3.rész: A felkészülés
Itt egy újabb rész áttírása :). Beraktam egy zenét, ha nem akarod nem kell meghallgatnod.
Reggel 4-kor kelltem fel, öszintén szólva nem tudom miért és White ott volt melletem az ágyamban. Este valamikor bemászott, mindig ezt csinálja, de Leon is szokot melletem aludni. Vagy csak felébresztenek.
Ötletem sincs, hogy mit csináljak 3 órán keresztül. De úgy döntöttem, hogy inkább el készülök és talán festek egy kicsit.
A fürdőben megmosakodtam és megcsináltan a hajamat amit szabadon hagytam. Fel vettem egy egyszerű ruhát itthonra.
(Csak sapka, öv, cipő nélkül)
Ezek után még készülődtem a festéshez, mert végül e mellet döntöttem.
Leon be jött a szobámba és szó szerint az ölembe feküdt. Mit ne mondjak így kicsit nehézkes lesz a festés de mindegy.
White még mindig az ágyamban aludt.
Mikor kész lettem észre vettem, hogy korog a hasam az éhségtől így a konyhába mentem egy szendvicset enni.
Ez után megnéztem, hogy fent van-e valaki. Sajnos még senki sem volt fent ezért arra gondoltam, hogy ha már ki mozdultam a szobámból, mi lenne ha csinálnék reggelit amit meg ehetnének majd.
-Hm... Mi lenne ha croque madamet csinálnék ? Úgyis régen ettük már.- Így neki láttam az elkészítéséhez. Amikkor lassan kész voltam meg hallatom, hogy Nath felkelt. Valószínűleg az illatra kelt fel. Nath kedvenc reggelije.
-Bonjour húgi! Croque madamet ?- Nézet rám csillógo szemekkel. Amikor ilyen nem tudom meg álni, hogy ne mosolyogjak.
Eközben Leon és White ki jött a szobámból jelezve, hogy ők is enni akarnak. Ilyenkor annyira idegesítő tud lenni Leon a folytonos nyávogásával, hogy csak na. White meg képes törni-zúzni csak, hogy kajához jusson. Mind eközben a szüleink fel ébredhetek mert azt vettem észre, hogy minket figyelnek mosolyogva. Majd ők is oda jöttek a konyhába, hogy meg tudjanak reggelizni.
-Lyna, kincsem. Nagyon finom lett!- Mosolyog rám az anyám.
Ezek után vissza mentem a szobámba, hogy írjak Cloénak, hogy jöhet hozzánk, ha már fent van és majd együtt ki találjuk, hogy mit készítsünk a vendégeknek. Meg majd talán apát is bele fogjuk vonni. :)
(skype:)
-Szia Cloé! Bocsi ha fel ébresztettelek csak szólni akartam, hogy ha tudsz akkor át jöhetsz hozzánk.
-Rendben Ly, megyek is csak még át öltözök.
-Várni foglak, úgy is ismered már a járást nálunk.
-Jó addig is szia.
-Neked is.
Miközben vártam Cloét megetettem Leont és Whitet, hogy ne zavarjanak már -.-. Komolyan mondom, hogy ilyenkor mindig felbosszantanak.
(Egyébként egy kicsit későn de Cloé így néz ki. Aki Lyna legjobb barátnője.)
Csengetek így szó szerint rohantam az ajtóig, hogy ki nyithassam Cloénak az ajtót. Mivel tudni illik, hogy képe lenne figyelmen kívül hagyni azt, az egész családja ilyen. Ezzel persze mindig jól el szokót szórakozni Nath :D, nem ő lenne ha nem így tenne. Na de mindegy is.
-Bonjour Cloé!!!- Ölelem át már annyira, hogy sztem lassan nem fog levegőt kapni na, de az most mindegy.
-Neked is Ly!! De kérlek engedj el ha azt akarod, hogy még ne dobjam fel a talpam.- Mosolyog rám.
-Jól van na... csak már nagyon unatkoztam. Mivel már 4-kor fent voltam. De kell a segítséged, hogy mi legyen majd az ebéd ha megérkeznek a vendégek.
-Rendben van csak hadd mennyek már be.- Kezd el befele tolni. Néha komolyan gondolom, hogy akkor most ki is lakik itt közölünk, de ez nem számít.
Mikor be mentünk anya és apa jött velünk szemben.
-Jó napot Enzo és Charline. Meg persze te is Nath!!- Próbálja meg felhívni a bátyám figyelmét magára, de sikertelenül mert csak felé néz és utána ismét eszik. Nem tudom, hogy ki akkor mégis a legfalánkabb a családban én vagy ő?
Karon ragadtam Cloét és fel vittem a szobámba miközben szét nézet az újabb munkáim után...
-Hm... nem rosszak Ly. Be kéne nevezned egy versenyre!!- Már megint ezzel akar faggatni...
-Nem és kész!!!
-Jó de akkor is ezeket ki kéne állítani egy múzeumba.
-Azért ne túloz Cloé. Viszont akkor segíts valami ételt csinálni ja meg még talán lehet, hogy nem ártana rendet tenni a házban sem, na meg Whitott ki kéne vinni sétálni. Itt bent meg fog bolondulni.
-Oksi azt majd kicsit később és nézzük akkor a recepteket.
-Rendben. Na ezekre gondoltam: vörösboros marharagu, ratatouilles lasagne, ratatouille provencale tudod az a lecsó és még talán a parasztleves vagy mi. Meg majd valamilyen könnyű desszert is jó lenne pl. briós.
-Jó. Akkor ezeket fel írjuk egy-egy kicsit lapra és egy sapkából ki húzzuk vagy Enzo segítségét kérjük meg.
-Akkor kérdezzük meg apát.- Így oda mentünk a szobájukhoz és megkérdeztük apát. Ő a parasztlevest és a lasangnét javasolja mert azt a "barátja" is ismeri és nem akarja el riasztani a konyhától. Amit meg is értek mert hát hiába vagyok franci amikor nem birok a kagylókat. Fújj... Undorodom tőlük ha csak rá gondolok.
Így maradtunk a paraszt levesnél amit én könnyen el is készítettem míg Cloé meg csinálta brióst amiben anya segített neki és persze, hogy a fiúk se maradjanak ki néha oda jöttek és az alap anyagból "csíptek egy picit". De úgy 10-re készen lettünk a kajával és be tettük a hűtőbe hűlni addig amíg ez meg lett elmentem Cloéval meg sétáltatni Whitott. Mivel hamarabb vissza értünk ezért még a szobákat is ki alakítottuk, hogy majd a vendégeknek legyen majd hova helyezkednek el és ezek után csak annyit tehetünk, hogy vártunk és én természetesen rajzoltam kicsit. Na jól van két munka lett belőle.
Nem sokkal mi után be fejeztem a rajzokat meg hallottuk a csengőt tudtuk jól, hogy mit jelentett. Más szóval itt vannak a vendégeink. Jeee... Remélem, hogy nem valami el kényesztet ficsúrok lesznek már nem azért.
Sziasztok itt egy újabb rész remélem, hogy tetszik. Köszönöm, hogy olvassátok a történetem. Bocsi ha valamit rosszul írtam de elégé rossz a helyesírásom. De próbálok rajta javítani. Nem sokkára hozzom a többi rész átírását is. Sziasztok!
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro