Samerah majd' három hetet töltött a mélyálomban és további egy hétbe telt, mire mindenféle megfigyelések és vizsgálatok után, elhagyhatta végre az Ispotályt. Továbbra sem tudták, mi indította be nála az átalakulást és hiába próbálták reprodukálni a folyamatot, nem sikerült. Bármennyire is igyekezett a lány, nem tudta akarattal magára ölteni a sárkány formáját. Néha még a szokásos, félig transzformálódott alakjának megjelenítése is problémákba ütközött... Tanítói és a nagymester ezt azzal magyarázták, hogy túlságosan is leromlott az erőnléte a hirtelen átváltozás és a hosszú álom miatt. Ezért aztán a szokásos edzéseken kívül is folyamatosan terhelték. Samerah szinte minden szabad idejét a gyakorlótéren töltötte, soron kívüli tréningen valamelyik tanonctársával.

Aznap éppen Ashera gyakoroltatta vele a közelharcot, fegyver nélkül, csak a képességeikre támaszkodva. Loki a kilátó peremén ülve figyelte őket. Hazudott volna magának, ha azt mondja, hogy nem tetszik neki a látvány, elvégre két igen szemrevaló ifjú leányzó küzdött egymással éppen... De nem tudott igazán az összecsapásra figyelni. Folyton elkalandoztak a gondolatai...

Samerah még mindig nem tudta pontosan, mi is történt vele, bár a társai a maguk részéről készséggel felvilágosították az eseményekről. Mármint arról a részéről, amiről tudomásuk volt... Csak ő nem volt hajlandó erre, pedig a lány kitartóan győzködte, hogy képes elviselni, akármiről is legyen szó. Nem is ezért nem mondott neki semmit, habár tény, hogy nem szívesen elevenítette volna fel a kínzások részleteit. Nem, ő sokkal inkább arról nem akart beszélni vele, ami kettejük között történt... Kitartóan győzködte magát, hogy Samerah sokkhatás alatt állt, hogy nem volt tisztán a tudatánál, mikor azt a csókot adta... De egy hang a fejében folyamatosan azt zümmögte, hogy nem így van, hogy nincs igaza. Bosszantó és makacs gondolat volt, ami igencsak felkavarta, főleg mert a korábbi elhatározásában is sikerült megingatnia. Komolyan tartani akarta az ígéretét, amit a párharcuk után a lánynak tett. Pedig nagyon nehezére esett... hiszen továbbra is éppen úgy vonzódott hozzá. Sőt, talán még jobban is... Újra meg újra azon kapta magát, hogy mellette akar lenni, hallani akarja a hangját, a nevetését, látni akarja a szeme csillogását. A legrosszabb azonban nem ez volt, hanem a testi vágyódás Samerah után. Szüntelenül gyötörte, egyre jobban és jobban, hiába próbálta elnyomni magában. Számát sem tudta, hányszor űzött vele keserű tréfát a képzelete, hogy hányszor és hány módon tette már magáévá őt az éjszaka lidércnyomásaiban és riadt fel aztán, ráébredve hogy megint csak álom volt az egész... Néha már annyira kívánta a lányt, hogy az valósággal fizikailag fájt, de megtanulta, hogyan uralkodjon magán. Tartotta a szavát és nem ostromolta, nem próbálta elcsábítani többé. Azt azonban nem tudta megállni, hogy néha kétértelmű megjegyzéseket tegyen, vagy kihasználjon bizonyos helyzeteket. Mint ahogy például a tónál is... Akkor, a vitájuk hevében egy pillanatra megfeledkezett magáról és ígéret ide vagy oda, kis híján újra megcsókolta. És nem csak ennyi lett volna a szándéka... Annyira gyönyörű volt, ahogy ott állt csuromvizesen, a haragtól és a hidegtől kipirulva... annyira gyönyörű... és annyira kívánatos... Egyszerűen nem tudta kihagyni a lehetőséget. Szerencsére a lány helyette is észnél volt és elutasította. Ha csak egy kicsit is enged neki... ha hagyja, vagy esetleg még vissza is csókolja... ő biztosan elveszett volna, nem tudott volna megálljt parancsolni magának. Ugyanígy nem tudott ellenállni az apró gyengédségeknek sem... a lopva adott kis pusziknak, az óvatos érintéseknek, az öleléseknek... Annak ellenére sem, hogy tudta, ezekkel csakis saját magát kínozza. Samerah kezdetben az ilyen irányú közeledéseit is gyanakodva és kissé ridegen fogadta, minden mozdulatában újabb próbálkozást sejtett. Mostanra azonban ez a távolságtartása felengedett és a kapcsolatuk időközben sokkal... bizalmasabbá vált. Tisztában volt vele, hogy ennek ellenére sem történhet semmi több, hogy nem kaphatja meg a lányt, hiába is vágyik rá... de már ezt sem bánta. Abban maradtak, hogy csupán barátok lehetnek és ő próbálta tartani magát ehhez, bármilyen nehéz is volt. Elfogadta ezt a feltételt, mert ez volt az ára annak, hogy a közelében lehessen...

Viszont ott a várban... Akkor a lány volt az, aki kezdeményezett. Ő csókolta meg, ő nyitott felé... Samerah törte meg a köztük lévő alkut, erre tessék, most az egészből semmire sem emlékszik. 'Ilyen az én formám...' gondolta magában Loki és keserű mosolyra húzódott a szája. 'De most már legalább tudom, hogy komolyan érez valamit irántam... Tényleg nem vagyok neki közömbös, még ha ő maga pillanatnyilag nincs is ezzel tisztában...'

Jókedvű viháncolás hangjai rángatták vissza a valóságba. Úgy látszott, a lányok kezdték teljesen komolytalanra venni a küzdőformát. Ashera bevetette az elemi erejét, hogy ezzel szorítsa sarokba Samerah-t, aki azonban, ahogy elmúlt az első hidegzuhany sokkja, visszafordította rá a saját vízsugarát. Sajátos harcmodor kerekedett ki a helyzetből, amiből végül az sült ki, hogy bőrig ázva és vidáman kacagva fröcskölték egymást. Samerah azonban még nem adta fel a harcot. A játék közben szép lassan egyre közelebb került az ellenfeléhez, és egy óvatlan pillanatban kigáncsolta Ashera-t. A lány elterült a gyakorlópálya átnedvesedett homokjában, és mire a meglepetésből felocsúdott, már a hasán feküdt, hátracsavart karokkal.

- Jól van, elég! – kiabálta nevetve. –Te győztél!

Samerah elengedte, mire Ashera lendületből felpattant a földről.

- Szép volt. – mondta elégedetten és vállba veregette a másik lányt. – Egy kissé ugyan sunyi megoldás – utalt egy kacsintással a gáncsolásra – de kétségkívül hatásos. Megjegyzem, ez a te hibád, herceg! – mondta aztán emelt hangon a kilátó felé fordulva. – Míg ide nem jöttetek, maga volt a kétlábon járó becsületesség, most meg ilyen aljas módszerekhez folyamodik... Rossz hatással vagy rá! Úgyhogy holnaptól te gyakorolsz vele...

Loki erre elvigyorodott és színpadiasan intett feléjük.

- Máris állok rendelkezésükre, hölgyeim! – mondta, majd elrugaszkodva a peremtől, leugrott az arénába. Talpon ért földet, a vastag, puha homokréteg pedig porfelhőt verve fogta fel az érkezését.

- Na, valahogy így terveztem a sárkányhátról-leszállást is. – jegyezte meg – Csak aztán az a bizonyos sárkány – és itt Samerah felé biccentett – máshogy gondolta...

- Nem én tehetek róla, hogy leestél. – kuncogott a lány. – Biztos nincs egyensúlyérzéked...

- Nem estem le. – jelentette ki megmásíthatatlan tényként a herceg. – Ledobtál.

- Én nem így emlékszem... - kuncogott továbbra is Samerah.

- Tudtommal, te sehogyan sem emlékszel... - ráncolta a homlokát Loki. – Vagy mégis?! – kérdezte aztán élesen.

- Jól van, ezt a vitát majd rendezzétek le egymás közt... – intette le őket Ashera – Mondjuk itt a pályán, holnap délután...

- Úgy legyen! – kapott az ötleten a herceg – Amúgy is, már régóta érik egy visszavágó...

- Nem volt elég a múltkori? - morogta égre emelt tekintettel Samerah – Hát, ha neked az kell, hogy megint földbe döngöljelek, ám legyen. Alig várom, tényleg...

- Azt hiszem, arra még várnotok is kell... - szólt közbe egy hang, és Eran lépett be az arénába. – Holnaptól ugyanis én fogok gyakorolni veled. – mondta Samerah-nak. – És nálam nem lesz ilyen könnyű dolgod... - tette hozzá egy kacsintás kíséretében.

- Mi ez a hirtelen váltás? – kérdezte meglepetten Samerah.

- Felsőbb utasítás. – vont vállat a fiú. - A nagymester ötlete volt. Azt mondta, ha engem is le tudsz győzni, teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy rendbe jöttél.

- Remek! – csapta össze a kezét a lány. – Akkor viszont ez azt jelenti, hogy mára befejeztük, ugye? – vetett egy reménykedő pillantást Ashera felé.

- Igen, azt. – bólintott nevetve a másik lány. – Ma már nem kínzunk tovább, megígérem.

- Ezer hála és köszönet... - sóhajtott megkönnyebbülten Samerah, mire a tanonctársai csak még jobban nevettek. A lány vetett rájuk egy lesújtó pillantást, kirázta a vizes tincseket az arcából és az aréna kijárata felé indult. Eran és Ashera követték és a további edzésterveken vitatkozva hamarosan le is hagyták őt. Samerah egyedül maradt az időközben melléje szegődött herceggel.

- Hogy van a vállad? – kérdezte Lokihoz fordulva.

- Egy kicsit még érzékeny. És újabban előre jelzi az esőt... ez normális?

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy megharaptalak... - csóválta a fejét a lány. – Nagyon sajnálom, tényleg...

- Ezt már egyszer megbeszéltük. – mondta kedvesen a herceg és a lány füle mögé tűrt egy begöndörödött, kósza hajtincset. – Nem akarattal támadtál nekem, csak védekeztél. Nem voltál magadnál Sameh, nem tudhattad, hogy én vagyok az...

- Mintha azt is megbeszéltük volna, hogy nem hívsz így, nem igaz? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Samerah.

- Igen, azt is, de nem tehetek róla. – mentegetőzött Loki ártatlanul mosolyogva. – Magától jön.

- Persze... - morogta rosszallóan a lány, de már az ő szája is mosolyra húzódott.

- Tervezel valamit ma estére? – érdeklődött csevegő hangon a herceg, miközben tovább sétáltak.

- Nem igazán... - vonta meg a vállát Samerah. – Miért, te igen?

- Hát, ami azt illeti, – mondta Loki elvigyorodva – nekem tényleg lenne egy ötletem...

Azzal karon fogta a lányt és minden további szócséplés nélkül keresztülvágott vele a vár udvarán. Samerah meglepetten, de tiltakozás nélkül követte. Végül egy régi, eldugott, borostyán-lepte falszakasznál álltak meg.

- Minek jöttünk ide? – kérdezte értetlenül a lány.

- Mutatni akarok valamit. – felelte a herceg. – Figyelj.

Félretűrte az indákat, majd a tenyerét a falra fektetve finoman megnyomta alulról a negyedik követ. Csikorgó hang hallatszott, majd a fal egy része egy kicsit besüllyedt és félregördült az útjukból, látni engedve a kastélyon túli világ egy kis szegletét. Samerah a csodálkozástól tátva maradt szájjal hajolt ki a nyíláson.

- Ezt meg hogyan... hogy találtad meg?

- Szerencsém volt.

- Hogy lehet az, hogy én az egész életemet ebben a várban töltöttem, te meg még egy éve sem vagy itt, mégis jobban ismered az erődöt nálam? – kérdezte a lány, hitetlenkedő arccal.

- Unalom? – kérdezett vissza vigyorogva a herceg. – Van, akire inspirálóan hat...

- Hihetetlen vagy... - nevetett Samerah. – Gondolom, az a bizonyos „ötlet" valahogyan ehhez kapcsolódik, ugye? Mit találtál ki megint?

- Szeretnélek egy kicsit ellopni. – mondta Loki sejtelmes mosollyal. – Állítólag valami ünnepségféle van most a városban. Szökjünk ki, nézzük meg.

- Nem jó ötlet... - rázta a fejét tiltakozón a lány. – Sőt, kifejezetten rossz. Mi van, ha lebukunk?

- Kockázat nélkül nincs mulatság. – bölcselkedett hamiskásan hunyorogva a herceg – Hová lett a kalandvágyad, Sárkánylány?

- Miből gondolod, hogy volt valaha is? – nézett rá kérdően Samerah.

- Tapasztaltam. – vigyorodott el ismét Loki. – Elvégre levetetted magad egy feneketlen mély szakadékba. Az mi más lett volna?

- Azt én leginkább hülyeségnek nevezném...

- Hülyeségnek? – nézett rá a herceg őszinte megbántottsággal a szemében. - Vagyis akkor... már bánod, hogy megmentettél? Így értsem, Sameh?

- Jaj, nem, dehogy! – visszakozott gyorsan a Samerah, és még a beceneve miatt is elfelejtett bosszankodni. – Nem így értettem, Loki. A legkevésbé sem... Csak...

- Csak kicsúszott a szádon, tudom... - mondta fásultan a herceg és elfordult a lánytól – Velem is megesik, úgyhogy nincs jogom számon kérni máson...

- Loki... - simogatta meg a hátát békítően Samerah. – Nézz rám, kérlek.

A herceg egy fáradt sóhajjal elhúzódott, de azért visszafordult felé.

- Nem bánom, egy cseppet sem, érted? – mondta a lány, a szemébe nézve. - Egyáltalán nem... És bármikor, újra megtenném.

- Meghalhattál volna... - mormolta alig hallhatóan Loki.

- Ahogy te is...

- Mégis, miért csináltad, Sameh? – kérdezte egy újabb sóhaj kíséretében a herceg. - Miért ugrottál utánam?

- Nem tudom... - válaszolta halkan a lány és zavartan ráharapott az alsó ajkára. – Te miért jöttél utánam?

- Nem tudom... - hangzott az elgondolkodó felelet, majd hirtelen mindketten, egyszerre nevettek fel.

- Tehát úgy látszik, egyikünk sem tudja, mit miért csinál... - sommázta az eredményt Samerah. – Mit ne mondjak, jól összeillünk...

- Igen, úgy tűnik... - helyeselt Loki még mindig nevetve és nagyon igyekezett, hogy a lány ne vegye észre rajta, milyen hatással volt rá az utolsó mondata. Ugyanis akkorát dobbant a szíve örömében, hogy úgy érezte, egy-két bordája is megrepedhetett belé... Miért van az, hogy már a legkisebb kedves szavára is ilyen... hevesen reagál?

- Ez az egyik nagy hibám... - mondta Samerah kis fejcsóválás kíséretében – Meda rendszeresen a fejemre is olvassa, hogy sosem tudom fékezni a nyelvemet. De tényleg nem akartalak megbántani, hidd el.

Hirtelen csintalan mosoly villant fel az arcán, majd fél szemmel felsandított Lokira és azt kérdezte: - Mivel tehetném jóvá, hercegem?

Loki nem tudta megállni, hogy ne nevesse el magát ismét. Ez a kérdés egyszer már elhangzott köztük, még az elején... Akkor szégyentelenül kihasználta a helyzetet és most sem állt szándékában ezt kihagyni. Csak ezúttal valami mást akart kérni...

- Nos, ha tényleg jóvá akarod tenni, Sárkánylány... - kezdte és közelebb lépve Samerah-hoz, megfogta mind a két kezét.

- Igen? – kérdezte a lány, éledező gyanakvással a hangjában.

- Akkor gyere el velem a városba.

- Ó, de ravasz húzás... - mondta erre összevont szemöldökkel Samerah. – Gondoltad, így biztos nem mondok nemet, mi? Nagyon ravasz, tényleg...

- Az bizony. – biccentett kedélyesen a herceg. – De most komolyan, Sameh... - győzködte aztán tovább - Még nem is volt alkalmunk megünnepelni, hogy igazi sárkány lett végre belőled. Most itt a lehetőség, hogy bepótoljuk. Csak egy ártalmatlan kiruccanás lesz, ígérem és senki nem fog észrevenni minket. Szóval, mi a válaszod?

- Hát... - tétovázott a lány – Nem is tudom, Loki...

- Kérlek, gyere. – vetette be a herceg a legaranyosabb, kuncsorgó pillantását.

- Ó, ne már... – sóhajtott fel elgyötörten Samerah. – Ne csináld ezt!

- Mégis mit? – kérdezte mosolyra ránduló szájjal Loki.

- Hogy mindig ilyen kiskutyaszemekkel nézel, ha rá akarsz venni valamire...

- Mit tegyek, ha egyszer ez a leghatásosabb meggyőzőerőm?

- Ez disznóság, tényleg... – morgolódott tovább a lány,

- Viszont mindig beválik! – kuncogott elégedetten a herceg. – Ahogy most is. Mert velem, jössz nem igaz?

- Igen... – mondta végül megadóan a lány. – Biztosan nem vagyok eszemnél, de igen, veled megyek... Csak előbb hadd öltözzek át, rendben?

- Minek? – kérdezte Loki és szemtelen vigyorral végignézett a lányon. A vizes ruha miatt még inkább szembetűnőek voltak az idomai, ami cseppet sem volt elhanyagolható látvány... – Nekem tetszik így. – mondta bujkáló pajzánsággal a hangjában - Igazán előnyös. Jól kiemeli a...

- Ha így folytatod, még meggondolom magam... - vágott közbe Samerah mérgesen fújva.

- Az alakodat, azt akartam mondani. - fejezte be a herceg még mindig vigyorogva. – Így próbáljon az ember bókolni neked...

Újra végigpillantott a lányon, majd egy beletörődő sóhajjal elengedte a kezét.

- Azt viszont a legkevésbé sem szeretném, hogy megfázz. – mondta komolyra fordítva a szót – Úgyhogy menj, de siess vissza, rendben? Itt várlak.

***

Samerah azonban nem kapkodta el a visszatérést. A délután már kezdett kora estébe fordulni, mire végre újra megjelent a falnál.

- Alaposan megvárattál, Sárkánylány. – mondta rosszallóan a herceg – Már-már kezdtem azt hinni, hogy felültettél...

- Én? – kérdezte bájosan mosolyogva Samerah – Ugyan, hát olyannak ismersz?

- Néha úgy érzem, egyáltalán nem ismerlek... - morogta magában Loki, majd a kezét nyújtotta a lánynak és hangosan csak annyit mondott: - Induljunk, gyere.

Samerah egy szó nélkül tartott vele és amint átléptek a falon, az átjáró szinte azonnal bezárult mögöttük.

- Visszafelé ugyanígy működik. – mondta a herceg, mintegy mellékesen. – Alulról a negyedik kő, megjegyezted?

Samerah csak egy kis biccentéssel jelezte, hogy igen. Egy fiatal fák alkotta kis erdősávba jutottak, amelyen keresztülvágva viszonylag hamar elérték a város határát. Loki jól mondta, tényleg valami nagyszabású ünnepély zajlott éppen. Az összes városkapu tárva-nyitva állt és folyamatosan hömpölygött rajtuk keresztül a nép. Igyekeztek elvegyülni a tömegben és egy ideig valóban senki sem figyelt fel rájuk. Ahogy azonban egyre beljebb haladtak a városban és a sokaság kezdett ritkulni körülöttük, már korántsem volt ilyen egyszerű a helyzet. Samerah hamarosan azt vette észre, hogy egyre többen kezdenek kíváncsi pillantásokat vetni feléjük. Persze, hiszen sejthették volna, hogy a jellegzetes, sárkány-rendi öltözékük feltűnést fog kelteni. Ahogy azzal is számolniuk kellett, hogy a herceget esetleg felismerhetik...

- Hogyan is gondoltad kivitelezni az észrevétlenül maradást? – kérdezte Lokitól, mikor elérték a piacteret.

- Álcázással. – hangzott a tömör felelet, majd a herceg se szó, se beszéd behúzta magával Samerah-t egy félreeső sikátorba. Ott aztán megállt, háttal a falnak, majd egy mozdulattal karon ragadta és szembefordította magával a lányt.

- Loki, mit...? – kezdett volna értetlenkedni Samerah, de a herceg egyszerűen lepisszegte.

- Maradj így. – mondta aztán halkan – Ne mozdulj, érted? És csukd be a szemed.

Samerah meglepett bólintással fogadott szót neki, Loki pedig néhány percnyi elmélyült koncentrációt követően lassan végighúzta az egyik kezét saját maga, a másikat pedig a lány előtt. Egy pillanatra zöldes-arany fény ölelte körül mindkettőjüket, majd amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt a jelenség.

- Kinyithatod. – szólalt meg kisvártatva a herceg.

Samerah így is tett – és még a szava is elakadt meglepetésében. Szőke, kissé feszengve mosolygó fiatalember állt vele szemben, fekete nadrágban, csizmában és vörösesbarna bőrzekében. Loki volt az – és mégsem ő volt...

- Na, milyen? – kérdezte kíváncsian a lányt. A külseje ugyan némileg megváltozott, de a hangja a sajátja maradt. Samerah azonban nem felelt, csak bámult rá továbbra is. Aztán közelebb lépett és egyszer csak, egy hirtelen mozdulattal beletúrt a fiú hajába.

- Te meg mit csinálsz? – nézett rá Loki furcsállóan.

- Bocsánat... - nevette el magát Samerah. – Én csak... Egy pillanatra azt hittem, hogy illúzió, amit látok. De ez.. ez igazi...

- Persze, hogy igazi. – mondta a herceg, olyan hangsúllyal, mintha ez magától értetődő lenne.

- Nem is rossz, egyébként. – kuncogott megint a lány és kedveskedve összeborzolta Loki újdonsült és enyhén hullámos, szőke fürtjeit. – Jól áll neked ez a szín. És így máris sokkal hihetőbb, hogy testvérek vagytok Thorral.

- Mert egyébként nem az?

- Hát... ne vedd sértésnek hercegem, de a bátyád és te... nem is lehetnétek különbözőbbek...

- Nem veszem sértésnek. – somolygott Loki – De csak azért nem, mert te mondtad. Most viszont gyere, nézd meg a másik „művemet" is.

Átkarolta a lány derekát és kivezette a sikátorból. Közvetlenül a szűk kis utca bejárata előtt állt az egyik vásári árus bódéja, amely eddig elrejtette őket az illetéktelen tekintetek elől. A pult oldalához egy jókora, ovális, díszes sárgaréz keretbe foglalt tükröt támasztottak. A herceg megállt előtte Samerah-val, a lány pedig néma csodálkozással és tágra nyílt szemmel meredt az üveglapon megjelenő tükörképére.

- Magadra ismersz? – hallotta Loki halk kérdését a háta mögül.

- Csak alig... - válaszolta Samerah, még mindig elhűlten bámulva új önmagára.

A tükörben látható lány is apró termetű volt és filigrán, akárcsak ő maga, de ezzel ki is merült a köztük lévő hasonlóság. Míg az ő haja sötét volt, csaknem koromfekete és szinte mindig kiengedve hordta, addig a tükörképe búzaszín tincsei takaros fonatokból álló, kontyszerű frizurába rendeződtek a tarkóján. A szeme is más lett, egészen világoskék árnyalatot öltött, akár a kora tavaszi égbolt. Máskor hófehér bőre pedig halvány, aranybarna színt kapott, mintha sok időt töltött volna a szabadban, a napon. Egyszerű, sötétszürke ruha volt rajta, aminek fűzött mellrészén kivillant az alatta viselt fehér lenvászon anyag, és amely szabadon látni hagyta az ingvállakat is. A derekán rojtos szélű, barna kendő futott körbe. Ha valaki nagyon alaposan megfigyelte, és ráadásként még jól is ismerte őt, az esetleg felfedezhette rajta Samerah arcvonásait... de máskülönben mindenki csak egy egyszerű, hétköznapi lányt láthatott benne.

- Egész csinos kis „városi hajadont" csináltam belőled, nem? – vigyorgott a tükrön keresztül önelégülten Loki.

- Határozottan. – ismerte el Samerah és szórakozottan végigsimított a saját arcán. – De ha megengedsz egy megjegyzést, hercegem... - fordult hátra aztán Lokihoz – Te viszont túlságosan is hasonlítasz magadra.

- Még jó, hogy! – vágta rá a herceg egy mulatságos kis grimasz kíséretében. – Csak nem gondolod, hogy a szükségesnél jobban elváltoztatom az én páratlanul jóképű ábrázatomat?

- Igaz is, az nagy kár lenne... - mondta nevetve Samerah. – Az elképesztő szerénységedről meg már ne is beszéljünk... De ha már ilyen remekül megoldottad az inkognitónkat, akár körül is nézhetnénk végre, nem gondolod?

- Ahogy a hölgyem óhajtja. – bókolt tréfásan Loki, és belekarolt a lányba. – Lássuk akkor azt a vásári forgatagot...