Az ajtó erőteljesen kivágódott.

Naruto szélvészként hussant be a lakásába, s nyomában ruhadarabokat hagyott a fürdőszobához vezető úton. Sebesen állt a zuhany alá és idegesen kezdte a rózsaszín haját dörzsölgetni. Egyre bosszúsabban, egyre vadabbul mosta, és dörzsölte. Végül elzárta a csapot és kiugrott, hogy a tükörben megnézze az eredményt.

- Wáááááááááááááááááááááááááááááá...  

Kiáltásától megremegett az egész háztömb. Visszaugrott a víz alá és újra elkezdte mosni a haját. Kis időn belül az előbbi zuhany – üvöltés - és tükör jelenet háromszor ismétlődött meg, teljesen eredménytelenül.

- Hogy tehetted ezt te kis... - kezeit ökölbe szorította, és dühösen csapott a falba. Keze nyomán betört a csempe. Vicsorgott pár percig a tükörbe végül feladta, és kivánszorgott a szobájába, hogy magára vegyen valamit. Alig kapta fel a pólóját és fekete gatyáját, máris kopogtattak az ajtón.

Nagyon nem volt kedve ajtót nyitni.

Ebben az állapotban semmiképp.

- Naruto! Főnök nyisd ki! – A kopogás, dörömböléssé erősödött, és nem akart szűnni, így a fiú kénytelen volt kinyitni. Nem is tiltakozott, amint meghallotta a hangját a kint állónak. Vörösen izzó szemekkel tépte föl az ajtót és rántotta be rajta a hívatlan vendéget.

- Teeee! Legszívesebben letépném a fejed. Megmondanád, hogy miért kellett ezt csinálnod? Megmondanád, hogy fogok most kilépni a házból? Nem gondolod, hogy így fogok küldetésre menni? Hogy...

- Nyugii főnök!

- Ko no ha ma ruuuuuuuuu! – Narutonál látszólag nagyon kevesen múlott, hogy ne szakadjon el a cérna, és nem tett jót az sem, hogy az előbb félbeszakították, és lenyugizták őt.

- Van rá ellenszer. – villantotta rá foghíjas mosolyát, s ettől várt megnyugvást a felől, hogy ne legyen a feje letépve, vagy a belei nyakkendőbe kötve.

- Ez komoly? – Naruto dühe elpárologni látszott, s reménykedve eresztette föl a szemöldökét.

- Egy nap alatt összeáll a főzet.

- Egy nap? – sikította férfiasan a rózsaszín haj alól – Mit gondolsz, mit tegyek addig így? – Konohamaru vállat rántott.

- Kezdetnek elhívhatlak Ichirakuhoz. – A varázsszó bevált... Naruto élvetegen elmosolyodott.. A fiatal fiú elővett egy fejkendőt, fölkötötte Naruto fejére, és gondosan a rózsaszín tincseket is alásimította.

- Tadaam. Mehetünk is akár. – Az exszőkeség körbefordult és méregette a kendőt a fején.

- Nem ilyenje van a mesterednek? – A fiú elvigyorodott.

- Csak volt. Feltehetőleg ma egész nap ezt keresi rá ne jöjjenek, hogy eredetileg kopasz.

- Veszélyes kölyök lett belőled, de értékelném, ha legközelebb nem engem szívatnál meg.

- Hai! – szalütbe vágta magát és kilépett az ajtón. – Úgy lesz főnök, becsszó.

Azzal bezárták maguk mögött az ajtót.

- Am.. Főnök? .. Kiszívták a nyakad?

CSATT!

  -@>  -@> 

Esteledett. Konoha utcácskáin felgyulladtak a kis lampionok, és az éttermek ész szórakozóhelyek villogó neonjai.

Előbújtak az első csillagok az égen, és az utcákon már csak azok kószáltak, akik élmények után kutattak.

Ichirakunál csak két ember iszogatott békésen, amikor Narutoék odatelepedtek.

A lámpák világítottak, a konyhából gőz gomolygott elő, finom illatokat hozva magával. Az éhes ninjáknak nagyot kordult a gyomruk az ismerős illatokra.

- Ah, Kiba. Neji. Hello! – Intett nekik Naruto, és leült egy székkel jobbra tőlük. Kiba lábánál Akamaru szuszogott békésen. Mindkettejük arca kipirult volt, előttük szakés üveg és poharak hevertek, s nagy csendben ültek a semmibe révedő tekintettel.

- Hey, két RAMEN –t! – Rendelt Naruto, és félresandított az asztal szomszédaira. Kiba és Neji üveges tekintettel bámultak vissza rá, majd Kibából éktelen vihogás tört elő, amire Akamaru is fölkapta a fejét, s megmordult. Ám vészhelyzet hiányában a fejét visszahajtotta a mancsaira, s tovább szunyókált. Naruto szemei elkerekedtek, és maga elé kezdett bámulni. *Ne nézz rá, ne nézz rá* Motyogta magában.

Fülébe erőszakosan hatolt be Kiba vihogása, s szeme sarkából látta, hogy a pultba kell kapaszkodjon, nehogy lecsússzon a székről.

Naruto végre megkapta a várva várt ramenjét, és mohón vetette rá, magát. Az első tányérral pillanatok alatt végzett, s Konohamaru vigyorogva tolta elé a másikat.

- Ez is a tied. Én lépek, még a végén rám találnak, és szorulok pár dolog miatt. Majd a kendőért beugrom.

- Ok köszi. – Konohamaru fizetet és elment, Az exszőke pedig éhesen nekilátott a második tányérnak, amivel sikeresen lefizették a haja színváltozása miatt.

- Egek Naruto! – nyöszörgött még mindig Kiba a sok röhögéstől. – Neked kiszívták a nyakad. – állapította meg részegen. A fiú próbálta a megjegyzést nem meghallani, s alig észrevehetően összébb húzta magát, hogy kevésbé látszódjon a nyakán lévő folt. Szeme sarkából látta, hogy Neji is előre dől, és őt nézi. Sosem szerette, ha ez a fickó nézte, mert mintha belelátott volna az elméjébe. Bosszantóan konstatálta már egy néhányszor, hogy olyan kutató szemmel bámulta, mintha csak a gondolataiban olvasna.

- Tényleg. – jegyezte meg szűkszavúan a Hyuuga is, majd a kutyáshoz fordult. – Erről jut eszembe. Hinata végre elfogadta, hogy járjatok? – A bozontos hajú Kiba nemet intett.

- Még mindig nem veszi észre, hogy udvarolok neki, csak pironkodik állandóan.

- Miért nem mondod meg neki, hogy tetszik és kész? – mondta halk, alkoholittas hangon, de Naruto így is minden szavát kitűnően értette

- Öhm... Szerintem más tetszik neki.

- De ha nem te voltál, akkor ki?

- Mi? – kapta föl a fejét a fiatal Inuzuka. Neji egy kicsit tétovázott, ivott még egy pohár szakét, hogy megeredjen a nyelve.

- A mai edzésen...hát... félrecsúszott Hinata ruhája, és akkor megláttam. – Kiba izgalmában még egy pohárral lehúzott, és nagyot sóhajtott.

- Mit?

- A nyaka tövében egy folt... mint az. – bökött az asztal vége felé. A két fiú, Ichiraku (aki véletlenül sem hallgatózott) egyszerre nézett a bizonyos foltra. – Ahogy rá akartam kérdezni, kapta magát és elszaladt.

Naruto visszaprüszkölte a levesét és fulladozni kezdett. Szúrós tekintetek tapadtak rá, és végigbámulták a jelenetet segítségnyújtás nélkül. Végül kifulladva kelt föl a földről, de a szemek még mindig őt pásztázták.

- Mi vaan, dattebayo? – törölgette le ingujjával a szájáról a levest.

- Naruto, te és Hinata véletlenül nem...?

- Miii? Ma egész nap, küldetésen voltam, és tegnap is reggeltől estig edzettem.

- Aham... - hitetlen pillantások kíséretében – Akkor, hogy került a...? - Naruto gyorsan fölpattant és mielőtt Kiba befejezhette volna a kérdését, már el is szaladt, egy gyors viszlát kíséretében.

Maga sem tudta hova megy, csak menekült a kínos beszélgetés előtt. Nem akart hazudni, de elárulni sem akarta, hogy milyen körülmények között szerezte a nyakán lévő foltocskát.

Hirtelen lemerevedett és elnyúlt az arca.

*Hinata? Az kizárt. Ha valakiről, hát róla ne tudnám elkép... Várjunk csak. A Bicóchuu keresésekor Hinata is a küldetés tagja volt... és mostanában ő sem kapott feladatot... Hinata?*

Szemöldökét ráncolva, mereven a földet bámulta. *Ő nem az a fajta. Mindig fülig vörösödik, akárhányszor találkozunk. Ő nem lenne képes arra, hogy... * A gondolattól elszégyellte magát. * Az alkat stimmel, a keblek naná, és a haj szintén... Ó istenem.

Térdei megremegtek és a földre rogyott. Arcát a kezeibe temette, és hitetlenkedve próbálta magát meggyőzni arról, hogy Hinata semmiképp nem lehet az, aki a tónál vele volt.

*Az nem lehet.* Összeszedte magát és reszketeg mozdulattal fölkelt.

Lábai megindultak és automatikusan rótta az éjjeli utcákat. Nem tudta merre megy, de a falu kapujában tért magához.

- Áh üdv.

- Yo! – Intett neki Kotetsu és Izumo a strázsapult mellől. Naruto elgondolkozva állt meg előttük, és csak nézte őket percekig. Ők visszabámultak rá, majd kérdően összenéztek.

- Naruto, újabban furcsán viselkedsz. - kezdte Kotetsu az orrán lévő kötést igazgatva, ezzel magához térítve az elgondolkozott fiút.

- Öm, kérdezhetek valamit? – tudakolta tudomást sem véve az előbb elhangzott mondatról.

- Persze.

- Tegnap éjjel, érkezett előttem még más is a faluba?

- Hát nem tudom kiadhatunk-e, ilyen információt, – Nézett a kollégájára Izumo, aki válaszként jól láthatóan másfelé kezdett figyelni.

- Fontos lenne. – tette hozzá Naruto könyörgő szemekkel.

- Lássuk csak. – A férfi elgondolkozva tette az álla alá a kezét. –Tegnap az esti órákban több csapat is visszatért bevetésekről. Shikamaru csapata, egy Homoki küldöttség, és két felderítő osztag a szél és a víz országából. Mostanában zavargásokat jelentettek onnan.

- Engem egyetlen személy érdekelne. Egy lány, kb. 165 magas, hosszú hajjal. És ha minden igaz sietett nagyon.

- Hmm, nekem nem rémlik ilyen. – csóválta meg a fejét Kotetsu. Naruto csalódottan, és megkönnyebbülten sétált el mellettük. *Ezek szerint mégsem a faluba sietett akkor.*

- Azért köszi. - Bár nem reménykedett benne, gondolta kimegy és leül a parton, hátha mégis újra odamegy az ismeretlen lány, és akkor végre megtudja ki ő.

- Várj csak! – kiáltott utána Izumo a pultja mögül. – Én láttam még valakit, míg ez tömte a fejét. – mutatott az imént válaszolgató társára. Naruto reménykedve lépett vissza melléjük.

- Kicsodát?

- Üm, hát a Hyuuga lány szokott ilyenkor későn visszajönni. Van, hogy reggel megy, van amikor este, de mindig csak későn jön vissza. Tegnap éjjel kicsivel előtted ért vissza. – mondta elgondolkozva. – Am... történhetett vele valami, mert nagyon zaklatottan húzott el mellettünk.

- Nem is tudom. – füllentette Naruto, s igyekezett nem meglepett arcot vágni. Nem mintha meglepődött volna, hogy megint a Hyuuga név kerül elő. – Melyik Hyuuga volt?

- Hanabit nem engedik ki ilyen későn. – nevetett föl Izumo, és mellékesen hozzáfűzte. – Természetesen Hinatáról beszéltem.

- Ok. – Naruto visszafordult. Már nem látta értelmét kimenni a vízhez. Már majdnem minden szál Hinatához vezetett, mégsem bírta róla elképzelni, hogy némi szenvedély lappangjon benne.

- Naruto! – Kiáltott utána érdeklődően Kotetsu. – Tényleg .. ?

- Igen, ki van szívva a nyakam! – Üvöltötte magából kikelve. Unta, hogy mindenki ezzel cseszteti. – Egyéb kérdés? – A strázsa vigyorogva nemet intett és visszafordult a társához.

Agyában a szégyenérzet, az emlékek és a vegyes érzelmek kavalkádja háborúzott, mindenki mindenki ellenes harcban.

Hatalmas sóhajjal vette az irányt hazafelé. Nagyot ásított, s megvakargatta a kendőjét. Idegesítette, de a hajszíne még jobban bosszantotta. Semmi kedve nem volt égetni magát ilyen rózsaszín hajjal az utcán, akkor sem ha éjszaka van.

Bosszúsan nyögött egyet, ahogy végiggondolta a mai napját.

- Tudtam, hogy nem kellett volna elvállalni a kis genin osztályt. – Álmosan végigdörzsölte az arcát. - A kölykök sokkal fárasztóbbak, mint bármilyen küldetés. – Újabb ásítás és belépett a lakása lépcsőházába. Végig lépdelt a folyosón, és ahogy beért a szobájába, az első dolga volt hogy levágja magát az ágyára, és azonnal álomba zuhanjon.

Az éjjel sokat forgolódott. Nem hagyta nyugodni a tudat, hogy hogyan fog elmenni Hinata mellett az utcán, míg ki nem derül az igazság.

Mi van, ha sosem derül ki? Ez a lehetőség meglehetősen piszkálta, így elhatározta, hogy ha törik, ha szakad meg kell kérdeznie magától a lánytól.

Egyéb dolog nem jutott az eszébe, mert gondolatai közben nagy alvással kitöltött szünetek voltak.