Három hónappal korábban
- Jungkook szemszöge -

- Mondd, hogy már nem követnek - lihegtem, nagy szemekkel BamBamre pillantva.

- Nem követnek, csak már az idegemre mennek - morogta ökölbe szorított kezekkel.

A suli igazgatójának tyúkagyú lánya és két pincsije már egy hete, hogy követnek és már meg sem lepődöm azon, hogy a lakcímemet is tudják. Alig három hete történt egy olyan incidens, ami miatt mindig is undorodni fogok magamtól. Sosem gondoltam volna azt, hogy egy nálam jóval alacsonyabb és gyengébb lány fog rám mászni és úgy lesmárolni, hogy egy pillanatig ledermedjek a sokktól. Fogalmam sincs, hogy mi haszna lehet abból, hogy minden nap kövessen és kukkoljon az a bizonyos Amber nevezetű lány, az igazgató lánya. Azóta a naptól kezdve folyamatosan "terrorizál" és az apja sem tesz ellene semmit. Ugyanis voltam az igazgatoságnál és elmondtam mindent, amit Mr. Brighton lánya művel velem. Döbbenetemre az igazgató megfenyegetett és azzal állt elő, hogy ha mégegyszer egy rossz szót is merek a lányára mondani, kitsz a iskolából és mehetek vissza Dél-Koreába.

Eunsoo... Még ha a nevét is kimondom, elfog a bűntudat és csakis magamat tudom hibáztatni azért, hogy nem kapcsoltam hamarabb. BamBam már az elején figyelmeztetett, hogy úgymond a saját síromat ásom, én meg mit sem törődve ezzel, tovább idegesítettem Ambert azzal, hogy minden egyes beprobálkozására "nem"-el válaszoltam. EunSooval azóta sem beszéltem és nem is tervezem addig, míg össze nem szedem magam lelkileg.

▪️▪️▪️

Három hónappal később rosszabbra fajultak a dolgok. Valahogy sejtettem, hogy egy szimpla "szállj le rólam"- al nem lesz elrendezve semmi, de titkon reméltem hogy a fejébe száll a csajnak a igazság. Sosem tudtam felfogni, hogy miért nem egy olyan fiút fogott ki, aki rohadtul szingli és rohadtul nem ázsiai, hiszen nem szoktam még meg az amerikai kultúrát és annak társait. Na meg azt, hogy folyamatosan követ, rám mászik és lesmáról, amitől rohadtul felidegesít és még olyankor sem cseszhetem le, mivel az igazgató lánya. Ilyet az ázsiai lányok sosem csinálnak, legalább is velem nem. Sosem esnek túlzásokba és elég egy "hagyj békén" is, hogy leszálljanak rólam. Bár ezt JiSoonak sosem vált be, amit mai napig nem értek.

EunSooval három hónappal ezelőtt beszéltem utoljára, még mielőtt rám nem szállt Amber és a két pincsije, akik hűségesen követték a lány utasításait, még ha nem is volt ínyükre ez az egész.

Semleges arccal léptem ki a suli kijáratán, hogy végre elhagyhassam ezt az épületet. Végre kaptunk két hét szünetet, így lesz időm azon gondolkodni, hogy miként nyissam fel Amber szemét arra, hogy velem kár volt kikezdeni. Táskám pántját szorongatva néztem fel az égre és próbáltam nem elsírni magam emiatt a borzasztó ittlét miatt és amiért nem tudok normális tiniként itt élni és suliba járni, barátokat szerezni, mert félek egy lánytól vagy inkább az apjától, aki bármikor kicsaphat az iskolából és azzal csak a szüleimnek okoznék csalódást.

A legjobban EunSoo hiányzik. Az illata, a szoros ölelései és ragyogó mosolya. A csillogó szemei, amikkel rám néz, a dühős személyisége, amit én csalok elő minden egyes általam tett "csínnyel". A lány teljes lénye hiányzik és a sírás kerülget amiatt a tudat miatt, hogy még négy hónap van hátra ahhoz, hogy láthassam.

Gondolataimban elmerülve észre sem vettem, hogy az általam oly' utált személy kommandókat megszégyenítő, észrevehetetlen mozdulatokkal megközelített engem és elém ugrott a semmiből. Hátraltam egy lépést, de megtartottam a fagyos tekintetemet, hogy látszódjon, kettőnk közül ki az erősebb fél, még belsőleg nem is úgy van.

- Hova-hova, Kookie? - rejtette kezeit háta mögé, míg tett felem egy lépést. - Már meg sem vársz?

- Nincs okom téged megvárni és arra sem, hogy rád nézzek azok után, amiket velem műveltél - sziszegtem fogaim között,
mire Amber gúnyos mosolyra húzta ajkait. Kezdett egyre jobban JiSoora hasonlítani.

- Vigyázz a szádra, hiszen vannak nálam olyan fotók, amik nem biztos, hogy másnak tetszenének - lépett hozzám közelebb és ölelte át derekam, míg állát mellkasomnak támasztotta, úgy nézve fel rám.

Amber hetek óta azzal kezdett el fenyegetni, hogy az általa készített képeket elküldi Yoongiéknak, köztük EunSoonak is. Amber nem csak egyszer kapott le és szorított falnak, hanem szinte minden második nap, ha nem tévedem. Ilyenkor valahogy fotókat készített, amiket sajnálatomra meg is mutatott és most azokkal fenyeget elég ügyesen, de nem hiszem, hogy elmerné küldeni a barátaimnak, ezért is folytattam a rideg beszédemet.

- Figyelj, Amber - szólaltam meg sokkal kimértebben, mint ezelőtt. - Szerintem dugd fel magadnak a fotóidat, ha már mást nem találsz dákóval a lába közt, hogy engem csesztetsz, egy olyan személyt, aki kurvára szereti a barátnőjét, aki ráadásul már hónapok óta a menyasszonyom és pár év múlva a feleségem lesz! - emeltem fel fokozatosan hangomat, mire a végére már ordítozva néztem döbbent arcára. - Szóval, ha nem szállsz le rólam a szó szors értelmében, egész életedben megkeserülöd, hogy Dél-Korea egyik leggazdagabb emberének fiával álltál szóba!

Kezeit lecsaptam magamról és mit sem törődve Amber döbbent arcával, haza indultam, ahogy azt az elején is terveztem.

▪️▪️▪️

Miután vettem egy frissítő zuhanyt, gondoltam hogy a kanapén elterülve fogok filmes maratont tartani, hogy ezzel is kiélvezzem a két hét tavaszi szünetet. Ám előtte szerettem volna végre felhívni EunSoot és bocsánatot kérni tőle mindenért, amit tettem, de a telefonomat nem találtam sehol. Megnéztem a szennyesben lévő farmerom zsebében is, hiszen az utolsó emlékem az volt, hogy a nadrág farzsebébe raktam.

Magam elé meredve emlékeztem vissza a mai napra és arra, hogy Amber ma átölelt engem, amit elég jó ürügyként használt, hogy ellopja a telefonom. Egy mélyról jövő morgás kíséretében kezdtem el törni zúzni és az összes törékeny tárgyat, -ami a fürdőben volt- összetörni. Szavakkal nem lehetett kifejezni, hogy mennyire is utáltam azt a lányt és a természetét. Már a megölése is felmerült abban az elmebajos agyamban, amikor hangos ricsajjal szólalt meg a csengő. Rögtön rájöttem, hogy BamBam szeretne bejutni, hiszen senki más nem feküdne rá a csengőre, mint akinek az élete múlna rajta.

Hangosan káromkodva nyittottam ki a bejárati ajtót, hogy értétlen arckifejezésű barátomat beengedjem. Szinte már a hajamat tépkedtem, amikor BamBam a vállamra helyezte kezét, mire én dühös tekintettel néztem megszeppent valójára.

- Minden rendben? - kérdezte bizonytalanul, mire én hitetlenül felnevettem és közöltem vele, hogy semmi sincs rendben.

- Az a ribanc elvette a telefonom - temettem arcom kezeimbe és folytattam tovább a mérgelődést, mire BamBam megböködte a vállam. - Mivan már? - rivalltam rá, mire ő ártatlanul átnyújtotta nekem az ismerős készüléket, amit ezelőtt kerestem. - Hol találtad?

- Amber egyik csicskája adta át nekem és azt üzeni, hogy sajnálja - válszolt kérdésemre. Eközben telefonom forgattam körbe kezeimben, karcolások után kutatva.

Ezzel egyidőben jött egy üzenetem is, amit azonnal meg is nyitottam. Yoongi teljesen kikelve magából hordott le engem mindennek SMS-ben, aztán a csoportos beszélgetésre is rámentem, amit végképp nem tudtam mire vélni. Háromszor olvastam el Yoongiék által küldött üzeneteket, mire rájöttem, hogy Amber rohadtul igazat mondott és volt mersze elküldeni az egyik fotót Yoonginak és a többieknek, köztük EunSoonak is!

- Ez elbasztam - motyogtam magamnak, miközben EunSoonak próbáltam írni, de mindhiába, hiszen letiltott.

- Mi az? - hajolt hozzám BamBam, mire telefonom a kanapéra lökve álltam fel és indultam el az emeletre.

- Keresd meg a leghamarabb induló járatot és vegyél egy jegyet Szöulba! - kiáltottam még oda BamBamnek, aki még mindig megszeppenten bámult rám - Ott a pénztárcám, benne a bankkártyámmal. Siess, BamBam! Még ma haza akarok menni!

—————

Húsvéti ajándéééék!🐰
Sajnálom, hogy sokat kellett várnotok, de most itt az új rész, ami remélem nem okozott nektek csalódást. 🥺

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak!🐰♥️