A tanításnak már vége volt, amikor Blue és Kayla szótlanul sétáltak az utcán.

- Az a helyzet, hogy nem a szomszéd utcában lakom- szólalt meg hirtelen Kayla, de mondat utolsó szakaszában elcsuklott a hangja.

- Ezt meg hogy érted?- kérdezte Blue.

- Artariában, azon is belül Corolo-ban születtem.

- Ez lehetetlen- suttogta maga elé Blue- Neked teljesen elment az eszed.

Ekkor Kayla nagyot sóhajtott, majd lecsatolta a nyakláncát a nyakáról, és kinyitotta a rajta függő aprócska medált.

- Remélem, hogy majd ez meggyőz- mondta Kayla, majd odaadta a nyakláncát Blue-nak.

A lány belenézett, de amint belepillantott, még a lélegzete is elállt. A lila színű Kereszt Kő volt benne!

- Ez...ez hogy kerül hozzád?- kérdezte teljesen ledöbbenve Blue.

- Ha akarod, elmesélhetem,- ajánlotta Kayla- de csak röviden. Szorít minket az idő. Szóval Corolo-ban születtem. Az anyám idevalósi volt, de az apám Eren-ből származott. Ezen a kontinenesen pezsgett az élet, és soha sem fogyott ki a felfedezésekre váró helyekből. Minden délután az egyik barátommal, név szerint Nickolas-szal kerestem kalandot a nagyvárosban. Nick szőke hajú volt, és zöld szeme mindig vidáman csillogott. Már egészen kicsi korunk óta ismertük egymást, és elválaszthatatlanok voltunk. Körülbelül négy évesek lehettünk, amikor Nick-nek egy baleset miatt meghaltak a szülei, és a húgával együtt árvák lettek. Szerencsére a szomszédanik örökbe fogadták őket. Amikor erről értesült, megfogadta, hogy ha idősebb lesz, megpróbálja őket visszahozni a halálból. Akkor ez még csak egy gyerekes ígeretnek tűnt, és azt hittem, hogy mindez majd az idő homályába fog veszni, de tévedtem. Tizenöt éves koromban hallottam először a suhanókról. Ekkoriban mindenki arról beszélt, hogy ezek a lények hamarosan vissza fognak térni. Akik hittek a szóbeszédnek, azonnal elmenekültek Corolo-ból, azonban a szüleim, és Nick nevelőszülei ezt nem tartották valószínűnek. Bárcsak mi is elmenekültünk volna! Akkor soha sem történik meg az a katasztrófa! Egyik délután éppen a tengerparton beszélgettünk Nick-kel, amikor hirtelen elsötétült az ég, és hirtelen több száz suhanó jelent meg. Nick azt mondta, hogy feltartja őket amíg én segítséget hozok. Csak később jöttem rá, hogy végzetes hiba volt magára hagynom.

- Miért? Mi történt vele? Meghalt?- kapta a szája elé a kezét Blue.

- Sokkal rosszabb dolog történt vele a halálnál- folytatta Kayla- Egyezséget kötött a suhanókkal, ugyanis felajánlották neki, hogy visszahozzák a halálból a szüleit, ha csatlakozik közéjük, Nick pedig beleegyezett. A legjobb barátom fokozatosan vesztette el önmagát. Először csak a szeme változott át csillogó zöldből szürkévé. Aztán a személyisége is szép lassan beszürkült. Ritkán mosolygott, és gyakran volt rosszkedvű, holott régen mindig viccelődött. Eleinte nem értettem, hogy mi a baja, azonban amikor sor került a suhanók és Corolo közti végleges összecsapásra, mindent megértettem. A szemem láttára változott át véglegesen suhanóvá. Hiába kérleltem, hogy ne tegye ezt, nem hallgatott rám. Semmi és senki sem téríthette el a szándékától. Szentül hitte, hogy ezzel megmentheti a családját.

Itt Kayla tartott egy kis szünetet, ugyanis úgy érezte, hogy ha tovább folytatja, elsírja magát. Magában úgy döntött, hogy azt inkább nem mondja el Blue-nak, hogy végén kezdett egy kicsit többet érezni a fiú iránt, mint barátság. Azt azonban soha sem tudta meg, hogy vajon Nick is többre tartotta-e őt egy egyszerű barátnál.

"Egy valamit azonban biztosan tudok"- gondolta magában Kayla- "Nagyon hiányzik Nick. Pedig már három hónap telt el az eset óta."

- Végül már ő is ugyanúgy nézett ki, mint az összes többi suhanó- folytatta a mesélést Kayla- Nem volt haja, sem füle, sem orra, és pár centivel a talaj fölött lebegett. Természetesen a szülei nem tértek vissza a halálból. A suhanók átverték őt, és ebben az a legrosszabb, hogy ő erről már nem is tud. Már nincs önálló tudata. Azt teszi, amit a Legfőbb Suhanó mond az elméjébe. Az egyetlen dolog ami még megmaradt belőle az egy napló volt, amibe kutatásokat írt a suhanókról, miután csatlakozott közéjük. Azt is leírta, hogy az öt Kereszt Kővel lehet legyőzni őket és, hogy csak egy másik világból származó valaki vághatja hozzá a Legfőbb Suhanóhoz az egyesített Kereszt Köveket. A lila Kereszt Követ is ebben a naplóban találtam. Nick mindent elintézett, hogy legyőzhessük a suhanókat. Tudta, hogy már soha többé nem lesz önálló tudata, és mégis vállala a kockázatot.

- De hogy kerültél el ebbe a világba?- kérdezte Blue, aztán hozzátette:

- Bocs, hogy közbeszóltam.

- Nem voltam hajlandó harcolni a suhanók ellen. Egyszerűen képtelen voltam rá. Mindegyikről Nick jutott az eszembe. Akárhányszor kardot rántottam, olyan érzésem volt, mintha Nick ellen harcolnék. Erről a király is értesült, és ez nagyon nem tetszett neki. Árulónak minősített, és úgy határozott, hogy az lesz a legjobb, ha száműz Artariából egy portálon keresztül. Titokban még örültem is ennek, ugyanis Artariában minden Nick-re emlékeztetett. Ez a portál a király palotájában volt, de csak az engedélyével lehetett használni. Persze nagyon kevesen tudnak ezekről a portálokról, pedig nagyon sok van ebben a világban, és Artariában is. Ilyen például a könyv, amit olvasol.

- Mostmár értem, hogy miért kell ennyire ez a könyv Csermeli tanárnőnek- szólalt meg Blue.

- Ezért lenne fontos, hogy most fogd meg ezt a Kereszt Követ, és azonnal indulj el Artariába!- utasította Kayla.

- Nélküled nem megyek sehová!- jelentette ki Blue- Nem akarok egyedül menni Artariába.

- Engem nem látnak ott szívesen. Nem tartom jó ötletnek, hogy veled menjek- vitatkozott Kayla.

- Rendben, de akkor én se megyek,- mondta Blue- és egész Artaria el fog pusztulni a te hibádból, és Csermeli tanárnő fog uralkodni a romok felett.

- Látom, nem hagysz választási lehetőséget- sóhajtott Kayla, mire Blue diadalittasan vigyorgott- Négykor találkozzunk a házam előtt, és hozd magaddal az Artariát!

Blue úgy tett, ahogy a barátnője utasította, így aztán négykor ott ácsorgott Kayla lakása előtt. Hamarosan megjelent Kayla, és beinvitálta a lányt. Blue egy egyszerű berendezésű házban találta magát, ahol mindössze egy konyha, egy szoba, és egy mosdó helyezkedett el.

- Hol vannak a szüleid?- kérdezte Blue.

- Corolo-ban eltemetve- felete lehajtott fejjel Kayla- Meghaltak a suhanókkal való összecsapásnál.

- Egyedül élsz itt?- kérdezte teljesen ledöbbenve Blue.

- Nem, egy idős hölgy befogadott- hangzott a felelet- Az unokájának tekint, már csak azért is, mivel a férje meghalt, és a vér szerinti rokonai nem látogatják.

Kayla bevezette a szobába Blue-t, majd mind a ketten leültek az ágyra.

- Most mit csináljak?- kérdezte Blue.

- Fogdd meg a Kereszt Követ, és kezdd el hangosan olvasni az Artariát! Közben próbáldd mega szereplőket és a helyszínt minél inkább magad elé képzelni! Amikor úgy érzed, hogy már mindent látsz magad körül, csukdd be a szemed!- utasította Kayla.

- És te mit fogsz csinálni?

- Amikor látom, hogy megkezdted az "utazást", meg fogom fogni a kezed, és így én se fogok lemaradni.

James, Michael és Mira már egyáltalán nem reménykedtek, hogy valaha is sikerül megtalálniuk az utolsó Kereszt Követ- kezdte az olvasást Blue- Az volt az utolsó ötletük, hogy úgy tesznek, ahogy azt a Sitri-ben élő idős házaspár javasolta, vagyis elmennek a Királyok Szigetére. Artaria haldoklott. Amíg a gyerekek a Királyok Szigetéhez utaztak, egy árva lélekkel sem találkoztak. Mindent elleptek a suhanók, és nagyon óvatosnak kellett lenniük, ha nem akarták, hogy észrevegyék őket. De nem csak Artaria haldoklott, hanem Mira is. A lány egyre rosszabbul érezte magát, és érezte, hogy meg vannak számlálva a napjai. Mire a Királyok Szigetére értek, már ülni is alig tudott. A két fiú igyekezett mindent megtenni, hogy Mira jobban legyen, de semmi változás sem történt.

Blue becsukta a szemét. Mindent maga előtt látott. A romos királyi palotát, a földön fekvő Mirát, és a mellette térdepelő két fiút. Ekkor olyan érzése támadt, mintha elkezdene szép lassan zuhanni, de nem nyitotta ki a szemét. Ez a zuhanás nyugtató hatással volt rá, mintha csak készülne elaludni. A tudata legmélyén érezte, hogy Kayla megfogja a karját, majd egy vakító fényesség betöltötte a látóterét...