A hegyek fölött már magasan járt a nap. Az erdőben kis lovascsapat haladt. Lépésben ügettek, szorosan egymás mögött. Épp csak pirkadt, mikor elindultak a Sárkány-erődből. Az élen Adem lovag ment, nyomában tanítványaival és a két herceggel. Keveset beszéltek. Mindenki a saját gondolataiba merült, vagy a nehezen járható útra koncentrált. Thor lassan elmaradt a többiektől és csatlakozott öccséhez a menet végén.

- Fáradtnak látszol, testvér. - jegyezte meg, miután a lovát Loki mellé irányította.

- Épp hogy el nem alszom a nyeregben. - felelte a herceg és elnyomott egy ásítást.

- Megártott az éjszakai kóborlás? - kérdezte a bátyja egy elfojtott vigyor kíséretében.

- Nem tudom, miről beszélsz. - mondta Loki egy újabb alattomos ásítással viaskodva

- Dehogynem. - húzta tovább az öccsét Thor és most már leplezetlenül vigyorgott. - Jártam a szobádban múlt éjjel, de nem voltál ott. Merre kószáltál?

- Mit kerestél te a szobámban éjjel? - kérdezte meglepetten Loki. - Kémkedsz utánam?

- Én? - nézett rá ártatlan szemekkel Thor – Ugyan, hová gondolsz. Szóval, hol voltál?

Loki néhány percig némán fürkészte a bátyját. Az továbbra is cinkosan vigyorogva nézett rá.

- Gyakoroltam. - felelte végül.

- Gyakoroltál. - ismételte meg „nem hiszem" típusú arckifejezéssel az idősebb herceg. - Nagyon szorgalmas lettél mostanában...

- Tudod, hogy hová megyünk? - váltott témát Loki.

- Fogalmam sincs. Biztos megint terepgyakorlat.

- Remélem, most már hamarosan odaérünk... akárhol is legyen az...

- Ezt könnyen kideríthetjük. - mondta Thor, majd előre kiáltott a vezetőjüknek. - Meddig megyünk még, lovag uram?!

- Kitartás, ifjak! - válaszolt a menet éléről Adem lovag. - Már nem sokáig. A közelben van egy hegyi tó. Ott találkozunk majd a hölgyekkel és letáborozunk.

- Tessék a válasz a kérdésedre. - mondta Thor, majd megsarkantyúzta a lovát és a sor elejére vágtatott.

***

Hamarosan egy kis tisztásra értek, ahol a lovag megállította a csapatot. Valahonnan halk csobogás hallatszott. A levegőben érezni lehetett a közelben lévő víz illatát. Meda asszony és a lányok már ott voltak. Kész, felállított táborhely fogadta az érkező lovasokat.

- Késtetek. - közölte az asszony, mikor beügettek a táborba. - Megint ránk maradt az egész munka.

- Szívből sajnálom, hölgyem! - nevetett Adem lovag, és leugrott a lóról. - Kárpótlásként a vízhordást magukra vállalják a fiaim. Jól mondom, ifjak? - Azok nem túl lelkes morgással fogadták a javaslatot.

- Ezzel is elkéstél. - legyintett Meda és nekilátott, hogy segítsen leszerszámozni a lovat. - Már elküldtem Samerah-t a tóhoz.

- Szegény lány egész éjjel őrségben volt. Igazán hagyhattad volna pihenni.

- Teher alatt nő a pálma, Adem.

***

Loki ezalatt egy fához pányvázta a lovát és elhagyta a táborhelyet. Senkinek sem tűnt fel a távozása. A tisztásról keskeny kis csapás vezetett tovább az erdőbe, a hegyek közé. Ezt követte, amíg egy aprócska völgyhöz nem ért. Nem is igazán völgy volt ez, inkább csak egy sziklás mélyedés, az alján egy kis tóval. A sziklafalból több, csermelynél is alig szélesebb vízesés hullott alá. Az ösvény meredeken lejteni kezdett. Loki óvatosan ereszkedett le a vízhez. A kanyargós kis út egészen a partig vezetett. Samerah-t sehol sem látta.

- Tudom, hogy itt vagy. - mondta fennhangon, a tavat övező sziklafalakat pásztázva. - Merre bujkálsz?

Mintegy válaszként apró kavics csobbant a vízbe a jobb lába mellett. Aztán még egy. Loki abba az irányba fordult, amerről a lövedékek érkeztek. Samerah egy kiugró sziklaperemen hasalt, és csintalan mosollyal egy újabb kavicsot dobott felé. A változatosság kedvéért ez most a hercegtől balra landolt a vízben.

- Ha jól látom, tőled akár szomjan is halhatunk. - jegyezte meg Loki csípőre tett kézzel, felnézve a lányra. Az nem válaszolt, csak huncutul csillogó szemmel útjára indított egy újabb kavicsot. Ami ezúttal a herceg háta mögött csobbant. Loki elnevette magát.

- Megint elvétettél. - mondta - Hogy célozhatsz ilyen rosszul sárkány létedre?

- Az eszedbe sem jut, hogy nem is akarlak eltalálni? - kérdezte félrebillentett fejjel a lány, majd eldobta a markában lévő utolsó kavicsot. - Gyere fel! - intett aztán a hercegnek. - Szép a kilátás.

Loki nem kérette magát, az ösvényről letérve óvatosan megközelítette a hegyoldalt, majd felkapaszkodott a lány mellé. A perem nem volt túl nagy, épp csak elfértek rajta ketten.

- Tényleg szép. - ismerte el kicsit kifulladva, miután leült és körülnézett a szikláról. - De mit csinálsz itt? Nem vizet kéne hoznod a táborba?

- Ash már azelőtt elintézte, hogy Medának egyáltalán eszébe jutott volna. - mondta egy vállrándítás kíséretében a lány. - Tudod, neki csak egy intésébe kerül. Én meg kihasználtam az alkalmat, hogy egy kicsit egyedül legyek.

- Akkor ezt a szándékodat most keresztülhúztam. - állapította meg Loki.

- Így is mondhatjuk. - Samerah felkönyökölt és a hercegre nézett. - Meda küldött utánam? - kérdezte. - Hiányol a rabszolgák közül?

- Nem, ő nem. - rázta meg a fejét Loki, majd hirtelen elvigyorodott. - Én viszont igen. Nem is rossz az ötlet... Sőt, határozottan tetszik.

- Tessék? - Samerah némi értetlenséggel nézett a hercegre.

- Elkelne a palotában egy ilyen csinos kis rabszolgalány. - mondta Loki komolynak szánt hangon, és közben próbált nem nevetni.

- Jól van, szívd csak a vérem... – morgott Samerah és újra a tó felé fordult.

- Örömmel. - mondta a herceg, majd immár szélesen vigyorogva folytatta – Épp üresedés van bizonyos... khm... pozíciókban, te pedig remekül mutatnál azokban a selyemfátyol ruhákban. Ami azt illeti, nagyon is el tudnálak képzelni a szolgálatomban...

- A kavicsból kifogytam, de kő az akad itt szép számmal. - morfondírozott félhangosan a lány, majd felvett a szikláról egy jó tenyérnyi darabot és elkezdte feldobálgatni. - Ilyen közelről céloznom sem kell...

- Ne-ne. - visszakozott nevetve, feltartott kézzel Loki. - Befejeztem. Tényleg.

- Helyes. - mondta elégedetten Samerah. - De azért ez a kezem ügyében marad... - tette le maga mellé a követ. - A biztonság kedvéért.

Loki még mindig nevetgélve hanyatt feküdt a sziklán. Egyik karját a feje alá tette, majd jólesően kinyújtózott. Samerah is a hátára fordult és mindketten elmerültek a felhők szemlélésében. Sokáig feküdtek némán, mozdulatlanul egymás mellett.

- Vissza kellene mennünk a táborba... - szólalt meg aztán a lány.

- Miért is? - kérdezte álmos hangon a herceg,

- Mert nem heverészhetünk itt egész nap...

- Nem. - adott igazat a lánynak Loki. - Bár, el tudnám viselni...

- Keresni fognak minket. - folytatta Samerah.

- Valószínűleg. - ismerte el a herceg. - Tényleg vissza kéne mennünk. De most ahhoz is fáradt vagyok, hogy megmozduljak...

- Hát igen, aki éjjel bagoly... - kezdte a lány, de a mondat vége ásításba fulladt.

- ...az nappal álmos. - fejezte be helyette Loki.

Samerah halkan felkuncogott és ujjaival végigsimított csukott szemén.

- Hiába, ez az éjszakai őrség bosszúja. - mondta - Én is rögtön el tudnék aludni.

- Akkor aludj.

- Hogyne, hogy aztán lelökhess a szikláról...

- Mit gondolsz te rólam?! - horkant fel Loki árnyalatnyi sértettséggel a hangjában. A szeme ugyanakkor gyanúsan megcsillant az ötlet hallatán. - Sose tennék ilyet! Úriember vagyok.

- Ahaa. - nyújtotta a szót a lány. - Hát persze... Úriember...

- Muszáj valahogy felébrednem. - jelentette ki a herceg, majd hirtelen felült, megrázta magát és elkezdte kioldani a kabátja kapcsait.

- Te meg mit művelsz...? - nézett rá meglepetten a lány.

- Úszom egyet. - közölte Loki egyszerűen, és zavartalanul folytatta tovább a vetkőzést. Ráérősen kibújt a páncéllemezekkel megerősített felsőrészből, majd leterítette azt a sziklára. Alatta egy vékony, zöld selyeminget viselt, aminek most feltűrte az ujját. - Csatlakozol? - kérdezte Samerah-tól.

- Még mit nem... Bolondnak nézel?

- Nincs semmi hátsó szándékom, esküszöm. - mondta a herceg, majd felállt és kézen fogva felhúzta magával a lányt is. - Ugyan már, gyere! - unszolta szelíden. - Jó móka lesz.

- Felejtsd el. - rázta a fejét Samerah.

- Ha nem, hát nem. - sóhajtott megadóan Loki. - De nem tudod, mit hagysz ki... - azzal egy kurjantás kíséretében szépen ívelt fejest ugrott a szikláról és hangos csobbanással elmerült a tóban.

- Felvágós... - morogta a lány és a perem szélére térdelt. A vizet figyelve várta, hogy a fiú felbukkanjon – de hiába várt.

- Loki! - kiáltott a herceg után. A víztükör azonban mozdulatlan maradt.

- Loki ez nem vicces... Gyere már fel!

Semmi sem történt. Samerah kezdett ideges lenni.

- Loki! - kiáltott újra, növekvő aggodalommal a hangjában.

Semmi válasz. Semmi mozgás. A lány fejében egymást kergették a gondolatok. Ennyi ideig nem bírhatja visszatartani a levegőt. Valami baj van... Valami történt vele... Talán beütötte a fejét ugrás közben. Amilyen ügyetlenül képes esni, még ez is lehetséges...

- A francba... - suttogta magában egyre erősödő pánikkal Samerah. - Az ördögbe, te szerencsétlen hülye...

Lázasan töprengett, hogy mi tévő legyen. Nincs idő segítséget hívni... Nincs más lehetősége... Nincs választása, utána kell mennie...

Samerah nagy levegőt vett és levetette magát a szikláról. A tó egy hang nélkül fogadta be karcsú alakját, a vízfelszín némán zárult össze fölötte. Szinte azonnal meglátta a herceget odalent. Békés arccal, lehunyt szemmel, széttárt karokkal lebegett a vízben. És lassan – nagyon lassan süllyedt. Nem volt messze tőle. Samerah néhány csapással odaúszott hozzá és két kezébe fogta az arcát. Nem látott rajta semmilyen sérülést. De nem volt eszméleténél. Apró légbuborékok távoztak az orrán és tartottak a felszín felé. Samerah habozás nélkül hajolt a herceg szájára, hogy pótolja az elveszett levegőt, majd átkarolva a mozdulatlan testet felfelé lökte magukat. Nehéz volt holtsúllyal feljutni a felszínre. Nagyon nehéz... De megcsinálta. Égő izmokkal, köhögve, levegő után kapkodva, de kiúszott a partra. A herceget a szárazföldre húzta és hanyatt fektette a kavicson.

- Loki... - szólongatta - Loki... ne csináld ezt velem... hallod?

Kétségbeesetten megrázta a vállát, de a herceg nem reagált. Samerah finoman pofozgatni kezdte. Az arca hideg volt. Nagyon hideg... A lány őszintén remélte, hogy ez csak a víz hidege.

- Ébredj... - szólítgatta újból és tovább ütögette az arcát – Gyerünk Loki... Térj magadhoz, az istenit! Loki... kérlek...

A herceg azonban nem mozdult. És nem is lélegzett. Samerah ijedten a mellkasára hajtotta a fejét és fülelt. Halk, de egyértelmű szívdobogást hallott. Megkönnyebbülten hajolt ismét fölé és a száját a hercegére tapasztotta, hogy lélegeztetni próbálja. Azonban még az első fújásig sem jutott, mikor hirtelen erős karok ölelték körül. Samerah felkapta a fejét – és egyenesen egy vidáman csillogó, zöld szempárba nézett.

- Szervusz, édes. - köszönt kedvesen Loki és a szája széle megremegett az elfojtott nevetéstől. A lány olyan döbbent arccal meredt rá, hogy végül nem bírta tovább és kitört belőle a kacagás.

- Idióta! - kiáltotta dühösen Samerah és ököllel mellbe vágta a herceget.

- Aú! - jajdult fel az még mindig nevetve, és elengedte a lányt. - Hát így kell bánni valakivel, aki a halálból tért vissza? Az előbb még olyan kedves voltál...

- Mégis, mit képzelsz?! - kiabálta az arcába Samerah és mérgesen tovább püfölte.

- Hé...! Ne csináld...! Aú...! Samerah, ne...! - tiltakozott Loki és megpróbálta lefogni a lány kezét. A hangjában még mindig nevetés bujkált. - Nyugodj meg... Csillapodj, hé... Nyugodj már meg! Csak egy kis tréfa volt...

- Tréfa?! Halálra rémítettél, te féleszű! - tajtékzott a lány. Ellökte magát a hercegtől, felugrott és szitkozódva az ösvény felé indult.

- Várj... Samerah, várj! - Loki nyögve feltápászkodott és utána sietett. - Várj, kérlek!

Hamar utolérte a lányt, megragadta a vállát és maga felé fordította. Meglepve látta, hogy Samerah sír. Nagy, kövér könnycseppek ültek a szemében és remegtek a szempilláin. Még jobban megdöbbent, mikor a lány hirtelen átölelte és az arcát az ingébe fúrta. A pillanatnyi döbbenet elmúltával Loki viszonozta az ölelést, és egy puszit nyomott a lány feje búbjára.

- Na, semmi baj... - duruzsolt halkan és megnyugtatóan simogatta Samerah hátát. - Itt vagyok. Nincs semmi baj, kicsim... Semmi... Te tényleg, ennyire megijedtél?

- Komolyan azt hittem, hogy bajod esett... - mondta sírástól elcsukló hangon a lány - Miért csináltad ezt?

- Csak vicceltem, Sameh... - Loki a mutatóujjával felemelte a lány állát, hogy az ránézzen és letörölte a könnyeket az arcáról. - Vicc volt az egész. Nem akartam így rád ijeszteni. Csak tréfa volt...

- Nem volt vicces... Egyáltalán nem...

- Sajnálom. - mondta egy sóhaj kíséretében a herceg és szorosabbra fonta az ölelést. - Ha ettől jobban érzed magad, akkor nagyon sajnálom.

- Dehogy sajnálod... - rázta a fejét a lány, de azért megeresztett egy apró mosolyt.

- Na jó, talán tényleg nem. - ismerte el Loki egy szégyenkező vigyorral.

- Rémes egy alak vagy... - sóhajtott bosszankodva Samerah, és ismét a herceg ingébe temette az arcát. Hosszú percekig álltak a tó partján, összebújva és víztől csöpögve. Majd egyszer csak Lokiból újra kirobbant a nevetés.

- Szabad tudnom, min szórakozol ilyen jól? - nézett fel rá kérdőn Samerah.

- Azt hiszem, ezzel a kis csínnyel most akaratlanul is megszegtem az ígéretem... - mondta vidáman a herceg, és látszott rajta hogy tényleg rendkívül mulattatja a helyzet.

- Miről beszélsz?

- Nem érted? - kérdezte Loki és megpróbálta visszafogni a nevethetnékjét.

- Agyadra ment a víz, vagy mi van? - Samerah kibontakozott az ölelésből és úgy nézett a hercegre, mint aki komolyan kételkedik annak ép eszében.

- Jó ég, te valóban nem érted...

- Mit kéne értenem? - pislogott a lány.

Lokin most már tényleg elhatalmasodott a jókedv.

- Rávettelek, hogy megcsókolj, kedvesem! - mondta nevetve – Pedig most nem is állt szándékomban...

- Az nem csók volt, te tulok! - Samerah hirtelen jött mérgében megint mellbe vágta a herceget. - Csak levegőt akartam fújni a szádba...

- Hát persze, édes... - bólogatott szenteskedő képpel Loki és megdörzsölte az ütés helyét. - Mondogasd csak ezt magadnak...

- Hagynom kellett volna, hogy megfulladj... - szűrte a fogai között a szót Samerah, és a keze ökölbe szorult.

- Megint meg akarsz ütni? - kérdezte vigyorogva a herceg.

- Nagy a kísértés...

- És nyilván úgy véled, meg is érdemelném.

- Ahogy mondod.

- Hát akkor, állok elébe! - mondta Loki világfájdalmas képet vágva. - Nem bírom, ha haragszol rám. - forgatta a szemét melodramatikusan. - Úgyhogy rajta! Nem védekezem.

Egy hosszú-hosszú pillanat után Samerah közelebb lépett hozzá.

- Legszívesebben tényleg laposra vernélek. - mondta, és oldalba bokszolta. Loki csak nyikkant egyet, inkább mulatságában, mint fájdalmában. A lány nyilván nagyobbat is tudott volna ütni. Amit meg is kapott volna, ebben nem kételkedett – ha az még mindig mérges lett volna rá.

- Na, szent a béke? - kérdezte egy újabb mosolyt villantva a lányra.

Samerah behunyta a szemét, nagy levegőt vett, majd kifújta és szigorúan a hercegre nézett.

- Igen. - mondta. - De ha ezt még egyszer eljátszod velem, akkor...

- Ne is folytasd, tudom. - vágott közbe Loki és megint ott csillogott a szemében a zsiványság. - Tudom – akkor ripityára fogsz verni.

- Úgy valahogy. - helyeselt Samerah és a nagyobb nyomaték kedvéért megkísérelte még egyszer oldalba vágni a herceget. Loki azonban ezúttal gyorsabb volt, elkapta és hátrafeszítette a lány mindkét karját, ezzel önkéntelenül is magához húzva őt.

- Szerintem mára már eleget kaptam. - mondta komolyan Samerah szemébe nézve. Nem is fogta fel, mit csinál, szinte észrevétlenül fordult át a szorítása ölelésbe. Elengedte a lány kezét és a karját a derekára fonta. Samerah is teljesen öntudatlanul reagált, elmerülve a herceg tekintetében. Két tenyerét Loki mellkasára simította, és hagyta, hogy az még közelebb vonja. Az ajkuk már csaknem összeért, mikor a lány mintegy kábulatból ébredve hirtelen elfordította a fejét. A csók így a csak a halántékát érte. Samerah halkan felsóhajtott:

- Emlékeztetnélek... az ígéretedre...

- Igen... az ígéretem... - dünnyögte Loki a hajába, majd a lány fülét és arcát kezdte csókolgatni. - Az az átkozott ígéret...

- Hagyd abba. - kérte határozottan Samerah és eltolta magától a herceget. - Menjünk vissza, fázom. - mondta aztán és hátra sem nézve elindult az ösvényen.

Loki egy pillanatig csalódottan meredt maga elé, majd lemondó sóhajjal intett egyet és a karján megjelent a sziklán hagyott kabát.

- Te aztán tudod, hogy vágd tönkre a pillanatot Sárkánylány. - morogta, és ő is nekivágott a táborba vezető útnak.

***

Mire visszaért a táborba, Samerah már ott volt. A sátrak körül tett-vett és a többi tanonccal beszélgetett. Mintha mi sem történt volna. Loki nem ment oda hozzájuk, nem volt kedve a társasághoz. Helyette inkább a tisztás szélét választotta, ahol a lovak álltak kipányvázva. Odalépett a sajátjához és megpaskolta a nyakát. Az állat egy halk horkantással köszöntötte a gazdáját. Valaki leszerszámozta és ellátta, amíg távol volt.

- Mi a helyzet, öreg harcos? - kérdezte fennhangon a mént. Az ismét horkantott egyet és az orrával megbökte a herceg karján lógó kabátot.

- Sajnos most üres a zsebem, pajtás.

Az állat azonban nem hagyta annyiban, tovább bökdöste a ruhadarabot.

- Rendben, rendben. - Loki elővarázsolt egy almát és a lónak adta. - Mindig kiharcolod, ami jár neked, igaz?

Thor csörtetett be a tisztásról a fák közé. A lovak nyihogva üdvözölték, mire ő sorban mindegyiket megsimogatta.

- Hát itt vagy, testvér! - mondta Lokinak. - Már mindenütt kerestelek...

A herceg csak rosszkedvűen morrant egyet. A bátyja társaságára most aztán végképp nem vágyott volna. Thor azonban nem vette észre, hogy nem kívánatos a jelenléte.

- Merre jártál? - kérdezte az öccse vállára téve a kezét. - És miért vagy csurom víz?

- Elkapott az eső. - közölte Loki mogorván. Semmi kedve nem volt magyarázkodni. A további kérdezősködést megelőzendő, ott is hagyta a testvérét tisztás szélén.

- Eső? - nézett utána Thor értetlenül. - De hát... nem is esett...