába volt ő fiatalabb és gyorsabb, hiába volt a találékonysága, ha egyszer hiányzott a kellő tudás és a tapasztalat...

A férfi egykedvűen hagyta, hogy próbálkozzon, egyáltalán nem is támadott vissza. Loki pontosan tudta, hogy csak játszik vele, kóstolgatja, felméri az erejét, a képességeit, de nem igazán volt választása. Ő kezdeményezte ezt a harcot és ha most feladja, azzal újra csak ennek az eszelősnek a kezére juttatja Samerah-t...

A mágus végül megelégelte a macska-egér játékot. Kinyújtott kezében megjelent az ébenfa varázsbot, amelynek egyetlen intésével a földre küldte a herceget. Lokit olyan hirtelen terítette le a fájdalom, hogy elakadt tőle a lélegzete. Úgy érezte magát, mint akit összezúztak, pokoli kín hasogatta a fejét és képtelen volt arra, hogy megmozduljon. A mágikus támadást kísérő vörös villanás egy pillanatra elvakította a körülöttük harcolókat. Samerah megpördült, és amint meglátta a herceget a földön feküdni, azonnal hozzá akart rohanni. Thor és Eran csak együttesen tudták visszafogni. A katonák hátrébb léptek, leengedték a fegyvereiket és némán várták mesterük következő parancsát.

- Hát fiam... - mondta a varázslómester, és lassan közelebb ment a még mindig fájdalmas görcsbe merevedett ifjú ellenfeléhez. - Bizony azt kell, hogy mondjam, egy kicsit csalódtam benned.

Megállt a herceg fölött, és sajnálkozó pillantással lenézett rá.

- A tehetséged még csak meglenne... Emellett sokat is tudsz már, elismerem. Bár messze nem eleget. De ez megfelelő képzéssel még korrigálható lenne... Viszont túlságosan is az érzéseid irányítanak. És ez az, ami gyengévé tesz téged.

Loki nem felelt a férfi provokálására. Nem is tudott volna. A tüdeje még mindig gyötrelmesen égett és minden levegővételért meg kellett küzdenie. Lázasan kattogott az agya, hogy miként is mászhatna ki ebből a helyzetből, és eszébe is jutott egy megoldás... Igaz elég radikális ugyan, de nem volt jobb ötlete... Kínkeservesen a társai felé fordította a fejét, nem törődve a fájdalommal. Samerah tekintetét kereste és meg is találta. Mélységes-mély haragot látott az izzó sárkányszemekbe nézve, de mögötte más is ott derengett. Féltés, félelem és aggodalom. Őérte... Őmiatta... Kényszerítenie kellett magát, hogy elforduljon a lánytól és előbb a bátyjára, majd Eranra pillantson. Csak remélhette, hogy érteni fogják, mit akar, és nem avatkoznak közbe...

- Egy mágus nem lehet érzelgős... - csóválta a fejét szánakozón a varázslómester és a pálcája végét a herceg mellkasának irányította. - Pontosan ez volt a baj az elődöddel is. Sajnos, így nem sok hasznodat veszem. Még egy gyenge tanítványra nincs szükségem...

Hegyes fém csillant meg a bot végén, ahogy a férfi egy erőteljes mozdulattal lefelé döfött vele. Loki felkiáltott, hangja egybeolvadt az éjszakában Thor kétségbeesett, dühös ordításával és Samerah elkeseredett sikolyával. Fájdalmasan összegörnyedve markolta meg a mellébe hatolt varázsbot nyelét... majd hirtelen széles, kaján vigyor terült szét az arcán. Zöldes fény kíséretében enyhe remegés futott végig a testén - és a következő pillanatban már nyoma sem volt. A mágus értetlenül meredt a helyre, ahol egy másodperccel ezelőtt még a fiú feküdt. És súlyos árat fizetett a figyelme lanyhulásáért...

Erős ütést és fémes hideget érzett, amelyet éles fájdalom követett. Nem tudta, hogyan történhetett, de a herceg immár mögötte állt és a tőrét a hátába mélyesztette.

- Úgy tűnik, engem is lebecsült... - súgta halkan a fülébe az ifjú, miközben kirántotta fegyvert. - Újabb hiba. - tette hozzá semleges hangon, majd ismét döfött. - De nem ez volt a legnagyobb baklövése...

Loki egy pillanatra a társai felé nézett. Látva az arcukra kiülő megkönnyebbülést, cinkos kacsintást küldött feléjük majd megint visszahúzta a pengéjét és megkerülte a varázslót.

- Akarja tudni, mi volt az? - kérdezte, és ajkai újfent a már jól ismert gúnyos kis mosolyt formázták. Fél kézzel megragadta az összecsuklani készülő testet, majd közelebb hajolt a mágushoz, hogy a szemébe nézhessen.

- A legnagyobb hibát azzal vétette, - súgta ridegen - hogy pont az én sárkányomat vitte el...

- A te sárkányod? - tátogta a férfi döbbenten és hitetlenkedő tekintettel meredt a hercegre. Loki ügyet sem vetett rá, egyetlen, határozott mozdulattal újra szúrt. És a penge hegye ezúttal pontosan a mágus szívének mélyébe hatolt. Hangos morajlás, mély mennydörgés-szerűség zilálta szét az éj csendjét, beleremegett a torony, sőt talán az egész vár is. Hatalmas, háromágú, vörös villám hasított végig az égen és csapott bele a falba. Az épület ismét megremegett alattuk. A torony sarka, ahol álltak, összeomlott, majd a vár mögötti, tátongó szakadékba zuhant, magával sodorva a haldokló varázslómestert... - és vele együtt a herceget is.

***

Meglepő módon anélkül jutottak fel a várhoz, hogy akár csak egyetlen őrszem is észrevette volna őket. Ugyanilyen könnyedén sikerült beosonniuk az erődbe. Mintha az őrség valami érdekesebb elfoglaltságot talált volna magának. Vagy mintha egyáltalán nem is lett volna...

- Itt valami nagyon nem stimmel... - mormolta az orra alatt Adem lovag, ahogy Medával az oldalán lassan keresztülóvakodott az erőd udvarán.

- Hol vannak ezek? - kérdezgették értetlenül a sárkánytanoncok is, miközben egymást fedezve követték mestereiket.

Mindössze néhány tétlenül lézengő katonával találkoztak, akiknek még felocsúdni sem volt idejük a meglepetésből, amit a megjelenésük okozott. A figyelmetlenségük és a lomhaságuk csakhamar az életükbe került.

Belépve a várba ugyanaz a némaság és kongó üresség fogadta őket. Minden saroknál, minden fordulónál arra számítottak, hogy lelepleződnek és az ellenség meglepetésszerűen rajtuk üt. De a legcsekélyebb ellenállás nélkül jutottak el a toronyhoz vezető lépcsőhöz.

- Csak engem ráz ki a hideg ettől a helytől? - kérdezte suttogva Ashera. Senki nem felelt neki. Egyetlen hang nélkül vágtak neki az útnak felfelé, ügyelve minden lépésükre, és minden újabb szintnél valami csapdától tartva. De senki és semmi nem próbálta feltartóztatni őket. Nem vizsgáltak át egyetlen helyiséget, egyetlen emeletet sem, még csak meg sem fordult a fejükben, hogy kellene. Célirányosan haladtak egyre feljebb és feljebb, mintha valami ellenállhatatlan erő a torony teteje felé vonzotta volna őket. Így jutottak el végül a mágus dolgozószobájáig és azon keresztül a tetőre vezető titkos lépcsőig. Ahogy azonban a legelső fokra léptek, hirtelen hatalmas dörrenést hallottak és érezték, hogy az egész épület megremeg. Futva tették meg a hátralévő távolságot és harcra készen, fegyverrel a kézben rontottak ki a tetőre. Pontosan abban a pillanatban értek fel, amikor a becsapódó villám összezúzta a torony oldalát.

- NEM!!! - hallották Samerah kétségbeesett hangját, majd Eran kiabálását, ahogy megpróbálta visszatartani a lányt.

- Túl késő! Már túl késő, nem tehetsz semmit!

Samerah azonban kitépte magát a fiú karjából, majd amikor a sárkánytanonc ismét el akarta kapni, egyszerűen félretaszította őt és a leomlott kőfalhoz rohant.

- Ne! Samerah, ne!- kiáltottak utána egyszerre a társai és a mesterei mikor felfogták mire készül. A lovag azonnal utána is vetődött, de már nem érte el. Nem tudta megakadályozni, hogy a lány Loki után vesse magát. Thor, akit Samerah kis híján fellökött, mikor elfutott mellette, meg sem próbálta megállítani. Szemmel láthatóan sokkos állapotban volt, talán nem is érzékelte, mi történt körülötte. Néma döbbenettel meredt a szakadékba az öccse után. Időközben Eran is ott termett, megállt mellette és lenézett a mélységbe. De csak a kavargó ködöt, és az abban megbúvó hegyek és sziklák sziluettjét láthatta a hold gyengécske fényében...

- Nem tudott repülni, nem volt még elég erős... - mondta megtörten. - Így nem élhették túl... Elvesztettük őket...

- Oh, te bolond lány... - suttogta holtsápadtan Meda. - Miért csináltad ezt? - A lovag melléje lépett és támogatóan átkarolta a vállát. A tanoncaik csendes hitetlenkedéssel, elképedve álltak körülöttük. Senki sem értette, miért ugrott Samerah a herceg után, hiszen nyilvánvaló volt, hogy már nem segíthetett... Leanah halkan sírni kezdett, Ashera pedig, bár az ő szeme is könnyes volt, vigasztalóan átölelte. Egészen megfeledkeztek arról, hogy mindenhol katonák vannak körülöttük, és mintha a marcona harcosokban is megérintett volna valamit, ami történt, mert nem támadtak rájuk. Épp ellenkezőleg. Vigyázzba vágták magukat és a kardjukat maguk elé emelték, így tisztelegve az eltávozottak előtt...

Aztán egyszer csak különös dolgok zavarták meg a csöndes gyászt. Hirtelen léghuzat csapott az arcukba a szakadék felől és furcsa, suhogó hangot hallottak. Mintha szárnyak szántották volna a levegőt... Majd kisvártatva hatalmas, félelmetes lény emelkedett ki a ködből. Egy óriási, koromfekete sárkány, karmos mancsain és a pofáján ezüstös pikkelysávokkal, ragyogó, mélykék szemekkel, a szárnyain ezüsttel szegett, fekete tollakkal...

Mindannyian megbabonázva bámulták a fenséges jelenést. Adem felnevetett és magához ölelte a mellette álló nevelőtársát.

- Látod ezt? - kérdezte boldog mosollyal. - Meda, látod?

- Igen, látom... - motyogta az asszony döbbenten.

- Átváltozott... A mi lányunk... Teljesen átváltozott... Igazi sárkány lett...

A gyönyörű, ősi teremtmény néhány szárnycsapás kíséretében megközelítette a tornyot és mindenki ösztönösen hátrálni kezdett, hogy helyet adjon neki. A mozgása ugyanis egy kissé bizonytalan volt, mintha szokatlan lenne neki a mérete, vagy mintha nem lenne még egészen ura a saját testének. Ügyetlenül landolt a tetőn, egy kicsit meg is ingott, mire a hátáról leugrani készülő alak kibillent az egyensúlyából. Fojtott káromkodás hallatszott, majd az illető egy tompa puffanás kíséretében földet ért. Thor meglepve kapta fel a fejét. Rögtön felismerte a hangot...

- Loki! - szakadt ki belőle az örömteli kiáltás, és azonnal mellette teremve, még ott a földön csontropogtató ölelésébe zárta az öccsét.

- Bátyám, így megfojtasz... - nyögte ki nagy nehezen a herceg. - Elengednél, hogy levegőhöz juthassak?

Thor megkönnyebbült nevetéssel eresztette el.

- Hihetetlen, hogy te mindig, mindent megúszol! - mondta, majd egy hirtelen jött ötlettel barátságosan hátba vágta Lokit, amitől az előre bukott és köhögni kezdett.

- Erről igazán... leszokhatnál, testvér. - bosszankodott rekedten. Halk prüszkölést hallott, majd rögtön utána furcsa, mormogó-doromboló hang ütötte meg a fülét és ő valamiért esküdni mert volna rá, hogy a sárkány kuncog épp... Méghozzá rajta...

- Te most tényleg kinevetsz? - kérdezte, felnézve a lényre. Az kedélyesen morranva megrázta magát és újra azokat a fura hangokat hallatta. A herceg fejcsóválva felkecmergett a földről és nekilátott, hogy leporolja magát.

- El se hiszem, hogy egy sárkány röhög rajtam... Az eszem megáll, komolyan... - zsörtölődött a sértett felet játszva, de a szeme közben már vidáman csillogott. - Tény, hogy nem volt túl elegáns az a leszállás, de azért ezt mégsem kéne, nem gondolod? Különben is, te dobtál le...

A sárkány erre csak felhorkant, a mellső lábaival toppantott párat, akár egy rakoncátlan kiscsikó, majd játékosan meglengette a szárnyait. Szemlátomást remekül szórakozott.

- Érti, amit mondunk? - kérdezte Thor és kíváncsian közelebb somfordált hozzá. De amikor a sárkány váratlanul felé kapta a fejét, ijedten hátraugrott.

- Persze, hogy érti! - méltatlankodott Meda asszony. - Hogyne értené!

A kis közjáték hatására a tanoncok is kezdtek felengedni. Jókedvűen nevetgéltek az idősebb herceg buta kérdésén és büszkén szemlélték immár teljes alakjában megmutatkozó társukat.

- Egy sárkány ugyanolyan értelmes lény, mint te, fiam... - mondta elnézően mosolyogva Adem.

- Már ha az én drága bátyámat annak lehet nevezni... - kottyantotta közbe Loki mintegy mellékesen, amire a körülöttük állók egyöntetű hahotázással feleltek. Thor maga is velük nevetett, nem vette sértésnek az öccse kissé csípős tréfáját. Loki most semmivel nem tudta volna magára haragítani, annyira örült neki, hogy sikerült azt a nyaktörő zuhanást megúsznia, hogy épen és egészben láthatja.

- És ne felejtsük el azt sem, hogy ő azért továbbra is Samerah... - folytatta a lovag, megilletődött pillantást vetve a vidáman hunyorgó sárkányra. - Már most kommunikál velünk, és ha megszokja ezt a formáját, ugyanúgy fog beszélni hozzánk, ahogyan azt az emberi alakjában tenné...

- Elég a mesefélórából! - szakította félbe őket egy nyers, erőszakos hang. Majd hirtelen éles, csattanó szisszenések kíséretében erős kötélpányvák tekeredtek a sárkány lábai köré.

- Mit csináltok, elment az eszetek?! - förmedt rá a lovag az újra támadó alakzatba rendeződő katonákra. - A megbízótok halott, mi értelme van még ennek az egésznek?! Hagyjatok elmenni minket és nem esik bántódásotok!

- Még hogy nekünk ment el az eszünk? - lépett elő egy megtermett, durva kinézetű, idősebb férfi. - Nem mi babusgatjuk úgy azt a dögöt, mintha egy szőrös kis házi kedvenc lenne! - aztán a társai felé fordult és végigtekintett rajtuk. - Ez egy veszélyes fenevad emberek! - mondta emelt hangon. - Végezni kell vele, mielőtt ránk támad, és mindannyiunkat felfal!

- Úgy van! - morogtak helyeslően a katonák. Egyre többen kezdték gyanúsan sötét pillantásokkal méregetni a sárkányt, ahogy az megpróbálta lerázni magáról a kötelékeit.

- Ez nevetséges őrültség! Ő senkit nem fog bántani!

Adem azonban hiába beszélt, nem sikerült lecsillapítania a kedélyeket. Senki sem volt a harcosok között, aki hallgatott volna rá. A kapitányuk, a józan ész korábbi hangja ugyanis elesett az összecsapásban. Az újdonsült, önjelölt vezérük pedig, csak tovább tüzelte őket.

- Mire várunk még, öljük meg a bestiát! - hallatszott innen is-onnan is a felbőszült kiáltás.

- Ne!! - kiáltott fel Loki és a sárkány elé ugrott, hogy ha rátámadnak, megvédhesse. Egy ostoba, felhergelt bolond azonban megelőzte. Hosszú lándzsát döfött alulról a lény oldalába, mire az ordítva felágaskodott és elszakította a lábán a béklyókat. Majd a fogaival megragadta a dárda nyelét és egyetlen rántással megszabadította magát a fegyvertől, egyúttal össze is roppantva azt. Forrón sistergő, rubinpiros vércseppek hulltak a kövezetre. Aztán hirtelen lágyan csillámló ragyogás futott végig a seben és az egyszerűen csak begyógyult. A feldühített sárkány pedig lassan közelíteni kezdett a katonák felé. Azt a férfit, aki megpróbálta leszúrni, farkának egyetlen csapásával taszította a tetőről a ködös mélységbe. A többi harcos erre nyílzáport eresztett rá, de a lövedékek nem tudtak áthatolni vastag, kemény bőrén. A sárkány megállt előttük, éles, kék fény villant fel pikkelypáncéljának rései között, mély, fenyegető morgás tört fel a torkából, és a tetőn egy szempillantás alatt tomboló, fehér lángvihar söpört végig. Loki elképedten szemlélte a pusztítást maga körül. A tűz hamuvá égetett mindent és mindenkit, aki az útjába került. Nekik ugyan a hajuk szála sem görbült, még csak meg sem perzselődtek, az igaz... A mágus seregéből viszont hírmondó sem maradt.

- Nos... - szólalt meg Adem, végignézve a meghökkent társaságon - így legalább biztosak lehetünk benne, hogy nem fog eljárni a szájuk...

Senkinek sem volt hozzáfűznivalója a lovag elmés megállapításához. A sárkány a kimerültségtől remegve zihált mögöttük és Loki aggódva lépett oda mellé, hogy lássa, épségben van-e.

- Nem biztos, hogy jó ötlet most közel menned hozzá... - intette óvatosságra Meda, mikor észrevette, mit csinál.

- Miért? - kérdezte értetlenül a herceg.

- Mert könnyen kiszámíthatatlanná válhat. Akár neked is ugorhat, ha nem vigyázol...

- De hát... elkapott engem. - mondta bizonytalanul Loki. - Ha ő nincs, én már halott vagyok, Meda... Ő mentett meg. Csak nem fog akkor most rám támadni...

Megerősítést várva az asszonyra pillantott, de az semmit nem válaszolt. Viszont egyre növekvő szorongással nézett hol rá, hol a sárkányra.

- Nem érdekel, mit mondotok, én bízom benne. - jelentette ki végül határozottan Loki - Nem fog ártani nekem, tudom.

- Azért jobb az óvatosság, fiam. - jegyezte meg Adem tárgyilagosan. - Ez volt az első átváltozása. Nem tudhatjuk mikor, hogyan reagál. Lehet, hogy meg sem ismer téged. Az átalakulás és utána ez a harc... megzavarhatták a fejét.

A herceg azonban nem törődött a lovaggal, sem a jó szándékú tanácsokkal. Tényleg vakon bízott a sárkányban. És persze Samerah-ban... Magabiztosan állt előtte, és elkapta a tekintetét, majd mélyen a szemébe nézve, lassan kinyújtotta felé a kezét. A sárkány pedig, hosszú nyakát kecsesen meghajtva lehajolt hozzá, és hagyta, hogy megérintse az orrát.

- Jól van, ez az... - suttogta halkan Loki, finoman simogatva a kemény, érdes pikkelyeket. - Látod, semmi baj... Tudtam én, hogy rám ismersz...

A sárkány halk mormogással felelt és időnként nehézkesen fújtatott. Ilyen közelről látszott csak igazán, mennyire elcsigázott.

- Minden rendben... - duruzsolt neki tovább a herceg és még egy kicsivel közelebb lépett hozzá. - Csak nyugalom, szépségem... Minden rendben van...

Halvány, majd egyre erősödő kékesfehér fény kezdett derengeni körülöttük. A sárkány behunyta a szemét és a fejét Loki cirógató kezéhez dörgölte. Alakja lassan semmivé foszlott, és mire a fény elhalványult, már ismét Samerah állt ott, karnyújtásnyi távolságban a hercegtől. Fáradt mosollyal tett egy tétova, bizonytalan lépést felé, de aztán hirtelen minden átmenet nélkül elvesztette az eszméletét. Lokinak szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy elkapja a lányt, így az nem ütötte meg magát, mikor összeesett.

- Mi volt ez? - kérdezte riadtan Medára nézve. - Most meg mitől ájult el?

Az asszony odament hozzájuk és pár percig feszülten vizsgálgatta Samerah-t.

- Nem ájult el. - mondta aztán megnyugtatóan. - Csupán alszik. Regeneráló mélyalvásnak hívjuk. Előfordul ilyenkor... Az első teljes átalakulás nagyon megerőltető tud lenni, de ne aggódj, kiheveri. Csak így egy kicsit körülményes lesz őt hazavinni...

- Azt majd én megoldom, csak menjünk már el innen. - morogta az orra alatt Loki, miközben Samerah-val a karjában óvatosan felegyenesedett. - Kezd nagyon elegem lenni ebből a helyből...

- Azt hiszem, ebben mindannyian egyetértünk veled. - sóhajtott fel Meda és még egyszer, utoljára körülnézett a hamuval és korommal borított toronytetőn. Azután a társasághoz fordult és kiadta a menetparancsot.

- Indulás mindenki, szaporán!

***

A herceg halálosan komolyan gondolta, hogy Samerah hazajuttatása az ő feladata... ugyanis senkinek nem volt hajlandó a lány terhét átengedni. Egyedül vitte le a toronyból, majd ki a várból, bár a társai többször is ajánlkoztak, hogy segítenek neki.

- Testvér, legalább addig hadd vegyem át, amíg lóra szállsz. - győzködte éppen Thor, mikor az udvarra értek.

Kellemes meglepetésként fogadta őket, hogy mindegyikük hátasa ott álldogált, felszerszámozva és menetre készen, ahogy korábban a táborban hagyták őket. Kényelmesen, fülbicegetve legelészték a gyéren növő, satnya füvet, nem törődve semmi mással. Senki sem vállalta magára, hogy ő hozta volna fel a lovakat, így kézenfekvőnek tűnt az a magyarázat, hogy az okos, hűséges állatok saját maguktól jöttek fel a várba, a gazdáik után.

Loki végül is, belátva hogy ezt az egyet nem tudja egymaga kivitelezni, arra a rövid időre hajlandó volt átadni a bátyjának Samerah-t amíg felült a hátasára. De rögtön utána már nyúlt is érte újra, és Thor közreműködésével maga elé emelte a nyeregbe a lányt. Ezután egész úton nem fogadott el segítséget senkitől. A fiúk, sőt még Adem is, ettől függetlenül rendre felajánlották, hogy egy kicsit leváltják, de nem hagyta nekik. Épp, hogy hajnalodott, mikor elindultak, és csak a délután közeledtével álltak meg, hogy tábort verjenek éjszakára. Samerah még mindig nem tért magához, és Meda asszony, Ashera és Leanah hathatós közreműködésével, lelkiismeretesen gondoskodott róla. Már amikor Loki hagyta... Puha, kényelmes szőrméket terítettek le a földre, közel a tűzhöz és ezekre fektették a lányt, a herceg pedig letelepedett mellé és ettől kezdve nem mozdult el a közeléből. Amivel néha ugyancsak próbára tette Meda türelmét... Ahogy kezdett leszállni a sötétség, Adem lovag ült le hozzájuk és jóindulatúan megütögette az ifjú vállát.

- Pihenned kellene, fiam. - mondta neki kedvesen. - Menj, feküdj le egy kicsit, addig majd én vigyázok rá.

Loki azonban csak a fejét rázta.

- Köszönöm, de nem. - mondta halkan. - Nem hagyom itt.

- Ahogy gondolod. - hagyta rá fejcsóválva Adem. - Ha egész éjjel virrasztani akarsz mellette, az a te dolgod. De akkor aztán ne csodálkozz, ha holnap útközben esetleg lefordulsz a lóról.

A lovag kuncogott egy jót az elképzelésen, aztán Samerah fölé hajolt és megsimította párszor a lány homlokát.

- Nagyon mélyen alszik. - mondta elégedetten. - Ez jó jel.

- Rendbe fog jönni, ugye? - kérdezte aggódva a herceg.

- Hát persze! - nézett rá értetlenül Adem. - Miért ne jönne rendbe? Igazából... nincs is semmi baja, csak... Tudod fiam, ez az egész átalakulás-dolog... korai volt még. A teste nem volt kellően felkészülve rá. És most időbe telik, amíg helyreáll. Ezért merült ilyen mély álomba...

- Mikor fog felébredni?

- Ezt nem tudom megmondani... Minden eset más egy kicsit. De pár napba biztos beletelik.

A lovag ezután ismét Samerah-hoz hajolt és óvatos mozdulatokkal elkezdte leoldani a kötéseket a karjairól.

- Miféle anyag ez? - vette kíváncsian a kezébe Loki az egyik poros, elszürkült szövetdarabot.

- Géz. - felelte vállvonogatva Adem. - Nem ebből a világból van. Sebkötözésre való. Nálunk már nem nagyon látsz ilyet, a mi módszereink fejlettebbek. Ez pedig itt, - mondta aztán, finoman kihúzva az egyik tűt a lány könyökhajlatából - egy véna-kanül. - átadta a hercegnek, aki érdeklődve forgatta és nézegette. - Szintén nem innen származik. - folytatta a lovag, miközben Samerah másik karját is megszabadította az eszköztől - Általában arra használják, hogy gyógyszert vagy más hasznos anyagot juttassanak be vele a keringésbe. De ezeket célzottan módosították, hogy fordítottan működjenek... akárcsak azokat, amiket mi használunk az Erődben.

- Mire kell nektek egy ilyen beteges szerkezet? - kérdezte döbbenten Loki.

- Hát a vérünk levételére, mi másra... - felelte a lovag, mintha ez magától értetődő lenne. - Ne vágj már ilyen képet fiú! Mégis, mit gondoltál, miből készítjük azt a híres sárkányvér-elixírt?

- Azt hittem, a neve nem szó szerint értendő... - morogta a herceg egy undorodó fintor kíséretében, és visszaadta Ademnek a különös, idegen holmit, a kötszerrel együtt. - Mindenesetre meglettem volna enélkül a tudás nélkül is...

A lovag erre ismét kuncogott egyet, a tűket betekerte a gézcsíkokba és zsebre vágta őket, aztán felállt, hátba veregette az ifjút és távozott. De nem sokáig maradtak magukban a tűz mellett. Alighogy Adem ott hagyta őket, Eran jelent meg, olyan csendesen, mint az árnyék. Loki csak akkor vette észre, hogy ott van, mikor a fiú már szemben ült vele, a tábortűz túloldalán. Egy darabig hallgatva nézték a táncoló lángokat, majd a sárkánytanonc halkan megszólalt.

- Kérdeznem kell valamit tőled, herceg. - mondta és a tűzből feltekintve egyenesen Loki szemébe nézett. - Számíthatok rá, hogy őszintén válaszolsz?

- Ha tehetem, igen. - felelte a herceg egy pillanatnyi csendet követően.

Eran láthatóan zavarban volt, a szája szélét harapdálta és megint a tűzbe bámult.

- Mondd, bántották? - bökte ki végül, hosszú percek kínos hallgatása után.

Loki összevont szemöldökkel meredt a fiúra, és hirtelen nem tudta, hogy az most szórakozik-e vele, vagy komolyan gondolta ezt az ostoba kérdést.

- Hát, nem is tudom... - mondta aztán metszően gúnyos hangon. - Először is elrabolták. Aztán megverték és megkínozták. Megpróbálták megtörni az elméjét, az akaratát. És hozzá még kis híján ki is véreztették. Szerintem, mindez elég jól lefedi a „bántás" fogalmát... Vagy te másként véled?

A fiú azonban úgy tűnt, fel sem vette a piszkálódó stílust.

- Nem így értettem, herceg. - ingatta a fejét egy feszengő mosoly kíséretében - De ezt te is tudod. - tette hozzá még, és újra Loki szemébe nézett. Néma kérés, nem is, szinte könyörgés volt a tekintetében, hogy a másik értse meg, mire gondol, hogy ne kelljen hangosan is kimondania...

- Oh... - nyögte ki Loki kissé megzavarodva, mikor rájött végre, mire is akar a sárkánytanonc kilyukadni. Egyáltalán nem számított rá, hogy az ilyesmiről akar vele beszélni...

- Nem, Eran. - mondta végül - Úgy nem bántották... De... nem sokon múlott.

- Értem. - bólintott a fiú lesütött szemmel. Látszott rajta, hogy óriási kő esett le a szívéről. - Azóta gyötört ez a kérdés, hogy megláttam ott a folyosón, széttépett ruhában, összeverve... Éreztem, hogy te tudni fogod a választ, bár fogalmam sincs, hogy honnan, vagy hogyan... - itt elhallgatott egy pillanatra, majd újra felnézett a hercegre. - Ha kérném, elmondanád nekem, hogy tulajdonképpen mi is történt vele?

- Nem. - felelte Loki, nyugodtan állva az ifjú tanonc pillantását. - Ezt tőle kell megkérdezned, amikor magához tér. Ha akarja, majd ő elmondja... De én nem fogok beszélni róla. Senkinek.

Eran elnyomott egy mosolyt, majd ismét bólintott, tudomásul véve a másik döntését.

- Rendben. - mondta halkan - Meg akarod őrizni a titkát és ezt tiszteletben tartom... - azután felállt a tűz mellől és így folytatta - Visszahoztad őt hozzánk, épségben. Ezért én... mindig hálás leszek neked. Nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de örülök, hogy itt vagy velünk, herceg.

Loki meglepetten felhúzta a szemöldökét, mire a fiú újra megeresztett egy halvány mosolyt, majd sarkon fordult és elsétált, otthagyva őt a gondolataival és Samerah-val. Tűnődve nézett a távozó Eran után, majd az előtte alvó lányra pillantott.

- Néha nagyon furcsák tudtok lenni, sárkányok...