"Gyermek léted benned táncol-,
Csak távol, távol.
Minden emlék benned lángol-,
De fázol, fázol.

Most már óriások közt játszol-,
Mind számol, csak számol.
Most is elbújnál, mint százszor-,
De látszol, látszol.

Hova tűnt a "hol volt, hol nem"?
A meséd felnőtt rég.
Vagy nagyon mélyen a szívedben
Vár, hogy eljátszd még...

Hova tűnt a "hol volt, hol nem"?
A csodát elvették.
Vagy elbújt mélyen a szívedben,
Az időt várva, hogy hívd, hogy éld...

Vár rád fűtött ház és páholy-,
Hol a tábor, a sátor?
Hányszor lennél inkább máshol?
Bárhol, vándor.

Lennél könnyű szívű bátor-,
Csak mámor, csak mámor.
Minden elszórt perced gátol-,
Csak vádol, csak vádol."

/Nox-Hol volt hol nem.../

*~*~*~*~*

A fiú éjnek évadján már az erdő szélén várakozott. Tekintete mind az odabent levőket figyelte. De semmi nesz. Az erdő szélén egy lélek sem járt. Léptei a nagy csendben hangosan dobbantak az aszfalton. A fiú azt hitte szíve újból kiugrik a helyéről pedig már egy párszor megjárta az utat. Az utcákon sem volt egy lélek sem. A házak magasan fölé tornyosultak. Már elszokott a rendes házaktól. Túl régóta élt az erdőben.

Amikor befordult a következő sarkon, a fegyvert tartó kezek felé lendültek. De az alakok ahogy meggyőződtek róla, hogy nincs veszély le is tették azokat. A fiú meglepve nézett át a magas őr válla fölött.

-Minek ennyi őr? Hm?

-Sosem lehet tudni. -felelt a magas alak az őrei közül. -Nos, mi van az erdőben?

-A lány ott van.

-Igen ezt tudtam. És miért nem tudod kikergetni onnan?

-Mint már mondtam sokat veszekedett Edmonddal és Jasonnel.

-Hm, és?

-Beszéltem Jasonnel és folyton azon van, hogy elűzze. Bár az este már meginogni látszott. Úgy tűnik kezd hinni a lánynak. A lány az erdőbe ment és senki nem tudja most hol van.

-Igen ez gond lehet. És már van is egy tervem mit tehetnénk.

-Mire gondol uram?

-Kapsz még egy kis időt, hogy próbáld elkergetni a lányt. Ha nem sajnos gyanúba kell kevernünk őt. Egyenlőre tegyél meg mindent hogy bakikat kövessen el, ha ez nem elég akkor sajnos drasztikusabb megoldáshoz kell folyamodnunk. A lánynak vissza kell jönnie. Mielőtt a fiam ered utána. Mert ha ez megesik akkor neked véged. Megértetted?

-Igen.

-Ja és még valamit. Délután egy újabb támadással készülök. Készülj fel. És igyekezz még jobban behízelegni magad Jasonnél. Na meg persze Edmondnál is.

-Rendben.Most indulnom kell vissza, mert a csapatom gyanút fog, ha nem érek vissza hajnalig.

-Csak soha ne felejtsd el kik az ellenségeid.

-Nem fogom. -mondta és már el is tűnt a sarkon.

*~*~*~*~*

-A francba, a francba, a francba. -szólalt meg Jason mikor már a harmadik faágon esett át majdnem. Dühében újból belerúgott a következőbe is. Az egész éjjelt átvitatkozták az apjával. Elmondott neki mindent még azt is, hogy tényleg el akarta üldözni Leát, de most már bánja. És tényleg durva volt. Ezt beismerte. És azt is, hogy talán tévedett. Mindenhol kereste Leát. Legalábbis ahova Winston meg Niki azt gondolta oda mehetett. Lassan felkelt a nap. Nem értette a nyomokat a már lassan olvadó hóban hogyan tudták eltüntetni. Ha visszament a városba akkor nagy bajban lehet. És soha nem vallotta volna be magának, de aggódott és nem csak ő hanem Alexa és a többi gyerek is.

Csak az ő kedvükért, erre gondolt folyamatosan. Amikor hazaindult már feladta, hogy megtalálja a lányt. Tudta ha nélküle tér vissza az apja felfalja. Ekkor Firehunter halk morgás szerű hangot hallatott, mely nem jelenthetett mást mint, hogy nyomra bukkant.

-Gyerünk, keressük meg őket!

A farkas egyből a sűrű felé futott. Jason pedig Lea nevét kiáltozta. Ami veszélyes is volt hiszen ezzel elárulta magát nem csak Leának hanem az ellenségeiknek is. Persze azok sose jöttek túl közel, de sosem lehetett tudni ez mikor változik meg. Aztán tovább futott és lassan fel is fogta hova vezeti az árnyéka. Farkasa orra pedig egyenesen a tisztásra vezette. De ott sem volt már senki. Arra viszont rájött, hogy Lea egész éjjel itt volt. Ezt pontosan látta. Ezután már nem volt más teendője csak követnie kellett a nyomokat. Melyek visszavezettek a városkájuk irányába.

*~*~*~*~*

A fogam már kicsit vacogott a hidegtől, de az éjszaka nem fagyasztott meg most úgy mint az előző. Na meg persze többet mozogtam lefekvés előtt és jobban is aludtam. A kis város nyugodtnak tűnt és lassan azt gondoltam, hogy lehet, ha ennyire nem hilyányzok senkinek tényleg el kellene mennem. Dreamlight rám nézett és olyan érzésem volt mintha kinevetne. Ekkor reccsent meg mögöttem egy ág.

-Hát itt vagy a fenébe is! Hol a csudában voltál? -nézett rám haragosan Jason és én meg talán még meglepettebben néztem őrá.

-Őőő... A tisztáson. Csak nem... nem kerestél? -kérdeztem meg óvatosan, de még mindig meglepve.

-Apám átkutatta velem az egész erdőt utánad.

-Sajnálom.

-Öhm mindenki aggódott. És bevallom nem kellett volna annyira bunkónak lennem. Talán tényleg nem vagy veszélyes.

-Nem kell bocsánatot kérned. Nem leszek itt már sokáig és nem is foglak zavarni többé titeket.

-Ezt hogy érted?

-Úgy, hogy elmegyek. Hisz úgy sincs szükségetek rám.

-Várj! Nem mehetsz el. Az egész az én hibám volt. És itt mindenki szeret.

-Mindenki. Ez nem igaz.

-Lea! Hál' az égnek, hogy megvagy! Már nagyon aggódtunk. -futott hozzám Edmond, Lizzi, Alexa, Winston és Niki.

-Semmi bajom. Tényleg. -mondtam mikor megláttam a hitetlenkedő arcokat.

-Biztos? És Jason bocsánatot kért? -nézett rosszallón a fiára Edmond.

-Igen. -feleltem helyette. -És elfogadva.

Jason úgy ált a helyén mint aki legalább egy egész gerendát lenyelt. Láttam rajta, hogy kellemetlen neki a helyzete és nem akartam megnehezíteni. Kissé megsajnáltam. Alexa hozzám rohant és átölelt. Mire láttam, hogy megrezzent. Szóval féltékeny, jöttem rá. És arra is rájöttem, hogy ez érthető az ő helyében én is az lettem volna. Ekkor megfogadtam, hogy segítek neki. Bár magam sem tudom igazán miért tettem ezt. Talán mert félreismertem. Nem tudom.

-Alexa, igazából nemcsak engem illet az ölelés. -suttogtam a fülébe. -Jason nélkül lehet, hogy nem térek vissza.

Alexa egyből megértette mire célzok és elengedett majd Jason nyakába ugrott. És most nem tartottam vissza a nevetésemet, látva megdöbbent arcát. Aztán lassan és halványan ő is elmosolyodott. Átölelte hugát majd a magasba emelte. Alexa nevetett. Majd lassan elindultunk visszafelé. És újabb feladatok vártak ránk.

Lassan teltek, múltak a hetek. Néha biztos voltam benne hogy elküldenek vagy valami büntetést kapok. És volt is, hogy kaptam. Például az egyik nap kiborult egy kancsó tej. Máskor úgy követtem el hibákat, hogy nem is tudtam róla. Néha mintha a balszerencse üldözne, de soha senki nem szidott meg úgy igazán. Néha esténként elsétáltam a Wolf ház mellett és hallottam a vitákat. Persze tudtam, hogy ezekről nem szabadna tudnom. Sokszor próbáltam rávenni magam, hogy úgymond ne hallgatózzak. De valahogy nem vitt tovább a lábam. Persze Jason nem sokat változott. De legalább nem tett keresztbe. Nem is igazán foglalkozott velem. Az apja még mindig úgy gondolta éretlen és túlzottan befolyásolható. Pedig ő lesz a vezetője az ellenállóknak. És én hittem is meg nem is. Az biztos hibája volt, hogy Drew minden apróbb hülyeségbe belerángatta. Legalábbis sokszor ment erről a vita. De engem is sokszor felhoztak. Drew nem bízott bennem és ez tényleg hatással volt Jasonre. Ha ő vele volt már másképp tekintett rám és másképp is viselkedett. És azt is tudtam, hogy az apja néha velem akarta összehasonlítani. Ez még nekem is rosszul esett volna, ha a helyében lettem volna. És megfogadtam, hogy valahogy megbékítem őket. Persze tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű.

Pár héttel később alkalmam volt egyedül maradnom Lizzivel és elmondtam az aggályaimat.

-És miből gondolod?

-Hát... őszinte leszek meghallottam amikor erről vitatkoztak és tudom, hogy nem ez volt az első.

-Értem. Megpróbálok beszélni Edmonddal, hogy legyen kissé elnézőbb. És meglátom mit tehetek. De abban igaza van, hogy Jason túl sokat van együtt Drewwel és a bandájával.

-Igen tudom és megértem. Köszönöm.

-Nem, én köszönöm, hogy elmondtad. És Lea?

-Igen?

-Jobb lenne nem csak velem beszélned. Talán rád jobban hallgat.

-Jason? Azt nem hinném. De megteszem ami tőlem telik.

-Köszönöm.

-Nincs mit.

A tűz talán úgy lángolt mint még soha. A lángok magasabbak voltak nálam s néhányan a lángok mellett húst sütögettek. Leültem a padra. Az én kezemben is volt két darab hús. Az egyiket Dreamlightnak adtam. A másikat a vasrudam végére szúrtam. Dreamlight mellé egyszer csak odasétált Firehunter. Ekkor pillantottam fel és Jason ott állt mellettem. Igen idióta képet vághattam, mert halványan elmosolyodott. Majd mellém lépett.

-Ide ülhetek?

-Persze.

-Winston hogyhogy nincs még itt?

-Nem tudom. Azt mondják elment valahova és csak később jön vissza.

-Értem.

-Tudom, hogy nem kedvelsz és hogy sokszor nem voltam túl kedves.

-Érthető, én sem voltam kedves. És sajnálom és nem csak azért, mert az apám mondta. Tényleg sajnálom.

-Tudod amikor mondok valamit azt én tényleg úgy is gondolom és mondtam, hogy nem haragszom. Megértelek. A családod mindig kedvesen fogadott és nem hallgattak meg téged. Ez nem csak a te hibád. Engem sem hallgattak meg soha a szüleim.

-Tényleg? De várj ezt te honnan tudod?

-Jó megfigyelő vagyok.

-Azt hiszem féltékeny voltam. Apám amióta felmerült, hogy áruló van köztünk a fülemet rágja. De nem tudom ki lehet és amikor jöttél... Biztos voltam benne, ha csaló is van közöttünk te biztos segíteni jöttél neki. De csak Niki vagy Winston társaságában voltál és így nem gyanúsíthattalak.

-Hm. Igaz.

-De akkor miért vagy itt?

-Ez hosszú és bonyolult.

-Van időm.

Végül elmondtam mindent amit tudni szeretett volna. Néha a szemöldökét ráncolta és néha meg is ijedtem az ilyen reakciói láttán, de nem mondott semmit amin megsértődtem volna vagy gúnyolódás lett volna. Persze aggódtam, mert féltem esetleg elmondja Drewnek így hozzátettem:

-Ezt nem mondtam el eddig senkinek Winstonon Nikin kívül. Biztos ők mondták el apádnak. De jól esett még egyszer kimondani.

-Azt meghiszem. Néha jó elmondani a gondjainkat, hogy megkönnyebbüljünk.

-És te? Mostanság se jöttök ki jól Edmonddal?

-Néha igen, néha nem. Nem nézném ki senkiből, hogy áruló. De a támadások egyre megszervezettebbek. Valaki biztosan irányítja az embereket. És az a gond, hogy egyre közelebb vannak.

-Semmit se lehet tenni?

-Csak harcolni tudunk.

-És az érvek? Megegyezni nem lehet?

-Ismered Alexandert. Nem lehet olyannal megegyezni, aki évek óta ellenséged.

A nap már teljesen lenyugodott és a levegő is egyre hűvösebb lett. Lassan elköszöntem Jasontől és Nikivel is váltottam pár szót, aki nem hitte el, hogy nem ugrottunk egymás torkának. És nem csak ő csodálkozott. Én is meg voltam lepve. Csak én nem rajta. Én magamon lepődtem meg. Soha senki előtt nem sikerült ennyire megnyílnom. A szavak csak ömlöttek belőlem. És sokkal jobban éreztem magam. Mintha az elmúlt napok beárnyékolódtak volna. A hangulatomon már csak az álmaimban felém közeledő nyílvessző ronthatott.

Reggel kissé fáradtan, mégis itt tartózkodásom óta először éreztem úgy, hogy nagyon friss vagyok. Egész vígan indultam meg Winston háza felé. Niki és Jason is arra tartott így csatlakoztam hozzájuk. Amikor a házhoz értünk én nyitottam be.

-Sziasztok! -köszönt egyszerre Edmond és Winston.

-Oh jó reggelt! -felettük meglepve.

-Ma reggel külön feladatot kaptok. -mondta Winston. -Niki te szedd össze a vadászokat és menjetek vadászni.

-Lea legalább velem jöhet?

-Neki más feladata lesz ahogy Jasonnek is. -válaszolt Edmond.

-Rendben felelte vonakodva. -ezzel kiment. Mi meg Jasonnel ketten először egymásra néztünk, majd helyet foglaltunk.

-Jason mit mondasz megbízol Leában? -kérdezte Edmond.

Jason meglepődve rám pillantott én pedig jeleztem a tekintetemmel, hogy én sem értem a kérdést.

-Öhm, nem tudom.

-Ma szükségem lesz rátok.

-Mit kell tennünk? -kérdeztem.

-Van egy kislány. Egy csecsemő. Sok tápszert kapott az utóbbi hetekben és ezek nem tettek jót neki. Tejet viszont nem akar inni.

-Mi történt vele?

-Az édesanyja meghalt. Az apja is, de ő már régebben. Amikor az édesanyját megölték az árnyékát szintén. Úgy találtuk meg őket a hóban. Ő is csoda, hogy túlélte.

-Sajnálom.

-Ez van. De a lényeg, hogy túlélje. Szóval segítesz?

-Igen. Természetesen.

-Tudnod kell, hogy folyton sír. -tette hozzá Jason.

-Nem probléma.

-Akkor induljunk. -fejezte be a beszélgetést Edmond.

Kiléptünk az ajtón. Az erdő felé indultunk Winston otthon maradt. Csendben haladtunk. Elől Edmond ment, majd Jason és végül én. Próbáltam megjegyezni az utat, de nem nagyon volt miről. Az ösvényt két oldalról végig fák vették körül. Mintha direkt így alakították volna ki. Megtévesztett és egy idő után nagyon zavart. Dreamlight is nyugtalan volt valami miatt. Nem tudtam miért, de olyan érzésem volt, hogy figyelnek és követnek. De mivel a többiek nem reagáltak úgy gondoltam nincs gond. Lassan egy kis ház rajzolódott ki egy kis tisztáson. Ez a hely sokkal mélyebben volt az erdőben mint a többi ház. Mikor beléptünk Lizzie nár várt. Bentről keserves sírás fogadott.

-Sziasztok! -köszöntött kedvesen Lizzie. -A kis apróság miatt jöttetek?

-Igen meghoztam a fiatalokat. -felelt mosolyogva Edmond. Majd puszit nyomott az arcára és már ott sem volt.

-Na akkor rajta, vágjunk bele!

Elég sok teendő volt. A legtöbb picit itt őrizték arra az esetre, ha a falut megtámadták könnyebben lehetett innen útnak indulni velük. A kicsiket persze szüleik itt bármikor meglátogathatták vagy a szomszédos kis faházban is lakhattak. Azt viszont meg kell hagyni, hogy az volt az eddigi legnagyobb faház a "városkában". A gyerekeket tisztába raktuk és bennem furcsa érzések keveredtek. Az eggyik kislány hirtelen felsírt.

-Ez Tamina! -kiáltott fel Jason. Ajtót nyitott egy másik szobába és felkapta a kislányt majd kijött vele. A kislány viszont csak egy pillanatra hagyta abba a sírást. Majd kezdte elölről.

-Megfoghatom egy kicsit? -tettem fel óvatosan a kérdést.

-Nagyon kicsi még... nem tudom jó ötlet-e. -akadékoskodott picit Jason. Nem tudtam azért, mert nem bízik bennem még mindig vagy csak tényleg nagyon félti. De amint ránéztem abban biztos voltam, hogy nagyon szereti a gyerekeket. És valami furcsa érzés motoszkált bennem.

-Jason nem lesz semmi gond. -mondta Lizzie. -Legfeljebb tovább sír.

Jason ezzel vonakodva bár, de átadta. És csak csodálkozva nézett ránk. Amint átvettem Taminát elhallgatott. Nem sírt csak a kipirult arca mutatta, hogy az imént még pityergett.

-Hát szia Tamina. Már sokat hallottam rólad. -erre a kicsi arca egy pillanatra elkomolyodott és ahogy tovább beszéltem egyszer csak kacagni kezdett. Édes, csilingelő nevetése betöltötte a kis házat. Lassan már azt sem tudtam miket hordok össze csak beszéltem és beszéltem. Jason és Lizzie pedig nem tudott felocsúdni.

Egy kis idő után már én is csak nevettem. És nevetésünk betöltötte a levegőt. Ez a kislány nagyon cuki volt. És nagyon könnyű is. Rettentően könnyű. És tudtam az aggodalom jogos amelyet mindannyian éreztek. Egy kis idő múlva Lizzie Jason kezébe nyomott egy cumisüveget.

-Azt hiszem neked kellene megetetned. -fordult felém.

-Öhm. Még sose csináltam ilyet. -feleltem kissé szégyellve.

-Nem gond. Szerintem ösztönösen is tudni fogod mit tegyél. -mosolyodott el.

Ekkor kezembe nyomta a cumisüveget. És meg leültem az egyik padra. És igaza volt Jasonnek. Tamina egyből rácuppant az üvegre. De néha még megjelentek az apró gödröcskék az arcán. Miután megitta az egészet Lizzie kivette az üveget a kezemből.

-Na jó most már igazán féltékeny vagyok rád. -mondta hirtelen Jason.

-Sajnálom. -mondtam, de kitört belőlem a nevetés. Majd persze gyorsan elhallgattam. Nem tudtam viccnek szánta-e.

Ekkor láttam hogy ő is szélesen mosolyog. Visszamosolyogtam mire Tamina újult erővel nevetni kezdett. Egy kis idő múlva már fel-alá mászkáltam, hogy el tudjam altatni. De ez valahogy nem akart sikerülni. Egy kis idő után mikor már mindennel végeztek énekelni kezdtem. Hova tűnt a hol volt hol nem.... A hangomra nem aludt el de csöndben volt. Egy kis idő után mikor már kb. harmadszorra kezdtem újra Jason is énekelgetni kezdte. Amikor odamentem hozzá és a kezébe nyomtam pár perc se kellett és a kislány már békésen szuszogott.

-Most én vagyok féltékeny. -mosolyogtam Jasonre aki szintén nevetni kezdett.

-Gyerekek, nekem még van egy kis dolgom a városban úgyhogy megyek. -mondta Lizzie.

-Rendben. -felelt Jason.

Lassan a szülők is szállingózni kezdtek így mi pedig eldöntöttük, hogy szedjük a sátorfánkat. Amint visszafelé tartottunk sűrű némaságba temetkeztünk. Először Jason törte meg a csendet.

-Ma igazán megleptél.

-Te is engem, de nem kellene féltékenynek lenned rám.

-Miért ne?

-Csss. Hallottad ezt?

A bokrok között furcsán susogott a szél. Nem tetszett nekem s mielőtt észbe kaptam volna egy alakot pillantottam meg íjjal a kezében. A nyílvessző egyenesen Jasonre szegeződött. Egy pillanatra még láttam a támadó arcát a következő pillanatban már közötte és Jason között termettem.

-Lea! -hallottam meg még Jason kiáltását majd az oldalamba éles fájdalom hasított és felkiáltottam.

Jason arca halál sápadt lett, én pedig nem mertem magamra nézni. Mégis mikor Jason a nyíl felé nyúlt suttogni kezdtem.

-Kérlek ne..

-Ne aggódj, tudom mit csinálok. -ezzel feleakkorára törte a nyilat mely alatt már a vér áztatta a pólóm.

Ekkor alakok kezdtek kijönni az erdőből, akiket nem láttunk csak éreztünk.

-Fel tudsz állni?

-Megpróbálom... -halt el újból a hangom.

Átkarolta a derekamat és teljes erőmből futni kezdtem. Dreamlight előttem sántított ami kissé meglepett. De nem volt erőm ezzel is foglalkozni minden erőmmel azon voltam, hogy lépést tartsak Jasonnel. Amikor viszont felbuktam egy ágban úgy éreztem örökké a földön maradok.

-Jason, hagyj itt menj, fuss! -mondtam zihálva.

-Nem! Nem hagylak itt. -felelte lihegve. Majd felkapott és velem futott tovább. Az üldözőink lassan elmaradtak mögöttünk. Én szorosan kapaszkodtam Jasonbe és mintha a fájdalmam is csökkent volna. Mikor megláttam a Wolf házat hatalmas megkönnyebbülés futott rajtam végig. Jason berúgta az ajtót.

Még meghallottam Alexa halk sikolyát és Edmond meglepett, és már dühös hangját. Edmond egyből faggatni kezdte Jasont, aki az asztalra fektetett. Én viszont nem akartam elengedni. Minden kezdett elhomályosulni. Majd a sötétség lett az úr.