Kifulladva, de jókedvűen tértek vissza a korábbi helyükre a körben, ahogy a mulatozásban egy kis szünet állt be. Loki ezúttal már semmit sem bízott a véletlenre, maga elé állította Samerah-t és a szorosan átölelte a derekát.

- Elővigyázatosság. - mondta egy kacsintás kíséretében, mikor a lány kérdően ránézett. - Túl jól sikerült az álcád, Sárkánylány. Nem szeretném, ha valaki megint lecsapna a kezemről...

- Tudod mit, hercegem? - kuncogott fel erre Samerah és hátranyúlva megsimogatta a fiú arcát. - Azt én sem szeretném.

Jóleső sóhajjal dőlt neki Loki mellkasának, aki erre még szorosabban fonta köré a karjait, majd egy gyengéd puszit követően megtámasztotta az állát a lány fején.

A bolondos kis zenész eközben visszaült az asztal szélére és a lábait lógázva belekezdett a harmonikáján egy lassú, réges-régi, szerelmes melódiába.

Oh, én kedvesem, hol s merre jársz már? *1
Oh, jöjj és hallgasd, igaz szerelmed vár
Ki néked két szólamban is dalol...

Édes szépségem, ne menj hát messze
Hisz szeretőkként érünk az út végére
Bölcs ember fia ezt tudhatja jól...

Talán a furcsa kis ember hangjában volt valami, vagy csak a jól ismert, kedves dalocska varázsa tehetett róla, de mindenki megbűvölt csendben hallgatta. Loki egyszer csak azon vette észre magát, hogy lágyan ringatja Samerah-t a zene ütemére és halkan dúdolja a dallamot a lány fülébe.

Mi hát a szerelem? Nem a 'majd'
Most bír csak örömmel, most kacag

Samerah a herceg ölelésébe simulva hallgatta a bűbájos dalnokot, majd váratlanul maga is bekapcsolódott az éneklésbe.

A jövő bizonytalan s nem vár
Mi végre hát és miért halogatnál
Jöjj hát, csókolj, százszor is, édes
Mert ifjúságunk tovaszáll

Néma, megilletődött csend ülte meg a kocsmát egy pillanatra, ahogy a dal véget ért. Majd minden átmenet nélkül, a vendégek hirtelen zajos tetszésnyilvánításban törtek ki. Loki büszke csillogással a szemében adott egy puszit a lány hajára, Samerah pedig a fejét egy kicsit meghajtva és szégyenlősen mosolyogva köszönte meg tapsot és az elismerést. Az énekes vigyorogva meghajolt előbb a közönsége előtt, majd külön előttük is. Azután hívogató mozdulattal intett a lánynak és felé nyújtotta az asztalról felkapott lantot.

- Nem-nem. - tiltakozott nevetve Samerah, mire az emberek csalódottan hujjogtak.

- Ugyan már, Sárkánylány! - súgta a fülébe Loki mulatva. - Menj, ne kéresd magad! Énekelj nekünk...

A kis fickó kaján vigyorgással a képén tett újra egy invitáló mozdulatot és le nem vette volna huncutul csillogó, bolondozó tekintetét a lányról.

- Ó, jól van, legyen... - sóhajtott megadóan Samerah. A herceg erre kuncogva elengedte a derekát és bátorítóan meglökte egy kicsit a kör közepe felé. A lány odasétált a zenészekhez és átvette a lantot, a dalnok pedig egy mozdulattal melléje penderített egy széket, amire leülhetett. Samerah elhelyezkedett, az ölébe vette a hangszert, majd néhány próbapengetést követően egy szintén mindenki által ismert dalba kezdett.

Sötét kapuk, magas házak, *2
Fényes udvarok...
Nyíljatok meg lábam előtt,
Ha arra indulok...

Erdő közepében járok
Egyszer majd rád találok
Csillagom, vezess
Én utánad megyek...

Loki az egyik időközben megürült asztal szélének dőlve hallgatta a lány előadását. Ahogy már korábban is történt, most is szinte elvarázsolta Samerah hangja, de ha nem akarta, hogy lelepleződjenek, ezúttal nem merülhetett el úgy benne, mint ahogyan azt az erdőben tette. Tudta, ha elkezdené varázslattal kísérni a lányt, az rögtön az inkognitójuk végét jelentené. Ezért aztán nagyon igyekezett, hogy észnél maradjon, és bár nem hagyta, hogy teljesen magával ragadja a dal, azért nem lelte kevésbé örömét benne, hogy hallgathatja. A közönségre azonban úgy látszott, hatott a varázs, mert a második refrént már mind Samerah-val együtt énekelték.

Erdő közepében járok
Egyszer majd rád találok
Csillagom, vezess
Én utánad megyek...

A lány kezdeti idegessége a jó hangulattól egyre inkább felengedett és egyre határozottabban csengett a hangja, ahogy énekelt.

Felhő, felhő, fenn az égen,
Vártunk már nagyon
Esőt hozz a virágoknak,
Mosd el sok bajom

Erdő közepében járok
Egyszer majd rád találok
Csillagom, vezess
Én utánad megyek...

A fogadó vendégei megint vele énekelték a refrént, a mókás kedvű dalnok pedig időközben törökülésben a lába mellé telepedett és olyan szemekkel meredt Samerah-ra, ahogy egy hűséges kutya néz az istenített gazdájára.

Erdő közepében járok
Egyszer majd rád találok
Csillagom, vezess
Én utánad megyek...

A dal végeztével a kis ember felpattant a földről, felállította a lányt is a székről és kivette a kezéből a lantot, majd néhányszor meghajolt vele a hallgatóság felé. Azután egy gáláns mozdulattal kezet csókolt neki és visszavezette Lokihoz. A herceg nevetve zárta ismét a karjába, majd miután alaposan megölelgette, maga mellé ültette Samerah-t az asztal sarkára.

- Gratulálok, Sárkánylány. - mondta aztán mosolyogva, ahogy újra átkarolta - Egészen elbűvölted őket. Ennek a fura dalnok-szerzetnek meg teljesen elcsavartad a fejét...

- Remélem, nem vagy féltékeny, hercegem. - ugratta tréfásan a lány.

- Remélem, hogy nincs rá okom, kedvesem. - kontrázott vissza Loki, finoman megpöccintve Samerah orrát. A lány erre halkan felnevetett, majd ő is átkarolta a herceget és a vállára hajtotta a fejét.

A zenészek tovább játszottak. Egyik dal a másik után csendült fel, ők pedig, megfeledkezve az időről és minden másról is körülöttük, összebújva hallgatták a különös vándorénekest és az édesen szép, vagy épp szomorú és búskomor balladákat.

Jöjj el hát, jöjj el értem, halál *3
Eressz a földbe engem
Lélegzet, lélek, menj, tovaszállj
Megölt e szép, kegyetlen leány

- Fáradt vagy? - kérdezte Loki halkan, Samerah haját cirógatva.- Hazamenjünk?

- Nem, hercegem... - rázta a fejét a lány. - Nem vagyok fáradt. Maradjunk, csak egy kicsit még...

Készítsd fehér szemfedőmet
Helyemet szomorú ciprusból
Igaz, hű halálban részemet,
Min senkivel sem osztozom

Fájdalmas, viszonzatlan szerelem... Erről szólt a dal és a herceg, Samerah-t a karjában tartva arra gondolt, milyen furcsa, hogy hirtelen ennyire mélyen érinti ez az egész... mennyire hihetőnek tartja most, hogy a főhős belehaljon ebbe a kínzó, kegyetlen érzésbe... Talán tényleg volt egy kis bűbáj is az énekes hangjában. Vagy mégsem kellett volna annyit innia korábban... Vagy...

Ne borítsa édes virág
Hideg és fekete koporsóm
Ne gyászoljon hű barát
Ez elszórt, szegény csontokon

Csak képzelődött volna, vagy a lány valóban egyre közelebb húzódott hozzá? Esetleg ő hajolt lassan, és egyre jobban Samerah felé? Nem tudta volna megmondani... Semmit nem érzékelt már maga körül... Csak a lány hajának illatát érezte, keveredve a beletűzött rózsáéval, ahogy az ujjai a puha fonatokat simogatták... Csak azt tudta, hogy Samerah édes, csókolnivaló ajka alig van már pár centire az övétől...

Ezernyi sóhaj boruljon védve
Titkos, rejtett hantomon
És sose leljen nyughelyemre
Szerelmes, igaz siratóm

Meghatott tapsolás jelezte az előadás végét. A herceg és Samerah, a bűvöletből feleszmélve zavartan néztek egymás szemébe egy hosszú pillanatig. Aztán Loki egy halk sóhaj és egy szomorkás mosoly kíséretében elfordult a lánytól. Hideg léghuzat csapta meg őket, ahogy kinyílt a kocsmaajtó. A herceg odanézett, majd rögtön meglepett, kelletlen szisszenéssel pattant fel az asztallapról.

- Ó, a francba... - morogta az orra alatt.

A belépők között ugyanis a bátyját pillantotta meg, Adem lovag és két másik sárkányrendi harcos kíséretében, akiket nem ismert. Thor kutató, kíváncsi tekintete lassan pásztázta végig az ivóban lődörgő vendégeket, de úgy tűnt, őket még nem vette észre.

- Gyere! - ragadta meg a herceg Samerah karját, majd talpra állítva a lányt, sürgetően húzni kezdte a kocsma hátsó traktusa felé.

- Mi az, mi ütött beléd? - kérdezte Samerah értetlenül.

- Társaságunk van... - mondta Loki, egy kissé idegesen pillantva hátra. A lány követte a példáját, majd ő is felszisszent.

- A francba...

- Ezt mondom én is...

- Mert ugye, nem fogunk lebukni?! - csapta vállon mérgesen Samerah a herceget.

- Nem is buktunk le. - felelte Loki, megeresztve egy kis vigyort. - Még nem...

- Már megint kitaláltál valamit, ugye? - kérdezte a lány, a szemét az égre emelve.

- Így is mondhatjuk. - vigyorgott továbbra is a herceg. - Gyere csak velem.

Azzal a söntés melletti félreeső sarokba vezette a lányt és lehuppant az ott lévő üres székek egyikére.

- Az álcánk ugyan elég jó lett, - mondta közben - de azért egy kis figyelemelterelés is jól jöhet. Tehát most eljátsszuk, hogy azok vagyunk, akik nem vagyunk...

- Vagyis? - kérdezte Samerah még mindig kissé értetlenül.

- Vagyis egy kis szerepjáték következik, kedvesem. - kezdte magyarázni a tervét Loki - Én leszek a vendég, te pedig a szajh... akarom mondani, a csaposlány. - javította ki magát vigyorogva, mikor meglátta a dühös villanást Samerah szemében. - Úgyhogy most szépen az ölembe ülsz... - jelentette ki egyszerűen és szavait illusztrálandó, már a térdére is húzta a lányt. - Nem így, kedvesem... Szemben velem... Lábakat szét, lovaglóülés... ez az, így jó lesz... - dirigálta csibészes mosollyal, és Samerah egyre szűkebbre húzott szemmel ugyan, de teljesítette az utasításait.

- Egy kicsit még közelebb is jöhetnél... - töprengett Loki fennhangon, majd a derekát megkapva még jobban az ölébe húzta a lányt.

- Most már elég lesz, hercegem! - mondta rosszallóan Samerah, és kinyújtott karral Loki vállának támaszkodott, így vitt egy kis távolságot maguk közé.

- Ó nem, kedvesem, még korántsem... - mosolygott pimaszul a herceg és elkezdte felgyűrni Samerah szoknyáját.

- Mit csinálsz?! - ütött a kezére dühösen a lány.

- Csak a hitelesség miatt... - vigyorgott Loki kajánul és újra a combjáig feltűrte rajta a szoknyát. Közben, mintegy véletlenül, végigcirógatta néhányszor a bőrét is.

- Ne csináld ezt... - kérte Samerah halkan és rózsás pír futotta el az arcát.

- Micsodát, ezt? - kérdezte Loki ártatlan szemekkel, miközben tovább simogatta. - Vagy ezt? - azzal a kezét a lány hátára csúsztatva finom, körkörös mozdulatokkal végighúzta az ujjait a gerince mentén. Még a ruhán keresztül is érezte, hogy Samerah beleborzong az érintésébe.

- Loki... - suttogta a lány egyre pirosabb arccal. - Hagyd ezt abba, kérlek...

- Félek, nem lehet kedvesem. - mondta komolyan a herceg. - Elvégre játszanom kell a szerepemet! - vigyorodott el aztán ismét. - És neked is azt kellene. Ez így most nem valami meggyőző... A csaposlányok ennél sokkal... lelkesebbek szoktak lenni.

- Te aztán csak tudod, igaz?! - fortyant fel Samerah, villámló szemekkel nézve a herceg arcába.

- Túlságosan is merev vagy Sárkánylány, lazíts! - kuncogott Loki, majd csintalanul elmosolyodva egy kicsit megbillentette a térdét a lány alatt, mire Samerah szó szerint a nyakába borult.

- Na, erről van szó! - ölelte át hangos nevetéssel. - Látod, hogy megy ez neked?

- Élvezed a helyzetet, mi?! - morogta mérgesen Samerah.

- De még mennyire! - helyeselt Loki egyre sunyibb vigyorral. - És még jobban is élvezném, ha mondjuk... egy csókot is kaphatnék tőled...

- Azt felejtsd el szépen...

- Hát, pedig a játékhoz ez is hozzátartozik, kedvesem. - nevetett megint a herceg és újra simogatni kezdte a hátát. - Ráadásul tartozol nekem... azért az orrba verésért, emlékszel? Szóval vedd úgy, hogy ez a törlesztésed!

Azzal Loki egy hirtelen mozdulattal tarkón ragadta a lányt, magához rántotta és megcsókolta. Nem tudta, mi ütött belé, hogy miért is csinálta ezt az egészet... Talán mondhatta volna, hogy az elfogyasztott italmennyiség miatt bújt így belé a kisördög... foghatta volna esetleg az egész mai estére... a dalnok fura varázsára... vagy akár arra az átkozott rózsára is, aminek az illata most megint elszédítette. Hiába érezte, hogy Samerah szinte sóbálvánnyá merevedik a karjaiban, hogy tiltakozni próbálna, ha tudna... Nem érdekelte. Zabolátlanul és kissé erőszakosan csókolta tovább, nem törődve semmi mással, csak a lány puha, édes ajkaival. Aztán egyszer csak, mintegy varázsütésre, Samerah ellenállása megtört. Elernyedt az ölelésében, szorosan hozzásimult, finom kis ujjaival határozottan átfogta a nyakát és olyan odaadással kezdte viszonozni a csókját, ahogyan korábban még soha...

***

Thor lassan az egész fogadót körbejárta már. Nem szívesen ismerte be magának, de kezdett aggódni az öccséért. Rögtön a városba siettek, ahogy észrevették, hogy Loki nincs az erődben, de eddig még csak a nyomát sem találták sehol. Azzal nyugtatgatta magát, hogy az öccse ugyan nagy csínytevő, és különös érzékkel keveredik a legváltozatosabb galibákba, de azért képes vigyázni magára. Ennek ellenére is jobb szerette volna mielőbb megtalálni és visszavinni a várba... Eltűnődve nézegette a vendégeket maga körül. Csak egy szokásos, esti mulatozás. Isznak, beszélgetnek, kötekednek... az egyik sarokban egy elmélyülten csókolózó fiatal párocskát is látott...

'Na várjunk csak...' - kanyarodott vissza a tekintete rájuk. Először simán átsiklott felettük, mert a fiú szőke hajú volt, nem pedig fekete... De ahogy jobban megnézte, egy pillanatra mégis furcsán ismerősnek vélte. Ráadásul a keze... Utált mások „magánéletének" tanúja lenni, de most kénytelen volt ezt a két turbékoló galambot alaposabban szemügyre venni. És nem is tévedett... Az a kéz bizony néha furcsa, zöldes fénnyel villant fel, ahogy ide-oda kalandozva ölelgette azt a helyes kis, szöszke lányt...

Thor szélesen elvigyorodott, majd fejcsóválva és magában kuncogva feléjük indult...

***

- Bocsáss meg, barátom... - szólalt meg valaki a háta mögött, egyúttal pedig egy erős, markos kéz nehezedett a vállára.

A herceg a hangra és a váratlan érintésre összerezzent. Kelletlenül elszakadt egy percre Samerah-tól, és az időközben mellé lépő illetőre nézett. Thor volt az, jól sejtette. Hát, most kiderül, mennyire ismeri őt a testvére...

- Megbocsátok, csak gyorsan mondjad... - válaszolta, visszafordulva a karjában pihegő lányhoz. - Félbeszakítottál valami nagyon fontosat...

- Igen, azt látom. - vigyorgott kajánul az idősebb herceg. - Tudod, az a helyzet barátom, hogy éppen az öcsémet keresem...

- Az öcsédet? - kérdezett vissza Loki látszólag szórakozottan. Valójában azonban keményen koncentrált, hogy egyrészt ne nevesse el magát, másrészt fenntartsa mindkettőjük álcáját. Közben kitartóan nézett Samerah szemébe. 'Ne aggódj, megoldom...' üzente a tekintete 'Minden rendben lesz, bízz bennem...'

A lány egyre csak pirosodó, szégyenkező arccal, eszelősen kalapáló szívvel ült az ölében. Időközben ugyanis a két sárkányrendi lovag, és Adem is megjelent mellettük. Ha bármelyikük is alaposabban megnézi... Ha rájönnek, hogy ő az, ha felismerik... Nem is abból lesz a legnagyobb bajuk, hogy kiszöktek... Hanem abból, amin most rajtakapták őket... A herceg Samerah nyakára csúsztatta a kezét és mintha csak tudná, mi megy végbe benne, bátorítóan megszorította kicsit. Aztán megnyugtatóan magához ölelte a lányt, majd megint Thorhoz fordult.

- Hogy is néz ki az öcséd pontosan, jóuram? - kérdezte.

- Hogyan is? - kérdezett vissza a bátyja, tettetve, hogy nagyon elgondolkozik. - Lássuk csak... Magas... vékony... fiatal... Zöld szem, fekete haj... Folyton gúnyos arckifejezés és sunyi, behízelgő modor... Nem ismerős véletlenül?

- Nem. - rázta a fejét a herceg megjátszott sajnálkozással - Még véletlenül sem. Sajnálom barátom, de nem segíthetek. Senkit nem láttam itt, akire a leírásod ráillene. És most, ha megbocsátasz... - vette a kezébe gyöngéden Samerah arcát - Van még egy kis dolgom...

- Elég lesz már, testvér... - nevetett hangosan, kedélyesen Thor. - Nem kell több varázslat, tudom, hogy te vagy az...

Loki egy bosszús, lemondó sóhaj kíséretében mély lélegzetet vett, majd a lányra nézve megvonta a vállát, egy kicsit elvigyorodott, és elengedte az álcavarázslatot. Derengő, zöld fény futott végig egy pillanatra az alakján, és máris újra önmaga volt. Samerah kővé meredve, riadtan tágra nyílt szemmel nézett rá, de ő csak mosolygott.

- Ezen még dolgoznom kell... - mondta, mintegy csak magának, majd kérdően a bátyjára nézett. - Hogy csinálod, hogy mindig felismersz?

Thor azonban nem felelt neki, csak továbbra is jóízűen nevetett.

- Mindegy is... - legyintett a herceg, majd felállva a székről leengedte Samerah-t az öléből, és egy megnyerő vigyorral a sárkányharcosokhoz fordult.

- Nektek is jó estét, lovag urak! - mondta egy kis biccentés kíséretében, mire Adem is jókedvűen nevetni kezdett.

- Hát, csináltál is nekünk egy „jó estét", fiú... - csóválta a fejét cinkosan hunyorogva. - Rajta, köszönj el szépen a kisasszonytól, és induljunk!

Loki erre, mint egy jólnevelt városi ficsúr, meghajolt Samerah előtt, egy kacsintással apró csókot lehelt a kézfejére, aztán a lovagok kíséretében elindult kifelé.

- Hölgyem... - biccentett oda a lánynak Thor - Ne haragudjon az öcsém miatt, kérem... És hadd kívánjak további szép estét Önnek...

Kedves mosollyal ő is kezet csókolt a lánynak, azután sarkon fordult és követte a társaságot.

Samerah teljesen ledöbbenve meredt utánuk a söntés mellett állva.

- Csukd be a szád, te lány, mielőtt belerepül valami! - lépett oda hozzá megértően kuncogva a telt keblű, őszülő kocsmárosné. - Bizony, ezek a hercegek már csak ilyenek... Nagy hóhányók mindketten, de különösen a fiatalabbik. Ne vedd a szívedre lányom... Nem te vagy az első, akit rászedett. És nem is te leszel az utolsó...

Az asszony tovább kuncogott, kedveskedve megcsipkedte Samerah arcát és megpaskolta a hátsóját aztán odébb állt. A lány még mindig értetlenül nézett a távozók után... Majd hirtelen felocsúdva megfordult és a pult mögé felakasztott tükörbe nézett. Ahonnan még mindig a szőke, világoskék szemű, városi leányka tekintett vissza rá. Eszerint Loki csupán saját magát leplezte le. Az ő álcáját valamiért érintetlenül hagyta. Talán csak egy újabb tréfa kedvéért... Vagy esetleg azért, hogy védeni próbálja? Samerah nem tudta... Ahogy megint nem tudott igazán haragudni sem a hercegre, pedig az ezúttal igen nagy bajba sodorhatta volna az őrültségeivel...

***

- Komolyan kérdem testvér, miből jöttél rá, hogy én vagyok az? - faggatta Loki a bátyját, amikor már a lassan elcsendesülő város utcáin sétáltak.

- Nem volt nehéz dolgom, öcsém... - veregette hátba kedvesen Thor. - Tudod az a helyzet, hogy túlságosan is hasonlítottál magadra...

Loki bosszús grimaszt vágott, mire a fivére ismét jókedvűen nevetgélni kezdett.

- De valójában... - mondta aztán - Igazából a kezed volt az, ami elárult...

- A kezem? - kérdezte meglepetten az ifjabb herceg.

- Úgy ám! - nevetett megint Thor. - Elég... jellegzetes volt, ha mondhatok ilyet. Ugyanis világított...

- Világított... - ismételte meg Loki elképedten. - Biztos vagy benne, bátyám?

- Ezzel a két szememmel láttam, úgyhogy igen. - bólogatott vigyorogva Thor. - Talán... a kicsike nem akart magától kötélnek állni? - kérdezte aztán, az öccsét ugratva - Kellett egy kis rásegítés, mi?

- De bátyám, kérlek! - méltatlankodott felháborodottan Loki. - Mit nem gondolsz rólam?!

- Nem gondolok én semmit testvér! - szorította meg a vállát ismét nevetve Thor. - Csak ismerlek már, mint a rossz pénzt!

Adem és lovagtársai elnéző fejcsóválással hallgatták a beszélgetést, ahogy visszakísérték a két civakodó herceget a Sárkány-erődbe.

- Hiába... - jegyezte meg az egyik férfi suttogva a társainak. - Nincs mit tenni, tényleg igaz a régi mondás...

- Fiatalság - bolondság! - vágta rá Adem halkan kuncogva. - De még milyen igaz. Ahogy mondod, barátom...

***

Samerah-nak nem jelentett gondot, hogy észrevétlen maradjon a sötét utcákon. Nem hiába képezte a Sárkány-rend, már születése óta. Szépen venné ki magát, ha még arra sem lenne képes, hogy feltűnés nélkül visszasurranjon a várba... A titkos ajtón keresztül sima ügy volt az egész. Hogy észrevették-e Lokiéval együtt az ő eltűnését is... nos, az már egy másik kérdés... Amire ma már nem is akart választ kapni. Elég minden napnak a maga gondja... Igyekezett elkerülni mindenkit, ahogy felosont a szobájába. Már ismét a saját alakját viselte, és eddig sikeresen megúszta, hogy bárkivel is beszélnie kelljen. De meg csak akkor nyugodott teljesen, mikor magára zárhatta az ajtaját végre.

- Még egy ilyen őrült estét... - mormolta halkan, ahogy az ágya felé indult - Hogy mire rá nem tud venni ez a széllelbélelt csínytevő...

Aztán hirtelen meglepett kis nevetés tört fel belőle. A takaróján ugyanis volt valami... Sötétkék selyemborításon csillant meg a beszökő holdfény...

- Ezért biztos, hogy megnyúzom... - csóválta a fejét mosolyogva Samerah, ahogy végigsimított az ujjaival a díszes kötésen. Egy szál vörös rózsa volt a könyv tetején, a szára köré tekerve apró cédula. Samerah még mindig mosolyogva kibontotta és elolvasta.

- Hihetetlen vagy... - suttogta magában, majd az ágyra dőlve vidáman belekacagott a párnájába...

A papíron ugyanis a következő üzenet állt:

„Az én gyönyörű sárkányomnak... Tudom, hogy mire gondolsz most kedvesem, de esküszöm, nem loptam el. Bár, megérdemelte volna az a goromba fráter..."

***

Lábjegyzet

*1: Saját, szabad fordítása William Shakespeare 'Oh, mistress mine..." című versének, a 'Vízkereszt, vagy amit akartok' című darabból. Az alábbi videóban meghallgatható az eredeti.

*2: Részlet a Republic együttes "Erdő közepében járok" című dalából. Lentebb hallható, képzeljétek el női előadásban... ;)

*3 Szintén saját, szabad fordítás, William Shakepseare: "Come away, death", Vízkereszt, vagy amit akartok. Az eredeti  meghallgatható a mellékelt videóban.