Alíz teste lassan éledezni kezdett, és ezzel együtt érzékszervei is kezdtek felélénkülni. Háta és nyaka borzalmasan fájt, feneke alatt pedig hideget érzett. Homályos látásával próbálta felmérni a terepet, de csak foltokat látott. Annyit ki tudott venni, hogy egy lápma és fölötte és körülötte sötétség honol. Bűz áradt a szoba minden szegletéből és még belőle is, ami csavarta orrát. Lépések hangja törte meg a csendet, melyhez egy kéz is párosult, ami az álla alá fogva emelte fel fejét.

- Kezd éledezni - jelnetette ki - Szólj a főnöknek hogy a szállítmány megérkezett épségben és kezd ébredezni.

- Mondta hogy egy óra múlva jön. Minel szóljal neki megint? Letépi a fejünket ha találkozó közben zavarjuk - vágta oda neki - Te nyugodtan hívd. Nem akarok halott ember lenni pár óran belül - emelte fel kezeit védekezően. A lány úgy hallotta őket mintha víz alatt lenne a feje. Minden olyan álomszerű volt...

- Igazad van. Úgy is tudja hogy itt van - engedte el a fejét, ami azonnal le is bicsaklott - Hozok neki vizet. Több mint tizenöt órája nem ivott - jelentette ki, mire felállt és elindult egy táska felé, ahonnan kivett egy palack vizet, amit a visszafele úton elkezdett kibontani. Alíz kezdett kijózanodni és kezdte realizálni hogy milyen helyzetben is van. Ki kell innen szabadulnia!

A férfi visszaért, majd leguggolva emelte meg megint a lány fejét és a szájához emelte a vizet hogy megitathassa. Kihasználva az alkalmat, harapta meg erőből a másik kezét, ki a fájdalomtól azonnal felordított s eldobta az üveget. Nagy lendülettel, gondolkodás nélkül kevert le neki egyet, s ezzel a mozdulattal sikerült kiszabadítania magát a lány fogainak szorításából.

- Mi történt?

- A kurva megharapott! Hozz valamit amivel be lehet tömni a száját! - ordítozott, miközben a kezét szorította, próbálva enyhíteni a fájdalmán.

- Itt nincs semmi csak a kutyáknak a szájkosara - nézett körbe - Ez az őrkutyák raktárhelye, itt nincs semmi.

- Az is jó! Legalább nem harap meg mégegyszer! - vágta rá azonnal.

...

Az ajtó kinyílt és egy magas alak lépett be rajta. Arca nem látszott, csak a körvonalai a háta mögül beáradó fény miatt. Alíz végigmérte szemeivel az alakot, és olyan ismerősnek tűnt a számára... Nem... Nem lehet...

- Jó estét Főnök - álltak vigyázba, majd hajoltak meg sorban előtte - Meghoztuk a lányt.

- Miért van rajta a kutya szájkosara? - csengett fel semmitmondó hangja.

- Harapni támadt kedve, más pedig nem volt - szólalt meg a harapás áldozata.

- Szóval megharaptad az egyik emberem - kuncogott fel és lépkedett közelebb. A lány számára ismerősen csengett orgánuma is, s ahogy a személy a fényre lépett, szíve kihagyott egy ütemet ahogy rájött az igazságra - Bolond lány.

- Joo... JooHeon?...

- Sajnálom hogy megijesztettelek Kicsim - guggolt le - Örülök hogy épségben ideértél. Tudom hogy félsz és nem értesz semmit, de majd elmagyarázom egy kevésbé nyomasztó környezetben, kettesben - mosolygott rá szelíden, de egy pillanat alatt arca semlegessé és keménnyé vált amint elnézett szerelméről és felállt - Oldozzátok el.

- De erőszakos, Uram - magyarázkodott.

- Gondolom azt a harapást ő csinálta.

- Igen, ő volt. Figyelmetlen voltam.

- Túl csendes volt? Ez tévesztett meg téged?

- Igen Uram. Azt gondoltam higgadt.

- Amelyik kutya nem ugat, az harap - jegyezte meg - Vigyétek az irodámba és ott oldozzátok el.

...

- Tudom, sok a kérdésed és félsz. Nyugodj meg és tedd fel sorjában a kérdéseidet. Nem sietünk - jelentette ki nyugodtan és nem sietve, miközben leült az asztalához.

- Ki vagy te? - vágta rá azonnal.

- JooHeon. Akit megismertél két éve azon az alkalmazáson.

- Tudod jól hogy nem így értem.

- Főnök vagyok. Egy vezető.

- Ne kertelj, kérlek.

- Egy maffia vezére vagyok.

- Mióta?

- Apa halála után én lettem ennek az egésznek a feje. Nem dobhattam el és nem oszlathattam fel az egészet.

- Miért nem?

- Mert az nem olyan egyszerű.

- Miért nem mondtad el?

- Hittél volna nekem? Ha hittél is volna, biztos hogy nem akartál volna velem maradni, nehogy belekeveredj bármibe is. De tudod jól hogy nem kevernélek bele semmibe.

- Miért raboltál el ha tudtad hogy hogyan fogok reagálni?

- Nem raboltalak el - hárított azonnal.

- De! Nem a saját lábaimon jöttem el ide és nem saját akaratomból! Elraboltál! Miért?!

- Nem raboltalak el. Emlékszel? Volt egy közös tervünk, hogy összeköltözünk Koreában. Azt mondtad hogy mihamarabb el akarsz menni otthonról, mert kalitkában érzed magad, de mellettem szabad vagy. Szabaddá tettelek és valóra váltottam az álmunkat. Itt a mi időnk! A családod kettőnk közé akart állni és elszakítani egymástól. Nem akartam ezt a lépést ilyen hamar megtenni, de a szüleid erre kényszerítettek. És amúgy is, én a kocsiban elmondtam neked mindent.

- Ezt mind meg tudom érteni, de te is tudhattad volna hogy nem mondanék le rólad miattuk, és hogy érettségi után, azonnal jöttem volna ide - magyarázta értetlenül.

- Tudom. De beleőrültem volna ha nem tudok semmit felőled ez alatt a pár hét ala... Inkább hónapok alatt - helyesbített - Mi lett volna, ha az alatt az idő alatt már nem akarsz jönni mert kiszeretsz belőlem mert nem tudunk beszélni? Honnan tudhattam volna hogy nem fogsz e feladni ezek után. Nehéz megtartani egy távkapcsolatot. Úgy méginkább ha beszélni sem tudunk.

- De ez akkor sem megoldás JooHeon...

- Nem is tudod mennyire ideges voltam amikor közölted velem a tényt, hogy a szüleid eltiltottak tőlem és nem beszélhetsz velem - félbevágta Alíz szavait, és magyarázta tovább a helyzetet a saját szemszögéből - Ilyen hülye emberek mellett, akikkel dolgozom, szerinted mennyire tudtam higgadt maradni? Ilyen helyzetben ki tudna tisztán gondolkodni? Idióták vesznek körbe, és egyszer csak azzal kell szembesülnöm, hogy a szerelmem, aki nyolcezer kilóméterre van tőlem, sírva hív fel hogy most beszélhetünk utoljára. Nem a legjobb érzés, Kicsim, kurvára nem. Akkor ezt láttam a legjobb ötletnek. Egy hét alatt sikerült elrendeznem mindent itt, és azt is hogy az embebreimmel elmenjünk érted. Egy percig sem bánom hogy akkor ezt gondoltam, mert most itt vagy, velem.

- És most mi lesz?

- Itt maradunk együtt.

- És az iskola? Az érettségi?

- Egy magántanár fog felkészíteni és ő fogja veled megíratni az érettségit.

- És utána mihez fogok kezdeni?

- Azt csinálhatsz amit szeretnél. Dolgozhatsz. Maradhatsz itthon. De egy dolgot nem engedek... Soha nem fogom hagyni hogy az én ügyeimbe belekeveredj.

- És mi lenne ha hazamennék? - tette fel kérdését ridegen.

- Hamarosan megyünk haza.

- Elhoztál és most vissza is akarsz vinni?

- Nem. Elhoztalak és elviszlek a mi otthonunkba.

- Én úgy értettem a kérdésem hogy elmegyek innen és itthagylak amikor sikerül annyi pénzt gyűjtenem - vetette fel ötletét, miközben kezet karbatette és hátradőlt székében. Tekintetük egy pillanatra sem kóvájgott el. JooHeon jól tudta hogy csak húzni akarja az agyát, de nem vette komolyan fenyegetését, hisz tudta az igazat.

- Nem fogsz itthagyni - jelentette ki nemes egyszerűséggel mosolyogva, mint aki látja előre a jövőt.

- Ezután a húzásod után ne legyél ebben olyan biztos - erősködött.

- Nem vagy olyan lány, és túlságosan szeretsz ahoz, hogy elhagyj. Csak most egy elég bonyolult helyzet előtt állsz, ezért mondod ezt - magyarázta - Idővel, meg fogod érteni.

...

A páros nem sokáig maradt az irodában. JooHeon elkísérte Alízt egy hatalmas hálószobába, és megmutatta neki az ahoz tartozó fürdőszobát is hogy lefürödhessen. De mielőtt a lány beléphetett volna a fürdőszobába, hogy lemoshassa magáról a sok mocskot, hallotta ahogy csörög a másik telefonja és beszélgetni kezd rajta. Biztos egyedül fogja hagyni, mert elmegy dolgozni, gondolta.

...

Alíz a fürdőkádban üldögélt a meleg vízben amíg merengett az egész helyzeten amibe belekeveredett. JooHeon... Mennyi igaz volt abban amit az évek során mondott?... A nevéről nem hazudott legalább, de azzal nem ért el semmit. Megint ismeretlennek érezte az ismerős arcot, emiatt az érzelmek és a gondolatok hurrikánként tomboltak benne. Csak azt nem tudta pontosan, hogy mindaz amit tudott, ami alapján beleszeretett, meg fog változni? Vagy mert már szerelmes belé, ezért el fogja fogadni azt az embert akiről azt sem tudta hogy kicsoda?... Egy idegent látott. Egy idegent, aki a szerelme bőre alá bújva adja ki magát neki. Mocskosnal érezze magát mert az a férfi ott kind megérintette? Érezze elárulva magát? Vagy próbálja megérteni? Hiszen... Igaza volt azzal kapcsolatban hogy azt tervezték hogy ideköltözik az érettségi után... Abban is hogy úgy borzalmas érzés abban a tudatban várni hogy az akit szeretsz, nem tudtok egy szót sem beszélni hónapokig. Egyszerre értette és nem akarta megérteni...

...

Kilépve a fürdőből, sétált az ágyhoz, amin még mindig JooHeon ült, s éhes, szerelmes tekintettel nézte végig minden egyes mozdulatát amíg eléért. Egy fehér, bő póló takarta csak testét, mely pizsamaként szolgált, de a rövid anyag rálátást engedett a lány mezítelen lábaira.

- Azt hittem már elmentél - vágta fejéhez ridegen.

- Itt lakom Kicsim, és ez a mi ágyunk - villantott felé egy csábító mosolyt miközben hatalmas kezeivel a másik combját kezdte el lágyan simogatni, s egy pillantásra sem engedték el egymás tekintetét - Ezért vagyok még itt.

- Dolgozol, nem?

- Szabaddá tettem érted a délutánom.

- Akkor miért vagy még így felöltözve?

- Nem lehetek?

- De igen. De nagyon úgy tűnik mintha most nem sokáig maradnál itt.

- Itt maradok Kicsim - húzta magához közelebb combjainál fogva, így testük egymáshoz simult. JooHeon feje a lány mellkasán pihent, ki csak őt leste egyfolytában. Alíz kezei a férfi vállain pihentek - Ne haragudj hogy ezt kellett tennem és hogy hazudtam... Csak nem akartalak elveszíteni... Sosem akartam hogy ez megtörténjen, de ha már így alakult, a legjobbat akarom kihozni mindenből, és a legtöbbet adni neked... - dörgölte fejét a pici mellkasba, akár egy cica, próbálva bevetni a trükköt, ami mindig bevált kedvesénél. Őszintén szerette őt, és mind az amit mondott igaz volt, bár a háttérben sokkal sötétebb gondolatok mozgatták a szálakat. Alíznak rá kell hogy támaszkodjon és ő neki kell az egyetlen biztos pontnak lennie az életében. Írányítani kívánta mint lovas a lovát, de úgy hogy ne vegye észre. Csak a szeretet által történő cselekedeteket kell látnia amikkel egyre jobban eltaszítja és kisajátíthatja a többi embertől.

Levéve a lány pólóját, húzta ölébe és egy szenvedélyes csókba invitálta, melybe mindketten belenyögtek. A lány egy pillanatra elfelejtve haragját, vágyakozó teste kikapcsolva eszét, könyörgött több és több érintésért. A férfi, csókjaival egyre lejjebb haladt, egészen a kebleikig, melyeket azonnal szívni, és csókolgatni kezdett. Kapzsi, éhes érintésekkel markolta, ahol érte. Kiélvezett minden pillanatot, hisz olyan régen ért hozzá és már piszkosul hiányzott mindene. Az illata, hófehér bőrének finom érintése, piciny kezei, gyönyörű szemei, mézédes ajkai amik az ő nevét nyögdécselik vagy a világ legédesebb hangján szólva beszél hozzá. Kicsi, törékeny teste, melynek minden idomát úgy imádta, hogy a kezeit, sem a szemeit nem lett volna képes levenni róla.

- Főnök! - rontott be egy férfi a szobába. Alíz megijedve és felsikoltva takarta el nyálas és kiszívott melleit és JooHeon-hoz bújt, akiben harag gyúlt.

- Mit akarsz?! Nem látod hogy dolgom van? Tűnj el! És tanulj meg kopogni vagy a szemed közé lövök! És most takarodj!

- ... Azt mondta hogy sűrgős!

- Mindjárt megyek! És most takarodj ki innen! - ordított rá, mire a férfi azonnal elhagyta a szobát, magukra hagyva a párt. JooHeon visszapillantva a lányra, simított végig lágyan gerince mentén. Most azonnal akarta, de a munka... Az a kurva munka sosem hagyja őt! - Bocsánat Kicsim, de mennem kell. De hamarosan jövök vissza és folytatjuk - szólt lágyan hozzá, de Alíz csalódottan felállt és felkapta a földről pólóját majd felvette - Haragszol rám? - kérdezte, miközben szemeivel végignézte a jelenetet, ahogy eltűnik előle a fenséges látvány egy része.

- Dolgoznod kell. Azt mondták sűrgős - zárta le a beszélgetést ennyivel majd elment a fürdőszobába.

...

JooHeon halkan belépett a sötét szobába, és egy nagy levegőt kifújva próbálta letudni magában a mai napon történt feszültségkeltő történéseket. Az ügyfelek és partnerek amikkel együtt dolgozik, mindig a legjobb időben keresik, amivel már kezdett telelenni a hócipője.

Lehámozta magáról a cipőjét és a zakóját, próbálva kevesebb hangot genetálni, hogy még véletlenül se keltse fel az alvó lányt. Ha még valamivel felidegesíti őt, bizton állította volna, hogy fej nélkül fog lefeküdni a saját ágyában és akkor a kapcsolatának végleg vége. Tudta hogy nem sok kell a Alíznak hogy kitörjön magából. Elrabolta, hazudott, csalódást okozott neki, és mindezt egy nap leforgása alatt. Ha még fel is riasztja a hangos öltözködésével és a mai nap fáradalmas nyavajáival, akkor kedvesénék meg fog telni az a bizonyos pohár.

Halkan elsétált az ágyhoz, és le nem véve maradék ruháját, feküdt be a lány mögé. Átölelte derekát, majd másik kezére támaszkodva próbált rálesni arcára, ami nem egészen úgy tűnt mintha alszana.

- Alszol? - tette fel halkan a kérdést, de ahogy látta hogy a másik erőszakosabban összeszorítja szemeit, már megadta neki a választ - Tudtam.

- Mit akarsz? - mormolta.

- Most azért vagy durci, mert el kellett mennem? - kérdezte játékosan, oldva a feszültséget.

- Nem.

- Akkor miért? Hogyan tehetlek boldoggá, kicsim?

- Az egész miatt haragszom rád - próbálta lezárni ennyivel, de a másik nem hagyta magát. Sok volt neki a mai nap és nem akart vele beszélni, sem semmilyen kontaktot létrehozni, mégha az egy kicsi érintés is volna.

- Mielőtt elmentem volna, nem pont ez látszott rajtad - ütötte vissza a labdát, ami már túl magasnak bizonyult a Alíznak, aki már nem tudott volna többet mondani az ügyről. JooHeon a tenyerére támasztotta fejét, változtatva kényelmetlen pozícióján és hogy több centit érezzen a másikból.

- Nem érdekel...

- Engem igen, Kicsim - mászott jobban hozzá, míg a hátához nem simult - Mivel tudnálak kiengesztelni? Békülős szex? - ajánlotta fel csábosan, miközben ölét a másik fenekéhez nyomta és csókolgatni kezdte a nyakát.

- Nem akarom most - szólt ridegen, miközben próbált elhúzódni, de nem igazán sikerült.

- Csak durcizol - mormolta két csók között, miközben kezét a lány comjának külső felére vezette, majd óvatosan a kettő közé kezdett el barangolni szép lassan, amíg el nem érte mutatóujja a szemérmét. Nem volt erőszakos, nem nyúlt hozzá éhesen. Épp hogy hozzáért. El akarta érni hogy a lány vágyakozzon. Érezze őt és akarja. Lassú volt és megfontolt. Ha kell egész éjjel nem alszik és ezt csinálja, csakhogy végre magához engedje. Tudta hogy ebben a szituációban nem lesz elég a másiknak ha csak alszik rá egyet.

Alíz teste beleremegett a lágy, szinte lehelletnyi érintésekbe és ahogy érezte a másik doronját keményedni. Teste lángolt és nem tudta mitévő legyen. Ki volt éhezve... Rég nem voltak együtt és amikor a mai nap megtörténhetett volna, elment. Haragudnia kell rá azok után amit tett! De az érintései és a csókjai... Olyan finomak és kellemesek... Nem tud ellenálni ennek...

Megfordult a férfi karjai között, hozzásimulva a másik testéhez, majd átvetette lábát JooHeon -én, aki a lány lábai közé vezette térdét. Keze ami mostmár derekán pihent, próbálta azáltal közelebb húzni magához, de úgy, hogy a szemérmét a lábához dörzsöli, nagyobb vágyat keltve mindkettőjükben. Alíz kezei a férfi mellkasán pihentek, amik olykor megfeszültek az éhségtől. Felnézett, hogy lássa másikat, de ahogy a szemébe nézett, tekintetünk azonnal összegabalyodott. Halvány fényben látták a másikat, de nem kellett nekik több ahoz hogy tudják ki mit akar és mit érez. Két év alatt már kiismerték egymás vonalait, vágyait, érintését, csókját, méreteit és érezelmeit. Mindkettőjük tekintetét a vágy köde fedte, de egyik sem lépett tovább. Mintha megállt volna az idő abban a pillanatban. Valahogy más volt... Valami megváltozott... De senki sem tudta volna megfogalmazni hogy pontosan mi lehetett az.

...

Lihegve feküdtek egymás karjaiban, próbálva rendezni légzésüket, miközben érezték még az elmúlt pár óra hatásait, amit azzal húzott a férfi, hogy szerszámát nem húzta ki a lányból. Imádta ezt az érzést, amit hónapok óta nem tapasztalt meg, és egysziben nem tudott betelni vele. Mohó volt és próbált minden egyes kis dolgot elhúzni. Még nem tervezte teherbe ejteni a lányt, amire gondosan ügyelt is. Elhozatta a maradék fogamzásgátlóját és az orvosaival kerestetett egy másik fajtát, amit itt, koreában is be lehet szerezni. Majd akkor lesz gyerek amikor ő jónak látja. Bár valamilyen szinten készen állt az apaságra, de nem tudta volna hogy meg fogja e állni a helyét. Nem tudta hogy Alíz forgatja e még a fejében hogy megszökik, de ha igen, ezzel a módszerrel talán maradásra bírja. Ha terhes lesz, semmilyen járműre sem fogják felengedni ami kiviheti ebből az országból.