"Egyszer volt, de sohasem lesz ugyanúgy.
Forog az örvény, változik a törvény, mindig ezer az út.
Máshogy játszol, az élet rád szól. Állsz a kapuk előtt.
Ideje lépned, amikor érzed, másképp forog a föld.

Melletted millió ember, nézi, hogy hova lép.
Nagyon szépek, mégsem élnek. Vannak, de ez nem elég.
Szívük mélyén sötétség van a szivárvány helyén.
Te olyan más vagy, nagyon vártad, hogy jöjjön érted a fény.

Hej, Hej!Ez egy örök harc.
Hej, Hej!Ugye mást akarsz?
Hej, Hej!Hív egy égi jel,
Súgja, hogy menned kell."

/Nox-A jövő zenéje/

*~*~*~*~*

-Uram! Megérkezett a szállítmány.

-Hozza csak be. Tegye az asztalra.

-Igen uram.

-Távozhat!

A férfi szája mosolyra húzódott szeme vadul villogott. Végre az övé mindez és még többet csináltathat akkor a kezében lesz mindenki. Még az erdő lakói is. Kinyitotta a dobozt melyben aranysárga fiolák voltak. A fiolákban levő folyadékot egy titkos laborban fejlesztették ki. Felvette a fiolákat az asztalról majd egy nagy szekrényhez vitte és másik öt láda közé tette melyekben szintén fiolák voltak mindegyik más színű.

-Uram?

-Azt kértem ne zavarjanak!

-Bocsásson meg uram, de jelentés érkezett.

-Igen?

-Az erdőlakók nagyon szervezik a lázadást. Azt tervezik bevonják a szegényeket is. Remélik segítenek nekik, illetve fellázíthatják őket ellened. Az a gyanúnk, hogy valakik még segitenek nekik innen a városból.

-Akkor derítsék ki kik azok, de rögvest!

-Azonnal uram!

Most már senki nem állíthat meg. Kivéve talán a fehér szemű lányt, Leát. De ő távol van az erdőtől, nem talált rá az árnyékára és a fiamhoz fog menni. Akkor csakis azt teszi majd amit parancsolok neki. Haha! Ha meg nem, akkor megölöm. Igen egyszerű.

-Apám... Hívattál?

-Igen Adam. Szeretnék veled megbeszélni egyet s mást.

-Rendben.

-Mi lenne, ha holnap meghívnád őt hozzánk?

-Nem hiszem, hogy elfogadja. Igazságtalan voltál vele.

-Te tényleg szereted őt?

-Természetesen igen.

-És ugye tudod, hogy ez nem csak az én ötletem volt? Az apja kért erre. De ha annyira szereted hívd el holnap valahova. És mond meg neki, hogy sajnálom.

-Ez nem így megy, neked kellene...

-Drága fiam az élet nem ilyen egyszerű. Majd ha te veszed át a város irányítását akkor megérted. Nem tudok mindenhol ott lenni. Tégy belátásod szerint és most elmehetsz!

-Rendben apám.

Miután Adam elment Alexander még gondolkodott egy darabig. Szerelmes belé. Ez kicsit megnehezíti a dolgokat, de nem baj. Nem hagyok neki más lehetőséget.

*~*~*~*~*

A folyosó zsongott a sok diáktól. A folyosó szélén nekidőltem a szekrényeknek. Épp az egyik könyvem szorongattam, bár vívás órára kellett volna mennem. Hát igen vagy ez vagy az ének. Az elmúlt napok nagyon zavarosak voltak. Adam mintha a fellegekben járt volna. Én pedig nem tudtam pontosan mit is érzek iránta. Egyik nap anyától és apától is megkérdeztem milyen volt szerelmesnek lenni. Azt a választ kaptam, hogy rá fogok ismerni, ha az leszek, de mivel itt a felnőttek kiválaszthatják a párjukat a gyerekeiknek azok majd megszeretik. Én pedig választani akartam. És nem készültem még fel erre. Ha nem is választhatok mást akkor is jó lenne kicsit késleltetni az esküvőt.

A suliban Rachel megfenyegetett, hogy tartsam távol magam Adamtől, de vita lett belőle. A végén olyan rosszul lettem, hogy inkább faképnél hagytam. Éjszakánként nagyon keveset aludtam ugyanis folyton álmok gyötörtek. Fehér szemű és bundájú farkas szerepelt benne, sőt némelyikbe a szüleim, Adam és Alexander is szerepelt. Úgy éreztem kezdek megőrülni. A suli pedig nem könnyítette meg a helyzetem. Kedveltem Adamet, de egyszerűen képtelen voltam még csak belegondolni is, hogy hozzá kellene mennem. Alexandert pedig ki nem állhattam. Volt valami a tekintetében ami azt sugallta, hogy bármit teszel, ha az ellenem van, megöllek. És ki is néztem volna belőle. Amit akart azt megkapta.

-Szia, hát itt vagy!

-Szia! -mondtam mosolyt erőltetve magamra.

-Arra gondoltam mi lenne ha délután átjönnél és gyakorolnánk kicsit, illetve nálunk ebédelnél.

-Oké az szuper lenne.

-Gond van?

-Nem, nincs csak fáradt vagyok. Most mennem kell órára. -ezzel egy ásítás kíséretében elsiettem.

Éreztem még egy kis ideig a tekintetét magamon aztán eltűntem a teremben. Általában jó voltam vívásból, de most sehogy sem tudtam odafigyelni. Folyton vesztettem és a tanárral is el kellett beszélgetnem, hogy tényleg nincs semmi bajom. Ebédnél lehuppantam egy székre jó messze mindenkitől. Adam viszont kiszúrt és odaintett az asztalukhoz. Közben megismertem pár barátját. Köztük Mexet és Kateet akik a buliban együtt táncoltak és most is összebújva beszélgettek.

-Biztos vagyok benne, hogy van valami gond.

-Nem csak tényleg nagyon fáradt vagyok. És egy kissé feszült, ne haragudj.

-Mit szólnál hozzá, ha délután mondjuk a matekozás után elmennénk egy kicsit lovagolni. Legalábbis ha jól tudom, szereted a lovakat. Nem?

-Végre egy remek ötlet! -nevettem el magam és tényleg kicsit jobb kedvre derültem ugyanis gyakran lovagoltam, de mindig egyedül és a héten nem is volt még rá lehetőségem. -Várjunk csak! De hisz te nem is tudsz lovagolni!

-Ez igaz. Akkor majd csak nézlek.

-Áá. Abból nem eszel. Ha lovagolásról van szó nem hagyhatod ki.

-Úúristen! Mire vállalkoztam!? -nevetett kissé megjátszott fejjel.

-Haha. Máris várom a délutánt.

-Jujj már előre félek, hogy, hogy égetem le magam. De legalább valakinek jó kedve lett.

Hülye vigyor ült ki az arcomra kb olyan mint amilyen mostanság Adamén is ült. Főleg mivel vizuális típus vagyok és ahogy elképzeltem Adamet egy fehér paripa nyergében. Huh! Már csak a látványért is megéri. Alig bírtam vissza fojtani a kuncogásomat. Az órák végén elkísértem a kocsijáig. Ott megfogta a kezem és átölelt. Magamhoz szorítottam és beszívtam az illatát amely leginkább a fahéjra emlékeztetett.

-Tudsz róla, hogy fahéj illatod van, szépfiú?

-Uh tényleg hát remélem ez köztünk marad. Amúgy csentem a konyhából fahéjas sütiket otthon és azért érzed.

-Aha, aha. Jó kifogás.

Nyelvet öltött és beült a kocsiba.

-Akkor délután!

-Délután.

Az erdő ugyanolyan volt mint máskor. Csakhogy mintha hívott volna. A bozótos sűrű volt és az járt a fejemben mit akartak kint a vagy bent tartani. A bokor nem hullatta el szinte soha a leveleit. A fák viszont most hullajtották le utolsó leveleiket. Nemsoká hónak is kellene hullnia, gondoltam. Ekkor megzörrent a bozótos. Nem láttam mást csak egy nagyobb fehér bundájú állatot. A fehér farkas. Megint mozdulatlanná dermedtem. Féltem, hogy megint elfut. De most csak nézett rám és a levegőbe szimatolt.

Mögötte valami mozgolódás támadt. Újból zörögni kezdtek az ágak. Egy fekete farkas jelent meg rikító kék szeme hasonlóan feltűnő volt mint az enyém vagy a fehér farkasé. A fekete farkas fenyegetően felmordult. Hátráltam egy lépést mire a fehér farkas hátat fordított nekem és mindketten eltűntek. Egy darabig csak azt hittem újra képzelődök. Kezdtem úgy érezni valami köt ehhez a farkashoz és az erdőhöz. Mintha mindkettőnknek ugyanaz lett volna a sorsa. Fogva tart egy világ mely talán egyikünknek sem tetszik. Mégis mindketten itt vagyunk. Na de persze lehet, hogy túl sokat képzelek. És az is, hogy csak a fantáziám szórakozik.

Felültem a motoromra és elhajtottam. Mikor hazaértem írtam apámnak egy cetlit, hog Adamhez mentem. Az utóbbi időben nagyon keveset beszéltünk. Néha úgy éreztem, ha beszélnénk csak vita kerekedne belőle. Másrészt ő sem mutatta, hogy szívesen beszélgetne velem. Így hát csak cetliken üzentünk egymásnak.

Amint kiléptem az ajtón megcsapott a hűvös őszi szél ami engem még mindig a tél illatára emlékeztetett. Gyalog indultam el Adamékhez, mert csak három utcányira laktak tőlünk. Az ő házuk valamivel nagyobb volt mint a miénk. A virágok a kertben hervadoztak a ház fala világos sárgában ragyogott. A garázs előtt két kocsi állt Adamé egy Tesla S Cabrio míg az apjáé egy fekete Merci volt akárcsak az én apámé. Ekkor megfagyott a vér az ereimben. Ez azt jelentette, hogy Alexander is itt van! Kicsit elkezdett kerülgetni a rosszullét, de sietve összekaptam magam és becsöngettem.

-Szia! -mikor megláttam Adamet megkönnyebbülés futott végig rajtam.

-Szia kicsit sápadt vagy, minden rendben?

-Nem unod már, hogy folyton ezt kérdezted tőlem? Amúgy meg nem is tudtam, hogy egy ilyen macsó mint te ennyire aggódó is tud lenne.

-Haha nagyon vicces!

-Apukád hogyhogy itthon van?

-Találkozni akart veled. Gondolom bocsánatot akar kérni a múltkori miatt.

-Értem. -gondolatban még hozzá tettem, hogy én azt nem nagyon hiszem.

-Örülök, hogy újra találkoztunk! -jelent meg Alexander. Összerezzentem.

-Öhm... Én is.

-Na ne álldogáljunk itt kerülj beljebb.

-Köszönöm.

Adam kézen fogott és bevezetett a nappaliba majd a külön elkerített ebédlőbe ahol két szék támláján két sólyom ült. Az egyik a vörös tollú és fekete szemű Skyflyer volt Alexander árnyéka. A másik egy szürke fehér tollú volt és zöld szemű mely Adam sólyma, Nightdreamer volt. Az utóbbihoz mikor közelebb értem felé nyújtottam a kezem s az a tenyerembe fúrta a fejét. Amióta az utamat állta az esőben egész jól kijöttünk egymással.

-Látom nem felejtettél el.

-Téged ki tudna elfelejteni? -kérdezte Adam mosolyogva.

Leültünk az asztalhoz és két szolgáló lány tálalt. Amikor a kajára pillantottam megint csak a szegénynegyedben élő emberek jutottak eszembe. Megint nehezen tudtam elképzelni hogyan fogok leerőltetni a torkomon akárcsak egy falatot is. Pedig sok minden került az asztalra. Saláták, különböző húsok, köretek, gyümölcsök. Adam most szótlanul ült az asztalnál. Frusztrált a csend és nem tudtam milyen témával nyissak beszélgetést.

-Lea, miért nem eszel? -törte meg végül Alexander a csöndet.

-Ne haragudjon uram, csak nem nagyon van étvágyam.

-Oh! Először is hagyjuk ezt az urazást. Remélhetőleg nemsoká úgyis rokonok leszünk. De csak nem beteg vagy?

-Öhm.. Rendben, köszönöm. És nem nem vagyok beteg csak sok minden történt az utóbbi időben ami kissé megviselt.

-Tényleg például?

-Például a suli, az otthoni teendők... stb. -a szegényekről és a házasság témáról bölcsen hallgattam.

-Biztos csak ennyi?

-Igen, de nem számít.

-Már hogyne számítana! Néha úgy hiszem a fiatalokat túlzottan erősen fogják az iskolában. Lehet jobb lenne nektek is magántanulóként. Javasoljam esetleg apádnak? Akkor talán még együtt is tanulhatnátok.

Adamre néztem ő pedig csak mosolygott és vállat vont.

-Nekem mindegy ahogy neked jobb.

-Köszönöm, de szerintem nem szükséges. Ha nem tudunk egyszerű dolgokban szembenézni problémákkal akkor később az élet gondjaiban is könnyen elbukhatunk.

-Bölcs gondolat. És mik a terveid a jövőre vonatkozóan? -fekete szeme most gonoszul csillogott. Vagy megint a fantáziám szórakozik. Mégse tudok bízni benne.

-Nem tudom. Ezen sosem gondolkodtam.

-Elfogadtad az árnyék nélküli sorsot?

Hát erre megy ki a játék! A hányinger kezdett kerülgetni ettől az embertől. De megint csak sikerült összeszedett választ kinyögnöm.

-Igen, és nem is hittem, hogy van más lehetőség. Ezért köszönök mindent. -nehezemre esett, hogy ne biggyesszem utána azt, hogy de én erre még nem állok készen.

-Nincs mit igazán. Apádnak köszönd.

Miután befejeztük az ebédet amelyhez én szinte hozzá se tudtam nyúlni leültünk matekozni. Ami elég nehezen ment és lassan mert Adam nem akarta valamiért sehogy se felfogni a másodfokú egyenleteket. Amikor már ötödször írtuk le a képletet melybe be kellett helyettesíteni láttam Adamen, hogy elege van az egészből.

-Mi lenne, ha tartanánk öt perc szünetet? -javasoltam.

-Szuper! Már azt hittem beletörik az agyam. -könnyebbült meg Adam.

-Hát arról biztosíthatlak, hogy nem fog, mert kocsonyaszerű anyagból van az agyunk.

-Az enyém biztos, a tied meg szivacsból. Mindent magába szippant.

-Óha szóval humán beállítottságú vagy a hasonlatok nagyon mennek.

-Jaja. Bár nem tudom, hogy fogok így felkészülni az érettségire.

-Apropo felkészültség. Érezted már úgy magad, hogy nem vagy felkészülve valamire?

-Most mondtam az érettségire.

-Komolyan kérdezem.

-Őszintén nem is tudom, de miért kérded?

-Semmi hagyjuk.

-Lea, ha ez azért van amit a szüleink akarnak...

-Nem! Nem dehogyis. Én kedvellek csak nem is tudom...

-Nem kell mentegetőznöd. Csak szeretném, ha tudnád nekem bármit elmondhatsz. Mindannyian félünk valamitől.

-Nem félek. Csak kicsit aggódom. Mi lesz ha valami probléma adódik és nem tudjuk megoldani vagy... vagy...

-Ezen ne aggódj! Majd együtt mindent megoldunk.

Olyan megnyugtató volt most a hangja és kedves. Ha csak megjátssza amit mutat akkor nagyon ügyesen csinálja. Ha nem akkor... akkor tényleg szeret én pedig nem is tudom mit érzek. És szívtelen vagyok. Csak magamra gondolok. De arra eddig nem is gondoltam ő mit érezhet.

-Igen megoldjuk. -ettől megint kissé jobb kedvre derültem.

Kettő körül befejeztük és Adam felrohant az emeletre, hogy átöltözzön. Én közben a polcokon levő képeket nézegettem. Egy kis idő után lépteket hallottam magam mögött. Nem fordultam meg kíváncsi voltam mond-e valamit. De nem szólt senki. Egyszerre csak erős ujjak kulcsolódtam a csuklómra és a lélegzetem is elakadt mikor hirtelen hátra is szorította valaki. Ez a valaki Alexander volt.

-Ne merészelj elbizonytalanodni és ne jusson semmi őrültség se az eszedbe, hogy megpróbálj elmenekülni. Hozzá kell menned méghozzá hamarosan. Megértetted?

Bólintottam és suttogva megkérdeztem:

-Miért vagyok olyan fontos magának?

-Ahhoz semmi közöd, de ha megteszed amit mondok jóban leszünk. Ha nem akkor gondoskodok róla, hogy szoruljon csinos kis nyakad körül a hurok.

Ezzel végig simított a nyakamon és még éreztem a leheletét is. Majd hirtelen elengedett, nekem pedig kicsúszott a talaj a lábam alól és majdnem a padlón végeztem, de még az utolsó pillanatban megkapaszkodtam a fiókos szekrényben. Majd karon ragadott és leültetett magával szembe a fotelba.

-Szóval még egyszer ilyen fel se merüljön benned.

-Hallgatózott? -a hangom elcsuklott.

-Szerintem úgy is tudod és elég okosnak tartalak, hogy ez a kis incidens kettőnk között maradjon.

Nem mertem a szemébe nézni, de bólintottam. Ekkor újra megjelent Adam és aggódó pillantást vetett rám. Aztán az apjára nézett. Én pedig rájöttem, hogy a rémült kifejezés nyomait nem sikerült eltüntetnem az arcomról.

-Mehetünk? -kérdeztem mosolyt erőltetve az arcomra.

-Persze.

Amíg kiértünk a lovardához igyekeztem fesztelenül csevegni mindenféléről bár nagyon nehezemre esett. Nem akartam mást csak a szobámban lenni és kulcsra zárni az ajtómat, hogy senki ne bánthasson. A gyomrom még most is remegett.

A lovardában mindenki mosolyogva fogadott. Night kidugta a fejét a bokszajtó felett és halkan felnyihogott. Adam adott neki egy pár kockacukrot persze úgy, hogy ezt a többi ló ne lássa. Én közben rákapcsoltam a vezetőszárat és lecsutakoltam miközben Adam tartotta. Ez kicsit megnyugtatott. Night türelmetlenül megrázta a fejét. Felnyergeltem és ezzel meg is voltunk. Az istállómester egy öreg emberke volt hosszú fehér szakállal és bottal. Mintha csak egy meséből szalasztották volna. Megkérdeztük Adam melyik lovat hozhatja ki mire azt felelte amelyikkel megtalálják a közös hangot.

Így hát végigsétáltunk az istállón amíg Romulus bokszához nem értünk aki egy almásderes arab mén volt. Adam beleszeretett és jól is néztek ki egymás mellett. Amint viszont fellendült a nyeregbe olyan görcsösen szorította a kantárszárat, hogy azt hittem ott nyomban eltöri. Pedig ez is eléggé ellent mond a fizika törvényeinek.

-Ne legyél már ennyire merev! Nem fogsz lecsúszni róla és egyenesedj ki! Ez nem versenyautó hanem egy ló.

-Könnyű azt mondani.

Pillanatok alatt fellendültem én is a nyeregbe és nemsoká már egymás mellett léptettünk lovainkkal.

-Ez talán nem is olyan nehéz.

-Na ugye? Egész ügyes vagy!

És tényleg miután kezdett ráérezni a dologra egész nyugodtan tudott ülni a nyeregben.

-Kérdezhetek valamit? -szólalt meg egy kis idő múlva Adam.

-Igen?

-Mit mondott neked apám?

-Tessék?

-Láttam amikor beléptem a szobába valami gond volt.

-Jaj nem dehogyis csak elgondolkodtam. A jövőről beszélgettünk, meg a magántanulásról. És hasonlókról.

-Biztos?

-Nem hiszel nekem?

-De.

-Akkor azt hiszem feljebb válthatunk. Mit szólnál egy kis ügetéshez?

-Mihez?

-Night ügetés!

A lovamnak nem kellett kétszer mondani ügetni kezdett. Nem soká Romulus csatlakozni akart és Adamnek meggyűlt vele a baja.

-Emelkedj vele együtt a nyeregben! Fel, le, fel, le!

-Kettőt és egyszerűbbet ok?

-Haha! Vicces, ne add fel.

-Ha nem állunk meg azonnal tutira a földön végzem. -jelentette ki és Romulus azonnal meg is állt. Érezte, hogy lovasa nincs a helyzet magaslatán. Én visszaléptettem hozzájuk és elindultunk visszafelé. Adam feje vörösebb volt mint egy rák én is kipirultam kicsit a hideg miatt. Kifújtuk a levegőt mely fehér páraként szállt el.

-Igazad volt ez nem rossz, de azt hiszem soha többé nem akarok ügetni!

-Csak idő kell és hozzászoksz.

Két perc múlva már a fűtött kocsiban ültünk. Kinéztem az ablakon. Odakint a hideg mintha mindent megölt volna. A fák kopaszon ágaskodtak az ég felé. Az avar pedig már olyannyira elrohadt, hogy az már szinte gusztustalan volt. Gyűlöltem az őszt, mert minden a halálra emlékeztetett. És megint eszembe jutottak Alexander szavai. "Hozzá kell menned méghozzá hamarosan... ha megteszed amit mondok jóban leszünk. Ha nem akkor gondoskodok róla, hogy szoruljon csinos kis nyakad körül a hurok." Nagyot nyeltem és félve Adamre pillantottam aki viszont aggódóan nézegette a műszerfalat.

-Valami gond van?

-Öhm tulajdonképp azt hiszem igen. -felelt és ekkor a Cabrio mintha megcsúszott volna az úton pördült egyet. Adam rátaposott a fékre és a kocsi nagy nehezen megállt.

-Ez meg mi a a franc volt!?

-Gőzöm sincs, de szerintem a motorral történt valami. Megyek megnézem.

Kiszállt. Odakint lassan szállingózni kezdett a hó is. Elővettem a mobilom és írtam egy SMS-t apámnak, hogy késni fogunk. Ekkor visszajött Adam.

-Van térerő?

-Van. Szóval mi a helyzet?

-Egy szó. Vontatókocsi.

-Szuper! És meddig leszünk itt?

-Kb. egy óra múlva itt lesznek. -válaszolt miután letette a telefont.

Lassan kezdett kihűlni a kocsi ugyanis a fűtőberendezés is bekrepált. Lassan rázni kezdett a hideg hisz lovagláshoz nem kellett túl meleg öltözék. Lassan sötétedni kezdett. Ilyenkor persze egyre hidegebb lett. Ráadásul odakint hullott a hó tehát minden bizonnyal mínuszban voltunk.

-Szerintem ülj hátra.

-Miért?

-Van a csomagtartóban egy pokróc azzal be tudnánk takarózni.

-Rendben.

Két perc alatt hátul csücsültünk. Adam átölelt pokrócostul és kezdtem jobban érezni magam. Mégis újra belém költözött a bizonytalanság. Nem éreztem magam biztonságban. Valamiért fontos vagyok Alaxendernek és meg kellene tudnom miért.

-Min gondolkozol?

-Azon, hogy miért kell pont itt élnünk? Úgy érzem nem tartozom ide.

-Szeretnéd, ha elmennénk innen?

-Én... Már rég el kellett volna mondjak valamit...

-Nekem is. Azt, hogy szeretlek.

Hirtelen felé fordultam, bár ne tettem volna. Ajkunk hirtelen összezárult. Közvetlenül ezután hangosat csattant valami a szélvédőn. Felugrottunk. A szélvédőnek a fehér farkas ugrott neki. Úgy vicsorgott, mint ahogy még soha nem láttam és vadul kaparta az üveget. A szemében egyből megláttam a félelmet és kétségbeesést. Ugyanazt ami bennem volt. Mert ő ugyanolyan, mint én.

-Bocsáss meg Adam! Ég veled! Mennem kell. -ezzel kivágtam az autó ajtaját és kiugrottam mielőtt még Adam feleszmélt volna. A farkas rám nézett. Már nem vicsorgott hanem mellém lépett és elindult az erdő felé.

-Lea várj!

-Nem lehet! -kiáltottam vissza. És már futottam ahogy a lábam bírta. A farkas előttem futott a hó és a hideg az arcomba csapott.

Ahogy az út mellett futottunk már tudtam hova tartunk. Kis idő múlva kirajzolódtak a park körvonalai előttünk. Ott a farkas lelassított így én is ezt tettem. Tudtam hova akar vinni. Be az erdőbe. Apámmal az utóbbi időben sokat veszekedtünk erről a helyről. Azt mondtam, ha kell az erdőbe menekülök a buta szabályai elől, mert már untam, hogy helyettem döntenek az életemről. Apám nem hitte, hogy megteszem és én is kezdtem most kételkedni. Az egyik ok az volt, hogy cudar hideg volt és lefagyott mindenem. A másik, hogy ez idő alatt bárki ezzel próbálkozott az őrzők szétszedték. Már meg is láttam azokat. Ugyanott álltak ebben az időben is. Mögöttem kiáltás hangzott fel és megdermedtem.

-Megmondtam, hogy ne csinálj semmi őrültséget! -Alexander állt nem sokkal mögöttem. A kezében pisztolyt tartott. És egyenesen rám szegezte. Sólyma a vállán ült. A fehér farkas közben elém került és lassan hátrált felém. Én is követtem a példáját.

-Álj meg vagy golyót repítek ennek a gyönyörű állatnak a fejébe és ne aggódj a tied sem marad ki! -üvöltötte.

-Miért nem teszi meg most, hm?

Ekkor megláttam amint Nightdreamer a pisztoly felé repül és kikapja azt Alexander kezéből. Egy pillanatra még azt is láttam ahogy Adam körvonalai kirajzolódnak a sűrű hófüggönyben. Majd megfordultam és amikor az őrzők utat engedtek nekem, bevetettem magam a sűrű erdőbe.