Blue remegve ment le a létrán. Rettegett az igazgatónőtől, és nagyon remélte, hogy mire leér, addigra a tanár el fog tűnni. Persze ez nem így történt.
- Na, Blue tudod, hogy hol az a könyv?- kérdezte szinte már kedvesnek mondható hangsúllyal az igazgatónő.
- Azt se tudom, hogy miről beszél Csermeli tanárnő!- tetette az értetlent Blue.
- Blue, saját magad érdekében ne nézz ostobának- felelte türelmesen az igazgatónő.
- Én tényleg...-kezdett volna vitatkozni a lány, de ekkor a tanár háta mögül két rendőr lépett elő, akiket eddig Blue még nem is vett észre.
- Kutassák át a házat!- utasította az igazgatónő jeges hangon a rendőröket.
Blue magában hálát adott az Istennek, hogy elrejtette a könyvet a padláson.  Egy doboz mélyére süllyesztette, amiben a diókat tárolták. Reménykedett, hogy ott nem fogják megtalálni. Blue anyja ijedten pillantott Blue apjára. Fogalma sem volt, hogy mi történik. Ekkor a házból kirontott Tom.
- Miért túrják át a szobámat a rendőrök? Mit akarnak?- kiáltotta dühösen a fiú.
- Valamiféle könyvet- vonta meg a vállát a két gyerek apja.
- Akkor javasolhatnám, hogy gyorsan adjuk oda nekik? Már így is hatalmas a felfordulás- vágott vissza Tom.
- A probléma épp csak annyi, hogy fogalmunk sincsen, hogy milyen könyvről beszélnek. Blue te tudod?- nézett Blue-ra az anyja.
Blue csak a vállát vonogatta, hogy neki fogalma sincsen, miről van szó. Fél óra elteltével a rendőrök és az igazgatónő feladta a keresést, és odébb álltak.
- Bárhol is rejtegeted, meg fogom találni- villant meg dühösen Csermeli tanárnő szeme, miközben a szavait Blue-hoz intézte.
- Hát ez érdekes volt- törte meg a csendet Blue apja, miközben befelé terelgette a kis családot a teljesen felforgatott házba.
Az igazgatójának hála Blue a napja megmaradt részét pakolással töltötte, ugyanis a szobája úgy nézett ki, mintha bombát robbantottak volna.