A konohai falucska kora reggel volt a legszebb. Harmatcseppek csillámlottak a fűszálakon, és kellemes víz illata volt a levegőnek. A nap első sugarai mosolyt csaltak minden korán kelő arcára. Akkor is, ha dolgozni indultak, s akkor is, ha épp hazafelé tartottak munkából.

Naruto arcára sütött a korai nap. Tátott szájjal hortyogott bele a reggelbe, s csak a vad dörömbölés szakította ki őt az álmok világából.

- Főnök! Főnök, ébredj! – A fiú ezerszeresen is a pokolba kívánta Konohamarut az együttérző időzítésért. Álmosan kikecmergett az ágyból, nyújtózott párat, és lassan imbolyogva megindult az ajtó felé.

- Mit aaaaaaaahkarsz? – Nyitotta ki az ajtót, megtoldva egy ásítással a kérdését.

- Csak gondoltam minél előbb tudatom veled a jó hírt.

- Mit?

- A főzeted már majdnem elkészült. – rikkantotta boldogan, majd lehervadt a mosoly az arcáról. - De csak este tudom elhozni, mert Sakura-chan főzi, és neki el kell mennie gyógynövényekért.

- Elmegyek akár én is, csak minél előbb legyek a régi.

- Főnök! Szörnyen nézel ki! – Az őszinte vallomás hallatán Konohamaru fejbúbján egy ökölnyomnyi púp nőtt.

- Ezt mind neked köszönhetem! Ha neked nem támad az a jó ötleted, hogy megvicceld a helyettesítő tanárodat, most nem tartunk itt dattebayo! – Konohamaru nyögdécselve tapogatta dudorodó feje tetejét.

- Honnan tudhattam volna, hogy a vénség téged fog küldeni? Azt hittem az én senseijem ugrik be, mint mindig, amikor Iruka sensei szabadnapos.

- Akkor most mi legyen? A főzet elkészül, de csak akkor tudom elhozni, ha már vége az esti ninjutsu korrepetálásoknak. – A fiatal fiú gyanakvóan araszolt hátrább, nehogy újabb púppal gazdagodjon a kobakja, a hírt követően.

- Nekem már a most is késő lenne. – sóhajtotta Naruto és beletúrt a rózsaszín hajába. Úgy nézek ki, mint Sakura-chan.

- Sakura-chan jóól néz ki. – tette hozzá nyálcsorgatva Konohamaru. A beszólás miatt megkapta a dudor párját is a fejére.

- De én nem vagyok lány! Hogy mondhatsz ilyet, amikor minden perc rémálom ebben a hajszínben.

- Öh. Nekem mennem kell, a tanítás lassan elkezdődik. Megpróbálok minél gyorsabban ideérni. Vagy tudod mit?

- Hm?

- Elküldöm valakivel, aki hamarabb ideér vele.

- Remek. – sóhajtott a rózsaszín hajú Naruto, miközben kiengedte Konohamarut az ajtón, és bezárta mögötte azt. – És addig mit csináljak? – tétován nézett körbe az üres szobában. Tudta, hogy megőrülne, ha egész nap arra várna, hogy este legyen. Fogta magát és visszafeküdt aludni, ahhoz legalább volt kedve.

Konohamaru idegesen topogott az asztalon és ötpercenként az órát nézte a tanterem falán. A főzetnek mostanában kell elkészülnie, és még nem talált senkit, aki elvihetné Narutonak.

- Iruka sensei! – lendítette a magasba a kezét. – Kiszaladnék egy percre a mosdóba.

- Menj! - hangzott a férfi válasza. Konohamaru nem tartozott azon tanítványai közé, akik ellógtak az órákról, és bár a korosztályától már elvárt, hogy kibírják óra végéig. Mégsem látta semmi okát annak, hogy ne engedélyezze neki a dolgot, így hát zavartalanul folytatta a tanítást. A fiú abban a pillanatban, hogy engedélyt kapott a távozásra, már nem is volt a tanteremben. Átvágott a folyosón és eszeveszetten loholt a kórházba, a mediclabor felé, ahol a gyógyszereket főzték. A pultnál lévő Medininja már messziről megismerte és az asztalról a kezébe nyomott egy kis ezüstszínű termoszt, amiben a frissen kevert gyógyszer volt.

- Köszönöm! – Azzal sarkon fordult és már rohant is tovább, de erőteljesen beleszaladt valakibe, és vele együtt a földre is esett.

- Auh! – A fiú fölnézett és azonnal felderült a tekintete. – Naháát! Hála a Hokagénak, hogy beléd botlottam! -

- He? – Hinata meglepetten nézett a földön csücsülve, és értetlenül pillantott a fiú kezére, amit az orra alá dugott egy ezüstszínű termosszal együtt.

- Ezt Narutonak meg kell kapnia, még éjfél előtt. Nekem most vissza kell rohannom az iskolába.

- Na... Naruto-kun beteg? – hebegte Hinata elkerekedett szemekkel, mikor Konohamaru a képébe hadart.

- Olyasmi. Nagyon ki lesz borulva, ha ezt nem kapja meg. – tette hozzá, s a lány kezébe nyomta a termoszt.

- De.. De én nem mehetek! – nézett az elszaladó fiú után – Én nem kerülhetek a szeme elé. – nyöszörögte maga elé gondterhelten. Rémülten próbálta megzabolázni a gondolatait, miközben felkászálódott a földről és egyenesbe tornázta magát. – Ha Naruto-kun beteg akkor félre kell tennem az érzéseimet, hogy elvigyem neki ezt. – motyogta, miközben a zsebébe süllyesztette a kis flakont, s odalépve a pulthoz, rámosolygott a kérdően várakozó recepciósra.

- Nejiért jöttem. – A recepciós a váróban egy székre mutatott. – Köszönöm.

Pár perccel később Hinata elindult hazafelé Nejivel.

- Soha többet nem iszom! – fogta a fejét a fiú, s gyenge léptekkel követte Hinatát hazafelé. – Egy csomó cuccot itattak velem, és a szemetek tökre élvezték, hogy a rókázás kerülget mindegyiktől. – Hinata unottan az égre pillantott, nem érdekelte Neji szar napja a kórházi gyomormosás miatt. Nem tudott együttérzés mutatni az irányába, tudván, hogy minden nap leszokik a szakéról, aztán mégis kora hajnalig Ichiraku ramen standjánál vedel, és hazatérve végigrókázza a folyosót.

- Soha többet nem iszom. – ismételte az unokatestvére, amikor beléptek a család rezidenciájára, s ő egyetértően bólogatott neki. Bekísérte Nejit a szobájába, lerakta a táskáját az ágya mellé, és magára hagyta őt.

Gondterhelten ment a saját szobájába, hogy lezuhanyozzon, és átöltözzön egy kényelmesebb viseletbe.

Kabátját levéve a kezébe akadt a kis termosz, erről eszébe jutott, hogy még Narutohoz is el kell mennie.

Gyorsan elintézte, az eltervezett teendőit, és magához véve a termoszkát ismét elhagyta az otthonukat.

Naruto, jobb dolga nem lévén egészen délutánig aludt, csak a gyomra éktelen korgására sikerült észhez térnie.

- RAMEN! Gyorsan! – Végigkutatta a szekrényeit, de már egy darabot sem talált sehol.

- Ichiraku! – Kiáltotta, s villámgyorsan összekapta magát, magára kapott egy fekete pólót, egy nadrágot, és már száguldott is a Ramenjéért.

Ichirakunál beviharzott és türelmetlenül kiáltott a leveséért.

- Nocsak, Naruto. – hallotta a baljáról a negédes szólítást.

- Neji – bólintott oda neki Naruto köszönésképpen, s minden pillanatot óráknak érzett a ramenje nélkül.

- Igyál egyet. – lökött oda egy szakéval töltött poharat Narutonak, aki a pohárra pillantott és undorodva visszafordult a konyhaajtót kémlelve, mikor kapja meg végre az ételét.

- Mi az? Méltóságodon aluli, hogy megigyál egy pohárral velem? – kérdezte Neji elcsukló hangon, s még közelebb tolta a poharat, egyenesen Naruto orra alá.

- Én nem iszom ilyet. – mordult oda éhesen a Hyuugának.

- Persze. El is felejtettem, hogy nyuszi vagy. Bezzeg Sasuke régen megivott velem pár pohárral. – motyogta az orra alatt, jól hallhatóan. Naruto a Sasuke szövegre még mindig érzékenyen reagált, és egyetlen hörpintéssel ledobta a torkán az orra előtti poharába öntött italt.

A poharat dacosan lecsapta Neji elé az asztalra, aki elérvén, amit akart szélesen elvigyorodott. Naruto lenyelte az italt, és egy pillanattal később már érezte hogy az végig marja a torkát és a nyelőcsövét, végül az üres gyomrába megérkezve iszonyatos hőt termel benne.

- Csíp? – A kérdezett bólintott. – Gyorsan igyál vizet. – nyújtott felé egy szakéspoharat teliöntve átlátszó folyadékkal. Naruto kikapta a kezéből és ledöntötte a pohár tartalmát, majd fuldokolva, de lenyelte.

- Eehh. Ez nem víz volt!

- Miért azt mondtam?

- Azt!

- Csak azt mondtam, igyál vizet, azt nem, hogy az van a pohárban. – kuncogott magában Neji. Naruto körül megfordult a világ és hányingere lett. Ekkor megérkezett az étele, amihez már nem volt nagy kedve nekiugrani, így komótosan elszürcsölgette a tésztát.

Az alkohol szépen eldolgozódott az üres gyomrában, és mire evett rá egy keveset, már fel is szívódott a vérébe.

Szédelegve állt föl az üres tányérok mellől, és fizetés után tántorogva távozott.

Otthagyta a magában nevetgélő Nejit.

- Kezd esteledni. – pillantott föl a narancsrózsaszínű égboltra Naruto, s próbálta megszaporázni lépteit. Konohamaru mindjárt jön a főzettel, és akkor végre leveheti ezt az átkozott kendőt a fejéről. Nagyot szusszantott, és tovább folytatta az útját.