- Mondták már, hogy ilyenkor mennyire aranyos vagy? - nézett rám Jimin a tükörből. Épp a nagybátyjától kapott tánctermében voltunk. Itt szokott próbálni és kiereszteni a gőzt, ha nem egy lánnyal van elfoglalva, ugyebár.

- Hm? - pislogtam kettőt, ugyanis elégge elbambultam, ahogy Jimin elképesztő táncmozdulatait figyeltem.

- Aranyos vagy, EunSoo. - csípte meg orrom, mire én hangosan rákiáltottam és rácsaptam a kezére. - Áu! Ezt miért kellett?

- Inkább táncolj! - mutattam magam elé, de ő megrázta a fejét és a cuccaihoz indult. - Mit csinálsz?

- Megyek edzeni, jössz? - ez nem kérdés. Otthon egyedül lennék és nem hiányzik Jungkook társasága. Persze még nem kértem tőle bocsánatot, mert a büszkeségem nem engedi, de egyszer veszem a fáradtságot és kiejtem neki azt "bocsánat" szót. Bár, ezt már egy hete hajtogatom, mégsem teszem meg.

Jimin összeszedte a cuccait, miután előttem nem zavartatva magát, átöltözött. Mármint egy másik felsőre és nadrágra kell itt gondolni.
Amint kiléptünk a hatalmas épületből -ahol a táncterem volt- , összehúztam magamat és szorosan Jimin mellett sétáltam. Hihetetlen hideg volt már december második hetében. Hiába vettem fel melegítőt a nadrágom alá és
még egy felsőt a pulcsim alá, nagyon fáztam.

- Tessék. - terítette rám Jimin a kabátját, ugyanis nekem nem volt időm otthon felkapni egyet, annyira siettem. - Miért nem vettél fel kabátot, te idióta?!

- Mert egy idióta miatt siettem. - morogtam a kabátjába, amit szorosan összehúztam magamon. - Egyébként, kösz.

Jimin felhorkantott, majd magához ölelve ballagott tovább velem az edzőteremig, ahol szélsebesen léptem be, hogy felmelegítsem magam. Jimin kabátját egy annak kijelölt helyre akasztottam, majd bentébb léptem a fiú társaságában.

- Várj meg itt. - ültetett le egy székre. - Mindjárt jövök.

Halkan felsóhajtva helyezkedtem kényelembe a hideg széken, ami persze, hogy a fiúöltöző mellett volt.  Az ismeretlen kigyúrt hapsik csak úgy özömlöttek be az öltözőbe, de kihagyhatatlan volt nem megbámulniuk engem. Komolyan mondom, egyesek úgy néztek rám, mintja nem láttak volna lányt egy edzőteremben. Vagy az volt furcsa nekik, hogy az öltöző mellett ültem?
Mindegy is. Az ő dolguk.

Kinzó öt perc után, Jimin volt olyan szíves kijönni végre. Egy fekete atléta volt rajta, amitől megmutatkoztak fedetlen karjai, amiken csak úgy dagadtak az izmok és az erek. Mellkasa csak úgy dudorodott, lábai szinte majd szétrobbantak annyi izomtól.
Egyáltalán, mikor gyúrta így ki magát ez az idióta?

- Tetszem neked? - vigyorgott önelégülten, mire én nyitott szájjal még kétszer végignéztem testén, majd aztán szólaltam meg.

- Azt a picsa.

Mutatóujjammal megböködtem hasát, ami kétségkívül izmos volt. Bár nem láttam, de lemertem fogadni, hogy megvan mind a nyolc kockája.

- Mit szedsz, te állat? - nevettem fel kínomban.

- Hm, nem tudom. - hunyta le szemeit, majd élvezkedve beletúrt hajába, ezzel is jobban megmutatva bicepszét.

- Az anyámat, még itt belédszeretek. - válaszoltam unottan, amikor tudomásul vettem, menyire egy egoista fiú a legjobb barátom.

Jimin csak puffogott, majd szépen a vállamtól fogva betessékelt a hatalmas edzőterembe. Nos, én lány létemre még sosem voltam edzőteremben. Így, ha akarnám se tudnám, milyen gépek vannak egy edzőteremben. Bár láttam itt futópadot, súlyzókat meg azt a bicikli szerűséget, ami anyámnak is van otthon a hálójuk egyik sarkában, ugyanis egyszer gondolta, hogy vesz egyet, de azóta is csak díszként fogja a port.

Jimin a kisebb súlyzókhoz lépkedett és felvéve 10-10 kilót, emelgetni kezdte azokat felváltva, majd egyszerre mindkettőt. Karján csak dudorodtak az izmok, erei mégjobban kirajzolódtak és ne beszéljünk a mellkasáról, amikor is lefeküdt a fekete bőr ágy szerűségre, hogy ott emelgesse a nagyobb súlyzót.

- Mondták már, mennyire szexi vagy, miközben futsz? - álltam mellé, hátratett kézzel, miközben ő a futópadon erősítette lábait. - Felgyorsíthatom?

- Fe-felőlem. - beszélni alig tudott, annyira kifullasztotta már magát a futástól, de azért is felgyorsítottam, hogy jobban láthassam a mindkét lábán fel-le ugrándozó izmokat.

▪️▪️▪️

Jimin, két óra edzés után hazakísért. Felajánlottam, hogy maradhatna nálam is, de mivel az anyjának sok elintézni valója volt, Jiminre bízta, hogy vigyázzon egyetlen kishúgára, aki amúgy három éves és írtó cuki kislány.

Persze, engem utál.

De legalább, van amit szeret rajtam.

A hajam.

Végülis, az hosszú, így
kedve szerint eljátszadozhat vele és húzogathatja, ami természetesen nekem "nem fáj".

Míg levettem a bakancsom és felakasztottam a fogasra Jimin sálját -amit még hazafele adott ide nekem- , felléptem pár közösségi oldalra, de, amikor instagramra felléptem, nem gondoltam volna, hogy ez fog várni.

j.jungkook97: Tapasztalatlan, de
kívánatos😏👆🏻 @kim.eunsoo😌

Hogyan is gondolhattam azt, hogy Jungkook kedves? Tudtam, éreztem a bensőm leges legmélyén, hogy nagyon megfogom bánni, ha magammal cseszek ki. Mert azt csináltam. Saját magammal csesztem ki, amikor megbíztam benne és egy teljes napot vele töltöttem el, úgy mintha minden szipi-szupi lenne közöttünk.

Két kikötésem lenne Jungkook posztjával kapcsolatban.
Egy; Oké, hogy alapból kissé barnább a bőröm, mivel volt olyan személy a családban, aki nem ázsiai származású volt, persze őt nem ismertem. De az Isten szerelmére, arról a képről ordít, hogy nem egy ázsiai fekszik ott!

Kettő; Jungkooknak nem lett volna joga engem megjelölni és megszégyeníteni az öt ezer követője előtt, hiába nem én voltam a képen. Amilyen tyúkeszűek követik őt, tőlük a képükbe is mondhatnám, hogy én vagyok Obama, még azt is elhinnék.

Amint megláttam, hogy mit is írt a kép alá, elsírtam magam. Na, én nagyon ritkán sírom el magam és az is kivételes alkalmakkor van, mint például egy temetés, egy kisbaba sírása vagy, ha elfogy az üzletben a kedvenc ítesítésű csokoládém. Olyan szinten öntött el az ideg, hogy konkrétan remegtem. Életemben, nem voltam ennyire kihasználva, sőt, még életemben nem voltam akkora hülye, mint amikor önfeledten nevettem Jungkookkal egy teljes délutánon át egyetlen egy videón. De megfogadtam abban a szent pillanatban, hogy nem fogom a gyenge énem többet megmutatni. Igenis kiállok magamért, akár dühös vagy szomorú leszek, de nem adom meg neki azt az örömet, hogy engem sírni lásson és persze, hogy megtudja, mik a gyenge pontjaim.

De persze teljesen kifordultam magamból, ezért is ráncigáltam fel villámgyorsan a bakancsom és robbantam ki az ajtón, ki a mínusz fokba, hogy Jungkookék házáig meg se álljak.

- Engedj be, te rohadék! - tudtam, hogy nincsenek otthon a szülei, hiszem az enyéimmel mentek el együtt kora reggel és térnek is haza, ezért teljesen nyugodt szívvel ordibáltam neki.

Hiába dörömbölten az ajtón, nem kaptam választ. Nem méltatott arra, hogy kinyissa nekem az ajtót. Nem tisztelt, mint törékeny lányt vagy akár nőt, mert voltam már annyira érett. Nem tisztelt engem és ez fájt a legjobban. Megalázott mindenki előtt, nem érdekelt, hogy nem én voltam a képen, akkor is rám célzott, akkor is engem jelölt meg rajta, akkoris engem neveztek ribancnak a pincsi csajai a kommentekben. Egyszerűen undorító, amit tett. Megbocsáthatatlan.

- Mi lenne, ha csendben maradnál és nem az ajtónál vágnál ki egy hisztit. - termett hirtelen előttem az idegességem okozója.

Amilyen erő dúlt bennem, akkor pofont vágtam a bal arcára, hogy szinte visszhangzott a hatalmas csattanás a kihalt utcában.

Teljes mértékben, jól esett.

Jungkook nyitott ajkakkal és kitágult szemekkel figyelt engem, miközben a fájó pontra helyezte bal tenyerét.

- Tudod jól, miért tettem. - mutattam rá a fiúra mutatóujjammal. - Megérdemelted, te szarházi!

Mondandóm után hátat fordítottam vőlegényemnek, magára hagyva őt a fájdalmas és vörös kézlenyomatommal az undorítóan jóképű pofikáján.