- Koncentrálj, Samerah!

Loki türelmetlenül kopogtatta az ujjaival az asztalt. A könyvtárban ültek, ahogy szinte minden délután az elmúlt hetekben. Samerah a Rend varázslatait segített elsajátítani a hercegnek. Cserébe ő is megpróbálta megtanítani a lányt a saját trükkjeire. Most éppen arra, hogyan alkosson élethű másolatokat magáról.

- Menni fog. Csak... koncentrálj.

- Azt csinálom. De nem megy...

- Dehogynem! Próbálkozz!

A lánynak már sikerült megjelenítenie egy klónt, de tovább nem jutott. A másolat a legközelebbi könyvespolc mellett ácsorgott és nagyjából ez volt minden, amit csinált. Samerah eddig nem tudta elérni, hogy mozogjon vagy beszéljen.

- Próbálom, de nem történik semmi... - mondta, összehúzott szemmel erőlködve.

- Akkor próbáld újra. Gyerünk!

- Kezdesz pont olyan hajcsár lenni, mint Meda. - Samerah a homlokát ráncolva nézte a klónt, majd lemondóan intett a kezével, mire az alak kékesfehér fény kíséretében szertefoszlott.

- Nem megy ez ma nekem...

- Valamit biztosan rosszul csinálsz. - A herceg értetlenkedve megrázta a fejét és lapozgatni kezdte az előttük lévő könyvet.

- Mindent úgy csináltam, ahogy mondtad.

- Akkor nem értem, miért nem megy. Működnie kellene. Nem olyan nehéz ez a varázslat...

- Neked talán nem, herceg. De az én erőm más, mint a tied.

- Igazán a nevemen szólíthatnál végre. Lokinak hívnak, emlékszel?

A lány nem felelt, a herceg pedig tovább keresgélt a könyvben. - Nem értem, tényleg... - motyogta magában. - Csak el kellene képzelned. Látni magad előtt, ahogy mozdul, vagy megszólal. - becsapta a könyvet, és kérdően nézett a lányra. - Próbáljuk meg újra?

- Ma már inkább ne, ha lehet... - mondta a szemeit dörzsölgetve Samerah.

- Csak nem kifárasztottalak? - kérdezte egy vigyor kíséretében Loki.

- De igen, ami azt illeti...

- Akkor cseréljünk. Úgyis lenne pár kérdésem.

- Pedig bíztam benne, hogy mára végeztünk... - nyújtózott ki a székben Samerah. - Na jó, ne kímélj. Kérdezz.

- A történetkivetítés a tűzre már sikerült. De a zenével nem boldogulok. Van ötleted, hogy miért?

- A zene nem egyszerű... - ismerte el a lány, és megint megdörgölte a szemét. - Hallanod kell magadban. Érezned. Az egésznek tökéletesen késznek kell lennie a fejedben. Ha minden hang a helyére került benned, csak akkor tudod majd megszólaltatni.

- Értem... - mondta Loki elgondolkodva. - Tehát egyből legyek zeneszerző is...

- Egy kicsit igen.

- Nem éppen könnyű feladat...

- Tényleg nem. - mondta lassan bólogatva Samerah. - Mi általában együtt csináljuk, és így alkotunk egy egész művet. Egyedül nehezebb. De megoldható. Csak meg kell találnod hozzá a hangodat.

- Ezt hogy érted?

Samerah újabb nyújtózkodást követően hátradőlt a székben, becsukta a szemét és szavalni kezdett.

- „Minden emberi lélek mélyén dal van. És a saját lelkét hallja minden dalban. Akinek pedig szép a lelkében az ének, az hallja a másik énekét is szépnek."

- Hűha... - mondta a herceg és az asztal alatt játékosan meglökte a lány székét a lábával. - Mi az, kitört belőled a költő?

- Nem. - rázta a fejét nevetve Samerah. - Ezt csak olvastam valahol. De jól kifejezi a lényeget. Meg kell hallanod azt a bizonyos dalt a lelkedben. Addig ne erőltesd a zenét. Várd meg, míg rád talál a saját hangod.

A könyvtár csendjét egy hirtelen, hangos döndülés zavarta meg. A kétszárnyas, vastag faajtó döngve csapódott ki és Meda asszony trappolt be rajta.

- Hát itt vagytok, ti ketten!

A két fiatal összerezzent, mintha valami tiltott dolgon kapták volna őket.

- Loki herceg, a bátyád már legalább egy fél órája a nagymesternél van. És neked is rég ott kéne lenned!

- Francba... - morogta az orra alatt a herceg. - Elfelejtettem. Holnap folytatjuk Samerah, rendben?

- Igyekezz, fiam! - sürgette az asszony.

- Jól van, megyek már, megyek.

Loki sietősen elhagyta a helyiséget. Meda asszony halkan ciccegve követte a szemével, míg el nem tűnt. Aztán Samerah-hoz fordult.

- Túl sok időt töltesz a fiúval. - mondta helytelenítően.

Samerah értetlenül meredt nevelőjére.

- Nem lenne szabad itt egyedül üldögélned vele. - folytatta az asszony.

- Miért? - kérdezte a lány meglepetten - Csak segítek neki. A varázslatokat szoktuk gyakorolni.

- Már a nagymester is felfigyelt rá. Azt mondja, majd minden délután a könyvtárban vagytok.

- Csak segítek neki. - ismételte makacsul a lány. - A tanulmányaiban. Hiszen azért van itt. Hogy tanuljon.

- És közben ő is tanít neked dolgokat... - mondta Meda sokat sejtetően és a lányt fürkészte.

- Igen, tanít. - helyeselt gyanútlanul Samerah. - Ő is tanít engem, igen. És nagyon jó tanár...

- Úgy látom, megkedvelted.

Samerah végre kezdett rájönni, mire akar nevelője kilyukadni.

- Meda, mi nem... - kezdett mentegetőzni, de aztán elharapta a mondatot. Az asszony némán figyelte őt tovább.

- Csak együtt tanulunk. - mondta végül határozottan Samerah – És igen, barátok lettünk. Mi baj van ezzel?

- Semmi. - rázta meg a fejét az asszony. - Nincs vele semmi baj. Ha tényleg csak ennyiről van szó...

A lány kitartóan állta a szigorú, vizslató tekintetet és hallgatott.

- Kezdődik az őrséged a toronyban. - mondta végül Meda. - Jobb lesz, ha sietsz.

***

Késő éjjel volt már. A kastély körül minden néma és mozdulatlan. Mindenhol csend és nyugalom. Samerah rég nem számolta, hányadik kört járja a torony körüli erkélyen. Amíg sétált, addig sem volt gondja az ébren maradással.

- Nem unalmas itt fent egyedül? - halott hirtelen egy hangot a háta mögül.

A lány megpördült és kirántotta a kardját. Ellenséget várt, de helyette a kajánul vigyorgó herceg állt ott.

- Loki! - szaladt ki belőle a meglepett és egyben megkönnyebbült kiáltás.

- Személyesen. - tárta szét a karját nevetve a herceg. - Ugye nem akarsz tényleg leszúrni? - kérdezte aztán, mert a lány még mindig rászegezte a kardot. Samerah egy fejcsóválás kíséretében eltette a fegyvert.

- Hogy kerültél ide? - kérdezte. - Nem hallottam, mikor feljöttél...

- Gyakoroltam a teleportálást. - felelt a herceg. - Figyelj csak! - azzal eltűnt, a következő pillanatban pedig Samerah mellett jelent meg. A lány ijedtében az erkély faláig ugrott.

- Ne csináld ezt! - méltatlankodott.

- Megijedtél? - kérdezte Loki és újra eltűnt, majd megjelent a másik oldalon.

- Szerinted?! - a lány ismét ugrott egyet, és tovább háborgott - Majd kiugrik a szívem!

Loki megint nevetett. Samerah a mellkasát masszírozva az erkély peremének dőlt, majd a láthatárt kezdte kémlelni.

- Ha szívrohamot kapok, az a te hibád lesz... - jegyezte meg.

- Gyengék az idegeid, Sárkánylány. - mondta még mindig nevetve a herceg. Majd ő is a mellvédnek támaszkodott és finoman oldalba bökte a lányt. - Vagy talán csak rossz a lelkiismereted.

Samerah elhúzódott és rosszallóan hallgatott.

- Most mérges vagy? - kérdezte Loki néhány percnyi néma csönd után.

Samerah nem felelt és kitartóan szemlélte tovább a kilátást. Azonban bármennyire igyekezett, a mosolyát nem tudta elfojtani. Sem pedig elrejteni.

- Mosolyogsz. - állapította meg Loki. - Tehát nem. Igazam van?

- Mit keresel itt? - kérdezte inkább Samerah. - Éjjel két óra van.

- Nem tudok aludni. - mondta vállvonogatva a herceg.

- És gondoltad, elszórakoztatod magad?

- Igen, azt is. - helyeselt Loki újra elvigyorodva. - De tulajdonképpen csak... ezt hoztam neked. Kinyújtotta a két kezét és a tenyerén aranyszínű, szemcsés fény kíséretében egy vastag, smaragdzöld köpönyeg jelent meg.

- Szabad? - kérdezte, de a választ nem várta meg. Egy mozdulattal a lány vállára terítette a köpenyt, majd összetűzte a nyakán a világfát formázó kapcsot.

- Hideg az éjszaka. - mondta aztán. - Itt fent különösen. Gondoltam, biztosan fázol.

- Köszönöm. - Samerah zavartan megsimította az anyagot. - Ez nagyon... kedves tőled.

- Szóra sem érdemes. - legyintett nemtörődömnek szánt mozdulattal a herceg. De Samerah a sötétben is észrevette, hogy halvány pír fut át az arcán. Nem értette miért, de érezte, hogy ő maga is elpirul. Mindketten a láthatár felé fordultak és zavartan hallgattak.

- Szóval, - próbálta újraéleszteni a beszélgetést Loki - mit csinálsz itt egész éjjel?

- Figyelek.

- Ennyi? Unalmas...

- Őrségben vagyok. - nézett furcsállón a hercegre Samerah. - Az a dolgom, hogy figyeljek. Miért, mit vártál?

- Valami kevésbé unalmasat... Van egyáltalán bármi értelme ennek az őrszolgálatnak?

- Ezt hogy érted?

- Történt itt már valaha is valami? Mióta nem érte támadás ezt a várat?

- Úgy kábé kétszáz éve...

- Remek. Akkor lehet, hogy itt helyben megoldódik az alvásproblémám...

Samerah akaratlanul is megint elmosolyodott. Ismét hallgattak egy sort.

- Egész éjszaka itt akarsz maradni? - kérdezte aztán a lány.

- Úgy terveztem. - bólogatott Loki. - De persze csak akkor, ha nem zavarlak.

- Miért zavarnál? - csodálkozott Samerah.

- Nem tudom... csak úgy. Elvonom a figyelmed, vagy ilyesmi...

- Miről? - prüszkölt nevetve a lány. - Itt nem történik semmi, ahogy arra te is rámutattál...

- Akkor akár fel is dobhatjuk egy kicsit ezt a... szolgálatot...

- Mire gondolsz?

Loki az ég felé intett. - Látod ott azt? - kérdezte egy mozgó, sötétebb foltra mutatva. Messze előttük, a horizonton egy madár szárnyalt.

- Egy bagoly lehet... - mondta a lány és előre hajolt, hogy jobban lásson.

A herceg egy kicsi, vékony könyvecskét húzott elő a zsebéből. - Ebben leírják, hogyan láthatunk egy másik élőlény szemével. Szeretném kipróbálni. A bagoly jó kezdet lenne. - kinyitotta a könyvet a megfelelő helyen és letette a párkányra. - Mit mondasz? - nézett aztán kérdőn a lányra. - Ha sikerül, neked is megtanítom. Segítesz?

Samerah felemelte a kezét, mire halvány olvasófény kezdett derengeni az ujjai végén.

- Még szép. - mondta, és eltökélten a könyv fölé hajolt. - Lássunk neki.