A téli szünet olyan hamar eltelt, hogy egy nap már azon kaptam magam, hogy két órám van elkészülni és elindulni a suliba. Szívem szerint nem mentem volna és színleltem volna a beteget, hogy ráhuzzak még egy hetet a négy hétre, csak hogy ne találkozzak a többi diákkal. Félek, azt várják, hogy bemenjek és minden átkot rám szórjanak, amiért le mertem feküdni Jeon Jungkookkal, a nagy ásszal, aki, mint kiderült, többet pletykált rólam, mint egy zsémbes öregasszonny. Persze mind csak egy nagy hazugság, egyáltalán kit is érdekel az, ha Jungkook mondja el?! Persze, hogy senkit. Ott lesz Jimin is, ami kissé megnyugtat, de mégsem védhet meg mindentől, hiszen nem várhatom el tőle, hogy mindig kihúzzon a bajból.

A téli szünetben Jungkook egyáltalán nem keresett, aminek örültem, mégis bosszantott, hogy nem törődött velem. Dühös voltam rá, mert nem keresett és mégdühösebb, hogy az ablakon keresztül tudtam csak meglesni őt, ő pedig minden áldott nap észrevette és kedve szerint flörtölgetett velem, ahelyett, hogy a szemem elé állna és elmondaná, ami a fejében jár rólam.

A karácsony is hamar eltelt, mint azt képzeltem. A szüleimtől -mint minden karácsonykor- pénzt kaptam és némi kozmetikai terméket, krémtől és sminktől kezdve mindenig, én pedig Jiminnel vettem két jegyet a szüleimnek - és az ő szüleinek is- egy welness hétvégére, hogy végre ők is pihenhessenek. Jimintől egy karkötőt kaptam, ami a Világon a legeslegszebb. Ő egy BigBang pólót kapott tőlem, hiszen él-hal attól a bandáért és persze nem maradhatott ki a közös forrócsokizás egy rakás karácsonyi film nézése közben. Mindig ezt csináljuk olyankor. Csak bekuckózunk a szobámba vagy az övébe és egész éjjel karácsonyi filmeket és meséket nézünk. Ahogy nővünk, annál jobban élvezzük.

Jungkook egy ezüst nyakláncot küldött nekem, amin az ő nevének és az enyémnek a kezdőbetűje lóg. De persze azt sem személyesen adta át, hanem a postással, amit kétlem, hogy saját önszántából tett. A szüleiért bármit megtesz, így tudtam, hogy ők kérték meg, de sebaj, hiszen tetszik és hordom.

Az nappali falára akasztott ótára pillantva vettem tudomásul, hogy még van húsz percem így felpattantam a kanapéról és a cipőmhöz siettem, hogy felvegyem. Fogtam a táskám és a kulcsom megragadva kiléptem a házból a még mindig csípős hidegre. Fogaimat vacogtatva hagytam el a házat és vettem a suli felé az irányt, amikor is meghallottam az számomra legirrítálóbb mégis legangyalibb hangot a hátam mögül.

- EunSoo! - kiáltott mégegyszer utánam, mivel nem álltam meg. - Várj már!

- Jungkook! - fordultam hátra bosszúsan. - Mit akarsz?

- Lenne kedved a ma délutánt velem tölteni? - dugta ki pisze orrát a fekete sálból így teljes arcát feltárta előttem, ami miatt lábaim megremegtek. Miért néz ki ilyen jól meg ilyenkor is?

Fekete szövetkabát, fekete garbó, világos farmer és fekete bakancs. Annyira hozzá illik. Olyan..Jungkookos.

Szemeimet végigvezettem testén, majd visszapillantam a hidegtől kipirosodott arcára. Jungkook mosolyogva pillantot le rám.
Szemeiben megcsillant némi önelégültség, így elhatároztam, hogy nem adom magam könnyen.

- Ugyan miért? - emeltem fel a fejem és néztem a szemébe. - Rajtam kívül sok szép lánnyal találkozhatsz.

- Mi van, ha én veled akarok? - lépett hozzám közelebb, mire én hátráltam. Nem tetszett ez a helyzet. Nagyon nem. Még egy olyan vággyal teli pillantás tőle és én teljesen átadom neki magam.

EunSoo! Megvesztél?!

- Ne kéresd magad, ismerlek már annyira, hogy tudjam, a nehezen kaphatót játszod. - bólogatott elhangzott szavai mellé. Arcán még ott virított az az ellenálhatatlan mosoly, ami miatt teljesen megfeledkeztem arról, hogy ki is áll előttem.

Mostanában arra jöttem rá, hogy kezdek belezúgni abba a baromba, de csakis azert mert folyton bunkó velem. Nem hiába; A jó kislányok a rosszfiúkat szeretik.

Egyik szemöldököm felvonva döntöttm a fejem oldalra és összeszűkített szemekkel néztem az övébe.

Ejj, de megfogod még bánni ezt, te lány..

- Legyen! - bólintottam egy hatalmasat, így sikeresen lefejeltem izmos mellkasát. - Áu! Miből vagy, vasból?

Jungkook nem válaszolt, csak mosolygott.

- Suli után várni foglak a kapunál. - kacsintott rám és a levegőbe puszilt, majd ujjai közé vette orromat és gyengén megcsípte, mint ahogy nagymamák szokták.

Grimaszolva hesegettem el kezét az arcomtól, majd hátat fordítottam neki és gyors léptekkel közelítettem meg az iskolát.

A hatalmas betontömb elé érkezve egy nagy levegőt vettem, amit hangosan kieresztettem pár másodperc múltán. Rettegtem a diákoktól. Rettegtem mindenkitől és a véleményeiktől. Nem akartam a szemük elé kerülni, szégyenemben elástam volna magam, de mit tehettem volna? Nem futhattam el. Szembe kellett szálljak a félelmemmel, hogy másodjára már ne érjen annyi fájdalom, mint ami pár pillanat múlva fog érni.

Hosszasan lehunytam a szemeim, majd párat pislogtam, aztán átléptem a suli kapuját. Megnyugvás töltötte meg teljes valóm, ahogy észrevettem, hogy az udvaron egy szem sem szegeződik rám. Nem suttogtak a másik fülébe, nem mutogattak rám ujjal. Kezeimet ökölbe szorítottam, így ujjaim teljesen elfehéredtek. Éreztem, ahogy a tenyerem égni kezd a körmeimtől, amiket a szorítás közben vájtam bele a bőrömbe. Gyors léptekkel közelítettem meg a bejáratot, amit nehezen, de sikeresen kinyitottam. A folyosókon seregnyi diák csevegett egymással, de amint betettem a lábam, szinte mindenki rámnézett. Az osztályomig lehajtott fejjel kullogtam, miközben minden szitokszót lenyeltem, amiket rámszórtak a többiek. Gondolhattam volna, hogy nem feledkeztek meg rólam, de arról még álmodni sem mertem, hogy ekkora szégyen leszek közöttük. Alsó ajkam folyamatosan harapdálva léptem át az osztályom ajtajának küszöbét és siettem a már helyén ülő szőkeséghez, aki a szemüvegének lencséjén keresztül olvasgatta a történelem tankönyv egyik oldalát. Amint elértem hozzá, ledobtam a táskám a mellette lévő székre és teljes sebességgel a nyakába vetettem magam, hogy az említett testrészébe fúrjam fejemet, hogy ezzel is elrejtsem magam a kíváncsi szemek elől.

- Na, minden rendben? - simított végig hátamon Jimin.

Válaszul megráztam a fejém és mégszorosabban vontam magamhoz.

- Haza akarok menni! - nyújtottam el az utolsó szót.

- Ne vinnyogj, sérti a fülem. - nevetett fel legjobb barátom, mire eltávolodtam nyakától és szemeim összeszűkítve meredtem rá. - Vetkőzz le és ülj le a helyedre, mielőtt bejön a tanár!

- Attól még, hogy idősebb vagy, nem kell parancsolgatnod! - dobbantottam lábammal, akár egy kisgyerek.

- Ülj le, EunSoo. - sóhajtott mosolyogva.

- Oppának ne szólítsalak? - kérdeztem gúnyosra véve hangnemem, mire horkantott egyet.

- Akár! - nézett rám kihívóan. - Jagiya!

Kitágult szemekkel csaptam vállon, a kicsit sem halk szava hallatán. Jimin csak nevetve visszafordult a könyvéhez, hogy még elolvashassa az utolsó pár mondatot, amiken az ujját húzta végig, hogy el ne tévesszen egy sort.

- Ne bámulj, nem szép dolog. - szólt rám, fel sem nézve a könyvből.

- A hajad néztem. - húztam meg egy szőke tincsét.

- Ya! Mit képzelsz? - kiáltott fel, majd nemes egyszerűséggel kihúzta a hajamból az egyetlen hajgumit, amit már lassan két hete őrzök, majd hajamba markolva tekerte fel kezére a tincseim és húzta hátra a fejem.

- Jó reggelt, osz...Jimin! - kiáltott fel a töri tanár, amint észrevett minket. Pontosabban Jimint. - Engedted el EunSoo haját?!

▪️▪️▪️

Ahogy Jungkookkal megbeszéltem, a suli kapuja felé vettem az irány a nagy tömegben. Az egyik nagyobb fa törzsének támaszkodtam és megvártam míg a legtöbb diák elhagyja a sulit, hogy aztán kényelmesebben sétáljak végig az udvaron. Amikor már nem volt akkora tömeg, véglegesen elindultam a kapu felé. A rám váró fiú már ott állt a vasból kovácsolt kapunak támaszkodva. Szemeit levezette lábamig, majd lassan végignézett rajtam, miközben alsó ajkát nyaldosta, mint egy csontra éhező kutya. Jungkook vággyal teli tekintete, amivel engem mustrált, teljesen emelte az egóm, így már magabiztos léptekkel közelítettem meg vőlegényemet. Amint észrevette, hogy őt figyelem, eleresztett egy önelégült mosolyt, majd kezét kinyújtva egyenesedett ki és állt elém.

- Minek nyújtogatod a kezed? - néztem rá értetlent tettetve.

- Fogd meg a kezem! - utasított mosolygva, de nekem eszembe se volt megfogni azt a hatalmas, lapát kezét, amiben biztos, hogy elveszne az én pici kezem. - Gyerünk!

Nagyot sóhajtottam, szemeimet megforgatva és tettem, amit kért.

Saját magam alatt vágom a fát.

Amint kezemet a nagy tenyerébe helyeztem, ráfonta ujjait. Igen, szinte elnyelte az én kezem az övé.

Ez aranyos.

Állj le, te lány!

Jungkook addig forgatta a kezét, míg nem összekulcsolta ujjait az enyéimmel és kissé lóbálva a kezünk, nézett le rám még mindig mosolyogva.

- Mit csináltál, hogy egész nap csak mosolyogsz? - döntöttem oldalra a fejem és néztem igéző szemeibe.

- Rád néztem. - vágta rá azonnal, mire lehervadt az eddigi mosolyom és teljesen megdöbbenve, kipirosodott arccal kaptam el tekintetem róla. - Csak vicceltem.

- Hát persze. - motyogtam lehajtott fejjel.

Jungkook nem válaszolt csak halkan kuncogva lépett egyet előre, ezzel jelezve, hogy indulhatnánk végre. Kezemet enyhén megszorongatta, hogy tudassa velem, ő ugyan nem fog elengedni.

Ránéztem összegubancolódott ujjainkra és halványan elmosolyodtam, amikor rájöttem, hogy egész jól mutatnak így együtt a kezeink.

Hát, én teljesen megőrültem!