A nagyteremben mindenki a lakoma kezdetére várt. A király és fiai a főasztalnál foglaltak helyet a nagymester oldalán. A szolgálók sorban hordták be az étellel teli tálcákat és itallal teli kancsókat, melyeket a királyi kíséret hangos üdvrivalgással fogadott.

- Ezt már nevezem! - csapott az asztalra Volstagg, miután mind helyet foglaltak, majd egy ültő helyében kiürített egy boros kancsót. - Ez aztán a lakoma! Patakokban folyik a jóféle ital! Már csak a nők és a dalnokok hiányoznak a tivornyához.

- Azt hiszem, arra sem kell tovább várnod. - intett az ajtó felé az Fandral. - Ott jönnek a dalnokok – és a nők egy személyben. Bár nem hiszem, hogy náluk szerencsét próbálhatnál.

- Höh... Csak a saját nevedben beszélj, te nyikhaj! Asszony nekem még nem tudott ellenállni! Főleg a komédiás-fajta nem.

- Hát, azt hiszem ezek a dalnoklányok márpedig ellent fognak. - cukkolta tovább barátját a szőke harcos. - Nézz csak oda!

Volstagg megfordult és rögtön félrenyelte a sört, amit éppen fogyasztott. Tény, hogy nem ilyen szórakoztatásra számított a vacsora mellé. Utcai csepűrágók helyett ugyanis, a Rend növendékei léptek a terembe. Az egyik szőke lány jött elöl, a zöld ruhás, egyetlen lantot hozva a kezében. A főasztalhoz sétált, meghajolt, majd helyet foglalt a terem közepén lobogó hatalmas tűz mögött. Öt társa néhány lépéssel mögötte állt meg. A másik két lány, egy-egy lámpással tenyerükben kicsit előrébb lépett, majd szintén meghajolt, mire a központi tűz kivételével a teremben az összes gyertya és fáklya kialudt. Majd halk, de egyre erősödő zene hangzott fel. Sípok, dobok, csengők és fuvolák alkotta melódia, amelyet a zöldruhás lány előbb dúdolással, majd néhány lantpendítéssel kezdett kísérni.

- A zene fontos része a tanításunknak, királyom. - fordult suttogva Odinhoz a nagymester. - Fejleszti az önuralmat és a koncentrációt. A lanton kívül egyetlen más hangszert sem fogtok látni. Minden hangot, minden dallamot az elméjük szólaltat meg.

Időközben a fiúk is bekapcsolódtak az éneklésbe, mélyen zengő, gregorián dallamot szőttek a zenébe. A két lány pedig lassú, simogató kézmozdulatokba kezdett a zene ütemére, melynek hatására a lámpások tenyerükből a levegőbe emelkedtek. Majd a lantos dalnoklány énekelni kezdett.

Ködös álom egy földi éjjelen*
Csüng a növekvő holdon
Hangtalan ének a kortalan fényben
Dalol a közelgő hajnalon
Szárnyaló madarak rikoltása hív
Oda, hol a szív megmozgatja a követ is
Ott az a hely ahol az én szívem vágyakozik
A szerelmed után

- Ha szabad kérnem, királyom, - szólt újra a nagymester – irányítsd figyelmedet a tűzre.

A lángok ekkor magasra csaptak, zöldre színeződtek, majd képek jelentek meg benne. Hatalmas, szárnyas lények, a rájuk vadászó harcosok, a sötét, ködös hegyek... a tűzben az utolsó sárkányok története elevenedett meg. A király és a hercegek megigézve bámulták a látványosságot.

Borostyánfalon függő festmény
Mely smaragd mohában fészkel
Szemeidben olyan a bizalom fénye
Melyen messzire repülhetek el
Valahol mélyen a sivatagi alkonyban
Az ég medencéiben a homok is felolvad
A sötétség leteríti karmazsin köpenyét
S a te fényed az, ami engem hazahív

Thor, akárcsak egy gyermek, tátott szájjal csodálta a lángok közt pergő képeket. Lokit sokkal inkább érdekelte a dal, amit hallott. Egy dal az álmokról, vágyakról, és az életre szóló társról, a nagy szerelemről, amire az álmodó vágyott. Furcsállta a témaválasztást, ismerve a Rend szabályait, főleg, miután a nagymestertől megtudta, hogy a ballada a tanoncok saját szerzeménye. Hogy írhat ilyen dalt az, akinek elméletben a leghalványabb fogalma sem lehetne ezekről a dolgokról?

Tudom, hogy te ott vagy valahol
És eltölt az éjszaka nyugalma
Érzem minden mozdulatod
És hallom minden lélegzeted
Tudom, hogy te ott vagy valahol
És eltölt az éjszaka nyugalma
Semmi sem tűnik többé messzinek
És nincs, amit ne tennék majd meg
A szerelmedért.

Az ifjú herceg azonban nem töprengett ezen a kérdésen sokáig. Figyelmét egyre inkább annak a varázslatnak a mikéntje kötötte le, amit látott. Tudta, hogy egy nagyon bonyolult, részletgazdag illúzió szemtanúja, ezért az elmesélt történet helyett annak előadóira összpontosított. Különösen a vörös ruhás, fekete hajú lányra. Arra, aki olyan ismerősnek tűnt neki, mikor az erődbe érkeztek. Valamiért úgy érezte, ő a varázslat magja. Ő vezeti a bemutatót, a többiek csak hozzá igazodnak. Az öt tanonc minden lépése, minden mozdulata pontosan megkoreografált, lassú táncot alkotott, és minden mozzanat a varázslat egy újabb rétegét hozta létre. Egy ilyen bűbáj zavartalan koncentrációt, és tökéletes összhangot követelt meg végrehajtóitól. A tanoncoknak ez sikerült, és ő mélyen csodálta az ilyen szintű összpontosítást. És az erőt, amely emögött a játékos bemutató mögött rejlett.

Ködös álom egy földi éjjelen
Csüng a növekvő holdon
Hangtalan ének a kortalan fényben
Dalol a közelgő hajnalon
Szárnyaló madarak rikoltása hív
Oda, hol a szív megmozgatja a követ is
Ott az a hely ahol az én szívem vágyakozik
A szerelmed után

A dal véget ért, tűz lángjai visszanyerték eredeti színüket és méretüket, a gyertyák és fáklyák újra kigyúltak. A sárkánynövendékek újfent meghajoltak a király előtt, majd félrevonultak a számukra felállított asztalhoz, ahol tanítómestereik várták őket. Helyüket a közeli városból érkezett zenészek vették át, hogy a továbbiakban ők gondoskodjanak a vendégek szórakoztatásáról.

- Lenyűgöző bemutató volt Arles mester, ha szabad megjegyeznem. - fordult Loki a nagymesterhez. - Szívesen eltanulnám magam is, az illúziókeltésnek ezt a módját.

- Természetesen meglesz rá a lehetőséged, herceg.

- Remélem barátom, nem csak olcsó, vásári mutatványokra tanítod majd a fiaimat. - jegyezte meg a király. Loki arca erre megrándult, de igyekezett elfojtani bosszús fintorát. - Valóban látványos trükk volt fiam, és nincs kifogásom ellene, hogy megtanuld, de elsősorban a harci készségeitek fejlesztése miatt vagytok itt. Szeretném, ha te is ezen igyekeznél.

- Igen, apám, így lesz. - mondta bűntudatosnak szánt főhajtással a herceg.

- Felelj Arles, vajon a harcban is olyan járatosak a te sárkányfiókáid, mint a szemfényvesztésben? - fordult a király ismét a nagymesterhez.

- Természetesen, királyom. Erről saját magad is meggyőződhetsz majd a gyakorlótéren, mielőtt visszatérsz a fővárosba. De azt a bemutatót csakis a te, és a fiaid szemének szánjuk.

Míg Odin és a mester beszélgettek, Thor elhagyta a helyét és az öccse mellett telepedett le. Bátorítóan hátba veregette, majd így szólt.

- Ne aggódj, testvér. Apánk nem marad itt, te pedig úgyis azt tanulsz majd, amit a kedved tartja. A harcot pedig, csak bízd rám.

- Tudod, hogy kevésbé kedvelem a kardot, bátyám. - felelte Loki. - Ennek ellenére igyekszem megtanulni, amit lehet. Viszont a varázslataikat nem kérdés, hogy melyikünk sajátíthatja el.

Thor nem sértődött meg a megjegyzésen. Helyette egy újabb vállveregetés kíséretében felállította öccsét a székről, majd így szólt.

- Mindkettőnknek más az erőssége, testvér. Ki-ki maradjon annál, amihez a legjobban ért. Most pedig gyere. Lássuk, hogy mulatnak a barátaink.

Keresztülvágtak a termen, a király kíséretének asztalához, ahol Volstagg és cimborái épp otromba tréfákkal szórakoztatták egymást.

- Barátom! - nyomott Thor kezébe egy korsó sört az óriás, mikor a hercegek helyet foglaltak mellettük. - Épp azt mondtam a fiúknak, milyen szemrevaló portékák ezek a sárkánylányok. Ha a szüzességi fogadalmat is annyira tartja a Rend, mint a szegénységit, akkor igazán irigyellek benneteket!

- Csak egy rakás vén szerzetes és poros könyvek, igaz Volstagg? - jegyezte meg Loki félvállról, és elvett az asztalról egy kupa vörösbort.

- Szemrevalók, igen. - helyeselt vigyorogva Fandral. A szeme csillogásán látszott, hogy ő is több korsónyi ital elfogyasztásán van már túl. - Viszont nem a te szemedre.

- Ezzel egyet kell értenem.

- Köszönöm a támogatást, hercegem. - biccentett a szőke harcos Loki felé. Ebből is látszott, hogy túlságosan is részeg már. Sosem titulálta „hercegének" Lokit, csak ha többet ivott a kelleténél.

- Ezt kikérem magamnak, ti kis pondrók! - hörrent fel Volstagg, miközben sikerült a szakállára borítania az italt. - Igenis bármelyik asszonyt az ágyamba fektetem! Már ha akarom...

- Akkor nem túl sűrűn akarod... - folytatta a piszkálódást Fandral.

Thor eközben csak harsányan nevetett, és egymás után ürítgette a korsókat.

- Ezek nem egyszerű lányok, Volstagg. Nem olyanok, mint a palotabeli cselédek. - mondta sztoikus nyugalommal Loki a bort kortyolgatva. - Szóba sem állnának veled.

- Miért, tán veled igen? - kérdezte részeg vigyorral az óriás.

- Meglehet. - mondta elgondolkodva a herceg. - Mindenesetre nagyobb eséllyel, mint veled.

- Ne feszítsd túl a húrt, fiú! - pattant fel Volstagg. Már félig előhúzta a tőrét, mikor Thor felállt, és visszanyomta a székébe.

- Ugyan, barátaim. Nem méltó ez a civódás sem hozzánk, sem a hölgyekhez. Azt javaslom, döntsük el a kérdést úgy, hogy próbára tesszük a szerencsénket.

- Ezt mégis hogy gondoltad, bátyám? - fordult felé kérdőn Loki.

- Kérjünk tőlük egy táncot. Akkor rögvest kiderül, szóba ereszkednek-e velünk. Rajta Volstagg! Kérd fel a szép, szőke dalnokot!

Az óriás vigyorogva feltápászkodott és elindult a szomszédos asztal felé. De néhány lépés után összerogyott, és horkolva elterült a padlón. Thor és Fandral harsogó nevetés kíséretében talpra állították, majd visszasegítették a székébe. Hiába, Volstagg csak az asztalra borult, és horkolt tovább.

- Szegény hölgy, nagyon csalódott lesz. - jegyezte meg fejcsóválva Loki, majd kihúzta a vörös óriás arca alól a tányért, lesöpörte, és szedett magának az asztalon álló sültből.

- Nos, csak nem hagyhatunk egy ilyen szép kisasszonyt hiába várakozni. Majd én felkérem! - azzal Fandral kihúzta magát, és peckesen elindult.

- Hamarabb itt leszel, minthogy a bátyám felhörpintené az újabb korsóját. - mondta Loki, fel sem nézve az ételből.

- Csak nem arra célzol, hogy túl sokat iszom, öcsém? - kérdezte nevetve Thor, majd egy hajtásra ledöntötte a korsó tartalmát.

- Nos, ha így véled hercegem, – sétált vissza a szőke harcos az asztalhoz – miért nem próbálsz te szerencsét ezekkel a szépségekkel?

Loki egy pillanatig csak merőn nézett rá, majd hirtelen felállt az asztaltól és így szólt.

- Rendben. Felkérem az egyiket. Válasszatok nekem.

- Ez az öcsém, ne hozz szégyent a fejemre! - vigyorgott rá Thor az üres söröskorsók mellől.

- De van egy feltételem. - folytatta Loki, miközben a szemközti asztal felé indult. - A másik kettőt ti kéritek fel. Feltéve, hogy még képesek vagytok járni a rengeteg italtól, amit benyakaltatok.

- Legyen hát így, testvér. - állt fel Thor is, majd a szőke harcossal együtt elindult az öccse után. - A vörös ruhás a tiéd. Egész este bámultad, lássuk, kölcsönös-e az érdeklődés.

Jegyzet:

* Saját szabad fordítása, illetve inkább tartalmi átdolgozása Loreena McKennitt  "The Mystic's dream" című dalának.