-Nyugodtan nálunk lakhatsz, ameddig csak akarsz. Elég nagy ez a kastély ötven embernek is - mosolygok Jackson-ra, de ő nem viszonozza, csak bólint egyet. Egy sóhajt követően odasétálok hozzá és megölelem. Karjaimat szorosan fonom teste köré, amely most gyengének és védtelennek tűnik. Pár pillanat után már ő is teljes erejéből szorít engem, fejét nyakamba fúrva és megérzem bőrömön forró könnyeit. Vernon ezt látva egy bíztató mosollyal egyedül hagy minket a nappaliban, én pedig lassan odavezetem Jackson-t a kanapéra és még mindig egymást ölelve huppanunk le, mire Jackson hangos sírásba kezd.
Finoman simogatom a hátát és próbálom megnyugtatni.
-Mi itt vagyunk neked - mondom halkan, mire hüppögve kezd el beszélni.
-Tudtam...hogy nem...fog elfogadni - szorít meg még erősebben, ami már kissé fáj, de nem szólok egy szót sem. - Akkor...miért fáj?
Szótlan maradok. Nem tudok semmit sem mondani. Nem találom a megfelelő szavakat, így csak tovább ölelem.
Mikor Jackson még mindig a karjaimban van, Vernon egy pohár limonádéval tér vissza, ami köztudott, hogy Jackson kedvence. Ám mikor meglátja a helyzetünket, csak leteszi a poharat az asztalra és leül Jackson másik oldalára, majd átöleli ő is. Ezzel a fiú újra kitör sírásban, de egyikőnk se engedi el.

Egy óra múlva Jackson a kanapén fekszik és feje az ölemben van. A haját simogatom, míg Vernon mellettem a vállamra hajtja fejét.
-Milyen szar helyzetben vagyunk - sóhajtok, mire Vernon egy aprót biccent, Jackson pedig halk szuszogással válaszol. Egy fájdalmas mosoly ül ki ajkaimra, mikor az alvó fiúra nézek. Lefárasztotta a sírás, így érthető miért aludt el.
-Minden rendben lesz - hallom meg Vernon halk suttogását, melyet inkább csak saját maga megnyugtatására mondott.

Egy óra múlva kel fel Jackson, még mindig vörös és dagadt szemekkel.
-Sajnálom - néz rám, miután felült.
-Semmit nem kell sajnálnod és azt hittem ez egyértelmű - mosolygok rá, mire bólint egyet. - Gyere, megmutatom a szobád - állok fel és magammal húzom. Vernon időközben előkészíttetett egy szobát neki, az enyém mellett közvetlen.
Felsétálunk a hálókhoz és benyitok a kiválasztottba.
-Itt is vagyunk - megyek be a nagy és kényelmes szobába.
-Köszönöm! - ugrik bele az ágyba Jackson és így már kicsit jobban hasonlít önmagára.
-Most magadra hagylak egy pár percre. Ha bármi kell, csak szólj valamelyik cselédnek. Nagyon kedvesek és ismernek téged, úgyhogy nem lesz gond - mosolygok rá vőlegényemre.
-Értettem - tiszteleg Jackson vigyorogva, mire még egyszer öszeborzolom szőke tincseit és kimegyek a szobából.
Lesétálok az itt lakó dolgozók részére, egyenesen egy bizonyos személy szobájához. Kopogás nélkül nyitok be, ami nem a legjobb ötlet volt.
-Bocsánat! - hátrálok ki egyből a szememet takarva.
-Tudtam, hogy szégyellős vagy, de hogy ennyire? - nyitja ki az ajtót Vernon nevetve, és még mindig egy alsógatyában.
-Engem ártatlanságra neveltek! - jelentem ki összefont karokkal magabiztosan, bár paprika vörös az arcom és mindenhova nézek, csak Vernon-ra nem. Na szép, tudom, hogyan járassam le mégjobban magam.
-Oh, bocsánatot kérek Lucy kisasszony - vigyorog rám és most kivételesen nem szidom le a név használata miatt. Megfogja az egyik karom és behúz a szobájába, majd leültet az ölébe, állát vállamra rakva.
-Na, mesélj, hogy van Jackson?
-Először vegyél fel valamit - jelentem ki duzzogva, mire nevetve bólint egyet és egy csókot nyom ajkaimra.

Apám pedig pont ezt a pillanatot választja, hogy benyisson.

Vernon-nal riadtan nézünk rá, végül pedig én eszmélek fel először. Felállok és felrántom magammal Vernon-t is.
-Apám. Szeretem Vernon-t és komolyan gondolom - jelentem ki a semmiből, ami lehet nem volt a legjobb ötlet. Semmit nem tudok kiolvasni szülőm arcáról, se rosszat, se jót. Pár végtelennek tűnő másodperc után pedig végre megszólal.
-Lucy. Menj fel a szobádba. Vernon, vegyél fel valamit aztán gyere az irodámba - mondja végül apám, mire egyből tiltakozni kezdek.
-De...
-Azt mondtam menj fel a szobádba! Később veled is beszélek! - vág közbe, én pedig megalázottan teszem amit mond. Az ajtóból utoljára visszanézek Vernon-ra. Egy halvány mosolyt küld felém, amit én nem tudok viszonozni. A keserű íz ott van a számban, holott számítanom kellett volna a lebukásra...

Egy óra is eltelhetett, mikor Felix bekopogtat hozzám, hogy apám hívat. Az eltelt idő alatt Jackson többször is be szeretett volna jönni, de nem akartam vele sem beszelgetni. Később bocsánatot kell majd tőle ezért kérnem.
-Megyek! - pattanok fel az ágyamról.
A kezemet tördelve lépkedek Felix mellett, ki mielőtt bemennék apám irodájának ajtaján, magával szembe fordít és a szemembe nézve kezd beszélni.
-Én tudom, hogy Ön nagyon erős, Lucy kisasszony, ezért kérem, hogy találja meg a boldogságát és ne törjön össze. Csak maradjon önmaga továbbra is és mosolyogjon - a meglepődöttségtől nem tudok megszólalni, de a testem az agyam helyett cselekszik és hamarosan Felix-et ölelem szorosan. Az idős férfi mindig is olyan kedves volt hozám és én sose köszöntem meg neki rendesen.
-Köszönöm - suttogom, mire a komornyik megpaskolja a hátam.
-Menjen be és legyen erős - enged el csak ennyivel.
Kopogtatok és mikor engedélyt kapok a belépésre, egy nagy levegőt veszek és benyitok.
-Apám - biccentek.
-Lucy, foglalj helyet - mutat a vele szembe lévő fotelre szülőm, mire engedelmesen beleülök.
-Mit szeretnél mondani? - kérdezem a lehető legudvariasabb hangomon.
-Akkor is hozzá fogsz menni Jackson Silver-hez, ha világvége lesz holnap. Nem érdekelnek a tinédzser gondolataid, hogy szereted azt a komornyikot. Nekem csak a házasság és a vele járó előnyök számítanak - jelenti ki hűvösen, nekem pedig kezd forrni a vérem.
-Nem vagyok tinédzser már évek óta és az érzéseim komolyak Vernon iránt, ezt pedig még te sem tudod irányítani vagy megváltoztatni - felelem diplomatikusan és nyugodt hangon, habár közben a fotel karfáját teljes erőmből szorítom.
-Ezt nem akarom mégegyszer hallani. Azt hittem tisztában vagy a kötelességeiddel és a feladataiddal, de úgy tűnik nem kicsit tévedtem - a beszélgetés még mindig higgadtan folyik, ám a levegőben a feszültséget szinte harapni lehet.
-Tisztában vagyok a kötelességeimmel, volt rá huszonöt évem megtanulni, szerintem ennyi elég volt. Ezt a társalgást pedig itt be szeretném fejezni, mert nem látom értelmét.
-Én viszont látom és elvárom, hogy azt tedd amit én mondok. És azt mondom, hogy hozzámész Jackson-hoz, ahogy neki az ő apja is azt mondja, hogy összeházasodtok.
-Miért?! - csattanok fel hirtelen - Nincs elég pénzünk?! Azért élünk egy rohadt nagy kastélyban?!
-Figyelj, hogy beszélsz!
-Nem! Nincs kedvem egy tündérmesében élni, ahol én vagyok az elzárt hercegnő! Csak hagyd, hogy azt csináljam, amit helyesnek látok! Senki nem lesz boldog ezzel a házassággal!
-Dehogynem! Én! Mert bebiztosítom a helyem a gazdag rétegben!
-Csodálom, hogy megválasztottak elnöknek. Úgy tűnik annak sokkal jobb vagy mint apának - felelem és nem hallgatva további szavaira kisétálok az irodából. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, rohanni kezdek, nem törődve Felix-szel sem, kin látszik, hogy mondani akarna valamit. A lépcsőn futva többször is kis híján elesek, de mindig visszanyerem az egyensúlyom.
-Vernon! - rontok be a szobájába, ám ott semmi nincsen. A személyes tárgyai, a ruhái, mindene eltűnt. Rémülten fordulok meg és majdnem belefutok egy cselédbe.
-Ann! Hol van Vernon?! - fogom meg az alacsony nő vállait, aki szótlanul áll, kerülve tekintetem. - Ann! Könyörgöm! Mondd el hol van! - kérlelem folytott hangon a könnyektől. Sejtem hol van, de nem akarom elhinni.
-Tíz perce indulhatott el a reptérre.
-Hova?! Melyik repülővel megy?! - rázom meg a nőt, talán túl erőszakosan, mert könyekkel szemeiben válaszol.
-A legközelebbi reptérre indult és Hong Kong-ba. Visszamegy a szülővárosába - szótlanul hagyom ott a nőt és csak rohanok az autók felé. Felkapom az előszobában az egyik kulcsát és amint odaérek, beugrok a járműbe. Régen vezettem, de ez nem tud érdekelni.
-Robert! Nyisd ki a kaput! - ordítom ki az őrnek, aki meglepettségében azonnal teszi amit mondok.

A reptérre tizenöt perc alatt érek. Nem is foglalkozom azzal, hogy bezárjam az autót, csak berohanok az épületbe.
Egy pillanatra megállok és sebesen kapkodom a levegőt. Majd az információs pulthoz futok, félrelökve pár embert, akik először káromkodnak, aztán mikor felismernek, egyből elhallgatnak.
-Honnan indul Hong Kong-ba a járat?! - kérdem köszönés nélkül. A nő rápillant a monitorra, majd sajnálkozva néz rám.
-Sajnálom, már befejeződött a felszállás. Pár perce egy úr jött ide és ugyanezt kérdezte, ő volt az utolsó felszálló. Sajnálom - mosolyog rám a nő, mire én lesokkolódva állok félre.
Lábaim maguktól visznek a hatalmas ablakhoz, ahonnan látni lehet a repülőket.

Az első könnycsepp akkor gurul le az arcomon, mikor meglátok egy repülőt, kínai írásjelekkel rajta, felszállni.

*

-Megcsókolhatod a menyasszonyt - mondja a pap, mire Jackson egy sajnálomot elsuttogva csókol meg.

*

A parkban egy padon ülve tartok a kezemben egy polaroid fényképezőgépet.
-Anya, anya! Nézd! - szalad hozzám egy öt éves kislány izgatottan és egy nagy fa irányába mutat. - Egy kutyus! Nekem is lehet majd? - néz rám nagy szemekkel, aminek nem tudok ellenállni.
-Persze, hogy lehet, Hannah. Csak még apukád is kérdez meg - borzolom össze a lányom haját, aki odarohan Jackson-hoz és most őt kérdezgeti. Jackson felkapja Hannah-t és megforgatja a levegőben. A szememhez emelem a kamerát és egy készítek egy képet róluk. Kiveszem a lapot, amin már halványan látszik a fotó, majd hirtelen egy pillanatra összeszorítom a szemeim a váratlan fájdalomtól. Kezemet gömbölyödő hasamra teszem és próbálom a keserű gondolatokat kiűzni a gondolataimból.
-Boldog vagy? - kérdezi meg egy ismeretlen mögöttem, mire a férjemre, lányomra, majd a hasamra nézek.
-Igen.
-Őszintén?
-Nem.
-Én sem - ül le mellém az ismeretlen, mire felé fordítom a fejem.
-Ki vagy?
-YiJun - feleli a messzeséget pásztázva a magas ázsiai férfi. - Tessék. Ő is azt szeretné, hogy ott legyél a temetésén - ad át egy cetlit az ismeretlen, majd egy újabbat szippant a cigiből.
-Ki? - nézek le a cetlire, amin egy cím van.
-Vernon.

..........

Tudom, hogy furcsa a vége és váratlan, de én már csak ilyen vagyol XD nem tudok normális befejezéseket írni...
Azért remélem nektek tetszett, ha már nekem nem annyira :/
Köszi, hogy elolvastad és remélem még másik történetemnél is találkozunk❤