-Jungkook szemszöge-

Csak néztem az arcát, makulátlan bőrét, magába fojtó mosolyát, ahogy összekulcsolt ujjainkat figyelte. Kénytelen voltam vigyázni rá, nehogy valamibe megbotlodjon, hiszen annyira elmerült kezeink gyönyörködésében, hogy elfelejtette, hol is van egyáltalán. Szemeiben látni lehetett azt a bizonyos csillogást, amivel lányok ezrei rendelkeznek egy fiú közelében. Láttam benne a bizonytalanságot és némi félelmet is, ahogyan ajkai felvették a semleges állást. Elgondolkozott valamin. Szinte hallottam, ahogy a fogaskerekek csikorognak fejében, annyira törte az eszét. Nem mondom azt, hogy nem tetszett a látványa, hiszen akkor hazudnék. Én is férfiből vagyok, megvannak a szükségleteim és hiába, ki nem állhatom a lányt, egy újjal sem érnék úgy hozzá. Megmagyarázhatatlan gondolatok futottak át elmémben EnSooval kapcsolatban. Néha tetszik, néha nem bírok rá nézni sem. Néha nem bírom ki nélküle, néha pedig eltűnnék örökre, hogy ne találkozzunk többet. A férfiak gondolkodásán nem lehet kiigazodni, ezt vésse mindenki az eszébe.

Bevallom, néha én sem értem magam. Meggondolatlanul cselekszem vagy ejtek ki szavakat az ajkaimon, amiket később furcsa mód megbánok, ha netalán azt EunSoonak mondtam. Eunsoo, akár egy ártatlan bárány, én mégis bántom őt, puszta unalomból. Élvezem, ahogy felidegesítem vagy megalázom, mégis szívfacsaró látni őt sírni.

Gondolataim végefelé már meg is érkeztünk az úti célunkhoz. Megálltam a hatalmas bejáratnál, ahol emberek özömlettek be és ki.
EunSoo arcát látva, -amint észrevette, hol is vagyunk- , elmosolyodtam. Szemei gyermeki csillogásával pásztázta a vidámparkot, ahova elhoztam őt. Tátott szájjal nézett fel a bejáratnál lévő "Vidámpark" feliratra, kezemet egyre erősebben szorongatta, mintha az élete múlna rajta.

- Vidámpark! - visította vigyorogva és toporzékolva pici lábaival, akár egy kisgyerek. Bár, lehet, hogy még mindig az.

- Be is megyünk vagy állunk még itt pár órát? - szólaltam meg most először, amióta elindultunk.

A lány hevesen bólogatott, amit természetesen egy igent jelentett. Kezét szorongatva húztam magam után és álltam a bejárat melletti standhoz, ahol belépőt vehetünk. Megfordult a fejemben, hogy kifizettetem EunSooval, de ahogy ránéztem a levakarhatatlan vigyorára, ami arcát csak mégjobban megszépítette, megenyhült rozsdás szívem. Szerettem volna most az egyszer egy normális fiúként viselkedni úgy, ahogyan a szüleim neveltek.

A jegyek megvétele után beljebb merészkedtünk és csak bámultuk a magasabbnál magasabb, gyorsabbnál gyorsabb hullámvasútakat és óriáskerekeket. Volt egy körhinta is, amire biztos vagyok benne, hogy EunSoo fel fog ülni.

Nem tévedtem.

- Nézd, Jungkook, nézd! - sipította, miközben ujjával a körhintára mutatott.

Halk sóhajt hallattam, majd lenéztem a lányra, aki még mindig vigyorgott és toporzékolt, várva, hogy elmenjek vele odáig.

- Csak egy kör! - emeltem fel mutatóujjam szemei előtt. - Szeretnék hullámvasútozni.

- Egy feltétellel. - mutatta fel ő is az ujját.

- Mi lenne az? - vontam fel szemöldököm.

- Te is felszállsz velem egy olyan cuki pónira. - mosolygott fel rám édesen.

Helyesbítek.
Csak szerinte volt édes mosoly.

- A-az kizárt! - nevettem fel erőltetetten, még a kezeim is megráztam.

De persze az én szavaim mit sem értek egy lánnyal szemben. Egy igazán édes és vad lánnyal szemben.

Édeset mondtam?
EunSoora?

Nem, a vattacukor volt édes, amit útközben vettem.

Sikeresen megérkeztünk Eunsoo hőn áhított körhintájához, ahol milliónyi gyerek állt sorba. Jézusom, mikor kerülünk sorra?

EunSoo izgatottan lépkedett el tőlem, hogy most ő vegyen kettőnknek jegyet, de én udvarias vagyok, így kezéből kivéve a pénztárcáját, elrejtettem az én zsebembe és a saját pénzemből kifizettem a jegyeket.

- Add vissza, Jungkook! - hangja kezdte átvenni a nem túl lágy hangot.

- Majd, amikor kiléptünk azon a kapun. - mutattam az egyben bejárat és kijárat felé.

EunSoo dobbantott egyet a lábával és alsó ajkát legörbítve állt sorba. Magamban elmosolyodva néztem durcás arcát, ami egy megsértődött kisgyerekre hasonlított. Végül mögé álltam és kezeimmel a hátát kezdtem el finoman paskolni, hogy ezzel is idegesítsem. A lány láthatóan egész jól tűrte, így megpróbálkoztam egy kissé erősebben csapkodni őt, amit persze nem tűrt szó nélkül.

- Ya! - fordult hátra bosszúsan, majd mellkasomra csapva lökött el távolabbra, de arra nem számítottam, hogy egy csapat lányba botlom.

Hatalmas szemekkel figyeltem a felháborodott tekinteteket, amik azonnal átváltottak vágytól teli csillogásba, amint engem megláttak.

- Oppa! - jött oda hozzám egy elég feltűnő kislány. Sárgás hajtincsét ujjai köré tekergette, míg csípőjét annyira riszállta, hogy félő volt, elszáll magától. A becenévről ne is beszéljünk. - De jó pasi vagy, mi a neved?

Fintorogva néztem végig rajta, majd EunSoot elém hurcoltam.

- Barátnőm van!

Erre keress egy jó mentséget, Jungkook!

- Én?! - sipított EunSoo, szemeivel szikrákat lövelve rám. Könyörgően pillantottam rá, mire sóhajtott egyet.

- Te ki vagy, kislány? - játszotta a szerepét EunSoo, már túlságosan is jól.

- Próbálom felszedni ezt a félistent. - mutatott rám a szöszi. - Csak te beleavatkozol.

EunSoo izmai megfeszültek és lelki szemeim előtt láttam, hogy jobb szeme tikkelni kezd. Nemsokára robbani fog.

- Szóval, beleavatkozom. - bólogatott magának, miközben megindult a lány felé. Tisztára olyan volt, akár egy pszichopata. Azok a magabiztos szavai és lépései. Kirazott a hideg tőle.

Be kell ismernem, tetszik a lány.

- Úgy merj ráhajtani, hogy én rád fogok - emelte fel mutatóujját közvetlen a szőkeség orra elé. - Egy fűnyíróval.

Hangja rideg volt, mégis eltudtam volna nevetni magam, ahogy megláttam a szöszi arcát. Teljes ellentétben állt EunSoo arckifejezésével. A lányok félénken eltipegtek tőlünk, EunSoo pedig felém indult. Még kieresztettem egy megkönnyebbült sóhajt, mivel a következő percekben lehet elfogok felejteni lélegezni.

- Mi volt ez?! - lökött meg ismét, de ezentúl vigyázva.

- Szerepjáték? - nevettem kínosan. - Ugyan már, ez csak egy színlelés volt, mit vagy oda most?

- Mit vagyok oda?! - emelte fel a hangját, mire megrezzentem.

Kezdek félni ettől a lánytól.

- Nem vagyok a barátnőd és nem is leszek, inkább levágom mindkét karom, minthogy a barátnőd legyek. - köpte a szavakat, majd visszaállt a helyére, amit értetlenül néztem.

- Akkor..nem akarsz hazamenni? - tettem fel félve a kérdést, tudva, hogy akármikor lecsaphat rám.

- Attól még, hogy felcsináltad az idegeim, még nem fogom ezeket a klassz dolgokat itthagyni. - bólintott egy nagyot.

Elmosolyodtam szavai hallatán, majd nezelődni kezdtem, míg sorban álltunk.

- De azért, milyen fejet vágott már! - suttogtam fülébe szórakozottan, mire bosszúsan rámnézett.

- Nem tudnád egyetlen egy eprcee is befogni? - kérdezte hitetlenül.

- Lakat a számon! - imitáltam egy cipzár felhúzását a számon, majd felegyenesedve neztem előte, hogy megtudjam, mikorra kerül ránk a sor.

▪️▪️▪️

- Mégegyszer, Jungkook, mégegyszer! - ugrándozott mellettem pöttöm EunSoo.

- El sem hiszem, hogy képes voltam felszállni arra a gyerekjátékra. - temettem arcom mindkét tenyerembe. Akaratlanul is elnevettem magam.

- Egész jól festettél azon a rózsaszín unikornison. - bökött oldalba könyökével. - Na, de akkor próbáljuk ki a tiédet is! Melyik az? - forgott körbe.

- Az ott. - mutattam a legmagasabban lévő vasútra. - Az a leggyorsabb.

Eunsoo láthatóan nyelt egy nagyot, de beleegyezett. Bátortalanul lépkedett a jegyárushoz, amin én jót szórakoztam. Amint megvettük a jegyeket, sorba álltunk. Szerencsére nem voltak sokan, hiszen a legtöbb ember tartott attól, hogy még netán kizuhan a helyéről.

EunSoo mindvégig szorosan mellettem állt, néha egyik lábáról a másikra nehézkedett súlyával. Teljesen megrémül, mégis beleegyezett. Nincs veszteni valója.

- Jungkook? - kérdezte rémülten, amikor már az ülésen ültünk. - Én félek.

- Nincs miért, itt vagyok. - nevettem.

- Hah, szép bíztatás! - fintorogva fordította a fejét a másik oldalra. Le merem fogadni, hogy a szökését tervezte már, de sajnálatos módon elindult a hullámvasút.

- Kook! - markolt rá a kezemre, mire bennem megfagyott a vér.

Keze puhasága libabőröket csalt karjaimra. Másabb volt, mint, amikor én fogtam meg az ő kezét. Hirtelen ötlettől vezérelve összekulcsoltam ujjaink, mire ő rászorított kezemre.

- Ha túléled, egy hétig békén hagylak.

- Tényleg? - csillantak fel szemei. Ez most fájt. Valamiért megfájdult a mellkasom.

- Tényleg. - erőltettem magamra egy mosolyt.