Samerah talán még sosem volt olyan szórakozott és figyelmetlen az edzésen, mint másnap reggel. Meda asszony meg is jegyezte Ademnek, hogy talán túlerőltették egy kicsit, mire a lovag hümmögve csak annyit javasolt, hogy az aznapi plusz gyakorlatokat kivételesen kihagyhatnák.

- Nem kell, jól vagyok. - rázta a fejét tiltakozón a lány, mikor ezt felvetették neki. - Tényleg Meda. Semmi bajom, csak egy kicsit rosszul aludtam az éjjel...

- Rendben, ahogy akarod... - hagyta rá az asszony. - De amint soknak érzed, mindenképp szólsz Erannak, megértetted?

- Igen. - bólogatott türelmesen Samerah.

- Te pedig árgus szemekkel figyeled minden mozdulatát. - fordult aztán Meda a fiúhoz. - Ha úgy látod, hogy nem bírja, azon nyomban befejezitek!

- Úgy lesz. - biztosította Eran az aggodalmaskodó nevelőt. - Vigyázok rá, ígérem. Ahogy mindig.

- Ajánlom is! - mondta szigorúan az asszony. Aztán egy halovány mosollyal megütögette a fiú karját, és otthagyta őket, követve Ademet és a gyakorlópályáról távozó többi tanoncot.

- Mivel kezdjünk? - kérdezte Eran, az állát vakargatva.

- Most éppen semmi kedvem semmihez... - vonta meg a vállát a lány - Úgyhogy nekem teljesen mindegy.

- Akkor, legyen... mondjuk... kardvívás. - döntött a fiú. - Megyek is, hozom a felszerelést. - indult el a fegyvertár felé.

Thor aznap nem vett részt az edzésen, a nagymesternél volt dolga, így a pályán most nem volt más, csak Loki és Samerah. A lány azonmód ki is használta a lehetőséget egy kis fejmosásra.

- Te aztán benne hagytál tegnap, nyakig! - kapta el a herceget, amint magukra maradtak.

- Neked is jó reggelt, Sárkánylány! - villantott rá Loki egy kedélyes mosolyt. - Miben hagytalak én tegnap?

- Hát a pácban hercegem, a pácban! - bökte mellbe Samerah, mérgesen villogó szemekkel.

- Hó, kedvesem, csillapodj! - hunyorgott rá mókásan a herceg. - Én úgy vélem, inkább pont, hogy kihúztalak belőle...

- Ó, hogyne! - fortyogott továbbra is a lány. - Ha te ezt annak nevezed... Egyszerűen otthagytál! Leléptél, mint aki jól végezte dolgát...

- Nem igazán volt más lehetőségem, Samerah. - mondta ezúttal egy kicsit komolyabban Loki, és megfogta a lány kezét. - Úgy kellett tennem, mintha csak akkor, véletlenül találkoztunk volna, különben téged is felismernek...

- Ó, persze... - morogta Samerah - Jó kifogás... Szóval csak meg akartál védeni, mi?

- Így van. - nézett a szemébe a herceg. - És nem csak akartalak.

Egy percig határozottan fogva tartotta a lány tekintetét, aztán elvigyorodott.

- Egyébként tökéletesen be is vált a tervem, nem igaz? - kérdezte egy kacsintás kíséretében. - Senki sem jött rá, hogy velem voltál. Egyedül vittem el az egész balhét. A nagymester előtt is... - tette hozzá, megpöccintve a lány állát. - Úgyhogy egy kicsit hálásabb is lehetnél...

- Igazad van... - sóhajtott békülékenyen Samerah. - Sajnálom, én csak...

- Semmi baj. - mondta Loki mosolyogva és közelebb hajolva egy pillanatra a lányéhoz dörgölte az orrát. Samerah elnevette magát, és a homlokát a hercegéhez érintette.

- Rémesen bosszantó alak vagy... - mormolta halkan. - És utálom, hogy mindig igazad van...

- Tehetek én róla? - sóhajtott Loki teátrálisan. - Ez az én átkom...

Samerah megint nevetett és finoman megsimította a herceg arcát, majd elhúzódott tőle.

- Nagyon mérges volt a nagymester? - kérdezte aztán.

- Hát, mondjuk úgy, nem örült... Azt mondta, úgy látszik túl sok a"lekötetlen energiám". Meg a „fölös szabadidőm", ha ráérek kiszökdösni. És nagyon igyekezett valami frappáns büntetést kitalálni...

A lány ennek hallatán ijedten felszisszent.

- Azért nem ilyen vészes a helyzet... - vigyorodott el ismét Loki, a reakcióját látva. - „Csak" egy hét éjszakai őrségre ítélt. Azt meg akár fejen állva is kibírom. Bár lehet, hogy közben megesz majd az unalom...

- Örülhetsz, hogy ilyen olcsón megúsztad... - mondta Samerah a fejét ingatva. - Sokkal szigorúbb szokott lenni.

- Közönségünk is lesz? - hangzott fel Eran hangja mögöttük, ahogy a fiú visszatért, mindenféle fegyverekkel megrakodva. - Vagy csatlakozol hozzánk, herceg? - kérdezte Lokihoz fordulva. - Kipróbálnád magad két sárkány ellenében?

- Nem igazán... - dörmögte Loki, egy sötét oldalpillantással jutalmazva a vörös hajú tanoncot az ötletéért.

- Ahogy gondolod, felség... - vont vállat Eran, megforgatva a kezében az egyik kardot. - De ha engem kérdezel, neked sem ártana egy kis plusz edzés... Kezdhetünk, Samerah? - kérdezte aztán lánytól, aki már szintén egy hosszú kard egyensúlyát próbálgatta.

- Tőlem, mehet.

Loki pont közöttük állt és most felvont szemöldökkel nézett egyik sárkánynövendékről a másikra. Azok egyöntetűen alamuszi kis vigyorral néztek vissza rá.

- Azt hiszem, én inkább eltűnök a tűzvonalból... - hátrált ki közülük a herceg. - Mielőtt még újabb fura „ötleteitek" támadnának.

Eran és Samerah erre csak nevetve összekacsintottak, majd lassan kerülgetni kezdték egymást.

- Hát akkor... további jó mulatást, fiatalok! - mondta Loki még egy lépést hátrálva, azután sarkon fordult és otthagyta a gyakorlatozó tanoncokat az arénában.

***

Tiszta, csillagos volt az ég felette és csípősen hideg az éjszaka körülötte. Még a lehelete is látszott, gomolygó párafelhőként hagyva el újra és újra a száját, minden lélegzetvételnél. De mégsem fázott. Érdekes módon soha nem fázott... Még a leghidegebb télben sem. Annál rosszabbul viselte viszont néha a rekkenő, nyári hőséget. Egy újabb tétel a listán, amiben elütött a családjától...

Loki nyögve kinyújtózkodott a torony erkélyének peremén, ahol feküdt, majd összefonta maga előtt a karjait, és tovább bámulta a csillagok pöttyözte égboltot. Kevés értelmetlenebb dologgal hozta össze a balsors, mint ez az éjjeli őrszolgálat... De hát, mit lehetett tenni? Ahogy Samerah is mondta, örülhetett, hogy ennyivel megúszta. Az ébren maradás nem esett nehezére, amúgy is gondjai voltak az alvással, mióta itt volt. Erről is az a boszorkányos szemű kis fruska tehetett... A virrasztásnál sokkal jobban zavarta a kényszerű semmittevés. És járulékos következménye, az unalom... Ha nem volt mit csinálnia, a gondolatai azonnal önálló életre keltek, és szédült csapongásba kezdtek a fejében. Egyfolytában, kényszeresen töprengett. Vagy újabban inkább, tépelődött. Főleg akkor, ha Samerah jutott az eszébe... Mint ahogy most is. Mint ahogy szinte mindig, az utóbbi időben...

Alig látta egész nap. Kivéve, amikor a lány lekapta a tíz körméről reggel, a pályán, amiért otthagyta a fogadóban... Tényleg csak védeni akarta, és hirtelen nem tudott mást kitalálni, mint hogy az álcáját megőrizve egy újabb kis „kalandjának" állítsa be... Ezt leszámítva azonban nem is beszéltek a tegnapi estéről. Arról meg főleg nem, amit a kocsmában csináltak, mielőtt... Ő valóban csak figyelemelterelésnek szánta azt a kis enyelgést... Trükknek, félrevezetésnek, megtévesztésnek... Nem tudta, mi üthetett belé... Nem akarta kihasználni a helyzetet, épp csak... megtörtént. Számított is egy kiadós, külön fejmosásra emiatt... azért hogy áthágta azt a bizonyos határvonalat... De Samerah nem hozta szóba a csókjukat. Megtehette volna ezt ő is helyette, mondjuk azzal az ürüggyel, hogy bocsánatot akar kérni érte... De nem merte... Túlságosan is makacs és aggasztó bogarat tett a fülébe, amit Thor mondott neki, a városból hazafelé tartva. Ha tényleg világított a keze, miközben csókolóztak... az azt jelentette, hogy varázsolt... Nem látta okát, hogy miért hazudott volna erről a fivére. Így kénytelen volt elfogadni tényként, amit állított, bármennyire is nem tetszett neki a gondolat. Vajon tényleg annyira vágyott a lányra, hogy öntudatlanul is varázslatot használjon rajta? Igaz, hogy nagyon... nagyon akarta Samerah-t akkor... Kétségbeesetten akarta... De képes lett volna ezért arra, hogy így befolyásolja? Előfordult már, hogy cserbenhagyta az önuralma, mikor vele volt... de hogy egyáltalán ne tudja, mit csinál...

Sóhajtva dörzsölte meg a homlokát. Egészen belesajdult a feje ezekbe a nyavalyás, gyötrő gondolatokba... És ráadásul, nem is csak saját magát illetően volt ilyen bizonytalan. Valami más is zavarta... Látott, vagy látni vélt valamit, ami egyszerűen nem ment ki a fejéből. Mikor Thor olyan otrombán megzavarta őket... amikor kénytelenek voltak elszakadni egymástól... akkor egy pillanatra összenéztek, és... Mintha valami más is lett volna még Samerah tekintetében, az ijedtség mellett... Loki nem volt biztos benne, de egy másodperc töredékére mintha ugyanazt a vágyat látta volna égni a lány szemében, mint ami őt magát is kínozta... Ha tényleg így lett volna... Senki a világon nem lett volna nála boldogabb akkor. De ha csupán a saját varázslatát látta... Ha csak a mágiája vette rá a lányt arra, hogy annyira odaadóan, annyira... szívvel csókolja... azt inkább tudni sem akarta...

- Látom, éppen esz az unalom! - csendült egy ismerős, kedélyes hang. Mintha csak a gondolataiból lépett volna elő...

Loki annyira meglepődött, olyan hirtelen mozdult meg, hogy egyszerűen lefordult a falról. Riadt kiáltás, majd rögtön utána cifra káromkodások özöne tört fel belőle. Egy percig holtra váltan, ledermedve feküdt a földön, aztán nehézkesen feltápászkodott, haragos pillantásokat küldve „látogatója" felé.

- Szolgálatban heverészünk? - kérdezte Samerah visszafojtott kuncogással. - Ejnye-ejnye hercegem... Szégyelld magad, mélységesen!

- Megőrültél, te lány?! - mordult rá Loki mérgesen villanó szemmel. - Így a frászt hozni rám! És ha nem erre az oldalra esek, hanem... arra?! - mutatott az erkély falán túli mélység felé.

- Hát... - mondta Samerah, továbbra is egy alattomos kuncogással viaskodva - akkor legfeljebb megint ugrottam volna egyet...

Egy pillanatra meghökkent kifejezés futott át a herceg arcán, majd önkéntelenül is elnevette magát, és félig a falnak támaszkodva egy kicsit megcsóválta a fejét.

- Szerencséd, hogy nem tudok sokáig haragudni rád...

Samerah, még mindig halkan kacarászva odasétált hozzá, majd felült a falra mellette.

- Nem akartalak megijeszteni. - mondta kedvesen.

- Mégis sikerült... - morogta Loki és egy kicsi neheztelés azért érezhető volt a hangjában.

- Most elég lesz, ha azt mondom, hogy sajnálom? - mosolygott félrebillentett fejjel a lány. Olyan édes volt így... a herceg nem tudta megállni, hogy maga is el ne mosolyodjon.

- Hát, még meggondolom... - mondta megjátszott szigorúsággal, de aztán megint csak nevetni kezdett. - Egyszer még a sírba viszel, Sárkánylány... - mondta, mire Samerah, szintén nevetve biztosította róla, hogy ha így is lesz, az mindenesetre nem szándékosan történik majd.

- Hogy ment az edzés? - kérdezte Loki, miután a jókedvük egy kicsit lecsillapodott.

- Hagyjuk... - felelte a lány egy legyintés kíséretében. - Eran gond nélkül lenyomott. Úgyhogy még nem vagyok „gyógyultnak" mondható...

- Furcsa, hogy ilyen nehezen jössz helyre. - jegyezte meg tűnődve a herceg. - Nem mondanak erről semmit a gyógyítók?

- Épp úgy nem értik az okát, ahogy azt sem tudják, miért nem sikerül újra átváltoznom. Az első után már magától mennie kellene, de én hiába próbálkozom. Mintha a sárkány bennem úgy döntött volna, hogy nem szeretne többet mutatkozni...

- Vagy talán csak egy újabb vészhelyzetre vár... - töprengett hangosan Loki.

Hirtelen felcsillant a szeme és széles, csibészes vigyor terült szét az arcán. Aztán egy gyors mozdulattal Samerah térdei alá nyúlt és átbillentette a lányt a falon, aki a meglepetéstől még kiáltani is elfelejtett. A herceg kíváncsian nézett le utána, de a sötétben csak nehezen tudta követni, mi történik. Azt azért még így is látta, milyen hihetetlen gyorsasággal tűntek elő a lány szárnyai, hogy lefékezzék a zuhanását. Samerah egy pillanatig ijedten zihálva lebegett a levegőben, aztán egyetlen, erőteljes szárnycsapással újra az erkély peremén termett.

- Egy kissé kicsinyes bosszú volt ez, nem gondolod? - kérdezte vészjóslóan nyugodt hangon.

- Bosszú? - nézett rá Loki és kitartóan próbált ártatlan arckifejezést magára erőltetni. De a szája sarka újra és újra csak nevetésre rándult... - Dehogy volt ez bosszú, kedvesem! - mondta végül, nem bírva tovább visszafojtani a vigyorát. - Csak ellenőriztem az elméletemet...

- Elméletet? - meredt rá kíváncsian a lány.

- Igen-igen. - bólogatott a herceg. - Tudod, azt hittem, az hívja elő a sárkányt, ha veszélyben tud téged...

- És ezért lelöktél, hogy megnézd, igazad van-e... - állapította meg Samerah, még mindig gyanúsan nyugodtan.

- Pontosan! - helyeselt Loki, megint csak vigyorogva.

- Hát, úgy látszik, tévedtél. - szűrte le az eredményt a lány.

- Nagyon úgy látszik... - bólintott újra a herceg és a szája szélébe harapott, hogy elnyomja a megint feltörni készülő nevetést. Aztán óvatos hátrálásba kezdett...

Samerah ugyanis egy kecses mozdulattal lelépett a falról az erkélyre, majd még mindig szélesre tárt szárnyakkal, lassan közelíteni kezdett feléje.

- Az a helyzet hercegem, hogy nekem is lenne egy-két ötletem... - mondta egy különös, kicsit ijesztő mosollyal. - Tudod azon töprengtem, hogy talán... valaki más kell, hogy veszélyben legyen, nem én... - állt meg egy pillanatra Loki előtt, majd egy szempillantás alatt mögé került, elkapta a nyakát és lassan kimeresztette a karmait. - Mit gondolsz, ezt is kipróbáljuk? - kérdezte hideg kuncogással, a perem felé tolva a herceget.

'Meglepően erős a fogása... főleg a finom kis kezéhez képest... a karmokról nem is beszélve...' - jegyezte meg magában Loki. Jobbnak látta, ha meg sem próbál kiszabadulni. Lélegzetvisszafojtva tűrte a lány szorítását és közben csak úgy száguldottak a gondolatai. Samerah az Aréna óta nem támadt rá. Őrá nem, akármi is történt, akármilyen dühös is volt. Jó, a mágus várában valóban megharapta... de akkor nem volt magánál. Ha észnél volt, soha nem támadt volna rá. Legalábbis idáig nem... Az előbbi húzásával nagyon túllőhetett nála a célon... Pedig a lány máskor érteni szokta a tréfát...

A herceg nyelt egy nagyot és vadul dobogó szívvel várta, hogy mi fog most történni... Aztán Samerah hirtelen elengedte, játékosan tarkón legyintette a szárnya végével, majd hátrébb lépett tőle és bolondul kacagni kezdett. Annyira, hogy még a könnye is kicsordult.

- Ha most látnád magadat! - nevetett a szemét törölgetve. - Mint aki legalábbis egy seregnyi tűzóriással áll szemközt, méghozzá fegyvertelenül... Nem azt mondtad egyszer, hogy nem félsz tőlem?

Loki teljesen leforrázva állt és csak bámulta a rajta nevető lányt. Egy percre komolyan azt hitte, hogy bántani fogja... hogy lehajítja a toronyból, vagy az ő nyakát is kitöri, ahogy a mágus tanítványáét akkor... Kísértetiesen hasonlított ugyanis a két helyzet... De Samerah csak szórakozott vele. Ashera-nak igaza volt, tényleg rossz hatással van rá... Általában ugyanis ő szokott így megviccelni másokat... A herceg önmagát is meglepve hirtelen kuncogni kezdett. A lány a saját módszerét fordította ellene... ami bizony elégtételt kívánt.

- Tőled nem is félek, kedvesem... - mondta, jelentőségteljesen megnyomva az első szót és közben lassan elvigyorodott. - De azt ugye tudod, hogy ezért még számolunk? Méghozzá most, rögtön!

Villámgyorsan Samerah után kapott, de az nevetve félrelibbent előle. Megint a hátába került és egészen finoman újra fejbe csapta a szárnyával.

- Te átkozott kis boszorkány... - szűrte a fogai közt a szót Loki. Ismét a lány felé lendült és ezúttal már ő volt a gyorsabb. A kezét kapta el, majd megpördítette és az egyik karjával a derekát, a másikkal a vállait átölelve, háttal magához szorította. Samerah hiába vergődött, nem tudott szabadulni. A szárnyait ugyan nem tüntette el, csupán összecsukta, de most semmi hasznukat sem vette. Loki túl erősen fogta ahhoz, hogy egyáltalán mozdítani tudja őket...

- Ne ficánkolj ennyire, édes! - kuncogott a fülébe a herceg. - Ha így folytatod, még a végén elesünk miattad.

Az csak később jutott eszébe, hogy talán mégsem volt jó ötlet Samerah-t ilyen közelségben tartania magához... Mert így túlságosan is hatással volt rá... már megint. A karcsú dereka a karjában... a haja illata az orrában... az a boldog rebbenés a szívében, mikor meglátta, hogy viseli a láncot, amit ő adott... aztán a nyaka íve.... ahogy csábítóan fehérlett előtte a sötétben... Nem tudta megállni, egyszerűen muszáj volt belecsókolnia...

Samerah halkan felsikkantott, ahogy megérezte magán a herceg ajkait. Hátrarántotta a jobb lábát és sarkával pont sípcsonton találta, de nem tudott igazán erőt vinni a rúgásba. Loki szinte meg sem érezte. Megint kuncogott és egy újabb apró csókot nyomott a lány nyakára.

- Jössz nekem egy jóvátétellel, kedvesem. - súgta aztán a fülébe incselkedő gúnnyal.

- Már megkaptad! - mordult fel Samerah. Ez volt az első alkalom, hogy egyáltalán utalt arra a csókra a kocsmában. - Az orrba verés letudva. Nem hajthatsz be valamit kétszer. - mondta, és újra megpróbált kibújni a herceg szorító öleléséből. Nem sikerült...

- Én nem is arra gondoltam. - vidult tovább Loki. - Hanem arra, hogy majdnem leestem miattad...

- Azt is visszatromfoltad már! - vágta rá a lány. - Lelöktél a falról. Szintén törlesztve.

- Az tényleg csak egy próba volt. - nevetett a herceg. - De legyen neked igazad, mondjuk, hogy egy-egy az állás. Akkor is ott van még ez az utolsó kis... „mutatványod", kedvesem. Bevallom férfiasan, egy pillanatra valósággal halálfélelmem támadt a kezeid között. És ezért bizony adnod kell nekem valamit... Pusztán kompenzációként...

- Értem... - mondta a lány, felhagyva a szabadulási kísérleteivel. - És ha megkapod ezt a bizonyos „valamit" tőlem, akkor elengedsz végre?

- Természetesen. - felelte Loki, és ezúttal Samerah halántékára adott egy puszit. - Becsületszavamra.

- Jól van, akkor ki vele! Mit akarsz?

A herceg egy pillanatra eltűnődött. Tényleg, mit is akart? Igazából semmit... Csupán bosszantotta egy kicsit a lányt. Illetve... egyvalamit persze, hogy akart... de még mennyire... csak arról ugye szó sem lehetett... Egyszerre csak gyengéd, csiklandozó cirógatást érzett az arcán, és valami bódítóan édes illat hatolt az orrába. Mint az első, kora nyári esték illata... Fel sem tűnt neki, hogy miközben töprengett, Samerah szárnyaira hajtotta a fejét... egészen mostanáig.

- Na, hadd halljam végre, hercegem! - zökkentette ki a lány hangja. - Mit kérsz azért, hogy eleressz?

- Egy tollat... - mondta hirtelen, bár maga sem tudta, hogy miért.

- Tessék? - nézett rá hátra meglepetten Samerah. - Egy mit?

- Egy tollat. - ismételte meg Loki, most már határozottabban. - A szárnyadból.

- Minek az neked? - kérdezte a lány, megint hátra fordulva hozzá.

- Emlékbe? - kérdezett vissza Loki elvigyorodva.

- Egy kicsit abszurd az ötlet... - mondta Samerah a fejét csóválva. - Nem gondolod?

- Nem. - vigyorgott rá újra a herceg. - Szerintem nagyon is eredeti. Úgyhogy ezt kérem. Egy tollat a szárnyadból. Emlékül, az én gyönyörű sárkányomtól...

Samerah sokáig hallgatott és csak nézte őt, félig felé fordulva az ölelésében. Aztán hirtelen megint hátat fordított neki, egy mozdulattal előre tűrte a haját a válla fölött, és így szólt:

- Hát legyen, hercegem. Fájni fog ugyan, de elviselem. Válassz egyet! Ha ki mered tépni, a tiéd lehet...

Loki meglepett csendben állt, a tekintetét a lány tarkójára szegezve. Nem gondolta, hogy Samerah bele fog egyezni ebbe... Nem is komolyan kérte, csak... Kissé bátortalanul simított végig a szárnyain és félénk óvatossággal fúrta bele az ujjait az ezüstszélű tollak sorába. Hihetetlenül puha volt a tapintásuk. Akárha a legfinomabb, fekete bársonyból lettek volna... Egészen elképedt rajta, mennyire melegnek... mennyire élőnek érezte őket. Ahogy azon is, milyen érzékenyen reagálnak a lány szinte minden rezdülésére... és az ő érintésére is... Egészen finom remegés futott végig rajtuk, ahogy hozzájuk ért, mintha csak megborzolta volna őket a szél...

- Mire vársz, csináld már! - szólt rá hirtelen Samerah.

- Nem... - rázta meg a fejét Loki eltökélten és a puha tollakba temette az arcát. - Nem akarok fájdalmat okozni neked. És nem is fogok.

Gyengéd puszit nyomott mindkét szárnya tövére, aztán elengedte Samerah derekát, és a kezét megfogva újra az erkély falához sétált vele.

- Inkább kitaláltam helyette valami mást. - mondta, miközben letelepedett a fal tövébe, maga mellé húzva a lányt is.

- Miért érzem úgy, hogy ebből is én húzom majd a rövidebbet? - kérdezte Samerah a köveknek dőlve.

- Nem is tudom... - nevette el magát halkan Loki. - Talán mert mindig a legrosszabbat feltételezed rólam. Pedig most mindössze arra gondoltam, hogy ideje lenne betartani egy másik ígéretemet is...

- Másikat? - húzta fel a szemöldökét Samerah. - Az elsővel is akadnak még gondjaid, biztos, hogy jó ötlet még egyet bevenni a sorba?

- Holtbiztos! - nevetett megint a herceg. - Ennél ugyanis a kíváncsiságom lesz az, ami motivál majd, hogy álljam a szavam. Azt ígértem, mikor a tó mellett táboroztunk, hogy segítek neked megfékezni a sárkányodat. És már lenne is pár elképzelésem ezzel kapcsolatban. Tehát ez a csere-kérésem, kedvesem! Engedd, hogy kipróbáljam az ötleteimet!

- Más szóval... - mondta a lány elgondolkodva - legyek a kísérleti egered...

- Kísérleti sárkányom. - javította ki Loki kuncogva.

- A tollal jobban jártam volna... - morogta Samerah az orra alatt. - Na jól van, hercegem. - mondta aztán. - Ha tényleg ezt szeretnéd... De nagyon remélem, hogy tudod, mit csinálsz. Mikor kezdünk?

Loki úgy tett, mint aki nagyon a válaszon töpreng, majd hirtelen újra elvigyorodott.

- Mondjuk... most azonnal? - kérdezte a lányra nézve, mire Samerah csak felnyögött, és a fejét fogva valami rabszolgahajcsárt kezdett nem túl kedvesen emlegetni, a családfájával együtt...

- Nahát, kedvesem, micsoda modor ez? - nevetett a herceg. - Hát illik így beszélni rólam, amikor én csak segíteni akarok neked? Méghozzá minél előbb, szóval akár kezdhetjük is, ha te is úgy gondolod...

- Rendben... - sóhajtott beletörődően a lány. - Mondd, hogy mit csináljak.

- Fordulj szembe velem. - rendelkezett Loki, mire Samerah szófogadóan előrébb csúszott a faltól és törökülésben helyet foglalt előtte. - Most hunyd be a szemed. - utasította aztán, és a lány, kérdés nélkül így is tett.

- Jól van. Most pedig lazíts. És koncentrálj. Szeretném, ha megpróbálnád előhívni a sárkányt. De csak addig engedd, amíg még úgy érzed, hogy te irányítasz. Amint bizonytalan vagy, állj meg, érted? Állj meg és tartsd őt vissza. Menni fog?

Samerah csak egy bólintással jelezte, hogy igen és továbbra is csukott szemmel összpontosított.

- Megvan? - kérdezte halkan a herceg néhány perc után.

A lány ismét bólintott.

- Akkor most háromig számolok. - folytatta Loki nyugodtan. - És háromra kinyitod a szemed. Ha minden jól ment, a sárkány ott lesz a fejedben, de még a te irányításod alatt. Tőle fogok kérdezni, de te közvetíted a válaszokat. Rendben?

Samerah megint csak egy bólintással felelt.

- Akkor, háromra... Készülj fel. - mondta a herceg, és nagy levegőt véve lassan számolni kezdett. - Egy... kettő... és három.

Semmi sem történt. A lány még mindig csukott szemmel, mozdulatlanul ült vele szemben. Annyi volt a változás rajta, hogy a szárnyai közben visszahúzódtak. Loki várt még pár percet, de mivel továbbra sem történt semmi, végül tétován megszólította.

- Sameh?

Furcsa, kérdő hümmögés volt a válasz.

- Minden rendben, Sameh? - próbálkozott újra a herceg.

Újabb hümmögés, ami akár igent is jelenthetett. Loki nem tudta mire vélni a lány viselkedését. Valahogy olyan... fura volt. A tartása is megváltozott. Nem nagyon, szinte alig lehetett észrevenni... és egyébként mindenben olyan volt, mint szokott. De mégis... mégis úgy érezte, hogy valahogy... más.

- Nem nyitottad ki a szemed... - mondta neki, inkább csak ténymegállapításként, számonkérés nélkül.

- Nem, mert megint megijesztenélek. - felelte a lány és kis mosolyra húzódott a szája.

- Nem ijesztenél meg. - nevetett fel halkan a herceg. - Mondtam, hogy nem félek tőled, kedvesem. Ne aggódj emiatt.

Erre Samerah is elnevette magát. De valahogy... nem úgy, mint szokta... Loki akkor nem is vette észre, hogy van valami különös a hangjában. Csak utólag visszagondolva tűnt fel neki, hogy már ebből rá kellett volna jönnie...

- Igen, tényleg azt mondtad. - kuncogott jókedvűen a lány. - De azért kíváncsi lennék...

- Mire? - kérdezte a herceg, de még mindig nem gyanakodott.

- Hát arra hercegem, - kuncogott tovább Samerah, majd hirtelen kinyitotta a szemét. - hogy vajon tőlem sem félsz?

- Hoppá... - mondta halkan Loki, és egy kicsit hátrébb húzódott. - Úgy látszik, ez mégsem vált be...

Samerah helyett ugyanis a sárkány nézett vele farkasszemet... De csak egy pillanatra. Egyetlen pillanat erejéig villant fel az a keskeny pupillájú, ragyogó sárkányszem a lány arcában. Aztán rögtön el is tűnt. Visszatért a megszokott kék szempár. Ám Samerah-t már hiába kereste benne. Ismerős, mégis idegen tekintet nézett rá kérdően és gunyoros csillogással.

- Mi a gond, hercegecske? - szólalt meg a lány, és bár a saját hangját használta, mégis mintha más mondta volna helyette a szavakat. - Csak nem túl nagy volt a szád?