- Jimin, én nem...

- Tudom. - szakított félbe egy halovány mosollyal az arcán.

Nagyot sóhajtottam és, bár kissé lenyugodtam, mégis ezerrel vert a szívem, amikor Jimin szomorúan csillogó szemeibe néztem. Felé lépkedtem és leültem mellé, mire ő felém fordult és magához ölelt.

- Sajnálom - dünnyögtem mellkasába.

- Ne tedd! - rázta meg fejét, amennyire csak tudta a nyakamtól. - Én csókoltalak meg. Istenem, annyira sajnálom, EunSoo! Kérlek, ne haragudj rám!

Jimin elvált tőlem és ajkait harapdálva pillantott ujjaira. Zavarában azokkal játszadozott, így teljesen egy védtelen kisegyereknek tűnt.

- Figyelj, Jimin. - fogtam meg mindkét kezét és összekulcsoltam őket az enyéimmel, mire ő csakis az összegabalyodott ujjainkat figyelte. - Nem haragszom rád, hiszen nem mondhatja meg senki sem, hogy kit szeress. Nem tehetsz róla, hogy én vagyok az illető, akit te szeretsz. Én is szeretlek téged, de csak legjobb barátként. Valamilyen formában olyan vagy nekem, mint egy testvér. Én nem tudok rád másként tekinteni és nagyon sajnálom.

Jimin felpillantott rám és csak akkor vettem észre, hogy könnyei teljes arcát elárasztva potyogtak le nadrágjára. A szívem szakadt meg a látványtól, sosem láttam még őt sírni és ez eddig életem legfájdalmasabb látványa volt. Miattam sírt. Miattam, mert visszacsókoltam, mert megbántottam.

- Jaj, Jimin. - fontam karjaim a nyaka köré és haját kezdtem el simogatni. - Kérlek szépen ne sírj, mert akkor én is sírni fogok.

A fiú nem válaszolt, csak halkan szipogott, miközben jobban magához szorított. Láttam, ahogyan vállai megrázkódnak. Éreztem, hogy könnyei végigfolynak nyakam vékony bőrén. Akkor törött el a mécses, amikor Jimin felsírva mondta ki azt az egyetlen szót, amitől azon nap a legjobban féltem, hogy kimondja.

- Szeretlek, EunSoo..

▪️▪️▪️

Jimint, amint lenyugodott, felküldtem arcot mosni, aztán pedig aludni. Még mindig a sokk hatása alatt voltam, ugyanis nem mindennapi, amikor a legjobb barátod szerelmet vall. Szerencsére normálisan meg tudtuk beszélni, hullajtottunk néhány könnycseppet, de ez még belefért. A barátságunk ugyanúgy folytatódik, csak most már eggyel kevesebb titokkal. Mérhetetlenül sajnálom, hogy én nem tudom őt ugyanúgy szeretni, mint ahogy ő engem, de örülök, hogy megtudtuk beszélni, mert nem is tudnám, mi lenne, ha Jimin nem lenne az életem része. Szinte egymáshoz vagyunk nőve, mintha egy lenne a gondolkodásunk és néha az érzelmeink is, csak nála kissé erősebb.

Ragaszkodtam ahhoz, hogy mellette legyek addig, ameddig el nem alszik, így megvártam, míg az első nyugodt lélegzetvételeit meg nem hallom. Amint megbizonyosodtam arról, hogy elaludt, csendben kiléptem a szobámból és a nappaliba vettem az irányt, ahol egy tényleg nem várt személy terpeszkedett a kanapén.

- Mit keresel már megint itt? - álltam meg a kanapé mellett.

- Sírást hallottam, úgy látszik Jiminie elég törékeny kis pára. - vigyorgott, amit én egy fintorral fogadtam.

- Addig ne beszélj róla, míg meg nem ismered! - emeltem fel a hangom, hiszen bármi áron megvédem Jimint.

Jungkook csak elkuncogta magát, majd a mellette lévő üres helyet megpaskolta, jelezve, hogy üljek le. Morogva foglaltam helyet a kanapé másik végében, mire ő felvonta a szemöldökét.

- Nem harapok. - vigyorgott.

- Mi a bajod? - ráncoltam szemöldököm. - Mi az oka, hogy így viselkedsz velem?! Egyszer kedves vagy és segítőkész, sőt, megbízható, a másik pillanatban meg idegesítő és csak bunkó! Mi rosszat tettem, hogy ezt érdemlem?

- Egyszerűen csak nem bírlak. - nevetett fel.

- Akkor miért jösz át? - tettem fel kezem értetlenül. - Miért nem tudsz békén hagyni?

- Inkább mosd meg az arcod, szörnyen nézel ki. - nézett rám undorodva.

- Tűnj innen! - kiáltottam rá, de ő mintha meg sem hallotta volna. - Nem hallod?!

- Most úgy nézel ki, mint egy ideges húsgombóc. - nézett végig rajtam és saját poénján nevetett, ami természetesen csak neki volt vicces.

Nem szerettem, ha az alakomat a szájukra veszik. Nem voltam se sovány, se kövér, csak pár kiló felesleg volt rajtam, mégis szíven ütött, amikor az alakommal csúfoltak és Jungkook sem volt kivétel ez alól. Törékenynek éreztem ilyenkor magam.

- Nálatok nem létezik a saláta szó? - kérdezte szórakozottan, mitől az én szemeim ezen a nap sokadjára is megteltek könnyekkel.

- Utoljára mondom, tűnj innen. - sziszegtem fogaim közt, ökölbe szorított kezekkel. Láttam, ahogy arcomra néz egy pillanatra és csak akkor éreztem, hogy könnyeim akaratomon kívül eredtek el, így életemben először tártam fel Jungkooknak a gyenge énem.

Remegtem a dühtől, ami Jungkook szavai miatt ért engem. Nem voltam már az az erős EunSoo, aki Jungkooknak lekevert egy pofont, vagy rákiáltott teljesen jogosan. A gyenge Kim EunSoo csak magában sírdogálva ült egy sarokban lelkileg összetörve és arra várva, hogy észrevegyék őt.

Jungkook szemei megteltek aggodalommal, ami mégjobban összetört engem.

Francba is a hangulat ingadozásaival!

Szaporán kapkodva a levegőt mondtam el neki ismét, hogy tűnjön el, amit most szó nélkül teljesített. Amint bezárta maga után az ajtót, felszaladtam a szobámba és Jimin mellé feküdtem, aki automatikusan ölelt magához. Kezemet mellkasára téve bújtam jobban hozzá és halkan pityeregve próbáltam elfelejteni az összes olyan emlékem Jungkookról, amikben egy udvarias és kedves fiú, akit az egész világ megirigyelne. Szerencsére Jimin nem ébredt fel, így nem kell neki holnap magyarázkodnom, hogy miért sírtam.

▪️▪️▪️

Másnap reggel ügyeltem, hogy Jimint ne ébresszem fel. Lassan kicsusszantam ölelő karjai közül és a fürdőbe indultam. Pár másodpercre rá már a tükörképemmel néztem farkasszemet. A hajam még elviselhető volt, de az arcomtól kis híján hátast dobtam. Szemeim felvoltak puffadva, arcom beesedt. Ujjaimmal megérintettem arcomat, majd egész tenyerem ráfektettem. Hitetlenül felnevettem és csak meredtem a tükörképemre és szidtam Jungkookot, amiért miatta lettem ilyen elviselhetetlen látvány. Mérgesen a combomra csaptam és kitrappoltam a folyosóra, aztán be a szobámba, hogy felöltözhessek. Jimin még javában szunyókált, ezért nyugodt szívvel szedtem elő az aznapi ruháim, hogy felöltsem magamra. Amint végeztem, az ablakhoz sétáltam és kettéhúztam a sötételőt, hogy Jimin felkeljen, ugyanis már elmúlt hét óra és gondolom nem szeretne késni a suliból. De persze, amint széthúztam azt a nyamvadt sötételőt, az életem eddig legutáltabb személyét pillantottam meg. Jungkook lezseren, zsebredugott kézzel álldogált a hátsókertben, egyik kezében a reggeli cigarettájával, amibe másodpercenként szívott bele, ezzel is lerövidítve az életét.

Csak így tovább, ezzel is csak én járok jól.

Jungkook, hála az égnek nem vett észre így megbámulhattam magamnak és megszámlálhatatlanszor bekellett magamnak valljam, hogy Jungkook igen is jól néz ki az ő rosszfiús személyével. Fekete garbó volt rajta, aminek a nyakrésze meghosszabbította a fiú nyakát, így mégjobban nézett ki. Haját kettéválasztotta, hogy feltárja a homlokát. Szerettem, amikor úgy hordta a haját, mivel úgy mégférfiasabbá varázsolta magát és ezzel csak ő járt jól, ugyanis lányok milliói hevertek a lábai előtt.

Na meg persze én is örömmel bámultam meg őt, amikor nem figyelt.

Tekintetemmel végigkövettem keze mozgását, ahogyan a vékony bűzrudat emeli a rózsaszín, telt ajkaihoz és egy hosszat beleszív, majd ajkain keresztül kiereszti az enyhén szürkés füstöt, ami azonnal szeretfoszlik a fagyos levegőben. Mégegyszer vegignéztem rajta és magamban eldöntöttem, hogy Jungkook egy jóképű fiúba csomagolt bunkó féreg, de attól még valamiért bírtam őt. Sokszor bunkózik ő, de el lehet vele beszélgetni komoly dolgokról is, ha van kedve.

Eléggé elbambulhattam Jungkook stírölésében, mert, amikor szemeim visszavezettem angyali arcára, belémrekedt a levegő. Jungkook, éjfekete írszeivel és alsó ajkát beharapva nézett végig rajtam, majd szemeimbe fúrta igéző tekintetét, amibe szinte azonnal eltudnék veszni és az örökkévalóságig lubickolni szeme feketeségében.

De persze, ez maradjon csak titok.
Nem muszáj neki mindenről tudnia.

Féloldalas mosolyt villantott, majd utolsót szívva a cigibe, elhajította és megnyalva száját ismét felpillantott rám. Jobb kezével fekete hajába túrt és ujjaival elrendezgette a tincseit, miközben végig a szemembe nézett. Beharaptam alsó ajkam és éreztem, ha nem fordítok neki hátat, abban a percben ájulok el a jóképűségétől.

Végül kacsintva és ajkaival enyhén csücsörítve puszilt a levegőbe, ezzel is jelezve, hogy nekem küldi. Megkellett markolnom az ablak párkányát, hogy ne nyögjek fel a látványra.

Higgadj már le, EunSoo!

——————————

Koreában már szeptember elseje, az a nap, amikor Jungkook megszületett, így még, ha nem is látja, de a leges legboldogabb születésnapot kívánom neki!

Boldog szülinapot, bébinyuszi!♥️