-Jungkook szemszöge-

Sietős léptekkel közelítettem meg apám cégének bejáratát, miközben azon törtem a fejem, hogy miért is hívott be. Elvileg egy iszonyúan fontos dologról szeretne velem beszélni négyszemközt, ezért is kicsit beparáztam. Sosem voltunk apa-fia kapcsolatban a gyerekkoromat kivéve. Ugyanis, amikor tizennégy évesen rossz jegyeket és tanárok által írt figyelmeztető leveleket kezdtem el bezsebelni, azok az apa-fia pillanatok és érzések elmúltak. Tudtam jól, sőt nagyon is látszott rajta, hogy csalódott bennem. Nem egy cégvezető fiaként viselkedtem, pontosabban nem illedelmesen és tisztelettudóan. De mit tehettem? Kamaszkorban sokszor elveszti az ember az eszét. A legtöbb kamasz az általa izgalmasnak talált dolgok után fut.

Én is ez a kamasz voltam. Ittam, buliztam, lányokat szedtem fel egyetlen egy éjszakára, majd egy szó nélkül hagytam ott őket, némelyik szívét összetörve. Bevallom, mostanáig is ezt teszem, de csakis mértékkel, kivételesen lányok és egyéjszakás kalandok nélkül. Amióta beismertem magamnak az EunSoo iránti érzelmeim, egyetlen egy lánnyal sem feküdtem le, egy pillanatra sem néztem egyre se. Hogy őszinte legyek, megijedtem saját magamtól, de nem tehettem arról, hogy lassan kezdett benőni a fejem lágya. De még két hét után is felfoghatatlan volt, hogy EunSooval vagyok együtt. Két hete már, hogy összejöttünk és szerintem egész jól haladunk mindennel. Nehéz elfojtani az arrogáns és bunkó énem, de minden porcikámmal azon vagyok, hogy a legjobbat nyújtsam a számára.

Szememet megdörzsölve léptem be a hatamas üvegajtón, ami mögött apám cégének előtere volt. Az előtér egyik falánál állt a recepciós pult, ami mögött a jól ismert HaRu állt, akit már kölyök korom óta ismerek. Nagyon kedves nő, szinte anyámmal egyidős. A korához képest nagyon fiatalos és konkrétan egyetlen egy ránc sem éktelenkedik az arcán.

- Szervusz, Jungkook! - köszönt hatalmas mosollyal, amit én is viszonoztam. - Apukád már vár!

- Rendben, köszönöm! - hajoltam meg előtte, majd a lifthez igyekeztem, hogy hamar túlessek mindenen és hazamenjek egy jót enni, azután estig aludni.

A liftben megnyomtam a legfelső emelethez tartozó gombot, majd nagyokat sóhajtozva próbáltam háttérbe szorítani a türelmetlenségem.

Éppen jó fiúként próbálok viselkedni.
Nagyon megerőltető.

A lift halk pittyegéssel jelezte, hogy megérkeztem az adott emeletre. Szapora léptekkel indultam el apám irodája felé, majd kopogás után beléptem a tágas helységbe.

- Oh, Jungkook! - nézett fel apám a halom papírjaiból. - Gyere, foglalj helyet!

Bólintottam egyet és szót fogadva leültem az íróasztal előtt álló bőrfotelek egyikébe. Apám valamit még aláírt, majd csatlakozott hozzám.

- Nem kertelek, belevágok a közepébe. - csapta össze mindkét tenyerét, majd az üvegasztalon heverő mappákat felém tolta.

- Ezek mik? - kérdőn pillantottam fel rá, miközben kezembe vettem egy sötétkék mappát.

Amint kinyitottam, a szemeim kitágultak, ajkaim elnyíltak egymástól, a levegő pedig fájdalmasan bennem rekedt. Egy rohadt nagy épületről készített fotó állt a hófehér papíron, amit sűrűbbnél sűrűbb lombú fák kerítettek be.

- The Lawrenceville School.... - olvastam fel enyhe akcentussal az angol szavakat.

Szemeimet végigvezettem az adatokon, majd egyszerűen az asztalra löktem és kétségbeesetten a remegő kezeimmel ragadtam meg a piros mappát.

- Albuquerque Academy - olvastam fel az újabb szavakat.

Ajkaim megremegtek, szemeimbe könnyek gyűltek, de tartottam magam és a harmadik mappát is a kezembe vettem.

- Phillips Exeter Academy....Apa, mi ez? - ráztam meg fejem értetlenül, egy mosolyt erőltetve ajkaimra.

- Külföldi iskolák, amik közül választhatsz egyet. - jelentette be kifejezéstelen arccal. - Nézd, nem fogom tovább tétlenül nézni, hogy rosszabbnál rosszabb jegyeket szerzel és folyamatosan figyelmeztetéseket hozol haza a tanáraidtól.

- De próbálok megjavulni, ezt nem vetted észre?! - emeltem fel hangom, ami kicsit sem volt helyes, de épp leszartam, hogy mi helyes és mi nem. - Képes vagy a fiadat Amerikába küldeni, a Világ másik végére?!

- A cég vezetője leszel, konkrétan a te kezedben van a jövője! - válaszolt visszafojtott indulattal. - Nem fogok egy huligánt a helyemre ültetni!

- Akkor ültess mást! - ordítottam rá. - Senki sem kérte, hogy engem válassz, mint a céged vezetőjét! Senki sem kért rá! - álltam fel a helyemről és az asztalra hajítottam a kezemben szorongatott mappát.

- Jeon JeongGuk! - ordított rám, mire a hirtelen hangtól megugrottam. - A fiam vagy, az Istenit! Muszáj elküdjelek, mert így ezekkel az iskolai eredményeiddel nem ültethetlek bele abba a székbe! - mutatott az íróasztala mögött álló székre. - Tudod jól, hogy csakis benned bízhatok, hiszen ők ott kint.... - mutatott az irodán kívülre. - Könnyen elvehetik a céget tőlem és aztán nézhetjük az üres pénztárcánk! Még azt elrendezem, hogy a lehető legtágasabb házban élj és, hogy bejuss az egyik akadémiára a következő hat hónapra, de ennél többre én sem vagyok képes!

Csendben hallgattam, ahogy kiáltva adja tudtomra a dolgokat, mire én teljesen sokkoltan álltam lehajtott fejjel. Térdeim összerogytam és az ülőalkalmatosságra zuhantam. Nagyot nyelve néztem végig a három mappán. Szemeimet lehunytam és megpróbáltam visszatartani kibuggyani készülő könnyeim, de akaratlanul is szemeim felnyitódnak, így könnyeim záporozva hullanak az üvegasztalra.

Remegő kezekkel nyúltam a piros mappához. Fogalmam sincs már, hogy melyik iskolát rejti, de erre esett a választásom, így miután meguntam a mappa bámulását, apám kezébe adtam.

- Jó választás, én is ezt választottam volna. - mosolyodik el halványan, mire én könnyes szemeimmel ránézek.

- Kösz mindent - feleltem rideg hangon és enyhe gúnnyal, majd felállva mélyen meghajoltam előtte és kiviharzottam az irodájából.

▪️▪️▪️

Öntudatlanul járkáltam az utcákban, nekimenve az embereknek. Semmire sem tudtam gondolni, csakis arra, hogy mit mondjak EunSoonak. Kicsit sem érdekelt, hogy külföldre kell menjek, inkább az hozott ki a sodromból, hogy a saját apám képes volt ezt tenni velem. EunSoo pedig egyenesen elkerülne engem, hozzám se szólna. Mégha csak fél évre is megyek ki, ő akkor sem fogja boldogan fogadni a hírt.

- Aish - morogtam, amint beléptem a szobámba, két óra sétálgatás után.

Nagyot sóhajtva dőltem el az ágyamon és eszeltem ki egy elfogadható tervet, hogy hogyan is fogok EunSoonak elmondani mindent.

Jungkook
Gyere a közeli parkba
Beszélnünk kell.

Telefonom tehetetlenül az ágy másik felébe dobtam. Semleges arccal bámultam a plafont, ami abban a percben a legérdekesebb látványt nyújtotta a számomra. Annyira elmerültem annak bámulásában, hogy esküszöm, mozogni kezdett és felvett egy az emberek által sem ismert színt. Ez van, ha sokáig nem pislogom.

Telefonom őrült csipegésbe kezdett, méghozzá rezgett is, amitől a falnak tudtam volna menni.

EunSoo
Most?

Jungkook
Most

Lassan felültem és nagyokat pislogva kinyújtóztam. Hamar rendbeszedtem magam és már el is indultam a megbeszélt helyre, ami a megérzéseim szerint nem lesz a kedvenc helyünk a jövőben.

Ahogy a parkhoz értem, rögtön kiszúrtam EunSoot, ahogy egyik lábáról a másikra helyezi a testsúlyát, miközben kezeit tördelve vigyorog.

Az a gyönyörű vigyor perceken belül miattam fog eltűnni.

————————
Ne utáljatok🥺